Miután eloldozta Új Hajnal, William kötését lassan kilopóztak a sátorból. Nagyon hideg volt. A hold jól bevilágította a tájat. Nesztelenül osontak a falu széléig, nem őrizte senki a sátrat. Mataoka tudta, hogy nem tud elszökni a fiú, arra meg nem gondolt, hogy valaki megszökteti. Csak a falu szélén őrködött két indián.

Egy pillanatig tehetetlenül álltak egy bokor mögött, mikor Új Hajnalnak támadt egy ötlete. Keresett egy méretes követ és William kezébe nyomta.

- Dobd az erdőbe! – suttogta.

William összes erejét összeszedve az erdő bozótjába dobta a követ. Erre fel is figyeltek az őrök és a hang irányába  indultak. William és Új Hajnal kaptak az alkalmon és gyorsan szaladni kezdtek az erdő felé, kicsit távolabb az őröktől.   

- Majd én megyek előre, ismerem az utat a városig! – suttogta a lány, mikor beértek az erdőbe.

Nemsokára meg is látták a fényeket. Innen William vette át az irányítást és a farm felé vették az irányt. Már közel jártak a házhoz, mikor két katona állta útjukat és fegyvert szegeztek rájuk.

- Kik vagytok és mit kerestek itt? – kérdezte az egyik katona.

- William vagyok! – válaszolt a fiú.

- És a lány?

- Ő segített megszökni! Az indiánok foglyul ejtettek! – mondta William.

- A francba, most aztán a nyakunkra jön az egész törzs! Menj, értesítsd a seriffet! – szólt a társához a katona. – Ti meg befele a házba!

A seriff fel alá járt Williamék házában, nagyon idegesnek tűnt.

- Félre ne értsd William, nagyon örülök, hogy megmenekültél a fogságból, de azzal, hogy itt a lány… Ebből még vérfürdő lesz. – szólt a seriff a hallgatag fiatalembernek.

- Sajnálom seriff, de ha ott maradtam volna, apám úgy is ki tagadott volna, vagy még rosszabb! Nálunk kegyetlen büntetés jár az árulóknak! – mondta Új Hajnal szomorúan. William átölelte.

Mills meg állott és hosszasan bámulta, a két kétségbeesett fiatalt. 

- Majd kitalálunk valamit! Addig is maradjatok a házban. A katonák itt maradnak őrködni. William te holnap menj és beszélj Franklynnel, a lovaid ott vannak. – mondta végül.

- Rendben seriff! – felelte William.

- És Új Hajnal, neked reggel hozok ruhát, hogy öltözz át. Talán be tudsz illeszkedni közénk! – tette hozzá Mills.

Új Hajnal arcán röpke mosoly futott át.

Másnap reggel, ahogy a seriff ígérte vitte is az új ruhákat a lánynak, William már nem volt otthon, az istállóhoz ment.

Új Hajnal bement a szobába és felöltözött, nézegette magát egy darabig a tükörben, nagyon tetszett az új ruha. Visszament a seriffhez, és mosolyogva kérdezte:

- Na, jól áll nekem ez a ruha?

- Gyönyörű vagy benne! – felelte nevetve a seriff.

- Szóval William, arra gondoltam, hogy maradhatnának, nálam az istállóba a lovak. Te majd bejárnál és segítenél nekem. Amúgy is sok ez a munka egy olyan vénembernek, mint én! – mondta Franklyn.

- Rendben, megegyeztünk! Így mindkettőnknek könnyebb lesz! – helyeselte a fiú.

Haskell szokásához híven, most is az erkélyen fogyasztotta reggeli kávéját. De alig kortyolt bele, ki is köpte a kávét és meredt szemekkel bámult előre. Megtörülte a száját és hangosan mondta:

- Szent szar! Ezek a redves indiánok, minden nap be fognak jönni a városba? – gyorsan bement.

És valóban, Nantakvod közeledett a bordély felé maga után egy lovat vezetve. A lovon maga a törzsfőnök Mataoka ült. Haskell eléjük ment és megálltak egymással szemben. 

- Mi van már megint? – kérdezte Haskell.

- Megszökni fiú, elhozta magával nagy főnök lányát! – mondta Nantakvod.

- Nagyszerű! – mondta nevetve Haskell.

- Hol van másik sápadt arcú, Mataoka akar beszélni vele!

- A seriff? – kérdezte Haskell.

- Igen! – jött a válasz.

Mindezt William figyelemmel kísérte, távolabb az istálló mellett. Gyorsan visszasietett a farmra.

Mills és Új Hajnal az asztalnál ülve beszélgettek, mikor William rontott be az ajtón.

- Seriff nagy bajban vagyunk! Nantakvod és a törzsfőnök a bordély előtt vannak. Épp Haskellel beszélnek! – zihálta a fiú.

A lány összerezzent félelmében.

- William ti maradjatok itt, én megyek és beszélek velük! – mondta a seriff és ki lépett a házból.

- Nem lesz semmi baj! – mondta William és átölelte Új Hajnalt.