Korán reggel ment William az istállóba, rögtön neki is látott az állatok gondozásának. Rengeteg tennivalója akadt most, hogy Franklyn egyedül hagyta. De szívesen vállalta a kihívást, amióta az eszét tudja, az állatokkal dolgozott és nagyon szerette. Egyfajta kikapcsolódás volt számára, elfeledte egyéb problémáit, miközben az állatokat nézte. De most valahogy nem sikerült kikapcsolódnia. Bármennyire is akarta elfelejteni, azt az éjszakát, nem sikerült. Lilit teljesen elcsábította, annak ellenére, hogy tiszta szívéből utálja azt a démonnőt. Egyszerűen nem volt ereje ellenkezni, nem lehetett ellenállni annak a csábításnak. 

Egy démon gyerek apja leszek! – cikázott végig agytekervényein a gondolat, amitől a hideg is kirázta. – Ezt nem tudhatja meg senki!

Snow az asztal mellett feküdt, fejét mellső lábai közé helyezve, mozdulatlanul és csöndben. De nem azért, mert megviselte, hogy gazdája a táljába vizelt. Most békésen aludt. Az asztalnál Haskell és Farnum ült. 

- Csakhogy felépültél Haskell! – vigyorgott Farnum.

- Közel sem épültem fel E.B.! Még mindig hasogat a rohadt oldalam, de a kibaszott poharat már megbírom emelni! – mondta Haskell, miközben felhajtotta italát.

- Ezek a színészek, már pénz nélkül maradtak! Nem tudom, meddig húzzák! 

- Az a két nő szemre való! Pont ilyenek kellenének a bordélyomba! – mondta Haskell elgondolkodva.

- Lehet nemsokára, alkalmazhatod is őket! – nevetett Farnum.

- Legyen a te igazad E.B.! – mondta a bordélyfőnök és újra töltötte a poharakat.

Még felhajtottak egy pohárral, utána Farnum távozni készülődött. Ahogy felálltak, Snow is megelevenedett és az ajtóhoz rohant. Mikor leértek a lépcsőn, a pultnál megpillantották Janet, éppen Harryvel beszélgetett. A bordélyfőnök nagyon örült, Jannek. Az utóbbi időben sok nehézségen segítette át a lány. Fejével biccentett is neki jelt adva, hogy a szobájában találkoznak. Farnumot ki kísérte, még várt egy keveset, míg Snow kirohangálja magát, majd bementek.

Abby annyira különleges lett, szinte már idegesítette Mills seriffet a felesége hirtelen kedvessége és az-az örökös mosolya.

- Kérsz még egy kis tojást? – kérdezte Abby

- Nem, köszönöm! Mennem kell! – mondta Mills.

- Rendben, menj csak! Én majd elviszem az iskolába Alicet! – mondta mosolyogva Abby.

Mills bólintott és öltözni kezdett. 

Mi a fene ez a kedvesség? – gondolta magában. 

A seriff nem az őrsre ment, hanem a doktorhoz. Meg akarta nézni Bellát, nagyon aggódott érte és a szíve mélyén bánta is, hogy nem válaszolt kérdésére. Lehet többé nem is lesz alkalma.

- Hogy van? – kérdezte Mills a doktort, amint belépett a házba.

- Változatlan! Még mindig eszméletlen – felelte doktor Lyam lehangolva.

Mills közelebb lépett és Bellát bámulta, verejtékben úszott a teste. A doktor vizes borogatással próbálta csökkenteni a lázát.

- Miért van láza? Nem hiszem, hogy a sérüléstől – mondta tűnődve a seriff.

- Nincsenek, nyílt sebei. Lehet, a magzat eltávolítása alatt fertőzést kapott! Ami halálos is lehet! – ezt nem szívesen mondta ki a doktor, de tudnia kellet a seriffnek is. – Ne tápláljon hiú reményeket seriff! 

Mivel Bella eszméletlen állapotba került, madame Arienn vette át az iskolában a helyét. Ez volt az első napja, de mivel mozgásában korlátozott volt, ő nem várta a gyerekeket az iskola bejáratánál. Alicenek ez rögtön fel is tűnt.

- Anyu miért nem vár a tanítónő? – kérdezte Abbyt.

- Szívem, Miss. Ross egy ideig szabadságon lesz. Most más tanítónőtök lesz.

Alice lehajtott fejjel lépett be a terembe.

- Kedves gyerekek, a nevem madame Arienn! Én foglak tanítani titeket egy ideig! Franciául fogunk tanulni, meglátjátok jó móka! – mondta kedvesen az új tanítónő.

Ez a munkahely, nagyon kapóra jött. Így legalább fizethették a hotelt. De nem csak az öreghölgynek akadt munka. 

Babett és Eliz, mikor még egyszer megvizitálták a zsidó kereskedőt, az a pénzéhes ember hamar kitalálta, hogyan profitálhatna belőlük.

- Arra gondoltam hölgyek, – kezdte a vékony csontos arcával a beszédet. – hogy nyithatnánk egy bordélyt. Van egy hely, ami az én tulajdonom, most a kápolna foglal ott helyet. A tiszteletes bérelte, az adományokból fizette. De ő meghalt, így nincs már szükség a kápolnára!

A két nő csak bámultak egymásra, nem tudták mit mondhatnának.

- Maguk lennének a madámok! A lányokról én gondoskodom! Megvannak a kapcsolataim, Erdélyből hozatom a szép lányokat és végre Haskellt leteperhetjük együtt. – még mindig hallgatott a két nő. – Választhatnak, nevet is a bordélynak!

Erre elnevették magukat, mindhárman.

- Legyen Chez l’ami! – mondta Babett nevetve.

- Remek! Jól hangzik! – ujjongott Abel Steiner.

- Még csak Jeannak kel munkát szereznie! – nevetett Eliz.

Bella és Noán egy bölcső mellett álltak. A gondosan faragott fabölcsőben, egy kisbaba volt bepólyázva, aki békésen aludt. 

- Mi legyen a neve a kisfiúnak? – kérdezte Noán mosolyogva.

- Hát nem is tudom… legyen Jasper. Apám emlékére. – mondta Bella.

- Nagyon szép név!

- Noán, mi is valójában ez a hely? És miért vagyok itt a gyerekemmel? 

- Gyere kész a tea! Közben mindent elmesélek! – Noán előre ment a konyhába és ki is töltötte a teát.

Leültek az asztalhoz, Bella bele kortyolt a forró teába, ami nagyon jól jött most neki.

- Hallgatlak! – mondta. 

- Arra gondolom emlékszel, hogy Lilit mit tett veled. – kezdte Noán.

- Igen, emlékszem, hogy elszakított Charlietól és repültem a levegőben.

- Most eszméletlenül fekszel Bella! Egy ideig itt kell maradnod, mert ha most visszaküldelek, belehalsz fájdalmaidba!

- De hol is vagyunk most, a mennyországban? – kérdezte már sokadszor Bella.

- Nem! – nevetett Noán, - Mivel időnk van bőven, hadd meséljem el. Ez a hely Barbéló birodalma, ő egy isten. Vannak emberek, akik nem akarnak a mennyországba jutni, Isten birodalmába. Mert ott dúl a háború, épp olyanokkal, mint Lilit. De itt béke van, minket nem zavar senki és semmi. Ide, csak az juthat, aki megvilágosul, őket felemelkedetteknek hívjuk. Én is a Chilkat indián törzs tagja voltam. Rengeteg meditációval és mértékletes életmóddal eljutottam ide. A ti történelmetekből is ismerhetsz egy felemelkedettet, aki nem akart a mennyországba jutni, ti Jézusnak nevezitek. Ö volt az első ember, aki felemelkedhetett Barbéló birodalmába. 

- Ez hihetetlen! – ámult Bella.

- Aki egyszer felemelkedett, nem szólhat bele többet a földi történésekbe. De én megszegtem a szabályt, bármi is lesz a következménye!

- De miért?

- Életemben, a férjem ajándékozott nekem egy nyakláncot, csontból faragott medállal. A férjem egy sámán volt és az a medál nem közönséges medál. Hatalmas ereje van, ami képes Lilitet visszaűzni a purgatóriumba. 

- Hol van az a nyaklánc? – kérdezte Bella.

- Elvesztettem, de William édesanyja megtalálta. Sajnos már ő is halott és a nyaklánccal együtt a purgatóriumba rekedt, megváltásra várva. Ahhoz, hogy vissza szerezzétek a nyakláncot, valaki alá kell szálljon a purgatóriumba.

- De miért nincs a sírjában a nyaklánc, ha azzal temették el?

- Mert ez bűvös nyaklánc, Eleonor teste a nyaklánccal együtt a purgatóriumba süllyedt, amint elhantolták. Csak is William szerezheti vissza. A bökkenő az, hogy ha el is mondom neked, a nyaklánc visszaszerzésének módját, amint visszatérsz a testedbe, azonnal elfelejted mindezt. Ez is egy biztonsági intézkedés Barbéló részéről.

- De akkor mégis hogyan…

- Bella! Te mikor visszatérsz a testedbe, a gyereked elvesztésének tudata akkora traumát okoz neked, hogy megőrülsz! Sajnálom…

- Istenem… - suttogta Bella.

- Folyton, Jasper elvesztésén fog járni az eszed. És addig fog emészteni ez a gondolat, míg lassan eszedbe jut mindez, a beszélgetésünk is. Lehet nem fognak hinni neked, de ez az egyetlen kibúvó. 

- Vajon időben eszembe fog jutni, még mielőtt Lilit el nem pusztít mindenkit?

- Reméljük…

- És mi lesz a kisfiammal?

- Ő itt marad velünk! – mondta Noán. – Majd a mi elveink szerint neveljük fel, remek felemelkedett lesz egyszer belőle. 

- Vigyázzanak rá! – mondta Bella könnyes szemekkel.

- Szeretném, én személyesen gondját viselni, de nem tudom mi lesz a sorsom a tettemért. Ha én nem lennék, akkor is jó kezekben lesz, ebben biztos vagyok.

- Köszönöm!

- És most hadd mondjam el, mit kell tennie Williamnek, hogy megszerezze a nyakláncot! – folytatta Noán. 

Lilit, az indián falut teljesen kipusztította, csak egyetlen túlélő maradt, Nantakvod. Őt nem küldte csatába, kikötözte a sátorba és megkínozta. 

- Elején tégedet is harcolni küldtelek volna! – nevetett Lilit. – De Új Hajnal erősen tiltakozott! Hihetetlen, hogy tombol a fejünkben. Szívós lány, meg kell hagyni.

Nantakvod, talán nem is hallotta a beszédet, feje előre volt bukva és vér csöpögött az orrából.

- Végül is, így jobb! Legalább nem vagyok egyedül! – folytatta Lilit. – Látom teljesen szétestél, várj csak!

Közelebb lépett a férfihoz és kezét a mellkasára nyomta. Nantakvod hirtelen életre kelt, mély lélegzetet véve. A sebei nyomtalanul eltűntek.

- Felébredtél? – kérdezte Lilit. – Remek akkor kezdjük elölről, a mókát!

Egy hosszú piszkavasat ragadott meg és kezével megmarkolta a végét. A vas vörösen izzani kezdet, Lilit keze sisteregve füstölt. Mikor elengedte a vasat, nevetve a kezét nézte, az égési sebei szemlátomást gyógyultak. Közelebb lépett Nantakvodhoz és az izzó vassal átdöfte a mellkasát.

A faluban, varjak röppentek fel a tetemekről, a kétségbe esett ordítás hallatán, mindezt ennél is hangosabb, kísérteties kacaj kísérte.