Ragyogó augusztus végi nap volt, mikor a kanapé háttámláján könyökölve bámultam ki az ablakon, szinte tátott szájjal az ámulattól. Még számomra is hihetetlennek tűnt, hogy akad olyan élvezetes látnivaló, ami ennyire képes lekötni a figyelmemet. De mióta megláttam, képtelen voltam levenni a szemem róla, mintha megbabonáztak volna. Pedig azt hittem, velem ilyen sosem történhet meg, hiszen két lábbal a földön járok, mindig józanul látom a dolgokat, és így is ítélkezem. Most mégis úgy legeltettem a tekintetemet az új szomszédunkon, mintha még sosem láttam volna férfit egész életemben. Igaz, ez a látvány felülmúlta az eddigieket, mert ilyen kidolgozott, izmos, tökéletes test még nem akadt az utamba. Az izgalmat persze jócskán fokozta az is, hogy a férfin felül semmilyen ruhadarab nem volt, így minden mozdulatnál jól kivehető volt izmainak munkája. A nap tikkasztó melegétől még néhány izzadtságcsepp is végigfolyt erős mellkasán, amitől nemcsak a vérem lüktetett forróbban, de a szívem is össze-vissza kezdett kalapálni. És ha még ez nem is lett volna elég, szinte elvesztem abban gyönyörű tekintetben, ami ehhez a nem mindennapi testhez tartozott, és amelynek rikító kékje vetekedett a fénylő égboltéval. A haja világosbarna, rövid és pajkosan kócmód állt a fején. Olyan jó lett volna beletúrni, érezni selymességét, sűrűjét...

Életemben először éreztem ezt a késztetést, és egészen elpirultam tőle. Pedig így a húszas éveim elején, túl voltam már néhány kapcsolaton, ám ehhez fogható vágyakozás még nem kapott el soha. Most azonban – még mindig a férfi markáns, borostás arcát fürkészve – kész voltam akár elolvadni is.

- Mit nézel ilyen elmélyülten? - hallottam meg barátnőm, Trixi hangját, majd hogy biztosítson jelenlétéről, hatalmas huppanással a kanapén termett.

- Semmit – feleltem tompán, szinte oda sem figyelve rá.

- Na persze! - Beatrix nagy lendülettel félrehúzta a függönyt, és ő is kinézett az ablakon éppen abba az irányba, amerre én. - Apám! Vaó! Ez elképesztő!

Első ijedtségemben, hogy lelepleződünk a szomszéd előtt, hirtelen visszarántottam a függönyt, és csak akkor nyugodtam meg, mikor láttam, hogy nem figyelt fel ránk. Így tovább mustráltam, és egyet kellett értenem Trixivel, mert valóban elképesztő volt a látvány.

- Még sosem láttam ilyen észbontóan csúcs motort – áradozott barátnőm, mire értetlenkedve meredtem rá.

- Motor?

- Miért? Te nem azt nézed ilyen elmélyülten?

Visszafordultam a férfi felé, és csak ekkor tűnt fel, hogy tényleg ott volt egy nagymotor előtte, amin éppen munkálkodott. Nem is értettem, hogy nem vettem észre eddig.

- Ki ez a pasas? - kíváncsiskodott Trixi, és a motorról a férfira tévedt a tekintete.

- Az új szomszédunk – feleltem, de ennél több információval nem szolgálhattam, mert azon kívül, hogy észbontóan néz ki, egyebet nem tudtam róla.

Ám barátnőm nem volt szívbajos, egyszerűen bekiabált a konyhába anyámnak, és neki tette fel ezt az igen egyszerűnek ható kérdést. Már épp legyinteni akartam, mert úgy véltem, hogy egy nap alatt nemigen bővelkedhet ő sem információkkal, mikor is a hátunk mögé lépve, egy széles mosoly játszadozott anyám arcán, miközben a férfit bámulta.

- Tegnap költözött be délelőtt. Mark Gvetter a neve, és valahonnan Virginia mellől érkezett. Harminckét éves és szabadúszó üzletember. Családja nincs, de pénze annál több. Nagyon kedves, figyelmes, igazi úriember.

Döbbenten pislogtam szülőmre, és gyanakodva méregettem, mert különös sejtésem támadt. Kiolvastam tekintetéből a magányt, ami sokszor készteti az embert furcsa lépésekre. Úgy hittem, most is ez történt. - Honnan tudod?

- Hát, tegnap áthívtam egy kávéra, amíg ti iskolában voltatok. - Volt a természetesnek ható válasz. - Beszélgettünk egy keveset.

- Keveset? - kérdeztem gúnyosan, és elkapott valami furcsa irigység, hisz mióta Mark a szomszédba költözött, még csak nem is nézett rám.

- És kedves pasi? - kíváncsiskodott tovább Trixi.

- Igen, az. Egy kedves és komoly férfi. - Anya csillogó szemekkel indult vissza a konyhába, nekem pedig elment minden kedvem a további bámészkodástól. Így felálltam és megigazítva mélyen dekoltált pólómat, amit Trixi aggatott rám, felsóhajtottam.

- Na, megyünk a cukiba mielőtt a limuzin érted jön?

- Igen, persze - ugrott fel barátnőm egy széles mosoly kíséretében, és azonnal el is indult az ajtó felé.

Ahogy elhaladtunk a konyha mellett, még bekiabáltam anyának, hogy elmentünk, majd sietve lépkedtem Trixi után.

Már odakint voltunk az utcán, mikor barátnőm a szomszéd ház udvarát kezdte tanulmányozni, abban pedig Markot, de olyan leplezetlenül, hogy abba azonnal bele is pirultam. Ám ha ez nem is lett volna elég, Trixi lassan, valami észbontóan kecses léptekkel – amit sosem tudtam utánozni – el is indult a szomszéd kapuhoz, és csábosan vigyorogva pislogott be rajta. Idegesen, a gyomromban görccsel mentem utána, és a fogaim között sziszegve próbáltam jobb belátásra bírni, mindhiába. Barátnőm cseppet sem hederített rám, mert teljesen lenyűgözte az a hatalmas, fekete karosszériás nagymotor, amihez hasonlót még én sem láttam soha. Tudtam, ha most itt lenne Trixi sofőrje, bizonyára nagy fejmosást kapnánk, hiszen megígértük, hogy a biztonságunk érdekében nem állunk szóba idegennel. Persze nem engem kellett félteni, hanem a barátnőmet, aki egy neves és gazdag mecénás egyetlen lányaként soha, sehol nem lehetett teljes biztonságban. Igaz, ő mit sem törődött ezzel, és előszeretettel tett és mondott ellent védelmezői utasításainak. Pedig amellett, hogy egyáltalán nem volt szegény, még a kinézetéért sem panaszkodhatott, hiszen velem ellentétben, ő egy tökéletes modell alkat volt hosszú, szőke hajjal, és bájos, szabályosan szép arccal. A ruhái mind követték a legújabb divatirányzatot, természetesen egytől-egyig márkás formában. Egyszóval ő volt az a lány, akinek mindenki szívesen a helyébe lépett volna.

Néha én is ábrándoztam róla, hogy milyen jó lenne gazdagnak és szépnek lenni, de rájöttem, hogy felesleges, mert úgysem változik semmi, és én ugyanaz maradok: egy átlagos lány, akit a szegény édesanyja nevel teljesen egyedül. Ráadásul manöken sem lehetnék, mert kicsivel kerekebb a csípőm, és dúsabbak a melleim is, mint nekik.