1964 szeptember 27. Vasárnap.

Megérkeztem Görgénybe. Az utca ajtó be volt zárva, csak az ablak volt nyitva a szobában. Kiáltottam Ibit, de nem hallotta senki a kiáltásomat. A szomszéd kerítése alacsonyabb volt és átléptem rajta és így jútottam be Ibiékhez. Az anyja meglepődött jöttömre, és mondta, hogy Ibi elment Öcsivel Csűrre ( Üvegcsűr ).

-          Még egy órakkor elmentek. Hát maguk nem beszélték meg ? Én azt hittem, hogy Jani tudja.

-          Kihez ment ? Hogy hívják azt a lányt ? Milyen helyt  laknak - kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra, de fájt az a tény, hogy Ibi már másodszor csap be. Tényleg áprilisi lány, aki egyet mond és mást csinál.

-          Valami Nusinak hívják és azt hiszem a templom körül lakik valahol.

-          Se baj, megtalálom én.

-          Nem kéne menjen Jani. Azt sem tudjuk kit keressen és azt sem, hogy hol lakik, aztán az út is nagyon rossz.

Nagyon fájt, hogy csak úgy elmegy. Máskor csak a kertbe, vagy a szénába ment és mégis hagyott egy kis cetlit, hogy hol találom meg. Elszorult a szívem arra gondolva, hogy most az utolsó napok, és ő csak úgy egyszerüen elmegy. Fellobbant bennem a féltékenység. Hátha Öcsinek van valami barátja és azzal akarja össze hozni Ibit. Ej nagyon rossz a féltékenység. Elindultam Csűr felé. Már űtközben megtudtam, hogy a lányt Farkas Nusinak hívják, és a templom mellett laknak. Megérkezve Üvegcsűrre, a fottbal pálya mellett találtam négy kislányt és megkérdeztem ismerik-e Farkas Nusit ? Mondták, hogy most sétáltak felfele Öcsinek a hugával egy piros ruhás kislánnyal. Elsétáltam a központig, ahol a parkban fiuk és lányok sétáltak és beszélgettek, s mivel én idegen voltam lefigyeltek. Őket is kérdeztem, de nem látták. Sajgott a szívem. Tudtam itt van Ibi és nem találom. Egy kislány jött hozzám és azt mondta, hogy Nusiék a kocsma felé sétáltak. Megköszöntem és elindultam a kocsma felé. Még benéztem a moziba is ahol azt mondták voltak itt, de már elmentek. Mikor kijöttem a moziból, megpillantottam az én Madonnámat. A templom felől sétáltak felém. Nagyot dobbant a szívem, amint megláttam, Ő meg elpirult. Egy kis szemrehányás, hogy hogy tehet ilyent, aztán meg ismertem Nusit, egy kedves lány aki meghívott hozzájuk le-tenni a kerékpárt. Ibi tolta, mert Ő volt a fiatalabb. Otthonosan vizet ittam, aztán lemostam magamról a port, Ibi lekefélte  a  nadrágomat és a kabátomat a portól, aztán kimentünk a gyümölcsösbe, onnan Öcsi elé mentünk, aki valahova elment, de én nem tudtam hová ment, aztán Öcsivel kikötöttünk a kocsmába. Vettem három üveg sört és azzal ittuk meg a pertut. Mire elfogyott a sör este lett. Visszamentünk Nusiékhoz a kerékpárért, vacsoráztunk és mi Ibivel hazajöttünk Görgénybe. Öcsi még maradt. Az úton Ibi ment elől én követtem. Gyönyörű volt, amint az esti megvilágításban előttem biciglizett. Nem tudtam elképzelni mi lessz velem, ha elveszítem. Mondtam neki álljunk meg, mert meg akarom csókolni. Meg állt  Casvan a falu központjában egy villanyoszlop alatt, mert a kormánya  elmozdult. Megcsináltam és tovább hajtottunk. Azt igérte, hogy mielőtt beérünk Görgénybe majd megcsókol. Tényleg meg állt a hídnál Görgény előtt és őrült csókolózás következett. Nagyon felizgatott, már úgy éreztem le-szedem róla a ruhát, amikor a híd felöl lépéseket hallotunk. Két árny jött felénk. Mi felültünk a kerékpárra és lámpa nélkül hajtottunk  tovább, hogy ne ismerjék meg Ibit. Ibi beakarta adni Árpiéknak a kerékpárt, mert az övék volt, de nem volt nyitva a kapu.

-          Gyere emelj fel, hogy benézzek – mondta Ibi, mire én tolvaj létrát akartam csinálni, de Ő azt mondta, hogy : -Ne úgy ! Emeljél fel !

Az ölembe vettem és úgy tartottam addig, amig Árpi kijött, és oda adtuk a kerékpárt. Otthon megvacsoráztunk és aztán haza jöttem...

1964 szeptember 29. Kedd.

Jóska öcsémmel mentünk ki Görgénybe. Ibi pongyolába volt és készült Vásárhelyre. Mondtam ne készüljön, mert még nem kezdődik az előkészítő. Az apja azt mondta, hogy el kell menni, mert ami biztos az biztos. Később jött Dénes Öcsi és azt mondta, Magdi írt levelet és azt ígérte Ő megmondja mikor kell Ibinek menni. Boldog voltam, hogy bebizonyosodott az igazam. Jocó a kerékpárt kellett javítsa az udvaron, mi Ibivel a szobában beszélgettünk.  Ibi a kis porcelán kosárból amit tőlem kapott névnapjára cukorkával kinált.

-          Tudd meg, hogy amióta megvan a kis kosár mindig tele van cukorkával.

Elmentünk sétálni, Jocó is velünk volt és Ibi élvezte a Jocó szabad száját. Egész úton ő szórakoztatott minket a vicceivel.Mig mi az üzletbe voltunk Jocó elment Orbán Jancsiékhoz, aki jó barátja volt. Mi a plébánoshoz mentünk, aki kedvesen fogadott. Mutatta a könyveit, a szobáit, festményeit, harmoniumozott, aztán lemezeket hallgattunk. Ibi nagyon türelmetlen volt én nekem nagyon tetszett. Bementünk a cukiba és mivel egyformán voltunk öltözve Jocóval összetévesztettek minket. Igy már tudtuk, hogy Jocóék jártak bent. Találtuk őket az úton és együtt haza mentünk. Hazafelé jövet elmesélte Jocó, azt mondták az Orbán Jancsi szülei, hogy az Ibi szülei nagyon megvannak elégedve velem. Csak jót tudnak mondani...

1964 október 1 Csütörtök.

Már megint Görgényben vagyok. Mikor megérkeztem Ibiék akkor értek haza a krumpliszedésből. Kékbársonynadrágban volt,és látszott rajta, hogy krumplit szedett. Mutatta, hogy milyen szép és milyen sok krumplijuk lett. Megmosakodott, lábat mosott, aztán felvette a pongyoláját és bejött hozzám. Közben megjött a kicsi Gramesz, a Jóska öcsém. Nagyot nevettünk rajta. Nem volt szó, hogy ő is jön. Ibivel egy sütőtököt vágtunk fel megsütni, persze magostól. Jocó fáradt volt, lefeküdt és elaludt. Ibivel bementünk a szobába s játszadoztunk. Előszőr ő feküdt az én ölemben, de elállt  a nyaka és akkor én feküdtem az ő ölébe, de nekem egy kicsi párnát tett a fejem alá,hogy kényelmes legyen.

-          Egész nap eltudnálak nézni anélkül, hogy hozzád szóljak – mondta Ibi. – Szeretlek nézni. Már minden vonásodat ismerem.- Én becsuktam a szemem és ő símogatta a hajam, a szemem, az arcom, aztán megcsókolt. Nagyon jól éreztem magam ebben a becézésben. Igen. Ez  a  kislány most szeret. Még az enyém. Hozzám tartózik. Még ma. Vajon kié lessz, ha majd elmegy az iskolába ? Megmutatta a naplóját, amit teljesen átrendezett. Azt hiszem a szívében is átrendezett mindent.

Megsült a tök és kihívtak tököt enni. Nevették, hogy magostól tettük be sűlni. Ibivel a fásládára űltünk és úgy hallgattuk a kicsi Gramesz diák élményeit. Vacsoráztunk, de a vacsora alatt is mulattunk a Jocó elbeszélésein. Remek hangulatot teremtett. Jól éreztük magunkat...

1964 október 3 szombat.

Vártam Jóskát. Szerettem volna, ha ő is kijön velem Görgénybe, de nem kapott kerékpárt. Egyedül indultam el fél ötkor. A 37-esnél elromlott a kerékpár és onnan gyalog tettem meg az útat magam mellett tólva a rosz gépet. Már úgy döntöttem nem megyek tovább, de  a vágy, hogy Vele lehessek győzött. Szerencsére találkoztam Orbán Jancsival, és betettem a gépet hozzájuk. Jancsi mondta, hogy lessz bál este. Elmentem Ibiékhez. Öcsi is otthon volt. Készült Csűrre, Ibi vasalta az ingét és elperzselte az abroszt, amin vasalt. Az anyja haragudott érte. Öcsi elment, és mi elhatároztuk, hogy moziba is megyünk és bálba is. Nagyon fáradt voltam és amig Ibi rendezte a szobát én lefeküdtem és elaludtam. Mire felébredtem, már este volt és hideg. Nagyon megfáztam, mivel az ajtó nyitva volt. Készültünk a moziba.

-          Voltam a tegnap Régenben – mondta Ibi, - de nem találtalak, mert csak délután mentem s jöttem is vissza.

-          Mivel voltál ?

-          Kerékpárral.

-          Egyedül ?

-          Igen.- Mondta és én kételkedtem benne. Itt valami nincs rendben. Az anyja is mondta, hogy négyóráig a krumplit szedték és csak az után ment el, de estére haza jött.- Találkoztam Tonceannal s azzal a Pityuval aki a kiflit árulja az iskolánál.

-          Hát mit mondjak. Megkereshettél volna. Jó lett volna találkozni.

-          Siettem haza,mert esteledett.- Elmentünk a moziba. A ,,Házasságból elégséges” magyar filmet vetítették. Nagyon jó volt a film.- Jó volna holnap is megnézni.- Mondta Ibi. Amig a termet átrendezték táncteremnek mi kimentünk az útra, de nagyon hideg volt és Ibi fázott. Visszamentünk a terembe és leűltünk a kályha mellé pedig nem volt begyújtva. Kinyítottam a kályha ajtót és láttam, hogy benne fadarabok és papir van, a gyújtómmal meggyújtottam senki nem vette észre, de a nagy füst ami aztán megtöltötte a ter-met aggasztó volt. Én nem tudhattam hogy a kályhát frissen olajozták, hogy ne rozsdásodjon.Hamar kimelegedett a kályha és körülötte már jó meleg volt. Ibi boldog volt, hogy nem fázik. Nevetgélt, viccelődött, egyszóval jól érezte magát.Táncoltunk és egyszer azt mondja Ibi, hogy nagyon fáj a feje, és szédül. Szóltam az anyjának, hogy kimagyünk a levegőre, de Ibi csak az anyjával volt hajlandó kimenni ( szégyelte, hogy azért fáj a feje, mert nem vacsorázott és éhes). Át mentek a kocsmába, de nem kaptak csak kekszet. Hát abból vettek.

Én tényleg azt hittem, hogy Ibi beteg és kijöttem utánnuk. Attól tartottam, hogy haza fog menni és akkor én mit csinálok. Ibi a kocsma előtt állt várta az anyját. Kissé megnyugodtam és vissza mentem a bálterembe. A teraszon találtam Cigler Jóskát aki akkor jött be az útról. Megkérdeztem nem látta-e Ibiéket ?

-          Most sétáltak hazafelé az anyjával karonfogva.

-          Nézd, ha haza megy soha többé nem megyek hozzá.

-          Gyere nézzük meg nincsenek a vendéglőben?- Bementünk, de nem találtuk őket. Jóska vett két fröccsöt, megittuk és visszamentünk a bálba. Jóska előbre ment és leült, én néztem a táncolókat. Egyszer csak megpillantom Ibit, Duda Nikulicával táncolt ( valamikor ő is udvarolt Ibinek). Oda akartam menni hozzájuk, de az anyja megszólított, és kérdezte hol voltam ? Mondtam, hogy a vendéglőben. Felkértem Ibit és ő is ugyan azt kérdezte mint az anyja.

-          Hol jártál?

-          Cigler Jóskával bementünk a vendéglőbe.

Mikor vége lett a táncnak kézenfogva mentünk a helyünkre ahol az anyja volt és ott ült Jóska is.

-          Jóska ! Ne nagyon vidd Janit a vendéglőbe, mert kikapsz !

-          Hogy érzed magad ?- kérdeztem Ibitől. – Még fáj a fejed ?

-          Nem. Anyu add csak ide azt a kekszet, hogy együnk valamit. Jóska emlékszel a múltkor mennyi almát és szilvát hoztatok ?

-          Gyere Jani nézzük meg hátha találunk még valamit.

Találtunk is és szedtünk két két zsebbel. Meg ettük jóizüen és tovább táncoltunk. Később álmosak lettünk és hazamentünk. Kerékpárom nem volt, ezt tudta Ibi is, de nem mondták, hogy maradjak ott reggelig. Ibi kikisért a kapuig, láttam szeretne ott tartani, de nem tud, mert szégyeli az anyjától, búcsuztam és kijöttem. A kapu becsukódott és én éjjel félnégykor az utcán találtam magam. Éhesen, fáradtan, 11 kilométerre a szülei háztól.

Az úton egy lélek sem járt. Nem szerettem volna a kerékpárt itt hagyni, de mit tehetek ? Elmentem Jancsiékhoz, de nem tudtam kivenni a gépet. Álltam az út közepén tanácstalanul.  Bezzeg Mán Lacit letudták fektetni annak idején. Én aki már úgy éreztem belenőttem  a családba nem tudtak lefektetni. Mint egy kivert kutya az utcán koborgok. Most mit csináljak reggelig? Bementem a moziba, ahol még szólt a zene. Csak a részeges gárda maradt ott Samuval az élen. Ők tudták honnan jövök és azt is, hogy kilógattak az útra. Marcsa a dobos táncolt Samuval. Kérdeztem mikor és mivel mennek haza. Azt mondták, hogy a reggeli vonattal. Fel űltem én is az asztalra, és beszélgettem Oltean Tikuval, a harmonikással. Mellettem egy szőke fiatal ember volt a padon. Kért űljek mellé. Beszélgettünk. Kérdezte, hogy föltétlenül haza kell-e mennem ?

-          Mondtam, hogy nem kötelező, de mit tehetek ?

-          Aludj nálunk.Igaz messzi lakunk, de aludhatunk a növéremnél is. Ő itt lakik a közelben. Bementünk. A növére csak kombinéban volt és elszégyelte magát a nem várt vendég láttán, de azért  nagyon kedvesen fogadott, és enni adott nekünk. Amig elkészítette az ágyat mi ettünk és beszélgettünk.- egyél csak, mert tudom, hogy Ibiéknél nem adtak enni. Elmesélte, hogy ő is beszélt egy néhány hétig Ibivel. Szilveszterkor ismerkedtek meg.- Meg mondta a nevét, mert még nem is ismertük egymást. Duda Ni-colaenak hívják.

Féltizenkettőig aludtunk, aztán mosakodtam és gyorsan felöltöztem. Megköszöntem a szálást és kimentünk Nicuval az utcára. Találkoztam Zitával és megizentem, hogy Nikulicánál vagyok. Ibi a templomba van mondta Zita. Visszamentünk ebédelni a Niku  növéréhez. Káposzta leves volt disznóhussal és disznó sült..krumplipürével. Ünnepi ebéd.Ebéd előtt liköröztünk, ebéd után a vendéglőben söröztünk. Később Nicu elkisért Ibiékhez. Ő a hidnál búcsuzott és visszament. Ibi az ablaknál várt.

-            Már aggodtam érted – mondta Ibi – El sem tudod képzelni, hogy megijedtem, amikor Zita mondta, hogy Nicuéknál vagy. Azt gondoltam, hogy azok részegen kitámadtak és most ott fekszel valahol.

-          Mit tehettem volna. Te nem hívtál hozzátok, az utcán nem maradhattam, tehát elfogadtam a meghivást.

-          Már azt gondoltuk, hogy megverték – mondta az anyja is.

-          Ne tessék félni, mert engem nem ver  meg senki, hacsak az Isten nem.

Hivtak ebédeljek velük. Mondtam, hogy már ebédeltem, de annyit kéreltek, hogy odaültem az asztalhoz. Húsleves volt és töltött paprika, amit Ibi nem szeretett. Ő csak bort akart inni annak örömére, hogy nem történt semmi bajom. Az apja bort hozott be és ihattunk kedvünkre. Ibi megszédült és jó kedvében kihivott a kertbe. Olyan gyenge lábakon állott, hogy lefektettem a fűre. Mivel félt, hogy meglát valaki, bementünk a szobába. Ott én lefeküdtem az ágyra, Ibi mellém térdelt, és hallgatta a szivverésemet.

-          Neked annyi szived van – mondta nevetve.

-          Neked melyiket adjam a sok közül ?

-          Már meg irtam.

-          Tudom, de mond szóval is.

-           Nem mondom, - mondta, aztán felült az ágyra és az ölébe vette a fejemet és azt simogatta.

Később rádiózenére táncoltunk, aztán az ablakhoz űltünk és néztük a járókelőket. Vendégek jöttek és mi a kislányukkal a Babikával játszodtunk. Később behívtak, bemutattak a rokonságnak. Aztán elmentek a vendégek, mi ketten Ibivel megittunk egy egy pohár bort, Ibi vette a kabátját és sétálni mentünk. Útközben elhatároztuk, hogy moziba kéne menni.

-          Nekem nincs elég pénzem és ha édesanyád is eljön nem tudom a jegyet megvenni.

-          Ne törődj lessz pénzed. Adok én. Azt hiszed én olyan szegény vagyok ? – Haza mentünk és Ibi kiüritette a táskáját. Csupa 5, 10, 15, és 25 banisok voltak benne. Az asztalnál összeszámoltuk és még cukorkára is jútott belőlle.

-          Tudod Jani ! Mi a jéghátán is megélünk.- mondta Ibi.- Úgy érzem mi az egész földet meghódítanánk, csak akarnunk kell.

-          Hidd el Ibi ! Ezt láttam meg én benned, és ezért szeretném, hogy mindig az enyém légy.

Tovább sétáltunk. Azt gondoltuk, hogy a félötös adást még elérjük, de már meg volt kezdve. A mozi előtt sokan állingáltak. Ott volt Bereczki Magdi és Rózsika is. Magdi birsalmát evett és én viccből kértem egy harapást. Felajánlotta, de nem vettem el.

-          Ibi be kéne menjünk Orbán Jancsiékhoz, hogy szóljak a kerékpárért.

-          Nincsenek otthon. Az előbb találtuk az apját és az anyját. Nekik köszöntem.

-          Ej, ej ! Kellett volna szólnod és akkor a kerékpár ügy is rendeződött volna.

-          Nem vagyok gondolat olvasó. Honnan tudtam volna, hogy te mit akarsz. Hidd el éppen szóleni akartam neked.- Kicsit meglöktem, mire Ő

-           Nyavajás – mondta.

-          Mond csak még egyszer !

-          Nyavajás... nyavajás...nyavajás...- mondta Ibi nevetve,mivel rájött, hogy ezzel bosszant engem.

-          Te tudod mi az a nyavaja ?

-          Nyavaja  betegség – mondta, és tovább mondogatta nevetve – nyavajás...nyavajás...nyavajás.

-          Ibi milyen épület van ott ?

-          Az erdészeti iskola bentlakása.

-          Gyönyörü szép parkja van. Ott érdemes lakni, hogy a parkot végig sétálhasd.

-          Elhiszed sohasem jártam bennt? De várj. Voltam. Itt volt az egyik nyáron a pionirház s akkor jártam, mert etetni kellett a selyemhernyókat. Aztán itt a kapu előtt szoktam találkozni  Ionikával. Nagyon szép banketjük volt. Azon is voltam.

Elgondoltam a Lacibácsi bankett leirását és eltudtam képzelni milyen szép is lehetett ez a bankett is. Elszívtam a cigarettámat és elhajitottam. Egy darabig hallgatott, aztán elkezdte

-          Elgondolom, ha a feleséged lennék leszoktatnálak a cigizésről. Tulságosan sokat szívsz. Már meg is van rá a módszerem.

-          Halljuk, melyik az a nagy módszer, amit kitaláltál?

-          Amig velem vagy nem szabad cigarettázni.

Hazaértünk. Az apja nem volt otthon és Rózsikanéni panaszkodott, hogy nincs vágva fű a disznónak és a tehénnek.

-          Majd vágunk mi – mondtam örömmel, hogy valamit tehetek én is értük. Ibi a pongyolát rávette a ruhájára és máris készen voltunk a fű vágásra. Fűvágás közben beszélgettünk.

-          Én nem fogok soha kutatni utánnad – mondta Ibi – de ha valamin rajtakaplak, meghalsz.

-          Nézd Ibi ! Nem hinném, hogy valaha is megcsalnállak. Nem erre születtem.- Később vacsoráztunk és aztán elindultunk a mozi felé. Útközben találtuk az édesapját aki hivta haza Ibit, de Ő mondta,

-          Anyu elengedett. Menj mert nagyon vár a vacsorával.- Mi tovább folytattuk a beszélgetést. A cukrázdában találtam Nicut is kedvesen köszöntött, aztán megvettük a cukorkát és bementünk a moziba. Ibi végig az ölemben űlt.Most elölről láttuk a filmet és nagyon tettszett.Mindenki minket figyelt és Ibi nagyon boldognak látszott. Előszőr voltunk kettesben társaságban és ez nagyon jó érzés volt. Úgy éreztem Ibi tényleg a feleségem s ez engem is boldoggá tett. Hazafelé menet találtuk Orbán Jancsit és megbe-széltem vele a kerékpár hazaszálitását.Mivel nagyon hideg szél fújt szaladni kezdtünk. Előttünk mentek Rózsikáék.- Nézd a szép Rózsikádat – mondta Ibi, de ők is futásnak eredtek a hideg miatt. Hazakisértem, búcsuztam, kikisért, aztán

-          Akarsz-e a feleségem lenni ? Most nagyon komolyan kérdem.

-          Csak a tied akarok lenni...

Hazafelé gyalog jöttem és a kerékpárt is magammal cipeltem. Nagyon nehéz volt.