- Akkor ezt megbeszéltük – hallottam egy számomra ezidáig ismeretlen hangot az emeletről.

- Rendben, és kösz! - mondta Mark, majd visszatérve hozzánk, egyenesen rám nézett. - Gyere!

Olyan hirtelen pattantam fel az ülésről, hogy az óriás keze megugrott a ravaszon, és kis híja volt, hogy meg nem húzta. De erről tudomást sem vettem, csak odasiettem Markhoz, és megkönnyebbülten csatlakoztam hozzá. Azt hittem, hogy már indulunk tovább, ám ekkor az idegen férfi, aki már az ötvenedik évei felé járt, és inkább tűnt homoszexuálisnak, mint heteronak, intett, hogy kövessem. Bizonytalanul Markra néztem, de ő inkább az óriásnak szólt.

- Hector! Menj velük! És tudod, ha szökni próbál, ha ellenkezik, nyugodtan nyírd ki.

A kétségbeesés kezdett ismét eluralkodni rajtam. Szinte könyörögve pislogtam Markra, de ő rám sem hederített, csak visszaindult az emeletre. Sírni szerettem volna, de Hector puskájának csöve olyan erővel nyomódott az oldalamba, hogy megszólalni sem mertem, csak felszisszenve mentem az öreg után.

- Ülj le arra a székre! - mutatott a közelben álló, bőr huzatú ülőalkalmatosságra a házigazda, majd odalépett egy tükrös szekrényhez, és mindenféle fodrászkelléket vett ki belőle.

- Mi a neved? - kérdezte, miközben előpakolt.

- Aletta – feleltem halkan, teljesen bizonytalanul.

- Szép neved van! Én Matt bácsi vagyok, Mark nagybátyja. Ő pedig – mutatott az óriásra – Hector, a fiam.

Ezt hallva már nem is volt csodálkozni való azon, hogy Mark bűnöző lett, hiszen az egész családja az, legalábbis akiket én megismertem. Azért, hogy megadjam a tiszteletet, elnyögtem egy „Üdv”-öt, mire Matt bácsi elmosolyodott. Közben a serénykedése nem lanyhult, a nyakam köré tekert egy törölközőt, és kezébe vett egy hajvágó ollót. Egyből kitaláltam, hogy mire készül, és szenvedve hunytam be a szemeimet, csakhogy ne kelljen látnom hosszú hajam fogyatkozását. Még hallani is szörnyű volt, ahogy az olló csattogott a fejem fölött, de nem ez volt a legrosszabb. Matt bácsi valami ragacsot is a fejemre kent, amit hajfestéknek gondoltam, mivel azonban a szememet nem akartam kinyitni, így csak az érzékeimre hagyatkozhattam. A hosszú várakozás után, Matt bácsi megmosta a hajam, majd a hajszárító melege csapott meg, amivel megpróbált frizurát varázsolni a maradék kócomból.

Amikor végre elkészült, odaállt elém. - Nos, ez így egészen jó, de még nincs meg a kellő összhatás – motyogta, és kiviharzott az ajtón.

Csak ekkor volt bátorságom, hogy felemeljem a kezem, és megtapogassam a hajamat. Szomorúan tapasztaltam, hogy gyönyörű fürtjeim teljesen eltűntek, és csak igen minimális koronával rendelkeztem. El sem tudtam képzelni, hogy nézhetek ki. Körbepislogtam, és nagy elhatározással a tükrös szekrényhez akartam menni, de Hector olyan hangosan horkantott, hogy mozdulni sem mertem. Viszont megpillantottam magam mellett egy vörös színű hajfestékes dobozt, amitől még a szemeim is kikerekedtek. Sosem értettem azokat, akik épp ezt a színt választják, hogy kitűnjenek a tömegből, erre most én is olyanná lettem. Ne értettem ugyan, hogy mi végre, hiszen ahhoz, hogy megöljenek, nem szükséges semmilyen változás. Mielőtt azonban bármit is összekombinálhattam volna, Matt bácsi jött vissza néhány női ruhával, és cipővel a karján. Odalépett a másik székhez, letette őket, és csupán egyet emelt fel, egy könnyű, nyári, óriási rózsákkal borított, rövid, bő aljú egyrészest.

- Ez lesz az! - ujjongott, majd odaintett maga mellé. - Gyere, vedd fel!

Bizonytalanul lépkedtem hozzá, és rosszallóan méregettem a stílusra tőlem teljesen távol álló darabot. - Én nem szoktam... én nem szeretem az ilyet – nyögtem ki végül.

- Hát itt az ideje, hogy megszeresd! - mondta határozottan, amire kénytelen voltam megadóan bólintani.

Egy paravánt húzott elém, és még egy krémszínű papucsot is a kezembe adott, csak utána vonult arrébb, hogy átöltözhessek.

Sietve kapkodtam le magamról a pulcsit meg a nadrágot, és bújtam bele a vékony anyagú ruhába, mert nem akartam, hogy meglássanak meztelenül. Csupán egyetlen problémám volt még, hogy nem volt rajtam bugyi, és ez nagyon zavart. Arra gondoltam, hogy talán magamon hagyom a rövidnadrágot, de mivel kemény farmerból varrták, nagyon elállt volna tőle a szoknyarész.

- Kész vagy? - hallottam Matt bácsi hangját.

- Igen – feleltem, mire ő visszahúzta a paravánt, és elégedetten végigmért.

- Így már sokkal jobb – nyugtázta, majd piros rúzzsal bekente a szám, és a szemhéjamat is bepúderezte. Amint elkészült, a fehér falhoz állított, és levéve a polcról egy polaroid fényképezőgépet, lefotózott. - Ezzel meg is vagyunk. Hector felkísér a szobába, ahol egy kicsit tudsz pihenni.

Bólintottam, bár a legszívesebben épp ellenkezőleg tettem volna, de nem akartam a saját helyzetemet nehezíteni, így csak egy kérdést tettem még fel, amit egyszerűen muszáj volt. - Nincs... esetleg nincs egy... egy bugyi, amit felvehetnék?

Matt bácsi elgondolkodva dörzsölte meg az állát, majd a fejét rázta. - Tudod, a ruhák a lányomé, amiket itt hagyott, mielőtt elszökött. Fehérnemű nem maradt.

- Elszökött? - csodálkoztam.

- Igen. Tudod a feleségem fiatalon meghalt, és a lányom volt idehaza az egyetlen nő. Ő viselte gondunkat, mosott, főzött és eltűrt mindent, amit kellett. De amikor Hector a mosógépbe akarta gyömöszölni és eltört a csuklója, betelt nála a pohár. Szó nélkül elment. Néha telefonál, közli hogy jól van, és leteszi.

- Sajnálom – suttogtam, bár egyáltalán nem döbbentett meg, hogy egy normális ember képtelen itt élni.

- Ó, hát én is, de ez van. Jól megvagyunk itt ketten Hectorral. Igaz fiam?

A kérdés egyértelmű volt, de a nagydarab férfi mégsem felelt rá, csak engem figyelt olyan elszántan és ugrásra készen, mint eddig. - Jól van Hector, kísérd fel a kislányt a húgod szobájába.

A debella erre már megmozdult, és elindult előre, én pedig követtem. A szobába érve egy valódi tini zugját vártam, de az egész inkább volt egy fogdához hasonló. Az ágyon és a szekrényen kívül nemigen volt benne más, ráadásul még az ablakot is berácsozták. Furcsa és borzasztó látvány volt. Próbáltam nem foglalkozni vele, ahogy Hectorral sem, aki letelepedett az egyetlen székre, és onnan figyelt. Csak ledőltem az ágyra, és megtettem mindent azért, hogy elaludjak.