A kis fú elaludt, Bella gondosan betakarta és gyöngéden megsimogatta az arcát. Bement a konyhába, ahol Noán már várta.

- Gyere, menjünk ki!

- Remek ötlet – mondta Bella, amióta itt van még nem járt ki a házból.

Mikor kiléptek, elakadt a lélegzete. A faháztól nem messze, még volt néhány hasonló házikó. Ezt a békés kis falut, egy végtelen erdõ vette körül. A távolban magas hegyek tornyosultak, hósapkájukat annyira tépte a vihar, hogy a távolból is jól látható volt a hóvihar. Két nap is volt az égen, ami vakító fénybe borította az egész tájat. Mindenütt gyönyörû virágok árasztották, bódító illatukat, madarak repdestek kecsesen az égen.

- Ez nagyon szép! – jegyezte meg Bella.

- Igen! De ha meglátod majd az esti égboltot, ígérem, egész éjszakára kint felejted magad! – nevetett Noán.

- Miért? 

- Óh, majd meglátod! Az egész eget csillagok milliói borítják be és minden elképzelhetõ színben csillog, villog az egész égbolt. Hatalmas színes felhõk láthatóak, amik amióta itt vagyok mozdulatlanul lebegnek a végtelen égbolton, ezeknek a felhõknek a belsejében egymás után robbannak fel az öreg csillagok. Olyankor fényes fénycsóvák rohannak a mi földünk felé. De Barbéló megvéd minket a pajzsával a pusztító sugaraktól. És mikor ezek a fénycsóvák megtörnek az égi pajzson a szivárvány minden színeiben cikáznak végig az égbolton. Elragadó látvány! – magyarázta Noán, miközben teljesen bele élte magát.

- Már alig várom! – mondta Bella lelkesen.

- Meglátod nagyon csodás – Noán arca hirtelen komor lett.

- Mit fognak tenni veled, ha megtudják, hogy ide hoztál?

- A faluban sok barátom van, õket láthattad is, mikor felébredtél. Bár õk sem értenek egyet velem, nem árulnak el, mert a barátaim. De csak idõ kérdése, hogy valaki eláruljon és akkor mindkettõnknek mennünk kell. Remélem, addig a tested rendbe jön valamelyest. 

- Te hová mész majd?

- Engem számûznek… megszûnök létezni! – mondta Noán szomorúan.

- De még mindig nem értem, hogy miért kockáztatsz ekkorát, miért adod fel az életedet és a jólétedet, néhány emberért?

- Bella, az a nyaklánc az egyetlen esélyetek! És ezt csak én tudom. Nem nézhetem végig azt a pusztítást, amit Lilit végez! Tudván, hogy segíthetek!

 Mills seriff állapota egy kicsit sem javult, de nem szólott róla Abbynek. Bár biztosan észrevette, mert megpróbálta rábeszélni, hogy maradjon otthon. De a seriffet nem lehetet meggyõzni, elindult az õrsre. 

Éppen az õrs ajtaját akarta kizárni, mikor eszébe jutott a kápolna, úgy döntött elmegy és megnézi.

 Mikor oda ért, meglepetten látta, hogy a volt kápolnát kibõvítették. A munkások az utolsó simításokat végezték. A falon egy hatalmas plakát hirdette, hogy ma este kinyit a Chez l’ami és szeretettel várja a mulatni vágyókat. Mills seriff, kintrõl benézett a nyitott ajtón. Bent, nevetõ lányok sürögtek, forogtak. A férfiak a bútorokat helyezték el, mind ezt Babett és Eliz felügyelete alatt. Zongorát és kaszinói kellékeket is látott, minden azt bizonyította, hogy a kereskedõ komolyan belevágott a terve megvalósításába.

Hamarosan hasogató fájdalom vetett véget a seriff nézelõdésének, meg is fordult és lassú léptekkel elindult vissza. Arra gondolt még elmegy és meglátogatja Bellát, de attól félt, hogy a doktor megint meg akarja majd vizsgálni. 

Össze kell szedje magát, hogy nehogy észrevegye fájdalmait. – gondolta.

Elmélkedését egy ismerõs hang szakította félbe.

- Seriff! Jó hogy találkozunk! – Haskell volt az, a Cathouse elõtt éppen Snowt várta, hogy visszatérjen az eldobott bottal.

- Nahát, látom, jobban van!

- Élek… - jegyezte meg a bordélyfõnök, majd azonnal a lényegre is tért. – Gondolom, tud róla, hogy az a csontképû zsidó bordélyt csinált a kápolnából!

- Tudom, most jártam arra – mondta Mills, mindent megtéve, hogy palástolja fájdalmát.

- És ezt maga engedi, seriff?

- Haskell, tudom magának nem jó ez, mert konkurencia. De sajnos nem tehetek semmit, a terület az övé! A kápolnára meg nem tart senki igényt és ha úgy is lenne akkor sem állítaná meg ez Steinert!

- Igaz – tûnõdött Haskell. – Seriff, jól van? Cudarul néz ki ma!

- Köszönöm, megvagyok. A gyomrom…

- Jöjjön, töltök egy kis whiskyt, az majd helyre teszi a gyomrát!

- De nekem mennem kell… - szabadkozott a seriff.

- Ugyan lesz még ideje!

Mills megtört és elindultak be a Cathouseba.

- Rendben Haskell, de ne gondolja, hogy elfelejtettem mit tett Petersonnal! – jegyezte meg a seriff.

- Persze, persze… - nevetett Haskell. – Mindannyinknak megvan a magunk keresztje!

 Bella nem csalódott, az éjszakai égbolt valóban olyan elbûvölõ volt, ahogy Noán mesélte. Egyedül ült kint a ház elõtt, egy fapadon. Elcsendesült a falu és a természet, csak néhány tücsök ciripelését lehetett hallani. A virágok illata most sem szûnt meg, ez egy külön hangulatot adott az égi látványnak. Hullócsillagok pásztázták az eget, hosszú fénycsíkot húzva maguk után. A távoli csillagködök csodálatosak voltak, halvány fénypontok szûrõdtek ki belõlük. Bár ezek a felhõk – ahogy Noán nevezte õket – távol voltak tõlük, még is jól lehetett látni, mikor egy-egy csillag kileheli lelkét. Olyankor fényesen felvillant az addig halovány fény és szétterjedt a ködben. Pár másodperc elteltével, már meg is kezdõdött a fénytánc, Barbéló pajzsán. Zölden, kéken, vörösen és még kitudja milyen színekben cikázott végig a csillag káros sugara a pajzson.

Csodálatosan elbûvölõ volt ez az egész jelenség, ennek ellenére Bella gondolatai nem tudtak elszakadni a valóságtól, már ha lehet ezt valóságnak nevezni.

Vajon hisznek majd neki? Vajon nem késett máris el? Vajon Charlie rendben van, vagy õt is megölte eddig Lilit? Miért kellett így történnie? – ezek a kérdések minduntalan felbukkantak, válasz azonban nem érkezett rájuk, csak szívszorító fájdalom.

 Lassan minden festmény megkapta helyét, vagy a falon, vagy elrakva vászoncsomagolásban. Így tágasabb hely maradt a festõ szobában. De egy festménynek még mindig nem akadt helye. Az a kép még mindig a festõállványon volt. Abby legtöbbször figyelembe sem vette azt a festményt, de valahányszor megakadt a szeme rajta, mintha transzba esett volna. Egy röpke pillanatig az járt a fejében, hogy hová rakhatná el, aztán hirtelen elfelejtett mindent és csak mereven állt és bámulta a hóborította White hágót. Ilyenkor a festmény mindig megelevenedett, hóvihar tombolt és lovak vágtáztak. 

 Abby hosszú percekig nézte, pislogás nélkül és mintha valami sejtelmes hangfoszlányokat is hallott volna, de nem értette. Aztán valami mindig kizökkentette, ebbõl a különös állapotból és úgy folytatta tennivalóját, mintha semmi nem történt volna.

Most is ez történt, éppen a bejárati ajtó csukódásának a zajára lett figyelmes. Elfordult a festménytõl és lesietett.

Biztosan Charlie érkezett haza – gondolta.

 A tavasz beköszöntével, megérkeztek Farnum várva várt kereskedõi is. Mivel a szobákkal szûkösen állt, kénytelen volt a színészeket egy szobába szorítani. Madame Arienn, meg is jegyezte, hogy legalább akkor csökkentsen a tarifán, ha már ilyen körülmények közt kell, legyenek. Farnum vonakodva ugyan, de végül csökkentett valamelyest a tarifán.

 A három kereskedõ aki érkezett, nem sokat volt a hotelbe, reggel korán már a bányában voltak. Munkásokat béreltek és megszállottan keresték az aranyat. Ám a föld még mindig fagyott volt, másutt a víz folyt be a bányába, meglehetõsen nehéz dolguk volt a csákányforgató embereknek. 

Elérkezett az este és mindenki fizetést kapott, nem sokat, de ahhoz éppen elegendõ volt, hogy kedvre derítse a munkásokat. A három kereskedõvel az élen indultak a meggyötört munkások a Cathouseba. Ám útjukba esett a most nyíló Chez l’ami. A bejárat elõtt Jean, Babett és Eliz társa, buzgón szónokolva biztatta az embereket, hogy térjenek be. 

- Ma este az elsõ ital ingyen van! – mondta, fennhangon. 

Ennyi kellett az embereknek, mindenki oda tért be. A munkások alig foglaltak az asztaloknál helyet, a mosolygós lányok, máris vitték az ingyen whiskyt. A három kereskedõ, a pultnál álló Steinerhez ment és kezet fogtak. Miután szerre gratuláltak neki, a kaszinó asztalt vették célba. Nem kellett soká várniuk, hamarosan Jean is bejött az utcáról és elfoglalta a helyét a kaszinó asztalnál. A rulett kerék már pörgött is.

 A hangulat egyre csak nõtt a Chez l’amiban, amit egyre jobban és jobban felkorbácsolt a zongora, a nevetõ lányok és a rulett kocka. A zsidó kereskedõ megelégedetten mosolyogva állott a pultnál, éppen Léda lépett oda hozzá. Beszélgetni kezdtek és úgy tûnt, hogy Steiner meglehetõsen örül a lány társaságának. Nemsokára egy-egy italt is kért a kereskedõ maguknak, azonban ezt már nem nézhették tétlenül a madámok sem, akik mindvégig szemmel tartották a kacér Lédát. Oda siettek õk is a pulthoz.

- Elég a lazsálásból kislány! Irány dolgozni, a vendégeket szórakoztatni kell! – szólt Babett a lányra, parancsoló hangon.

Léda szikrázó tekintettel lépett el a pulttól, miközben Eliz megragadta az ott hagyott italát és a szájához emelte, ám ebben a pillanatban Léda visszafordult és kivette kezébõl a poharat. Eliz a kezét a szája közelében tartva megdermedt és sûrûn pislogni kezdett. 

- A kis pimasz szuka! Majd én megmutatom… - mondta dühösen Babett és már lépett volna Léda után, aki eközben elillant a pohár itallal.

- Igazán szép nyitó est sikeredett, nemde? Igyunk ennek örömére, jöjjön Babett! – mondta Steiner vigyorogva és intett a pultos lánynak.

Babett látszólag lehiggadt, de magában elhatározta, hogy megleckézteti ezt a szemtelen lányt.

 Haskell bordélya teljesen üresen állt, egyetlen ember sem tévedett be.

- Mi legyen uram? – kérdezte Harry.

- Szólj Ralfnak és a kurváknak, vacsorázzatok! Ma bezárunk!

- Igen is uram!

Haskell felment az irodájába és az asztalához ült. Snow mint mindig, most is lustán feküdt a padlón. 

- Lehet jobb lesz, ha feladom! – mondta a bordélyfõnök lehangoltan.

Snow még mindig fejét a mellsõ lábai közt hagyva, felnézett gazdájára. Tekintete olyan volt mintha, nem értene semmit. Jogos, honnan is érthetné, szegény állat.

- Tudod, már meguntam! Elegem van az örökös küzdelembõl, ez már túl sok nekem. És most itt van ez a nyúzott képû zsidó is! Ugyan mit kezdjek vele?

Kintrõl kopogtak.

- Igen!

- Jó estét, Bill! – köszönt a belépõ Farnum.

- E.B mi a faszt akarsz?

- Látom ma nincs sok vendéged, Harry épp zárni készült mikor beléptem. – tért ki Farnum a sértõ kérdés elõl.

- Igen és?

- A zsidó bordélya tele van, minden munkás ott mulat és költi a pénzét és az aranyát.

- Igen és? – tette fel ugyan azt a kérdést Haskell, miközben italt vett elõ, de csak egy poharat, a maga részére.

- Mi történt veled? Feladod, nem teszel semmit?

- Mit a frászkarikát tehetnék E.B? – mondta Haskell, miközben felhajtott, egy pohárral.

- Nem tudom, te állsz mindig elõ ötletekkel.

- Kifogytam…

- Nekem viszont lenne egy ötletem!

Haskell lassan emelte tekintetét Farnumra és néhány pillanat múlva kérdezte csak meg:

- Mi lenne az?

- Holnap este, elküldünk néhány embert a mieinkbõl és egy istenes nagy kocsmaverekedést provokáltatunk ki velük! A fõ célpont a kaszinói berendezés tönkretétele lesz és amennyiben lehet, a zsidóban is tegyenek kárt! – hebegte E.B, izgatottan.

Haskell egy darabig megint csak hallgatott, majd elõ vett az asztala fiókjából, még egy poharat. Megtöltötte és Farnum elé nyomta a poharat.

 Éjfélt ütött az óra, de ez a Chez l’amiban tomboló hangulaton mit sem rontott. Azonban akadt más, egy személy, aki ahogy belépett az ajtón, kínos csönd lepte meg az embereket. Ez a személy nem volt más, mint Lilit.

Steiner idegesen tördelte a kezét és az ajtó közt álló Lilitet szemlélte. Lilit bennebb jött és közben a zsidó intett a zongoristának, hogy folytassa. Erre némi kép oldódott a feszültség, néhányan ittak tovább, vagy a lányokkal csevegtek. De még mindig maradtak szúrós tekintetek, amik a kék selyemruhás lány kecses mozdulatait fürkészték. Külön döbbenetet az okozott, hogy Lilit láthatóan várandós volt. 

A lányoknak és a három kereskedõnek, nem volt feltûnõ a Lilit jelenléte, hiszen õk nemrég érkeztek a városba, még nem ismerhették.

 Lilit egyenesen a rulett asztalhoz vette az irányt és Jeanhoz szólt:

- Ha jól sejtem, ez valami játék!

- Igen, ez rulett! – válaszolt Jean megszeppenve.

- Imádok játszani!

- Ha játszani szeretne, a bárpultnál vásárolhat zsetont! – mondta Jean még idegesebben.

- Nekem nincsen pénzem! – vágta rá Lilit, miközben mintha a kék szempárban a düh lángjai villantak volna fel.

Jeant kirázta a hideg, csak a vállát vonogatta, de hang nem hagyta el a száját. Ennek vérfürdõ lesz a vége.

- Engedje meg hölgyem, hogy felajánljak önnek néhány zsetont az enyéimbõl! – szólt az egyik kereskedõ Lilithez.

Megmenekültem! – gondolta Jean sóhajtozva.

Lilit természetesen elfogadta a zsetonokat és megkérte a kereskedõt, hogy röviden magyarázza el neki a játék menetét. Gyorsan felfogta, hogy mûködik a rulett és gyorsan bele jött a játékba. Egyre csak gyûltek a zsetonok és Lilit egyre jobban felszabadult, nagyokat nevetett. A kereskedõk itallal is kínálták, amit elõször volt alkalma megkóstolni. 

Azonban egy idõ után a kereskedõk zseton nélkül maradtak és egyenként kiléptek a játékból.

- Remek ez a játék, az enyém lett az összes zseton! – mondta lelkesen Lilit. – Ezeket magammal viszem! – és felölelte az asztalról a zsetonokat.

- Azokat nem viheti el hölgyem! – mondta Jean. 

- Ugyan miért nem?

- Be kell váltania pénzre!

- Nekem nem kell pénz! 

- Akkor sem viheti el a zsetonokat! – erõsködött Jean.

- Te kis féreg! Gondolod, hogy kérdezem?! – nevetett Lilit, miközben az egyik zsetont emberfeletti erõvel dobta Jean felé.

Jean fájdalmasan felüvöltött, mire megint halálos csönd lett. Szájához kapott, majd fejét elõre hajtotta, élénk színû vér szivárgott ujjai közt. Lassan elemelte kezét a szájától, miközben Lilit megpörgette a rulett kereket. Jean szájából egyenként potyogtak ki a véres fogak, amik a rulett kerékre estek és a kis rácsok közt pattogni kezdtek. A fogak kattogó hangja betöltötte a termet, Lilit nagyon mulatságosnak találta.

- És azt mondtam, hogy embereket kínozni is szeretek? – nevetett. – Úgy látom nyert, Jean! – tette még hozzá, majd a zsetonokkal sarkon fordult és elhagyta a Chez l’amit.

Mindenki szótlanul és dermedten állott, a rulett kerék lassan megállott, a kattogó hang is megszûnt.