− Szeretem az eperszelet tortát. Nem tudom miért, pedig semmi különlegeset nem ízleltem benne, egészen addig, amíg egy nap meg nem kóstoltam a világ legjobb eperszeletét. Tudod, hol akadtam rá? Nem holmi luxushelyen, vagy ilyesmi. Egy teljesen hétköznapi pékségben találtam rá. Annyira megihletett a sütemény, hogy mindenképp találkozni akartam azzal, aki készítette.  

− És találkoztál vele?

− Igen. Egy fiatal, tizenkilenc éves cukrászlány készítette. Örülök, hogy tudtam belőle enni.

− Mert?

− Mert, kis barátom, ez volt ez volt az utolsó alkalom, mikor sütött. Utána soha többé nem készített eperszeletet, csak sukiyakit.

                                          Sukiyaki Lady 

„Ha a szerencse rámosolyog valami olyan randa dologra, mint a bosszú, az nem csak arra bizonyíték, hogy Isten létezik, hanem arra is, hogy egyenesen az ő akaratát teljesítjük.” – Beatrix Kiddo

A nő, aki januári éjszakán szelte a kihalt utcasarkokat. Mint mindig most is fekete bőrkabátot és szoknyát viselt. Tudta, hogy bármelyik percben történhet valami, és a mondhatni várva várt pillanat hamar el is következett. Egy erős férfikéz a semmiből hátulról megragadta és kloroformmal akarta elkábítani. De a nő hidegvére megmaradt, ami az elmúlt tizenhárom esztendőben fagyott belé. Nem vett levegőt, így férfi nem tudta elkábítani. A kéz egyre erősebben szorította,  a kloroformos rongy szinte rátelepedett a nő szájára. Sötét utcában birkóztak.  I Jonge pedig küzdött, tudta, ha most akár csak egy pillanatra is kihagy az ereje, elbukik. Véget ér minden. A férfi, aki hátulról el akarta kábítani, harminc kilóval nyomott többet, karja háromszor vastagabb volt. Fizikailag semmi esélye nem volt a látszólag törékeny nőnek, de ez csak látszat. Mert I Jongének komolyabb motivációja nem is lehetett volna , hogy visszatartsa a levegőt, mint  a bosszú tökéletes íze, ami egyre inkább hajtotta, és amitől már nem sok választotta el. Addig ficánkolt, amíg a férfi szorítása nem csillapodott, amikor a nőnek alkalma nyílt, azonnal kihasználta, kibujt és torkon ütötte tiszta erejéből, amitől  a támadó úgy összeesett, mint egy krumpliszsák. Pár másodperc alatt fordult kocka, most I Jonge volt a nyerő pozícióban.

A nő elővette a szoknyájában dugott berretát, megcélozta a támadójának a fejét, bosszúszomjas mosolyt villantott, ami mindent kifejezett.  De a keze az elmúlt években először remegett meg, csak egy pillanatra, de elég volt ahhoz, hogy több érzés átfusson rajta. A férfire tekintett, aki nem olyan rég még el akarta rabolni, most pedig úgy nézett ki, mint egy rokkant kutya, aki az altatásra vár. Végül I Jonge megtette azt, amit meg kellett, meghúzta a ravaszt közvetlen közelről.

I Jonge nem először ölt embert, már hamar megtanulta, hogy az életbe maradásért néha a másik gyertyáját ki kell oltani. Farkastörvények uralkodtak, bármenyire is erőszaktól mentes volt a gyerekkora,  hamar kihalt belőle minden érzelem. Lelke meghalt, majd újjászületett, és ez hosszú éveken keresztül így ment, egészen addig, amíg létre nem jött benne a bosszú ellenállhatatlan vágya.

I Jonge tudta, hogy a ma éjszaka sok mindent tartogat a számára, ezért betért egy kocsmába, ami éppen a záráshoz készülődött.  A pincérfiú, aki igen fiatalnak számított, akart szólni a későn betérő vendégnek, hogy zárnak, de mégse tette. Helyette inkább a tiszta poharakat még egyszer áttörölte alaposan. I Jonge a mellékhelyiségbe tért be, hogy táskájában lévő vörös rúzzsal megigazítsa a száján elkenődött szájfestéket. Mikor visszatért a pulthoz, leült a bárszékre.

−Mit adhatok? – kérdezte a fiú, lerítt róla, hogy mennyire zavarban van a késői vendégtől.

−Whiskyt.− I Jonge rögtön észrevette, hogy puszta jelenléte milyen hatással van a pincérre.

−Máris, asszonyom− dadogta a fiú.−Melyikből kér?

− A legerősebből.

A fiú, aki nemrég töltötte be a huszadik életévét, próbálta normálisan kiönteni az italt, de nem sikerült.  Leverte a poharat, a szilánkokat hagyta a földön heverni, fontosabbnak bizonyult neki a vendég azonnali kiszolgálása. 

− Parancsoljon.−Úgy kerülte  szemkontaktust, mint  macska a vizet.

I Jonge lehúzta egyszerre whiskyt, majd intett a kezével, hogy még egyet. Ekkor a pincér meglátta a csuklóján lévő nagy nyolcas tetoválást.

−Tudod, hogy ki vagyok? − kérdezte I Jonge.

− Sejtem csupán − nyelt nagyot a fiú.

−Helyes.−  A nő elővette táskájából a Red Apple nevű cigarettáját, és rágyújtott. 

A fiú azonnal levette a nem dohányzó táblát a pultról.

−Nem fél? – kérdezte.

−  Talán kicsit. De tudod, miért jöttem és kértem whiskyt?

− Fogalmam sincs.

− Tudod, volt egy katona, aki egy hídnál szolgált, amit mindenáron fel akart robbantani. Nagyon sokan meghaltak, és ekkor a katona a sátrában rájött, hogy miben van az igazi harci szellem − mutatott a whiskyre.  − E nélkül Nem lehet harcolni, képtelenség lenne. Mert ha nem innék belőle, akkor olyan lennék, mint a fejvadász, aki leszokott az italról, és mikor meg kellett volna húznia a ravaszt, nem tudta egészen addig − I Jonge ismét lehúzta az előtte lévő poharat −, amíg nem ivott újra.

−Akkor meghúzta a ravaszt?

−Bizony, és megtette azt, amit kellett. − Ráfújta a cigaretta füstjét a fiúra. − Tetszel nekem.

I Jonge felhívta a lakásába a fiút, aki még soha nem volt nővel, és alaposan megmutatta neki, milyen az igazán vad szex.  Mindkettőjük számára fontos volt az a bő óra, amit együtt töltöttek. A pincér számára azért, mert átélte élete első szexuális élményét egy nála jóval idősebb nővel, akit város a legveszélyesebb bandája keresett. I Jonge pedig hosszú idő jutott testi örömökhöz, ami igazán jólesett neki. De miközben a pincér beléhatolt félénk mozdulattokkal, két dologra ügyelt. Az egyik a szex, a másik pedig, hogy milyen lesz majd a pillanat, mikor végre eléri azt, amire annyira éhezik. Két dolog között csak egy apró különbség létezett, hogy az egyik halálos lehet, a másik nem.

−Miután elvégeztem az iskolát, cukrászként dolgoztam egy pékségben. 

A fiú rápillantott a nő hátára, amin régi hegek húzódtak.

−Ezt nem is tudtam−reagált zavartan a fiú, miközben a szörnyűségeket csodálta, amik I Jongéhoz tartoztak.

−Állítólag én csináltam legjobban az eperszelet tortát.  Bár soha nem szerettem enni süteményt, de készíteni imádtam.  

−Miért hagyta abba?

I Jonge a fiúra nézett.

−Hogy miért? A sors akarta így minden bizonnyal, nekem ezt adta a gép. De igazából nem bánnom, hogy így alakult. Ettél már sukiyakit?

−Nem, még soha, az valami dél-koreai étel?

−Japán. –I Jonge a fésülködő szekrényen lévő két gyertyát gyújtotta meg. − A dél-koreai konyha is különleges, ha egyszer teheted, próbáld ki. Én is régóta vágyom a hazai ízekre, egy tökéletesen édes sukiyakira.

−Értem, asszonyom. − A fiú nagyon kimerült volt az első szexuális élménye után. Szeretett volna többet megtudni a nőről, Sokféle dolgot hallott I Jungéról, bár nem minden szóbeszédet vett készpénznek, de egy dolgot biztosra tudott. Mégpedig azt, hogy I Jonge nagyon sokat szenvedett, és azt is, hogy ölt már embert. Talán ez a tény még jobban vonzotta az ártatlan fiút.

I Jonge elkezdett öltözni, visszavette bőrszoknyáját, térdig érő csizmáját, és hosszú bőrkabátját. Fekete, göndör haját összefogta, száját újra pirosra varázsolta rúzsával.

−Ne engedd, hogy a gyertya elaludjon− Egy revolvert szíjazott szorosan a combjára −, mert különben megöllek. −I Jonge halálos komolysággal szólt a fiúhoz, aki meztelenül feküdt az ágyban.

A fiú egyszerre felizgult és ijedt halálra. A legvadabb álmaiban se gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe fog kerülni.

I Jonge a pályaudvaron találkozott a szem nélküli volt FBI ügynökkel, Johnnyval, aki épp chilis hot dogot evett.

−Tudja, aranyom, utálom ezt a szart, mégis ezt eszem mindig. Minden bizonnyal Carlos, aki árulja, mindig beleköp.

−Talán nem kéne mindig lehordani az áruját.

− Én csak próbálok neki segíteni.−Beleharapott a kiflibe.− Ha egy kicsit jobban ügyelne a dolgokra, remek hot dogot tudna készíteni, és akkor nem kéne neki egy pályaudvaron árulni, hanem mondjuk egy plázánál vagy egy irodaháznál is árulhatna, ahol drágábban tudná adni a hot dogját. De így, ha nem változtat, soha nem fogja semmire se vinni. A legjobb hot dogot tudja, hol ettem? Soha nem fogja kitalálni. Mexikóban, bassza meg. Érti, egészen Mexikóig kellett utaznom, hogy egyek egy kurva hot dogot, amire egész életemben emlékezni fogok. Még mikor elvesztettem a szememet, utána is ettem egy hot dogot mexikói mustárral. Isten baszott vicces tudd lenni, ad egy élményt és kiveteti mindkét szememet egy önjelölt orvossal. Tudja, mik vagyunk? Áldozatok, a rendszer tett ilyenné minket, kurva kommunisták.

− Magát a kapzsisága vágta haza, és még mindig nem tanult belőle.− I Jonge kabátzsebében már ott volt a kicsi zsebkönyv.

−Ez lehet, de aki kapzsi, az egyben túlélő is. Elhozta? −  kérdezte teli szájjal.

− Igen.

Johnny, a volt FBI ügynök lenyelte az utolsó falat chilis hot dogot, és kinyújtotta a kezét, I Junge pedig átadta neki a noteszt.

− Köszönöm. Tudja, kedvesem, nem sok emberben bíztam meg régen és most se, de valahogy maga felé igen komoly bizalmat érzek…

− Inkább nincs más választása.

− Igen, szemek nélkül nem igazán tudok olvasni.− Johnny felállt a padról, és sétabotját magához vette. −Akkor egálban vagyunk?

− Igen − felelte I Jonge.

−Remek, akkor én távozok is, a buszom nemsokára indul.− Botjára támaszkodott, majdnem elindult, de végül nem tette. − Ismeri az új becenevét?

I Jonge érdeklődve tekintett az egykoron menő ügynökre.

− Sukiyaki Lady. Sokan azt beszélik, hogy a Sukiyaki Lady elszabadult, ami lehet túlzás, de az tény, hogy sok minden van benne. 

− Sukiyaki Lady

− Bizony, aki addig nem nyugszik, amíg meg nem kóstolja a tökéletesen édes sukiyakit.

− Vicces.

− Az egyszer halál biztos. − Johnny felnevetett. −Sok szerencsét.

− Kösz. − I Jonge még pár percig ott maradt a pályaudvaron, és nézte, ahogyan a vonatok indulnak útjukra.  Helyzetében logikus lehetett volna, hogy eljátszik a gondolattal, hogy jegyet váltson valamelyikre, és elmenjen, és mindent maga mögött hagyjon. De I Jonge a bosszú csábító íze nem hagyta szabadulni. Meg akarta tapasztalni, hosszú évek után, hogy milyen, mikor az ember eléri azt, amire annyira vágyik, és ezért mindenre képes lett volna. Pedig harmincnégy évesen, ha egy kicsit másképp alakulnak a dolgok, akkor most a lányával együtt élne egy teljesen más életet. I Jonge a lelke mélyén vágyott a jobb életre, mint mindenki más, de elfogadta a sorsát és a küldetését. Ezért nem dédelgette magát rózsaszín álomképekbe, helyette felállt, és büszke léptekkel elindult. 

Visszament a lakásába, ahol a gyertyák még mindig égtek, és mellé egy régi ismerős, Nancy Gowan fogadta. 

− Jó újra látni, Cherry! − Fekete hajú nő, vörös motoros ruhát viselt. 

−Már nem szoktak így hívni.

−Lehet, de nekem mindig is az maradsz − mondta szépséges gyűlölettel Nancy.− Az új barátoddal egész jól eljátszottunk − fordult a fiúhoz, aki nem tudott megszólalni a rá szíjazott szájpecektől. 

I Jonge a fiúra nézett, akit szinte fel sem ismert vérrel borított arcától. A ruhásszekrényhez volt kikötözve x alakban, a lábai a fájdalomtól és a félelemtől reszkettek. Nancy Gowan pedig csak mosolygott fölényesen, miközben pisztolyát elővette a derekára csatolt övről, és jelezte I Jongének, hogy dobja el a fegyverét. I Jonge elővette a szoknyájából a pisztolyát, a földre dobta, és  lábával félrerúgta.

− Okos kislány. −  Nancy szemügyre vette a sima kilencmilliméteres fegyvert. − Azt hittem, ha már ilyen hírhedt lettél, akkor fegyverek terén kifinomultabb ízlésed lett. De tévedtem.

 − Te pedig öregszel. − A fiúra nézett, aki nehezen vette a levegőt. − Régen kegyetlenebb voltál.

− Az anyai ösztönök előjöttek.

 − Vagy csak a kor, nem?

− Lehet, bár igazán sajnálom, hogy azt, amiket én megéltem, te bizonyára nem fogod, Cherry.

A két nő farkasszemet nézett.

− Biztos vagy benne? – kérdezte I Jonge.

− Jackson saját kezűleg akar végezni veled, ez te is tudod, mit jelent.

− Azt, hogy fél?

Nancy büszkén elmosolyodott, majd a kikötözött fiúra nézett.

−Hozz egy italt, Cherry.− Nancy a pisztolyával I Jungét vette célba.

I Jonge odasétált a szeszes üvegekhez.

− Tequilát − mondta Nancy

− Te se sokat változtál − vette a kezébe az üveget I Jonge.

−Régi szép idők, ugye?

I Jongéra pisztoly szegeződött, ennek ellenére olyan nyugodtan öntötte ki a tequilát, mint egy profi pincér. Egyetlenegy csepp ital sem ment félre. Miután kiöntötte, a pohárral a kezében, érzelemmentes arccal elindult Nancy felé, aki kényelmesen keresztbe tette a lábait. A fiú, aki egyre rosszabbul érezte magát, és szinte alig látott a vértől, csak szuszogott. Féltette az életét, ennek ellenére csodálta I Jungét, aki látszólag nem nagyon törődött a fiúval, bár örült volna, ha nem esik baja, de azon a januári estén mindenki tudta, hogy nem a túlélés játszik főszerepet, hanem az ellenkezője, az elmúlás.

I Jonge átadta a fejvadásznőnek a poharat.

− Köszönöm. −  Nancy lehúzta a tequilát. − Hozd ide az üveget!

I Jonge engedelmeskedett, és odavitte a többi tequilát. Ahogyan kezük érintkezett, I Jonge egyre éhesebb lett a bosszúra, és az étvágya csak fokozódott, ahogyan látta Nancy fölénnyel telt mosolyát.

− Térdelj le! − mutatott Nancy a pisztolyával a földre.  − Nem hallottad?

I Jonge csak állt, nyugodtsága és félelem nélküli tekintete mögött a múlt képei játszódtak le, amik megszülték jelenlegi bosszúvágyát. Nem akart letérdelni, ami lerítt róla, csak nézett maga elé. Nancy ekkor már tudta, hogy bármenyire is fogja fenyegetni a nőt, sehogy se tudja térdre kényszeríteni. Ezért felállt a kényelmes fotelből, miközben  a pisztolyát végig I Jongére szegezte, a másik kezében lévő tequilás üveget meghúzta.

− A tequila mindig a régi szép időket idézi bennem, amit délen töltöttünk. Az izében mindig érzem azt, amit az ezredesnél éltünk meg. Azok voltak szép idők… még mindig hallom a gyönyörű zenét, amit varázsoltál nekünk a sírásoddal. Az ezredes mindig imádta, ahogyan sírsz − Nancy ismét hosszat ivott az üvegbe. − Kérsz egy kortyot?

I Jonge szótlanul elvette az üveget Nancy kezéből, és kétszer több tequilát ivott. A fejvadásznő és az összevert fiú csak nézték.

−Kösz. – I Jonge visszaadta az üveget.

−Szívesen. −  Nancy forrt a dühtől. Fogta az üveget, és hatalmas lendülettel eltörte I Junge arcán.

I Jonge a parkettára zuhant, de nem ájult el. Homlokából ömlött a vér, a barna padló rögtön véres lett, amiből a fehér szőnyegre is jutott bőven. Nancy leguggolt, rá mosolygott, de a jókedv hamar elillant a fejvadász arcáról.

− Miért nem sírsz?

Ekkor I Jonge vérrel áztatott arcán jelent meg halvány mosoly.

− Tényleg azt hiszed, hogy nem tudsz sírni? − Pisztolyával arcon vágta.  Nancy könnycseppet nem ért el, csak még több vért. 

I Jonge pedig viselte fájdalmat. Még akkor is csak egy mezei, felszínes hang jött ki belőle, mikor Nancy hatalmasat vágott a kezére, majd az ismét rácsapott, Ekkor a fejvadásznő megunta, és egy kalapácsot vett elő az egyik polcról.  Térdével leszorította I Jonge karját, és rögtön két hatalmas suhintással kezdte.

− Akkor ne sírj! − Nancy szavait brutalitása kísérte.

I Jonge elnyelte a fájdalmat, csak felszínes hangokat adott ki magából, de valódi kín nem hallatszott.

−Nem ölhetlek meg, de megbüntethetlek, ahogyan a tolvajokat és az árulókat szokták.− I Jonge jobb kezét teljesen összetörte. Nancy ezután áttért a balra, és oda is hatalmasat vágott. Mintha csak szöget verne a falba, olyan erővel ütött a kalapáccsal. 

A fiú halkan, ahogyan erejéből telt, próbált segítségért kiabálni. Nancyt pedig egyre jobban elnyelte a szadizmus által adott öröm és a bosszúmámorító érzése. Nancy addig nem nyugodott, amíg I Jonge vére nem tapadt a vörös motoros ruhájához, és a nő kezei nem lettek teljesen használhatatlanok. Mikor elérte a kellő hatást, a kalapácsot letette, és a fiúhoz sétált, elővette a pisztolyát, és két golyót eresztett bele. Majd lábra állította I Jongét.

−Ideje indulnunk.

Nancy ezután egy névtelen koporsót kötözött I Jongére, akinek a hátán kellet kihúznia i a sáros utakon azt az olcsó fakoporsót, amit nekiszántak. Nancy ügyelt arra, hogy vörös csizmája ne legyen sáros, de ezeken a földutakon mindenki lábelije koszos lett.  Csupán pár arra járó ember látta, ahogyan I Jonge húzta maga után a koporsót.  Bőrkabátja elszakadt, haja kócos volt, arcát pedig vér borította. Mikor elérkeztek a temetőbe, szinte rögtön térdre esett.

−Még annyi mersze se volt, hogy idejöjjön?

− Hamarosan eljön az utolsó hajnalod − mondta gyűlölködve Nancy. − Ne aggódj.

I Jonge szenvedett, szenvedett a fájdalomtól, a fiú miatt, a gyermeke miatt, és még sok minden másért. De a szenvedés erőt adott neki.

− Jó lenne, ha kihúznád a napfelkeltét.− Nancy elindult, és eltűnt a hajnali sötétségbe.− Ha kérhetem, ne menj el. 

I Jonge ott maradt a sötét, fagyos temetőben egy fakeresztnél, amire az volt írva, hogy Mercedes Zaro. Tudta, hogy nincs sok ideje, és egyetlenegy lehetősége van arra, hogy elérje a bosszút. Ezért nagy nehezen lecsatolta a combjához szíjazót, revolvert. És szájával gyorsan elkezdte leszedni a pisztoly sátorvasát. Nem volt benne biztos, hogy sikerülni fog a terve, ugyanakkor bízott benne. Nehéz erőfeszítések, de röviddel hajnal előtt, mikor már nap első sugarai megjelentek, sikerült leszednie a sátorvasat a pisztolyról. I Jonge a keresztre tette a revolvert. Mindenfele megrongált, öreg keresztek voltak. Nehezen tudta beállítani a megfelelő pozícióba a fegyvert, de végül sikerült. És közben az Ezredes, Nancy és négy vörös csuklyás férfi megjelentek a temető bejáratánál. Az egyik csuklyás átadta a jó öltözött Ezredesnek a puskáját, aki előtte még megigazította vörös sálját.

−Mi az utolsó kívánságod? Bármit kérhetsz. Talán imádkozni szeretnél? −Az ezredes elsütötte a puskáját a I Jonge irányába, de a golyó a fakeresztbe talált. − Nem hallom! − Ismét lőtt. − Miért nem imádkozol?

I Jonge hátrahúzta a revolveren a kakast, miközben újabb lövés érkezett felé.

– Még mindig nem hallom! − kiabálta az ezredes, miközben Nancy és négy csuklyás ált mellette. 

− És ezt hallod? − mondta I Jonge, és elkezdett tüzelni a revolverrel.

Nancyvel, a négy vörös csuklyással és a ezredessel szinte egyszerre végzett. Mind a hat golyó pontosan célba ért. I Jonge nehezen felállt, és elindult fáradt léptekkel, és elment a temetőből. A revolver pedig ott maradt a fakereszten.

Vége.