- Tanulj meg verekedni! Állj, ne szólj semmit! Látom, eszed ágában sincs végighallgatni, ezért engedd meg, hogy kölcsön vegyem az egyik fürdőszobai kellékedet! 

        Ekkor sietős léptekkel kiment a szobából, majd hamarosan visszatért, egy nagy tükörrel. Közelebb lépdelt hozzám és óvatosan fekvő testem fölé emelte a fürdőszobai tükröt, hogy én pontosan lássam annak a személynek a teljes arcát, aki egyáltalán nem én voltam. Nem, ám! Amikor a tekintetem találkozott egy szőke, holtsápadt fickó, tengerkék színű szemével, úgy éreztem, hogy még a szívem dobogása is alábbhagy. Megfagyasztott a látvány és minden negatív emberi érzés az ajkamra ült. 

       Hiába is vártam, hogy a tükörből, bukkanjon elő az a jóképű, sötétbarna hajú, fekete szemű kölök, aki valójában én vagyok. Nem. Ennek az elszomorítóan inzulinhiányos krapeknek még csak a bőre színe se hasonlított az enyémhez. Majdnem hófehér volt. Mintha egész eddigi életét, az ágyon fekve élte volna, soha ki nem lépve a nagyfényre. 

         Amikor a mellkasomban éreztem, hogy a szívem veszettül kalapál, s a tükörből a srác is sokkal feszültebb arccaé mered rám, elfordítottam a fejem. Szét tudtam volna verni egy kézzel azt a kurva tükröt! Mert amikor metszetből újra a tükörre irányítottam a tekintetem, az a nyomi hipóreklám is rám nézett. Ez nem igaz! Ez valóban én vagyok?

- Ki vagyok én? - üvöltöttem teli torokból, mire a lepukkant varázsló, végre valahára leemelte arcom elől a tükröt és a ruhásszekrény aljának támasztotta. Visszafordult felém és együttérző szemekkel nézett rám. Egy darabig olvasni próbált azokból a goromba, feszült - s mostmár kék - tekinetemből, végül kihúzta magát és így felelt.

- Aki eddig is! - majd ekkor hosszú, fakanálnyélre emlékeztető mutatóujját a mellkasához tartotta. Most figyeljetek. - Én pedig a te őrangyalod, Fábrel! Kedves, Rent Krisztián! Akkor mostmár beszélhetünk?

Nem, egyszerűen képtelen voltam felfogni amiket ez a fickó mond. Továbbra se akartam felfogni hogy állítása szerint az őrangyalom, mégcsak azt a nevetségesen hangzó nevét se jegyeztem meg. Viszont a meséjének egy részét, már kénytelen voltam elhinni. S ott hangot is adtam a gondolataimnak.

- Mi az, hogy új testet kaptam? Mégis hogy értsem, hogy az igazi testem, kómában fekszik?

- Látom nem érted - rázta a fejét, Fábrel akinek azért csak emlékszem a bohócbálból kapott nevére. Rövid időn belül, egész jól hozzászokott a modoromhoz, a csúnyabeszédemhez és mesteri türelemmel nyugtázta minden kirohanásom. - Renti! Neked már régen meg kellett volna halnod!

      Összeillesztett tenyereivel hadonászott felém és varázslatos módon, most nem üvöltöztem vele, hanem elnémult arccal pislogtam rá. Tehát őrangyal.

- Akkor beszélgessünk! Mi folyik itt, úgy őszintén?

Ekkor felemelte a hüvelykujját. De, az is sovány volt, ahogy a többi!

- Egyszer mondom el! - dörmögte, dohányos hangján. - Egyszer! A te dédnagyapád miatt történik most ez az orbitális katasztrófa, amit neked, az édesapádnak és a nagyapádnak kellett elszenvedni! Rent Miklós, ugyebár az egykori dédnagyapád, húsz évesen végrehajtott egy tiltott mágiát. Ki gondolná, mit? Ezzel a korszakalkotó idióta tervével, megidézte vele örök riválisunk, Lucifer jelenségét! Miklós a saját lelkét ajánlotta fel az ördögök királyának, cserébe azért, hogy meggyógyíthassa, halálos beteg édesanyját. Nem is sejtette, hogy csak rontott a helyzeten. Nem elég, hogy oktondi barátunkat Lucifer átejtette, elvette tőle az édesanyját, még meg is átkozta Miklóst és majdani három generációját! 

Faképpel hallgattam végig a magyar népmesékbe illő sztorit, ami tudom, hülyén hangzik, de tetszett! Most komolyan elbotránkozó képet kellene vágnom erre? Hogy a francba, várhatjátok el tőlem, hogy ezt elhiggyem? Fábrel képe azonban nem arról árulkodott, mintha csupán egy heves piaci kiofa lenne, aki éppen az aprókrumplit próbálná rámbeszélni. Látszólag annyira beleélte magát a történetmesélésbe, hogy görnyedt teste már majdnem gombócba torzult az ágy mögött. 

- Nekem mi közöm ehhez? - értetlenkedtem, mert hát éppen nem tudtam eldönteni, hogy higgyek e a dajka mesének, vagy sem, s gondolom más is ugyanezt tenné a helyemben.

- Nagyon is sok! - bólogatott a fejével Fábrel, ijesztően kidüllesztve sötét szemeit. - Ugyanis, azzal hogy te itt vagy, ép lélekkel de másik testben, míg az igazi félholtan fekszik egy kórházban, eközben Lucifer dühében fortyogva követeli az utolsó Rent lelkét! A tiédet!

Hosszú mutatóujját most éppen rám szegezte. Olyan eltökéltnek tűnt, mintha komolyan mondom egy oscar díjra váró, izgalmas filmet készítenénk. Határozott volt de mégis, részemről olyan ijesztő! Mert nem láttam rajta, hogy viccelne. 

- Mi lesz, ha megkapja? - kérdeztem, nevetségesen gyerekes hangon.

- Meghalsz - felelte, rácsapva a combjára. - Mi lenne? Vagy ezt akarod?

A fejemet ráztam. Ő pedig ezt megelégelte válaszul.