Kis emlékeztető Tomtól:

"- Mindezek ellenére mégis azt mondom, hogy Tim még él, ott abban a hülye fejedben. Az ő létezése akkor ér véget, ha az utolsó ember is kimúlt, aki emlékezett rá. Szóval ott van a fejedben, a szívedben, és nem csak magadat, hanem őt is kínzod, ha nem a szép emlékeidet veszed elő róla, oké?" 

Tom:

                Ezek hülyék, mind!

Mármint a srácokra értem. Az verseny jó ötlet, tetszik. Mióta Tim meghalt, nem nagyon lőttem magam, ezért a szerszám is működik, visszatért az igényem a szexuális tevékenységek iránt. Úgy értem, azért hülyék, mert nem jól csinálják. Oda mennek valakihez, előveszik a legjobbat magukból, legszebb szövegeiket, csak azért, hogy lefeküdhessenek valakivel. Nekem ez nem ér ennyit, egy alkalom, egy este, egy partner, nekem nem ér meg nagy szavakat. Majd ha a feleségemet keresem, neki ellövöm a legromantikusabb énemet.

                Egy haverom mesélt egy jó csajozó trükköt. Ami őszintén szólva, nem is egy trükk. És igazából ő sem a haverom, még a nevére sem emlékszem. Csak egy haver haverja. Sőt még csak ő sem a haverom, csak egy véletlenszerű figura egy buliból. Chadnek hívták. Azt hiszem. Bár lehet Brad volt. Szóval, annyi a lényege, hogy a faszi oda ment lányokhoz, és megkérdezte tőlük, hogy van-e kedvük dugni. Ha hiszitek, ha nem, tízből egynek volt kedve. Mondta ő. Én nem hittem el neki, ma sem hiszem. Ennél viszont jobb alkalmam nem lesz letesztelni.

                Tíz lányt kérdeztem meg, öt pofont kaptam, ketten csak simán elfordultak tőlem, ketten kiröhögtek, egy valaki pedig leköpött. Pihentettem az arcomat, szörnyen éget, ezért ittam egy sört.

                A következő tízes jobban ment. Csak két pofont kaptam. Öten fordítottak hátat szó nélkül, hárman kiröhögtek. Ittam egy újabb sört, megérdeklődtem Roy-t, hogy mitől ázott el, de a válaszról lemaradtam, mert feltűnt, hogy kicsit cserélődött a társaság.

                Ez a tízes katasztrófa volt. Hat pofont kaptam, megint leköpött valaki, ketten kiröhögtek, és egy valaki megjegyezte:

                - Ahhoz kéne egy pöcs is, te gyökér!

                Nagyszerű. A sok pofon tehet róla, ha nem lettek volna piros tenyér nyomok az arcom, a lányok elhitték volna, hogy valójában jó szándékú ember vagyok. Nem perverz, csak lusta. Ittam egy sört, megvártam, amíg az arcom visszanyeri a régi színét, és újból fejest ugrottam, reméltem immár olyan medencébe, amiben víz is van.

                Harminckettő! A harminckettedik lány volt az, aki rábólintott. A sors iróniája, hogy az a lány az, akit a többiek kinéztek nekem, és a szabályok értelmében egyből nála kellett volna próbálkoznom. A gond csak az volt vele, hogy részeg volt, mint a rosseb. Ilyen rockker bige, jó húsban volt, de nem kövér, hatalmas csöcsökkel.

                - Tom vagyok, egyébként!

                - Sue! –nyögte. - Menjünk hozzám, kicsit kell buszozni csak!

                Kitántorogtam vele a buszmegállóba, alig szóltunk egymáshoz. Csak ültünk és vártuk a buszt, amiben nem is voltam biztos, hogy jön, de Sue váltig állította.

                - Árulj el valamit, Tom! Miért barom, minden férfi? Miért nem tudnak kedvesek maradni, észrevenni a dolgokat, amiket értük teszünk? Oda figyelni ránk, meghallgatni. Miért nem veszik észre, hogy baj van? Miért nem jönnek rá, hogy annyi mindent eltűrünk, egy hülye seggfejnek, csak mert szeretjük őt. Elfelejtik, amit kérünk, mert nem képesek abbahagyni azt, amit éppen csinálnak, csak egy pillanatra. Olyan nehéz, néha azt mondani, hogy köszi a vacsorát, vagy hogy kimostad a gatyámat. Miért kell nekik mindig más nő? Ezt áruld el nekem, Tom!

                - Nem tudom, Sue, nem tudom. Sok a hülye, keresni kell a megfelelő partnert, panaszkodás helyett. Senki sem mondta, hogy ez könnyű.

                Egy kocsi húzott el előttünk, tele volt fiatalokkal bömböltették a zenét, egy halk puffanásra mégis figyelmes lettem. Fehér pamacs feküdt az úton, egy cica volt az. Felugrottam, és oda siettem hozzá. Nagyon vérzett. Emelgette a fejét, de a tekintete volt a legszörnyűbb. Kétségbeesetten meredt rám, tudta mi vár rá, de nem akart engedni neki, olyan fiatal, és annyi dolga van még. Felfedezni a várost, kergetni a madarakat, dorombolni egy szerető gazdi karjaiban. Aki akár én is lehettem volna, ha egy csapat kis buzi nem dönt úgy ma, hogy szórakozni mennek este. Csak meredt rám, segítségért könyörgött, de nem volt mit tenni, szerettem volna, de nem tudtam. Lehajoltam hozzá, a feje alá tettem a kezemet, cserébe dorombolt egyet.Végül elengedte magát, ő pedig csak bámult rám, láttam ahogy eltűnik az élet a szeméből.

                - Sajnálom, pajtás!

                Lehúztam az útról, hogy a fűre helyezzem. Olyan volt a teste, mint egy földre vetett ruhadarab. Mintha újra belebújhatna a lélek, de sajnos ez nem olyan ruha. Bárcsak újra felhúzná, de ő már nem tudja.

                Sue végig aludta az egészet. Mire megjött a busz, felébredt persze. Én ültem tovább a helyemen, ő a jármű lépcsőjéről fordult vissza:

                - Akkor jössz dugni, vagy mi lesz?

                - Inkább haza megyek, valamit el kell intéznem.

                - Akkor kapd be, te szemét, bunkó, paraszt! –kiabálta. Ahogy elment a busz, az ablakból még be is mutatott nekem. Nem érdekelt.

                Az a tekintet beleégett az agyamba. Haza kell mennem, hogy belőjem magam. Akkor el fogom felejteni. Azt akarom, hogy békében nyugodjon, de amíg emlékszem rá, élni fog, és nem akarom, hogy így éljen.

Muszáj valahogy segítenem rajta.