Másnap reggel a seriff, megint a doktorhoz sietett. Sajnos Bella állapota, még mindig változatlan volt. A lázza csökkent, de csak nem akart magához térni.

- Meddig élhet ebben az állapotban? – kérdezte Mills a doktort.

- Hm… Nehéz kérdés? Már az is csoda, hogy eddig bírta! – felelte a doktor.

- Lehet, hogy ez annak a jele, hogy… - de nem tudta befejezni a mondandóját a seriff.

Valami különös nyomást érzett a gyomrában és annyira elszédült, hogy a falnak tántorgott.

- Seriff! – lépett közelebb a doktor, aggódva.

- Semmiség, jól vagyok! Csak gyomorrontás lehet!

- Akarja, hogy megvizsgáljam? Adhatok esetleg valamit! 

- Nem, köszönöm, minden rendben! – hárította el az ajánlatot a seriff.

- Rendben, de ha továbbra is rosszul érzi magát, feltétlenül keressen meg! 

- Úgy lesz doki! De most megyek is! – erõltetett mosolyt az arcára Mills, miközben gyomra görcsberándult.

 Mills hasára tett kézzel lépkedett az utcán, miközben hideg verejték futott végig a hátán. A földet nézte, az olvadó havat, ahogy a sárral keveredik. 

Végre közeledik a tavasz – gondolta.

Hirtelen megint görcs hasított a gyomrába. Fogcsikorgatva és eltorzult arccal nézett az égre, ám ekkor különös dolgot pillantott meg. 

A kápolna frontjáról, a keresztet távolította el egy férfi. Mills amennyire fájdalma engedte, megszaporázta lépteit és a kápolna elõtt beszélõ emberekhez sietett. Abel Steinert pillantotta meg.

- Mi folyik itt Mr. Steiner? – kérdezte, megpróbálva leplezni fájdalmait.

- Seriff! De rosszul néz ki, minden rendben? – tért ki a kérdés elõl a zsidó kereskedõ.

- Jól vagyok! Szóval miért veszik le a keresztet? 

- Mivel úgy sincs papunk, a kápolna fölöslegesen áll itt! Az én földemen! – hangsúlyozta Steiner az utolsó mondatot.

- És mit akar? Lebontani?

- Nem, szórakozó hely lesz belõle! – mosolygott Steiner.

- Úgy érti bordély? – kérdezte a seriff.

- Az is, de több annál! – felelte büszkén a kereskedõ.

- Nem tartja túlzásnak, kápolnából bordélyt csinálni?

- Ugyan seriff! Az engem csöppet sem érdekel!

- De az épület, Shepard tiszteletes pénzébõl épült! 

- Figyeljen Seriff! Ha valaki igényt tart az épületre, nyugodtan elviheti! A föld az enyém! – vágta rá Steiner, ingerülten.

Mills hasa megint görcsbe rándult, jobbnak látta haza menni. Nem is mondott semmit a kereskedõnek, csak leintette, amit mondott és faképnél hagyta. A távolból, még egyszer visszanézett, épp egy fatáblát raktak fel a kápolnára, Chez l’ami felirattal.

- Pogányok! – sziszegte a seriff.

 Amint belépett a házba, megint Abby különös mosolyával találta szembe magát.

- Kész az ebéd! – dalolta Abby.

- Nem kérek, fáj a hasam! Inkább lefekszem! – mondta a seriff lehangolva. 

Levette a kabátját és az elõszoba fogasára akasztotta, majd rögtön el is indult a lépcsõkön, fel a szobába.

- Viszek neked teát! – szólt utána Abby.

 Abby mikor belépett a teás bögrével a kezében a szobájukba, a seriffet magzat pózba görnyedve találta az ágyon.

- Hoztam teát!

Mills lassan felült és elvette a bögrét.

- Köszönöm! – mondta.

- Szívesen, drágám! – mosolygott Abby.

- Ennek szörnyû az íze! – mondta Mills, mikor belekortyolt a teába.

- A lényeg, hogy rendbe jössz tõle!

- Remélem – nyögte Mills.

 Haskell és Jane az erkélyen nézelõdtek, bár olvadni kezdett a hó, az este közeledtével dermedt jéggé fagyott minden. 

- Túl nagy a csönd – jegyezte meg Haskell.

- Te is arra gondolsz, amire én? – nézett aggodalmasan a férfira Jane.

- Lilit…

- Attól tartok, megint mesterkedik valamiben!

- Az a rüfke még sok galibát fog okozni nekünk! Remélem, nem én kell õt is eltennem láb alól! – mondta Haskell, miközben az egész teste libabõrös lett. – Jobb lesz, ha bemegyünk! – javasolta Janenek. 

 Alig egy hét telt el azóta, hogy Abel Steiner elõállt az ötletével, de már is nagy változások mentek végbe a voltkápolna körül. Az épületet kibõvítették, néhány szobával is, ahol a lányok a klienseket fogadhatták. 

Persze az új bordély híre, hamar szárnyra kapott. Farnum, azonnal kérdések tömkelegével halmozta el Haskellt. Egyelõre a bordélyfõnök nem tekintette fenyegetésnek az új bordélyt. Ám lett volna rá oka, a zsidó kereskedõ nem tétlenkedett.

  Korán reggel, két kocsi és több szekér is megállott a Chez l’ami épülete elõtt. Bútorokat, zongorát és kaszinói kellékeket szállítottak a szekerek. A kocsiból nevetgélõ lányok pattantak ki. A lányok Steiner számára érthetetlen nyelven beszéltek, ez zavarta is egy kicsit.

- Erre lányok, nincs idõ a csevegésre! – utasította õket.

- Ön bizonyára a fõnökünk lesz! – mondta mosolyogva az egyik lány, angolul.

- Igen, te beszélsz angolul? – kérdezte meglepetten a kereskedõ. 

- Igen! Én vagyok az egyetlen, aki beszéli a nyelvet!

- Mi a neved? – kérdezte Steiner érdeklõdve.

- A nevem Léda! – felelte a lány mosolyogva.

A kereskedõ nem kérdezett többet, csak bámulta a lányokat, akik szebbnél szebbek voltak. Úgy gondolta, hogy nagyon jó húzás volt Erdélybõl lányokat hozatni, ezek egybõl felkeltik az érdeklõdést. Kecses testük, megkapó nevetésük és az érthetetlen beszédük. 

 Egyik lány szebb volt a másiknál, de a kapzsi kereskedõ szeme, mindig Lédán állapodott meg. Azok a barna hullámos fürtök, a kerek barna szemek, a formás keblek és az a mosoly, ami az elsõ pillanattól õrületbe kerget minden férfit.  

A lányok két szobát oszthattak fel maguknak, kedvük szerint, tízen voltak, így ötnek jutott egy szoba. A másik három szobát, a kliensek szórakoztatására tartották fenn.

 Hamarosan a madámok is megérkeztek, megismerkedtek a lányokkal és ismertették velük, hogy mit várnak el tõlük és mit kapnak érte cserébe. Lédának elsõ pillanattól kezdve ellenszenve alakult ki a két nõ iránt. Eleve egy szabad és gátlástalan lány volt, nem tûrte, hogy parancsokat osztogassanak neki.

 Dawson városa hideg sötétbe burkolózott, csak a Cathouseból szivárgott ki halk zongoraszó.

- Steiner, Erdélybõl hozatott lányokat! – újságolta Farnum.

- Erdélybõl? Az meg hol a fészkes fenébe van? – kérdezte Haskell nevetve.

- Én sem tudom Bill! De azok a lányok valami csoda szépek! Láttam õket – mondta Farnum.

- Nocsak, E.B! Szép lányok? Én mindig azt hittem te a másik oldalon állsz! – gúnyolódott a bordélyfõnök.

- Én.. én… - hebegett Farnum.

- Nyugalom, semmi különös nincs abban, ha a szokásosnál jobban kedveled a férfi feneket! – tört ki nevetésben Haskell és megtöltötte a poharakat. – Ha tényleg ilyen szép lányok ezek, akkor még bajban is lehetünk! – jegyezte meg végül, még mindig kuncogva a halál komoly Farnumon.

 Távolabb a várostól, a farmra nyomasztó csönd telepedett. Lehet, hogy ez másnak természetesnek tûnhet, de nem Williamnek. Õ a kutyák ugatásához volt szokva, a lovak toporzékolásához, de ezen az éjszakán mind ez hiányzott. Valamiért az állatok is bánatos csöndbe fordultak, akár csak a gazdájuk.

William már a sokadik éjszakát töltötte álmatlanul és most sem volt másképp. Szemeit erõsen összeszorítva, próbált az álmok vizeire evezni, sikertelenül. 

Mintha valaki leült volna az ágya szélére. Kinyitotta szemeit és oda nézett, Lilit volt az. Rögtön el is fordította a fejét úgy tett, mintha nem is vette volna észre.

- Aludnod kellene! – jegyezte meg Lilit.

- A démonoknál ez valami szokás, hirtelen feltûnni mások ágya mellett? – kérdezte William, de még mindig nem nézett a lányra.

- Nem akarom, hogy szenvedj – felelte Lilit.

- Ugyan érdekel is az tégedet!

- Igen is érdekel, a gyerekem apja vagy! – nevetett Lilit.

- Gyerek? Inkább korcs! És mire kell neked egy fél démon? – ült fel érdeklõdve az ágyán William.

- Már mondtam! Túl egyszerû lenne, porrá zúzni az egész várost. Inkább játszom egy kicsit, szeretek játszani.

- A szajhák szeretnek is játszani! – jegyezte meg William, gúnyosan.

Lilit mosolya eltûnt az arcáról. Felállott és úgy folytatta beszédét:

- Úgy döntöttem, hogy maradok még egy keveset! Talán az egész világot az uralmam alá veszem! Ebben fog segíteni nekem, a fél démon gyerekünk!

- Miért olyan különleges egy fél démongyerek? – kérdezte William.

- Én démon vagyok! Engem bármikor visszaûzhetnek a purgatóriumba! Természetesen, ha tudnák a módját – nevetett Lilit. – De egy félig ember, félig démont, nem lehet a purgatóriumba ûzni és elpusztítani sem! Mondjuk neki is megvan a maga gyengesége, de ha jó kezekben nõ fel, leigázhatja az egész világot! Ezért kell ez a gyerek nekem! – mondta Lilit, miközben kezét a hasára helyezte.

William is oda pillantott és csak most vette észre, hogy Lilit hasa, meglehetõsen nagy lett, mintha már öt hónapos terhes lenne. 

De alig több egy hétnél… - tûnõdött, miközben a hideg is kirázta.