A hajnal most is gyönyörű volt, a levegő tiszta és friss, a Nap még vörösen ragyogott a mélykék égen. Minden békés, nyugodt és csöndes volt, csak a madarak csicsergését lehetett hallani a fákon. A szállodai ablak előtt álltam és néztem ezt a csodát, ezt a tökéletes harmóniát.

Kárpáti Diána vagyok, és itt, a Hotel Paradisoban dolgozom, immáron hat éve. Budapesttől nem messze, egy tájvédelmi körzet közvetlen közelében helyezkedik el a szálloda, így aztán természetes a jó levegő.
Körbeveszi egy hatalmas park, ahol minden tökéletesen megtervezett, szépen gondozott, sehol egy szál gaz, egy vadvirág vagy bármi, ami az összképet ronthatná. Mindenre figyelnek a kertészek, még talán arra is, hogy a fű is egyenesen nőjön.

A szállodaépület előtt álló szökőkút elé gyakran járok ki esténként, mert miután lemegy a Nap, mesés fényekbe öltözik. Még soha senkit sem láttam álldogálni előtte, fogalmam sincs, hogy miért nem csodálja más is, mindenesetre én kimegyek és ábrándozom előtte. Amikor a fény és a víz játékát nézem, olyan érzésem támad, mintha nem is ezen a világon lennék.

A szálloda épülete hatalmas, ha felnézek rá, szinte beleszédülök.

Negyvenhat minden igényt kielégítő luxuslakosztályunk van és nyolcvan luxusszobánk, melyek mind egyedileg tervezettek, olyanok, mint egy-egy műalkotás.

Az épület bal végében található külön szárnyat teljesen hangszigetelték. Kívülről nézve olyan hatást kelt ott, mint egy bástya, egy folyosó köti össze a szállodával.

Itt zajlanak, – egy félkör alakú teremben – a társasági események: színházi előadások, komolyzenei koncertek, bálok, kisebb-nagyobb összejövetelek, mind-mind a nálunk megszálló vendégek számára.

Egy éve hoztak ide egy gyönyörű, fekete zongorát, a színpad hátsó részén helyezték el, és lezárták egy hatalmas lakattal, mert csak a híres, ide utazó zenészek játszhatnak rajta a vendégeknek. Ennek a zongorának csodás hangja van, számtalanszor jöttem ide, mikor előadást tartottak. A színpad mögött, a hátsó ajtónál hallgattam, ahogy játszanak rajta, ennyit tehettem, de ez is sokat számított, boldog voltam, ha hallgathattam.

Jó lenne egyszer itt zongorázni, mikor senki sem lát, belopóznék és játszanék rajta.

A szálloda tulajdonosa Mr. Shmuel Mendelsohn. Ő elég magának való alak, sosem beszél senkivel, ha igen, akkor is mindig csak röviden, tömören. Az övé itt minden, ameddig a szem ellát. Van teniszpálya, golfpálya, uszoda és gyógyfürdő is, lovagolni is lehet, ha valaki azt szeretne.

Hat éve, mikor idekerültem, egyszerű szobalányként kezdtem dolgozni. Mivel beszéltem angolul, hamar elkezdtem haladni a ranglétrán, beszélhettem a vendégekkel is, így aztán a közepesen jó angol nyelvtudásomból hamar felsőfokú lett.
Lépcsőről lépcsőre haladtam, egyre több mindent bíztak rám, sok mindent megéltem itt, örömöt, bánatot, csalódást, vidámságot, bosszúságot, boldogságot. Ma már a személyzeti ügyekért felelek, ami hatalmas felelősség, a szálloda megítélése ugyanis nagyban függ az itt dolgozó emberektől, a hozzáállásuktól, segítőkészségüktől, kedvességüktől, és nekem kell észrevennem, ha valaki nem megfelelő ide, nem eléggé lojális, engedelmes, megbízható, vagy türelmes. Bizony, az elvárások a személyzet felé igen magasak.

Azért valahogyan sikerült elkerülnöm, hogy bárkitől meg kelljen válni. Hogy hogyan? Talán azért, mert már megvan „a csapat”, az évek alatt összekovácsolódott személyzetből mindenki tudja a saját dolgát, ma már nem kell senkit figyelmeztetni alap dolgok miatt, de azért akadnak jócskán problémák, amiket azonnal meg kell oldani. Ritkán kerül hozzánk új dolgozó, ha pedig valaki ide bekerül, a személyzet összes tagja tanítja, mit, hogyan kell végeznie, hogy az új dolgozó minél hamarabb beilleszkedjen és a gépezet zökkenőmentesen működjön tovább. A személyzeti ügyek mellett a vendégekkel is foglalkozom, ha kell, ha úgy látom, vagy ha ők szeretnének valamit, hozzám fordulhatnak.

A recepción dolgozik a legjobb barátnőm, egy szenegáli lány, Mariama. Szerintem ő erre a pozícióra született. Mikor az ide érkező vendégek belépnek az ajtón, vele találkoznak először, ő pedig azonnal tud alkalmazkodni mindenkihez, érzi kit, hogyan szólítson meg, mit mondjon, vagy mikor hallgasson.

Mariama barátságos, figyelmes, okos lány, az évek alatt nagyon szoros barátság alakult ki közöttünk. Mindent megbeszélünk, segítjük egymást, amiben csak tudjuk.
Együtt bonyolítjuk le a fontos társasági eseményeket, fogadjuk a vendégeket, műsort vezetünk, táncolunk is, sok-sok táncossal együtt. A táncért, zenéért Marchello felel. Ő tulajdonképpen a főnököm, de a második legjobb barátom is. Ő rendez, ő koreografál, tanít, kijavít, ha kell, mindent és mindenkit a helyére tesz. Természetesen ért a komolyzenéhez is, így aztán ő szervezi ezeket az előadásokat. Marchello olasz, de kitűnően beszél angolul és már egy kicsit magyarul is. Nagyon jól kijövünk, sokat beszélgetünk az élet nagy dolgairól, egy kis humorral megfűszerezve.

A konyhán Philipet ismerem a legjobban, ő a francia szakácsunk. A konyhát ő felügyeli, hatalmas a választék, hatalmas mennyiségű étel készül nap mint nap frissen, a minőség csakis első osztályú lehet, vagy még annál is jobb. Van még olasz, spanyol, amerikai, kínai és japán szakács is, sőt, még indiai is.

Az életem egybefonódott a szállodáéval. Sok embert megismertem, sok a visszajáró vendég, sokan szeretnek, sokaknak segítettem már itt mindenféle problémát megoldani. El sem tudom képzelni, hogy máshol dolgozzak, itt már annyira megszoktam mindent és mindenkit.

A sok-sok munka és problémamegoldás mellett azért üdítően hat a tánc és a zene. Ugyan minden kötött és megszabott, de azért a tánc az tánc, a zene az zene.