Mikor Haskell meglátta, a közelgő Mills seriffet, gúnyos mosollyal mondta, Nantakvodnak:

- Na, tessék itt is van az emberük!

-Uraim! – szólt az érkező seriff, komoly pillantást vetve Haskellre.

- A fiú megszökött és elvitte a nagy főnök lányát magával! – mondta Nantakvod.

- Figyeljen, meg kell értenie, hogy…

De nem tudta befejezni mondandóját Mills, mert Mataoka beszélni kezdett.

- A nagy főnök azt mondani, hogy ha azonnal nincs itt a lány, lesz vérontás! – tolmácsolta Nantakvod.

- Éppen ezt szeretném elkerülni! – mondta a seriff. – Mondja meg a főnöknek, hogy elvezetem a lányához, ha megígéri, hogy nem fogja megbüntetni őt!

Nantakvod a még mindig lovon ülő Mataokahoz fordult és beszélni kezdtek. Majd kis idő múlva így szólt:

- Nagy főnök ígéri, lánynak nem esik bántódása, csak adni vissza!

- És honnan tudhatnám, hogy ez tényleg így lesz? – kérdezte a seriff.

- Egy Chilkat indián mindig tartani szavát! – szólalt meg, mindenki meglepetésére angolul Mataoka.

- Rendben kövessenek! – mondta a seriff.

Haskell visszaindult a bordélyba, Farnum a bejáratnál várta.

- Bill, beszélnem kell veled! – mondta Farnum.

Felmentek Haskell irodájába, Farnum lese ült, megint nagyon izgatottnak tűnt.

- Miért vannak itt az indiánok? – kérdezte.

- Mert William megszökött és magával hozta a főnök lányát is! – felelte Haskell.

- És most mi lesz? – kérdezte Farnum.

- Nem tudom E.B! De gondolom, nem erről akarsz beszélni velem! – mondta Haskell az asztalra könyökölve.

- Igen… nos, gondoltam szólok… - kezdte tétován Farnum. – Jane már jó ideje a polgármesterhez jár éjszakánként. Nem tudtam, hogy házhoz is járnak a szajháid.

- De hogyan, hisz velem volt… 

- De gondolom nem minden este! – vágott közbe Farnum.

- Ez igaz. Tehát mikor nem velem van, Vardyhoz megy a kis cafka. 

- Pontosan!

- És mégis miért vártál azzal, hogy elmond? – kérdezte Haskell idegesen.

- Hát… én, először azt hittem te is tudsz róla. Aztán gondoltam még is megemlítem neked! – felelte Farnum.

- A fenébe! – csapott az asztalra Haskell.

Mikor a seriff a farmhoz ért, az indiánok társaságában, William és Új Hajnal már a ház előtt várakoztak. Mataoka leszállott lováról és egy darabig csak állt. Harag, szeretet és sajnálat elegye kavargott szívében.

Új Hajnal sírni kezdett, vetett egy pillantást Williamre és lassan elindult apja felé.

Mataoka nem szólt Új Hajnalhoz, csak átölelte.

- Köszönöm! – szólt a seriffnek és elindultak.

Új Hajnal többször is visszanézett a tehetetlenül álló Williamre.

Ma is a seriff ment a lányát, Alicet elvenni az iskolából. Miss. Ross úgy érezte eljött a tökéletes pillanat arra, hogy beszéljen.

- Seriff! Megkérhetem, hogy tartson velem a hátsó udvarra, szeretnék beszélni önnel! – mondta.

- Hogyne, Miss. Ross! – felelte a seriff.

Alice az osztályterembe maradt, még volt néhány gyerek és velük játszadozott.

- Charlie, mondanom kell valamit! – szólt a nő, mikor az udvarra értek, szemei már könnyesek voltak.

- Hallgatlak Bella! – szólt Mills összeráncolt szemöldökkel.

- Terhes vagyok!

- De Bella… hogyan? Mármint… – dadogott Mills.

- Ne, ne Charlie, hagyd! – vágott közbe Bella és mutató ujját a seriff ajkára nyomta. – Neked feleséged van, és ott van Alice. Nem akarlak bajba keverni. Nem kell, tudjon senki a mi kis kalandunkról! De a babát szeretném megtartani!

Dyton elméjét annyira elhomályosította a láz, hogy felöltözött és elindult ki az utcára. Egyelőre még ő sem tudta, hogy hová. Vagy nem is tudott róla, hogy egyáltalán mit csinál. 

Sötét volt, lábai alatt csak úgy recsegett, ropogott a befagyott tócsákon a jég. Egy kutya szegődött a nyomába és követni kezdte. Dyton hirtelen megfordult és nagyot rúgott a kutya oldalába. A pórul járt eb hangosan vonyítva iszkolt el. 

A Cathause bordélyból hangos zene és beszélgetés hangja szűrődött ki az utcára. Arra gondolt bemegy. Úgy is tett, kért egy italt és leült egy asztalhoz. Harry a pultos fiú látta, hogy Dyton nagyon rosszul fest, de nem igazán érdekelte. 

Meg itta az italát és úgy érezte még meg tudna inni párat. Visszament a pulthoz és most egy egész üveg whiskyt kért. Ezt ki se töltötte pohárba, hevesen kortyolni kezdte az üvegből.

Hamarosan egy szajha is került mellé és beszélgetni kezdtek.

- Hogy hívnak szépfiú? – kérdezte a szajha.

- Dyton! És téged? 

- A nevem Seanna!

- Szép név! – mondta Dyton és húzott egyet az üvegből. 

- Figyelj Dyton, nincs kedved egy dugásra? – kérdezte a szajha.

- De, de… – felelte Dyton zavarodottan. 

- Rendben, felmegyünk egy emeleti szobába, ott nem zavar senki! – mondta Seanna.

Azzal megragadta a férfi kezét és felindultak a lépcsőn. Dyton csak bámult a lány után, és mint egy bábu úgy lépkedett fel a lépcsőkőn. 

Seanna becsukta az ajtót és Dytont az ágyba lökte. Sötét volt a szobában, csak az ablakon szűrődött be egy kis fény. A szajha kissé megemelve szoknyáját, ő maga is felmászott az ágyra és széttett lábakkal Dytonra ült. 

Hamarosan le is került a férfi inge és akkor minden abba maradt.

- Te jó isten! Milyen szép tetoválás! – ámuldozott a lány. – Hol csinálták? Tudtommal a városban nem készítenek tetoválást!

- Hát… azt még mikor Európában jártam, akkor… Igen ott! – felelte Dyton tétován.

Haskell az emeleti folyosóról nézelődött, Janet kereste. Mikor tekintetük találkozott intett neki, hogy menjen fel. Ő bement az irodájába.

Jane mikor benyitott az iroda ajtaján, Haskell nem mesze tőle háttal állott. 

- Igen? – szólt Jane.

Haskell hirtelen mozdulattal megfordult, és erősen arcon csapta.

- Mióta jársz te ahhoz a töketlen Vardyhoz? – kérdezte ingerülten.

- El akartam mondani… – felelte Jane ijedten.

Haskell erősen megmarkolta a lány állát és az ajtónak szögezte azt.

- Mégis mikor? 

Jane hevesen zihált, szólni nem tudott.

- Fizet neked? Felelj ribanc! – üvöltött Haskell.

Dytonék heves szeretkezésbe fogtak, közben megszabadultak minden ruhadarabtól. Még mindig a lány volt felül. Érdes kezével Dyton az előtte csüngő melleket masszírozta.

Seanna lassítani kezdett és kis idő után le is állt. Kicsit a férfi fele hajolva össze ráncolt szemöldökkel mondta:

- A szemeid, olyan…

- Milyen? – kérdezte Dyton.

- Kékek, világítanak! – felelte Seanna ijedten.

- Semmi baj! – mondta Dyton.

Megfogta két kezével a lány fejét és maga felé húzta. Talán meg akarta csókolni, de Seanna ellenkezett, elkezdte visszahúzni magát. Erre Dyton még erősebben szorította a fejét és visszahúzta maga felé. 

Két hüvelyk ujját a lány szemgödrébe nyomta és egyre erősebben nyomta a szerencsétlen pára szemeit. Seanna rugdalózott és próbálta lefejteni az erős kezeket fejéről.

Dyton szemei, mint az ég olyan kéken világítottak a sötétben, a tetoválása úgyszintén.

A szajha hangosan sikított. Dyton mellkasára kocsonyás átlátszó folyadék és rengeteg vér folyt.

Kintről berúgták az ajtót, Haskell, Harry és még egy pár kíváncsiskodó volt az.

Dyton rájuk nézett, kísérteties volt. Hirtelen mozdulattal ledobta magáról az élettelen holttestet és felállt. Meztelen testén csurgott le a vér.

Egy darabig mindenki rémült csöndben állt és a férfit bámulták. Harry végül észbe kapott és a kezében tartott puskát a férfire szegezte. 

Mellkason lőtte Dytont, de nem történt semmi azon kívül, hogy hátra tántorodott. Harry még lőtt párat, míg Dyton csak hátrált és hátrált, egészen addig, míg nagy lendülettel neki esett az ablaknak és ki zuhant az utcára.

Harry és Haskell az ablakhoz léptek és ki néztek, Dyton már nem volt ott.