William bánata egyre csak terebélyesedett, teljesen elment az életkedve is. Egészen eddig az állatok gondozása egy kellemes kikapcsolódás volt a számára, de most már végtelenül nagy nyûg lett, egy teher, amit már nem bírt. Soha nem gondolta volna, hogy valaha így fog érezni, kedvenc tevékenységével kapcsolatosan. Nehezen ugyan, de elhatározta, hogy elad pár lovat. Nem rég jártak nála a kereskedõk, lovat akartak venni tõle. Akkor még nemet mondott, de már motoszkált benne ez a gondolat, csak éppen nem volt biztos benne. Most döntött, legalább öt lovától fog megszabadulni. 

El is ment a kereskedõk bányájához és vitte az öt lovat is magával. A kereskedõk sokat nem gondolkodtak, gyorsan megvették a lovakat, mivel nagy szükségük volt rájuk. A naponta kitermelt köveket és a törmeléket el kellett szállítani a bányából, ehhez több szekérre és lóra is szükségük volt. Meglehetõsen nagy volt a kátyú a bányák környékén, nem egyszer történt meg, hogy a szekerek tengelyig süllyedtek a sárban. Ezért nagy szükség volt az erõs igavonó állatokra.

 Mikor Babett és Eliz belépett a Chez l’amiba, förtelmes áporodott szag csapta meg az orrukat. A rengeteg szivarvég és a földre locsolt italok szaga, mint nehéz köd lebegett a teremben. A madámok, beléptek a lányok szobájába és nem éppen kedvesen ébresztették õket.

- Irány takarítani! – kiáltotta Eliz.

A lányok álmos szemekkel vonultak ki a szobából, öltözniük nem kellett, mert nem is vetkõztek le. Mire véget ért a mulatság, az egész társaság hulla fáradt volt, mindenki ahova, és ahogy érte, úgy feküdt le. 

Steiner, még akkor elvitte Jeant a doktorhoz, hiszen a kivert fogai helyérõl megállíthatatlanul ömlött a vér. Doktor Lyam szerencsére nem aludt, árgus szemekkel figyelte Bellát, így fogadta a beteget és gyorsan el is állította, Jean vérzését. Azonban a kivert fogakkal nem volt mit kezdeni, szegény férfi, meglehetõsen furcsa látvány volt foghíjasan, de talán örült annak, hogy életben maradt.

 Léda a maga makacs módján, lassan kényelmesen kelt fel, megigazította ruháját és a tükörhöz lépett, hogy a haját is rendbe tegye. Babett vérvörös lett, Léda háta mögé lépett és a lány hajába csimpaszkodva rángatta azt el a tükörtõl.

- Na, ide figyelj te kis cafka! Vonszold ki a seggedet a többiekhez takarítani! Kinek képzeled magadat? – mondta Babett.

Léda kirántotta haját a kezébõl és csak mosolyogva állott a madámok elõtt, ezzel is fokozva azok dühét.

- Te kis ringyó, még nevetsz is? Volt képed kivenni a kezembõl az italt? – kérdezte Eliz.

- Az enyém volt! – jött a kurta válasz.

Erre hatalmas pofon csattant el, Babettõl érkezett és Léda arcán csattant. Léda az arcához kapott, bizsergett, égett az ujjak nyoma, szó nélkül kilépett a szobából. 

- Vagy azt teszed, amit mondunk, vagy az utcán végzed! – kiáltott utána Eliz.

 Ezen a napon Mills seriff, már annyira rosszul érezte magát, hogy fel sem kelt az ágyából. Egyszerûen elszállt minden ereje és borzasztóan fájt a hasa. Természetesen Abby, a különös új, mosolygós viselkedésével sietett a segítségére. Könnyû reggelit készített férjének és teát fõzött neki. Ezeket az éjjeli szekrényre helyezte, hogy mikor Millsnek kedve lesz, elfogyaszthassa. Miután forró csókot lehelt a beteg homlokára, elvitte Alicet az iskolába.

Mills most is azon tûnõdött, hogy mi történhetett feleségével, hogy ilyen kedves lett? Lehet még mindig attól tart, hogy megcsalja valakivel és ezért olyan figyelmes?

 Ahogy beköszöntött az este a Chez l’ami, megint megtelt mulató munkásemberekkel. William még soha nem volt, ilyen szórakozó helyen, ezért úgy döntött õ is elmegy. Amint belépett a három kereskedõ, azonnal rá ismert, oda is hívták a kaszinó asztalhoz, ahol a fogatlan Jean már pörgette a rulett kereket. A kereskedõk addig unszolták a fiút, hogy végül õ is beszállt a játszmába. Egyik pohár követte a másikat, drága szivart is kapott a kereskedõktõl, ami igen csak megköhögtette. Nyert, veszített, megint nyert, egyre izgalmasabb lett a játék. Lassan az ital és a játék mámorától, elfelejtette nyomasztó gondjait. A felszabadult fiatalembert hamar észrevették a lányok is és megkörnyékezték. Egyik szebben mosolygott a másiknál, simogatták és együtt örültek vele, ha nyert. Azonban Williamet, nem tudták elcsábítani, még részegen sem. Az Új Hajnal iránti szerelme, cseppet sem lankadt, mindennél erõsebb volt, ez az érzés, ez tartotta életben.

 A madámok figyelmesen szemlélték az eseményeket, a lányokat igazgatták. Azonban a nagy ricsaj, a füst és az alkohol nyomasztó szaga, megártott Eliznek. Hasogató fejfájás fogta el. Szólott is Babettnek, hogy õ visszamegy a hotelba, mert már nem bírja.

- Talán meg is fáztam, azért ez a fejfájás! – mondta Eliz homlokát masszírozva.

- Menj csak vissza a hotelba, majd én kézben tartom a lányokat – mondta Babett.

Eliz, mikor visszatért a hotelba, az ebédlõben madame Ariennt találta.

- Hát maga?

- Mr. Farnum segített, lejönni. Vacsoráztam, de visszamenni már nem tudok és úgy eltûnt mindenki, hogy nem volt kit megkérjek, hogy segítsen.

- Segítek én azonnal, csak még annyi türelme legyen, míg veszek egy fürdõt. Borzasztóan fáj a fejem.

- Menj csak Eliz, addig én még olvasgatok. – felelte az öreg hölgy mosolyogva.

 A Chez l’amiba, megint váratlan vendégek érkeztek. Hárman voltak, egy üres asztalhoz ültek és italt rendeltek. Steiner gyanakodva figyelte õket, ezek az emberek köztudottan, Haskell emberei voltak. A három férfi, csöndesen iszogatott, de közben tekintetük a termet és az embereket pásztázta. A kaszinó asztal közelében ültek és figyelték a játszmát. Az egyikük felállt és oda is lépett.

- Szeretne beszállni? – kérdezte fogatlan Jean selypítve.

- Nem, csak nézném, ha nincs ellenükre. Még soha nem láttam, ilyen játékot. – felelte a férfi.

Nem szólt senki semmit, folytatódott a játék. Azonban az idegen férfi, különös dolgot mûvelt. Még egy utolsót szívott a szivarból, majd egy laza mozdulattal, beledobta az egyik kereskedõ italába.

- Meg bolondult jó ember? – rivallt rá a kereskedõ.

Erre az megfogta az italt és a kereskedõ fejére töltötte. A másik két kereskedõ, rögtön neki rontottak az idegen férfinak és lefogták. Le is adtak egy sorozatot a gyomrába. Ezt az asztalnál ülõ két idegen férfi sem nézte tétlenül, az egyik székkel ütötte fejbe az itallal leöntött kereskedõt. Az rögtön össze is rogyott, a meglepetést kihasználva, a harmadik is kiszabadult, a két kereskedõ szorításából. Megragadta az egyiket és addig verte a kereskedõ fejét a kaszinó asztalba, míg lyukat nem ütött rajta. A harmadik kereskedõt is egykettõre leütötték. Természetesen a munkásemberek sem maradhattak ki, õk is beszálltak a verekedésbe. Azonban ekkor az egyik idegen férfi revolvert vett elõ, a másik kettõ tõrt. Mészárlás vette kezdetét, a munkásoknak nem volt lõfegyverük, csak néhányuknak tõr. Lövések dördültek, az emberek hulltak. A másik két idegen tõrrel támadott a munkásokra, meg is mártották a pengéjüket. Hamarosan a dulakodásba, a kaszinóasztalt teljesen tönkretették. A zongorán is egykettõre egy halott ember landolt, tönkretéve a hangszert. 

A munkások meghátráltak lassan, csak a három férfi maradt a teremben, és a személyzet, akik Steinerrel a pult mögé rejtõztek. A dulakodás közepette, a lányok Williamet is magukkal sodorták a pult mögé, szerencséjére. 

A revolveres idegen a pulthoz lépett. A reszketõ lányok közt, megpillantotta Steinert és rászegezte a fegyverét.

- Meghalsz zsidó kutya! – üvöltötte.

Eközben William észrevétlenül kisurrant a pult mögül és megragadott egy asztallábat. A másik két idegen észrevette ugyan, de már nem volt idejük oda sietni, vagy figyelmeztetni társukat. William teljes erejébõl vágta nyakon a fegyveres idegent. Az azonnal a földre zuhant, párat görcsösen rúgott, majd hatalmas vértócsa vette körül, ami a szájából és az orrából ömlött. William maga is bele tántorodott, akkora lendülettel csapott le a fegyveresre. Nem volt ideje elesni, a két idegen oda lépett és megragadták. Az egyikük, pár lépéssel a kijárathoz vonszolta a részeg fiút és az utca sarába lökte. William hatalmasat esett, rögtön kapta is a rúgást az oldalába. Eközben a másik elvette, halott társa revolverét, de addig a lányok és a kereskedõ átszaladtak az egyik szobába és bezárták az ajtót. Haskell embere, kisietett a revolverrel és a társa kezébe nyomta azt.

- Lõdd agyon a kis taknyost, addig én betöröm az ajtót és elintézzük a zsidót is. – azzal beviharzott.

- Kellett neked védened a zsidó kutyát, ezért te is meg halsz! – vigyorgott az idegen Williamre, aki még mindig a sárban hevert.

Lövés dördült el.

 Eliz kényelmesen bele feküdt a fürdõkádba és lehunyt szemekkel élvezte a forró vizet. Lassan a fejfájása is elmúlott. A vízbe csöpögtetett illóolajak, nagyon jó hatással voltak fáradt testére és szellemére egyaránt. Nem is sejtette, hogy míg õ a forró fürdõt élvezi, a falak mögül figyeli valaki. Farnum volt az, a szoba falában volt egy titkos ajtó, ami egy kis kamrára nyílott. Farnum ide lopódzott be. Az ajtóra akasztott festmény alatt, volt egy kis lyuk, amin keresztül kilátást nyert a szobára. 

Mikor meggyõzõdött arról, hogy Eliz semmi másra nem figyel, csak a meleg fürdõjére, csöndesen feltûrte inge úját és lassan kinyitotta az ajtót. Most is nagyon ideges volt, tajtékozott a verítéktõl, de tudta, hogy ezt meg kell, tegye. Megállott a fürdõkád mellett és kis ideig a nõ meztelen testét bámulta. Hiba volt, Eliz kinyitotta szemeit. Azonban mielõtt még megnyikkanhatott volna, Farnum lehajolt és elmarkolta a száját. Teljes erejével bele nyomta Eliz fejét a vízzel tele kádba. A nõ lábaival csapkodott, rugdosott, a víz ide-oda locsogott a kádból, de hasztalan. Nem sikerült kiszabadulnia, hamarosan újra csönd lett és nyugalom, az illóolajak bódító illata bejárta az egész szobát. 

Farnum letörülte a verítéket homlokáról és gyorsan rendbe szedte magát. Csöndesen lesietett a lépcsõn, bekukkantott az ebédlõbe. Az öreg hölgy mit sem sejtve olvasott. Farnum észrevétlenül kilopódzott az utcára, majd kemény léptekkel, fütyörészve, hogy felkeltse a figyelmet tért vissza.

- Madame Arienn! Kérem, bocsásson meg nekem, meg is feledkeztem magáról! Átsiettem Mr. Haskellhoz és csak most jutott eszembe, hogy magát az ebédlõbe hagytam egyedül! – lelkendezett Farnum.

- Semmi baj uram, közben Eliz is haza ért, éppen fürdik. De már jó ideje, lehet el is aludt és megfeledkezett rólam. 

- Majd én segítek magának! 

- Azt megköszönném!

Farnum kisegítette az öreg hölgyet a székébõl, aki épp, hogy állott a lábán. Lassan elértek a lépcsõhöz és elindultak fel. Farnum eközben észrevette, hogy vizes lett a nadrágja, megint ideges lett.

Végre felértek, kopogtak, de válasz nem érkezett. Benyitottak az ajtón, de a fürdõkádban nem lehetett látni senkit.

- Eliz? Alszol kedvesem? – kérdezte az öreg hölgy.

Nem válaszolt senki.

A fürdõkádhoz közeledve, megpillantották Eliz élettelen testét a vízben.

- Jóságos Isten! – sikította az öreg hölgy.

- Szent Isten, mi történhetett vele? Talán öngyilkos lett? – kérdezte Farnum, miközben egy székre ültette a rogyadozó Ariennt.

- Kérem… értesítse Babettet és Jeant! – mondta remegõ hangon Arienn.

- Már is megyek, tartson ki hölgyem! – mondta Farnum és gyorsan kisietett, még mielõtt, szemet szúrna a vizes nadrágja.