Az irattár békés volt, a reggeli napfény lágyan fénylő sugarakkal férkőzött egyre beljebb az idő által megtépázott, rongyos függöny résein keresztül, hogy elűzze az esti sötétséget. Norbert az íróasztalnál feküdt, elméje teljesen belefáradt a sürgetett nyomkeresésbe. Halk, gyenge szuszogása felverte az ősi port, mely otthonára lelt a fakuló sorok között.
    Kora hajnalban ébredtek fel a többiekkel együtt a hirtelen álom varázsából, erejüktől megfosztottan, s bár a Halál katonáinak nyomát sem találták a környezetükben, éberségük a legkevésbé sem lankadt. Vargas tüzes jégbe burkolt szavai mindannyiuk lelkébe mély nyomokat égettek, nem engedhették meg maguknak, hogy akár csak egyetlen hibát is elkövessenek.
    - Ébresztő! - dörrent fel a dühös, parancsoló hang, felébresztve a férfit, ki álmosan felnézve Zsoltot pillantotta meg az asztal másik végében. A fiú kifejezetten feldúlt volt, s igyekezett minden mérgét az előtte ülő személyen levezetni. Tenyerével erőteljesen rácsapott a kemény fára, amitől Norbert még inkább felriadt. - Még sok dolgod van!
    Kovácsmestere gyenge pislantásokkal figyelte a forró parazsak által megégetett orcát és a szikrákat hányó szemeket, melyek szúró tekintettel bámultak vissza rá. Ellenkezés nélkül engedelmeskedett az uralkodó akaratnak. Akárhányszor csak ránézett a fájdalmas sebekre, melyek tönkretették a tökéletes, fiatal arcot, mindig elöntötte a bűntudat és a keserű önutálat, melyet Zsolt ráadásul még előszeretettel tovább is fokozott.
    Zsolt már több hónapja dolgozott a műhelyben Norbertnek, a férfi pedig mindvégig eltitkolta előle ezt a másik valóságot. A fekete mágiát, a lényeket, Vargas valódi énjét... és ez most majdnem az életébe is került. Oly sok időt beleölt a rejtéses események megválaszolásába ez alatt a három nap alatt és most kiderült, hogy valójában feleslegesen pazarolta az édes perceket, hisz rajta kívül úgy tűnik mindenki tisztában volt a helyzettel.
    Miután felébredtek a furcsa álomból, mely este a hatalmukba kerítette őket, egy hosszas, kínos magyarázatokkal és nem éppen kedves szóváltásokkal cifrázott beszélgetés után kirótta Norbertre a feladatot, hogy felkutassa a megoldást, megkeresse ezeknek a lényeknek a gyenge pontját. Ha az előtte ülő alak már ennyire jól ismeri Kilian és Lily párosának a munkásságát e téren, akkor legyen ő az, aki pontot tesz a dolgok végére, ne pedig más intézze azt a feladatot, mely jog szerint a ő vállát terheli.
    - Tudod, álmaidban nem fogsz rájönni arra, hogy hogyan győzzük le ezeket a förtelmeket - jött ismét a kellemetlen siettetés. Norbert továbbra sem mutatott ellenállást, jogosnak vélte a durva bánásmódot. Tudta, hogy ez lesz majd a vége, amint Maverick átlépte a műhely küszöbét, mégsem tett ellenne semmit. Naivan remélte, hogy majd minden megoldódik. Egyáltalán nem volt rá felkészülve, hogy Vargas egy ilyen hirtelen és határozott lépésre szánja el magát, s ez teljesen felborította a számításait. Úgy érezte lassan minden kicsúszik az irányítása alól.
    - Gyorsabban menne, ha segítenél neki! - szólalt fel Zsolt háta mögött a kapitány, ki háttal támaszkodott az ajtó melletti falnak. Karjait ölbe fonta, nyugalomban pihent, miközben tekintete merengően fürkészte a szekrények polcain magatehetetlenül porosodó tekercseket. Egyetértett a fiúval, mélységesen keserű indulatokat érzett Norbert iránt, nem csak azért, mert képes volt éveken át szövetkezni azzal a kígyóval, jó viszonyt fenntartani, hanem mert tudatában volt a ténnyel, hogy a Halál lesi Vargas szavainak minden egyes mézes-mázas hangját és még így is képes volt vele egy levegőt szívni. Viszont elítélte Zsolt viselkedését, a fiú teljesen kikelt magából reggel, és azóta is csak egyedül arra a pár perce volt önmaga, míg Ágnes közelében volt. Egy szerény bólintással elkönyvelte magának, hogy bizonyára van valami kialakulóban a két fiatal között, majd folytatta volna a mondanivalóját, de Zsolt élesen közbevágott.
    - Segíts neki te!
    A kapitány rosszallóan összeráncolta a homlokát, jelezvén, hogy Zsolt kezdi egy kicsit túllépni a határt, de sajnos egyáltalán nem volt hatással rá. Vagy, jobban szólva, a fiút nem is érdekelte, hogy kinek hogyan tetszik az ő modora. Jogosnak vélte a felháborodottságát.
    - Három napot töltöttem el ebben a nyamvadt, dohos, poros teremben, hogy előálljak valamivel, ami talán segíthetne rajtunk!
    - Senki sem kényszerített - szólalt fel elharapva a férfi, közvetlen beleszólva az iménti mondandóba, elvárásaihoz hűen azonban süket fülekre lelt.
    - És mire fel? - folytatta Zsolt megállás nélkül. - Hogy rájöjjek, ti már mind nyakig benne vagytok ebben az egészben! - Pár pillanatnyi csend lett, a fiú valószínűleg valamiféle reakcióra várt a két társától, de amint látta, hogy ezt nem kapja meg, inkább tovább részletezte a gondolatmenetét. - Mondjátok, mégis mikor akartatok nekem erről szólni? Mikor szerettetek volna engemet is beavatni?
    - Soha - jött az egyenes válasz Norberttől. - Aggódtam, hogy ha tudomást szerzel a Chthonicról, ha a részesévé válsz, akkor még bántódásod esik... Tudod, Vargas-
    Zsolt elképedve bámult a férfira, aki talán most fel sem fogta, hogy mit is mondott valójában. Dühében rávágott az asztalra és fenyegetően Norberthez hajolt, félbeszakítván őt, miközben az égő foltokra mutatott arcának puha, barna bőrén.
    - Igen, mert a tudatlanság tényleg olyan sok jó hasznot hozott nekem!
    - Csupán felületi perzselés! - szólt rá ismét a kapitány, most már türelmetlenül. - Egy hét és kutya bajod sem lesz!
    A fiatal egy szempillantás alatt hátrafordult, hogy szúrós tekintetével a falhoz szegezze a férfit, de kivételes alkalom adtán nem jutott semmilyen éles visszavágás az eszébe, így csendben maradt. Nem az bántotta, ami a külsejével történt, azt még békésen eltűrte... viszont a lelki sérelmek, melyeket a halál látszólagos, de hirtelen közeledtével egyre inkább erőre kapó fagyos félelem okozott már visszafordíthatatlan károkat tett benne. Ha legközelebb összefut ezekkel a lényekkel - már pedig ebben az eshetőségben teljesen biztos volt -, akkor semmi szín alatt nem fogja hátrakötött kezekkel, tehetetlenül, vagy épp harcképtelenül végigszemlélni az oldalvonalról, miközben lihegve menekül a halál elől. Az ő életét, testi épségét senki az ég adta világon nem kockáztathatja büntetlenül!
    - Akárhogy is - próbálta Norbert elterelni a témát - semmilyen feljegyzést sem találtam a Chthonic gyengeségeiről, leszámítva az általunk is ismert energiacsomót a koponyában.
    - Alva nem is fogsz! - szólt közbe Zsolt éles, bíráló hangon, de hagyta, hogy Norbert folytassa.
    - Szerintem Kilian még csak a közelében sem járt a megoldásnak!
    A kapitány elgondolkodott pár pillanatra, ujjait a sűrű borostával fedett álla köré fonta, majd reményteli csillogás tűnt fel a szemében.
    - És mi van azzal a lelettel, ami után Vargas kutat? - szólalt fel izgatottan. A két férfi zavarodottan kérdő tekintettel nézett vissza rá, a hirtelen ötlet miatt fel sem fogták, hogy az idős hajós miről is beszélt éppen. - Ami után érdeklődött, mikor a vihar első napján meglátogatta a műhelyt! - magyarázta türelmetlenül az értetlen párosnak, kik azonnal észbe kaptak. Annyi minden történt az elmúlt pár napban, hogy azok a még viszonylag békés pillanatok kezdtek egyre jobban a feledés homályába merülni.
    Norbert sebesen kutakodni kezdett, miközben felemelt mutatóujjával jelezte, hogy várjanak egy kicsit rá. A kapitány végre elhagyta a fal magányát és érdeklődve az asztalhoz lépett, közvetlen Zsolt mellé. Már szinte egymás arcába hajoltak a kíváncsiságtól, mikor Norbert végre mély levegőt vett és eléjük tárt egy viszonylag jól olvasható, végre a saját nyelvükön írott szöveget.
    - Amit Vargas keres az egy régi ereklye - kezdte Norbert, hogy kielégítse az érdeklődő szemek tudásszomját. Nem olvasta a papírt, tudta nagyon jól anélkül is, hogy miről van szó -, én segítettem neki a kutatásban!
    Az eddig kíváncsi szempárok most gyilkos villámokkal sújtották a papírhalom közepén ülő férfit. Nagyon nem nézték jó szemmel, hogy miközben egy szervezet tagjaként vívja állítólag a harcot a Halállal, könnyű szerrel lepaktált az ellenség vezetőjével. Néha, gyengébb érzelmi pillanatokban még azt is elhitték maguknak, hogy esetleg nem olyan nemesek a férfi szándékai, mint azt eredetileg gondolták volna... A reggeli nap felkelte után tapintható volt a feszültség, a bizalom félelmetes hiánya a hármas között. Már senki sem bízott senkiben, senki sem hitt senkinek.
    - Hogy miért keresi, azt nem árulta el, de annyit tudok, hogy rendkívüli erővel rendelkezik.
    - Miféle erővel? - rántotta fel szemöldökét Zsolt. Kételkedett az imént elhangzott mondat első felének a hitelességében, de úgy érezte, jelen kérdésére előbb kapna választ.
    - Fekete mágia, mi más? - felelte Norbert, mintha ez lenne a leghétköznapibb válasz mind közül. A barna bőrű fiatal a legkevésbé sem nyugodott meg a válasz hallatán.
    - Mi más... - forgatta körbe a szemeit.

    Az ajtó nyílására lettek figyelmesek. Mindenki felriadt, megfeszített testtel fordultak a nyikorgó zaj forrása felé, hisz az ember már nem lehet elég biztos benne, hogy barát lépi-e át a ház küszöbét vagy sem. Amit láttak, az szemet kápráztató látvány volt. Elegáns, úrinői léptek zárták egyre kisebbre a távolságot a vendég és a meglepődött férfiak közt. Piros... nem, sokkal inkább elénk karmazsinvörös ruházat takarta a látogató gyenge, hófehér testét. A kemény sarokkal rendelkező cipő, melyen aranyszínű, kerek csat díszelgett, hangosan kopogott a saját korát háromszor is megélt fa padlózaton. Nadrágja szorosan hozzásimult a combjaihoz, s csak a lábszára felé tágasodott ki, hogy rojtos, hullámos végeivel takarás alá vonja a kényelmes lábbelik szárait. Lángvörös selyemöv ékesítette a derekát, felső ruházata pedig úgy nézett ki, mintha csak egy egyszerű mellény lett volna, melynek kettészelt eleje aranyozott csatok soraival kapcsolódott egymáshoz. Vállai szabadon álltak, gondatlanul kitéve Zsolt fürkésző tekintetének, bár ez látszólag nem zavarta a lányt. Bal felkarjának erőtlen izmait rugalmas textilből készült piros szalag rejtette el a kíváncsi szemek elől, vékony nyakát a külvilág viszontagságaitól pedig selymes tapintású, vörös sál védte, mely hátul volt lazán összekötve, így a szövet nagy része elöl a kebleire omlott. A talán heves lángok közt született vörös hajkoronát karmazsin kalap fogta közre, melynek vékony karimája a lány homlokánál felfelé volt hajlítva, s ott azon a ponton egy ékes madár tolla díszelgett rajta, ami lágyan hátrahajlott a feje fölé.
    Fiatal arcáról sugárzott az öröm és a jókedv, az eddig ismert borús személyiségnek a nyomát sem találták a kedves mosolyra nézve. Teste csordultig volt energiával, a reggeli fáradtság messziről elkerülte őt. Hirtelen lábujjhegyre állt, karjait feldobta a magasba és megpördült a férfiak előtt, kiknek arcain változó érzelmek mutatkoztak.
    - Na? Hogy nézek ki? - kérdezte izgatottan Ágnes.
    A kapitány elismerően bólintott, s mosolyogva könyvelte el magának, hogy milyen jól is választotta meg a ruhákat. Zsolt, miután egy nagy belső küzdelem árán végül is sikeresen levette a tekintetét a lányról, Norberthez fordult, ki kővé dermedve figyelte húgát.
    - Nem tudom mi kelt bennem nagyobb zavart - kezdte a panaszkodást Zsolt, meg sem várva, hogy Norbert reagáljon. Hüvelykujjával hátrafelé mutogatott a kapitány irányába, de arra ügyelt, hogy az idős férfi ezt ne vegye észre - a ruha, amit beszerzett neki, vagy hogy így eltalálta a méreteket?
    Norbert egy pillanatig még meghökkenve állt az asztalra támaszkodva, majd a kapitányra mordult, mintha meg sem hallotta volt Zsolt szavait.
    - Mégis mi ez az öltözet?! - kiáltott fel. - Azt mondtad, hogy normális ruhákat szerzel neki! - adta azonnal felbőszültségének a magyarázatát a férfi értetlen tekintetét látva.
    - Csak nem azt akarod, hogy kétméteres szoknyákban rohangáljon? A jelen helyzetünket figyelembe véve ez így sokkal praktikusabb - felelte gondolkodás nélkül. Nem értette, hogy Norbert miért van ennyire kiakadva.
    A férfi könnyelmű vélekedése minden lehetséges szót megfosztott Ágnes bátyjától, aki így csupán némán figyelte, ahogy húga megváltóként isteníti az új szerelését. Zsolt öles léptekkel megkerülte az íróasztalt, és tán először a mai nap folyamán, de lágy hangon szólt az ifjú férfihez, a vállára téve a kezét... bár szándékai mégsem voltak annyira tiszták.
    - A húgod lett a Meridián új kalózkirálynője... sajnos, ebbe bele kell törődnöd! - szólalt fel hamisan, vigasztalást és megértést imitálva, de nem tudta sokáig visszafogni a kárörömben úszó mosolyt.