Zsolt lassan elfordult, hogy újra szemügyre vegye Ágnes egyedi öltözékét, mely minden egyes eltelt pillanatban kedves képként villant fel elméjének távoli rejtekeiben, de tágra nyílt szemekkel vette észre, ahogyan a lány meredten bámulta őt. Az ártatlan arc a reggeli napsugarak porban megszűrt nyalábjai közt még szebbnek tűnt mint valaha, bármennyire is ellenezte a fiú az ilyen gondolatokat, de a tökélyt mégis eltorzította a mérhetetlen aggodalom, mely most lebiggyesztette az eddig mosolygó női ajkakat.
    Ágnes faképnél hagyta a kapitány oldalát, és szótlanul Zsolt felé sétált. Szája kikerekedett, szólni volt kedve, de mégsem tette. Csend volt, mindenki értetlenül nézte a lány furcsa viselkedését, egyedül Ágnes új cipőjének kemény fa sarka kopogott a padlón, ritmikusan törve meg a társasági légkör némaságát. Mikor a lány végre a közelébe ért, Zsolt megpróbált egy zavarodott lépest tenni hátrafelé, de a kemény fal, melybe tegnap este még az öklét verte, most galádul visszavágott, s megakadályozta a szökésben. Fogalma sem volt arról, hogy vajon mi lehet a baja a lánynak, ez a hirtelen közelség semmi jóval nem kecsegtetett a számára. Ágnes a fiú arcához hajolt, s remegő szemekkel fürkészte annak minden egyes részletét. Zsolt már majdnem magához tért a kezdeti megszeppenésből, és úgy döntött végre kérdőre vonja a vörös nőszemélyt, amiért az illetéktelenül behatolt az ő személyes komfortzónájába, de a lány ebben sebesen megelőzte, mintha csak kiolvasta volna a gondolatai közül az égető kérdést.
    - Mi... Mi történt az arcoddal? - kérdezte ijedt, gyenge hangon. Reggel mikor felkelt, a korai szürkületben még nem látta rendesen a fiút, nem figyelt fel a sérülésekre, melyeket elfedett a fáradt kábaság homálya. Most viszont, itt az üdítő napsütésben tisztán látszódott minden egyes seb, melyek rémületes képet festettek a lány szemei előtt. Mindig is undorították az égési sérülések, félt magától a puszta látványtól is, azonban ezúttal aggodalma valahogyan felülkerekedett ezeken a negatív érzelmeken, s közelítésre kényszerítette őt. Gyomra összeszorult, tekintete ijedten kapkodott egyik vöröslő hegről a másikra, de nem tudta elképzelni, hogy vajon mi is okozhatott ilyen szörnyűséget.
     - Mégis mi ütött beléd!? - dörrent fel Zsolt, és gyorsan elkapta Ágnes lassan közeledő, kíváncsi ujjait sebes arcától. A lány értetlenül nézett fel rá, de ábrázatán már kezdtek a felszínre törni az oly' jól megszokott, elutasító személyiség kósza érzelmei. - Ha tudni akarod, volt egy nem túl kedves találkozásunk a természetfelettivel, míg te álmok közt pihentél!
    Egy sor gyors pislantásba telt, míg Ágnesnek leesett, hogy Zsolt mit is ért "természetfeletti" alatt. Hátrafordult, a kapitány tekintetét kereste válaszért, ki helyeslő bólintással jelezte, hogy már mindenki tud a Halál létezéséről. Erre reagálva Ágnes felidézte azokat a kellemetlen emlékeket az eddigi találkozásokról... vagyis, inkább csak próbálta. Bármennyire is erőlködött, csak hamvadó foszlányokat sikerült lelki szemei elé tárnia. Mintha lett volna valami, mélyen a tudatalattijában, ami elszívná ezeket az emlékeket, a hozzájuk tartózó fájdalmas érzelmekkel együtt.
    - Ők tették ezt veled? - nyúlt ismét aggódóan a fiú arca után, de ő újra elutasította a közeledést.
    - Mi van ma veled, de most őszintén? - Zsolt immár határozottan kikerülte az idegesítőnek tartott lányt. Oldalra lépett, Norbert mögé, majd egy határozott mozdulattal előre lökte a férfit. - Te vagy a bátyja, foglalkozz vele! - szólt rá a fehér ruhás személyre, ki a hirtelen helyzetváltozás miatt értetlenül nézelődött össze-vissza.
    A kapitány társaságába menekült, de gyanakvó szemeit egy pillanatra sem vette le a lányról. Az idősödő férfi is érdeklődően figyelte Ágnes viselkedését, s ezt kihasználva a fiú próbált beszélgetést kezdeményezni vele.
    - Mondd, hogy ez nem csak nekem furcsa!
    A férfi nem szólalt meg. Neki is feltűnt ugyan a változás, de pár perce még csak a kezdeti örömnek tudta be, amit az új ruházat idézett elő. Csakhogy annak a mámornak már régen vége szakadt, amit most látott, az valóban maga volt a természetellenesség. Mélyen gondolkodott, próbálta meglelni az érdekes jelenség mögött lapuló magyarázatot.
    - Helló! - csettintett Zsolt pimaszul az férfi arca előtt, visszarántva őt a valóságba. - Hármunk közül te ismered a legjobban a lányt, mondd már, neked is új ez a érthetetlen változás, vagy csak én bolondultam meg?
    - Természetesen engemet is meglepett! - válaszolta végül, csakhogy lenyugtassa a fiút. - De nem értem, miért zavar az, ha egy szép korodbeli lány kedvességet mutat feléd?
    - Mert ez nem ő - nyilvánította ki hidegen és kimérten Zsolt. Lehet hogy csak négy napja ismerte a lányt, amiből az hármat hisztériával töltött, de épp elégnek tartotta ezt az időt, hogy kiismerje a személyét.
    - Túlreagálod - forgatta meg szemeit a kapitány. Ellentétben a fiúval, ő örült, hogy Ágnes sokkal nyitottabb és boldogabb lett. Bár a kiváltó ok még hiányzott a kirakósból, gondolta idővel majd arra is fény derül.

    - Milyen ereklyét? - zavarta fel Ágnes éles, meglepődött hangja a két férfi beszélgetését. Zsolt és a kapitány a testvérpár felé szegezték a figyelmüket, kik épp egy privát beszélgetés kellős közepén tartottak. Habár Ágnes eléggé furcsán kezeli a "Privát" szó jelentését.
    - Még nem vagyunk teljesen tisztában a kilétével - felelte hangosabban Norbert, tudatában, hogy a csendes magánbeszélgetésnek végeszakadt.
    A kapitány felnézett az órára, melynek halk kattogása folyamatosan jelezte számukra a drága idő lassú elmúlását. A mutatók lassan közeledtek a legfelső pont felé, talán fél órájuk ha maradt délig, s ez sürgetésre adott okot.
    - Sietnünk kellene! - közölte baljós hangon Zsolt, ahogy szeme követte a mellette álló férfi tekintetét az időmérő szerkentyűre, melyet lehet, hogy most látnak utoljára.
    Vargas délig adott nekik időt, hogy elhagyják ezt a veszélyes világot, s a tény, hogy már csak közel fél órájuk van hátra nem volt túlságosan kecsegtető. Ágnes értetlenül állt Zsolt és a kapitány aggodalmát látva. Nem értette, hogy mire ez a nagy sietség.
    - Hova? - tette fel pontos címzett nélkül a kérdést Ágnes, remélve, hogy valaki hármójuk közül majd válaszol neki.
    - Egyenlőre mi sem tudjuk pontosan - felelte a kapitány, bár ezzel magyarázattal semmit sem válaszolt meg a lánynak.
    - A kikötőbe megyünk - pontosított Norbert. - Majd út közben mindent elmondunk.

    A csapat lassan kivonult a kis szobából, hátrahagyva az iratokat, s a kellemes atmoszférát, mely vendégül látta személyüket ezalatt az immár négy nap alatt. A kapitány haladt elöl, erős léptei alatt megremegett a fa lépcsősor, mely levezette őket a földszintre. Nehezen esett szívének itt hagynia ezt a szerető otthont, az emlékek, melyeket még fiatal fejével szerzett itt, percről percre marasztalni próbálták. A menetelők sorát Norbert zárta, ki gyengéden löködte előre a tanácstalanul lézengő húgát, aki emiatt folyton az egyre mérgesebb Zsolt lábára lépett.
    Már majdnem kiértek az ajtón, mikor Norbert hirtelen visszarántotta őket egy gondolattal:
    - Várjatok! - kiáltott fel, s megvárta, míg mindenki hátrafordult. - Nem hagyhatjuk itt ezeket a feljegyzéseket!
    - Miért nem? - kérdezte Zsolt.
    - Igaza van - szólt a fiúra a kapitány, s a vállára tette a kezét. - Vargas bármit megtudhat belőlük, ha mi elmegyünk innen.
    - Mert szerintetek az elmúlt években nem volt rá lehetősége, míg üresen állt az egész kóceráj? - panaszolta tovább az érveit Zsolt. Ez is egy volt a sok pillanat közül, mikor úgy érezte, hogy a társainak össz' intelligenciája erőteljesen csapkodja a minimum szintet.
    - Azért jobb biztosra menni! - állította mögötte az idősödő férfi. - Különben is, ha majd már biztonságban leszünk egy másik szigeten, akkor nyugodtan tovább tanulmányozhatjuk őket!
    - És mégis hogyan hoznánk magunkkal őket? - kérdezte szkeptikusan Zsolt. Már komolyan fontolgatta az ötletet, hogy a Halál elé veti mindkét elmeharcost, csakhogy a saját józan idegállapotát megóvja.
    - Mi lenne, ha Ágnes táskáját használnánk? - tette fel a javaslatot a kapitány, majd kérően a lányra nézett, hogy az engedélyezze becses tulajdonának az ideiglenes közhasználatát.
    Zsolt egy pillanatra elhallgatott, hogy átgondolja az újonnan megteremtett feltételeket, majd végül így szólt:
    - Ez egy épeszű gondolat! - dicsérte meg a férfit, s maga is meglepődött a kivételesen könnyű megoldás lehetőségén. Felidézte azt a kevéske pillanatot, amikor látta a lányon a szinte teljesen üresnek tűnő, viszonylag nagy tarisznyát, majd elkönyvelte magának, hogy valóban jó pár irattekercs elférne benne.

    Norbert, mintha csak Zsolt beleegyezésére várt volna, azonnal visszalépett a lépcsősorhoz, maga után rántva a már egy ideje csendben hallgató lányt. A férfi sietősen berohant az irattárba, melyben még bőven akadt kiaknázható tudás. Az ajtó hangosan csattant, ahogy a türelmetlen személy erőteljesen nekivágta a falnak, de most minden másodperc számított, így nem törődött az efféle haszontalan részletekkel. Gyorsan megragadott mindent, amit úgy ítélt még hasznos lehet, s egy nagy stócba pakolta, hogy Ágnes könnyen megtalálja. A kezdeti felfordulás immár hatalmas rendetlenséggé nőtte ki magát, mely folyamatosan terebélyesedett, ahogy Norbert szanaszét hajigálta a lapokat és füzeteket. Pár pillanat múlva Ágnes is megjelent a szobában, az ajándékba kapott táskájával a vállán, melybe már belepakolta csekély holmijait, s tátott szájjal nézte a hirtelen született káoszt és pusztítást.
    - Mesélj még erről az ereklyéről! - A fiatal lány óvatos léptekkel kerülgette a földön fetrengő törékeny iratokat, hogy eljusson az íróasztalon elhelyezett kupacig. - Mire képes, hogy ennyire fontos?
    Norbert nem értette, hogy honnan ez a kérdés, de feltételezte, hogy talán a félbehagyott beszélgetésük hagyott még némi kívánnivalót maga után.
    - Még nem vagyunk benne biztosak, hogy akarjuk-e egyáltalán, de jelenleg ez az egyetlen nyomunk, ami Vargas céljait illeti - felelte, miközben gondolkodás nélkül kiürített egy egész polcot. - Keresi, tehát fontos neki, s pont emiatt lesz nekünk is épp olyan fontos megtalálnunk.
    - Azt sem tudjátok, hogy hogyan néz ki! - nevette el magát a lány, majd gyengéden a tarisznyába pakolta az első összetekert iratköteget.
    - De tudjuk, legalábbis én tudom, hogy mire képes, és ebből kifolyólag kikövetkeztethetünk az alakjára - Leguggolt, kíváncsi kisgyermekként esett neki az alsó polcok tartalmának. - Képes irányítani az emberi tudatot. A tiszta holdfény ad neki energiát, de ha ez nem adatott meg, akkor megelégszik azzal is, ha a viselőjének az érzelmeiből táplálkozhat. Egyfajta parazita, ha így jobban tetszik! Mivel az emberi testtel szoros összeköttetésben áll, hogy kifejtse a hatását, valamilyen nyakéknek kell lennie, vagy valami más ékszernek, amit magukon hordoznak a népek.
    - Elég negatív dolognak hangzik. Miért kellene annak a férfinek?
    - Már egy ideje keresi, tehát biztos fontos tervei vannak vele. Esetleg rendelkezik olyan erővel, vagy hatalommal, amiről én nem tudok, de Vargas igen. Bármi legyen a célja vele, őt ismerve azt nem az emberiség javáért tenné - Norbert megfogott egy tekercset, melyet a legalsó polc legmélyéről húzott elő, de amint felnyitotta azt, fullasztó por lövellt az arcába.
    - Jól vagy? - jött a kérdés Ágnestől, de Norbert a tüdejét ért szemtelen támadástól, és azt azt kiváltó köhögéstől nem figyelt fel az ismerős hang furcsa monotonitására.
    - Persze! - köhögött még egy sort, majd mint aki a halálán van, az ablakhoz sétált, hogy szívjon egy kis friss levegőt. Nagy megdöbbenésére és felháborodottságára is egyben, észrevette, ahogy Zsolt és a kapitány már javában az utca végén koptatják a föld száraz porát. Utánuk kiáltott, de Zsolt pimaszul leintette, jelezvén, hogy majd a kikötőben megvárják őket. - Ezek itt hagynak minket! - hüledezett a férfi, majd Ágneshez fordult, de látta, hogy ő még nem pakolta el az összes neki kitett dolgot. - Gyorsan, rakd már el azokat és kövess! - utasította gorombán a húgát, bár nem rá volt mérges. Csak a töredékét tudta előkészíteni azoknak az iratoknak, amiket el szeretett volna vinni. Nagyon nem vette jó néven, hogy nemes egyszerűséggel faképnél hagyták őket, így kirohant a szobából, hogy utolérje a párost.
    Ágnes nem mozdult, élettelenül nézte az nyitott ajtót, melyen bátyja sebesen kirohant. Egy kis idő múlva az irathalomra szegezte a tekintetét, s kábultan nézett körbe a rendetlenségen. Tett egy lépést előre, kinézett az ablakon, nem tudta, hogy mit is csináljon. Haját lágyan fújta a déli szellő, de kalapjának megmozdításához még szerencsére nem volt elég erős. Még látta, ahogy Norbert a nagy loholásban lefordul a sarkon, jól láthatóan megfeledkezve szerető húgáról. Ágnes elmosolyodott, úgy tűnt csak erre a pillanatra várt.
    - Ne aggódj, édes testvérem - kezdte el egy természetellenesen lágy hangon, s azzal kidobta táskájából az eddig eltett két tekercset, szabad utat adva a mélyről érkező vörös fénynek. Puha ujjai közé fogta az izzó tőrt, mely mindeddig kényelmesen pihent a bőr zsák legalján, és azt a magasba emelve karmazsin fényár szállta meg a szobát... és a lelket is egyaránt. Középre lépett, arcán az önfeledt mámor boldogan élvezte a kisajátított egyeduralmat. - Hugica mindent elintéz!
    Azzal mély vágást ejtett bal felkarján, s hagyta, hogy a makacsul szökő vér átitassa az ott pihenő díszszalagot. Örömtáncot járt, elméje ködös eufóriában fürdött. Mikor már elegendő vér gyűlt össze a textilben, lehúzta azt karjáról és egy köríves mozdulattal megrántotta a levegőben. Apró vércseppek armadája lepte el a kis szobát, de bármerre is landoltak, a helyükön démoni lángnyelvek nyúltak át a pokol bugyraiból, hogy forró áldásukkal elemésszék mindazt, amit csak találtak. Füst szált fel és hamudarabok táncoltak a félelemtől remegő légkörben. Ágnes élvezettel figyelte a pusztulást, mely körülvette a testét, majd a sérült szalagot visszahúzta karjára. Fehér bőrét halovány vérréteg borította be, de mintha ezt észre sem vette volna. A vörös démon az ajtóhoz sétált, hátrahagyva a lángokat, hogy azok bevégezzék a rájuk kiszabott feladatot. Felemelte a világító tőrt az arcához, nem törődve az élén csöpögő vérrel. Teljesen öntudatlan állapotban volt, egyedül csak az elméje mélyéről szökő suttogó hangot hallotta:
    Gratulálok, szép munka!