- Ébredj! - hallottam Mark hangját félálomban. Igyekeztem kinyitni a szemem, de a látvány, ami elém tárult, nem egyezett azzal, amit vártam. Egy sötétszőke, bajszos, szakállas férfi nézett rám türelmetlenül, akit még sosem láttam, pedig a hangja annyira hasonlított... - Mozogj! Megyünk!

- Mark? - kutattam az arcát, ismerős vonások után.

- Igen, én vagyok. Gyere! - azzal megragadta a karomat, és felhúzott, majd ugyanazzal a lendülettel kivezetett a szobából.

Hector ott lépdelt a nyomunkban, és mindvégig engem bámult, még mindig rám szegezve a fegyverét. Úgy tűnt, hogy esze ágában sincs megszegni a neki adott parancsot, még akkor sem, mikor Markkal már a garázsban voltunk, és beszálltunk a kocsiba. Csak akkor irányította e rólam a puska csövét, mikor kigurultunk a főútra, és eltávolodtunk a háztól.

Szinte egyazon időpontban lélegeztem fel, hogy megszabadultam attól a háztól, és főleg a behemót fogva tartómtól. Érdeklődésemet Mark foglalta le, akinek kinézete olyannyira látványos változáson esett át, hogy teljesen ledöbbentem tőle. Biztosra vettem, hogyha csak az utcán futottunk volna össze, meg sem ismerem. Pedig sokkal jóképűbb, sokkal férfiasabb és elegánsabb volt. Az ingre felcserélt pólója, és a farmer helyetti világosszürke vászonnadrágja kihangsúlyozta testi adottságait, míg az arci változások markánsabbá tették.

- Sokáig akarsz még bámulni? - kérdezte Mark, a sötét útra szegezve a tekintetét.

- Én... én csak... - A szavakat kerestem, mire a férfi az inge zsebéből előhalászott egy kártyát, amit a kezembe nyomott.

- Ez a tiéd. Tanuld meg a rajta lévő adatokat!

Kíváncsian nézegettem az apró kártyát, amit a félhomályban alig bírtam kivenni, viszont a kép feltűnt rajta, és teljesen elámított. - Ez én vagyok? - pillantottam fel Markra, majd vissza a fotóra.

- Nekem úgy tűnik.

- Te jó ég! - nyögtem, ahogy a vörös, rövid hajú nőt bámultam. - Ez szörnyű! - Nem is néztem tovább, inkább az adatokat kezdtem tanulmányozni. - Anita Prescopf – mondtam ki hangosan, majd értetlenkedve fordultam ismét Mark felé. - Ez minek? Mire jó ez az egész?

- Arra, hogyha továbbra is életben akarsz maradni, nem kérdezősködsz, csak teszed, amit mondok – közölte a férfi nyersen.

- Értem, de mégis minek ez? A robbantás, a hajfestés és új személyazonosság. Miért?

Mark tekintete egy pillanatra belefúródott a szemeimbe. - A robbantás csak figyelemelterelés volt, időhúzás. Talán találnak valamit a cuccaidból, esetleg DNS-t róla, mivel azonban csontok nem voltak, így csak ideig-óráig jelent előnyt számunkra. Éppen eleget ahhoz, hogy személyazonosságot váltsunk. Ami pedig arra kellett, hogy fel tudjunk szívódni, és ne találjanak a nyomunkra. Ugyanis drága barátnődnek eljárt a szája, és a rendőrség már elkezdte a nyomozást.

Ledöbbentem, és ijedten pislogtam a férfire. - Azt hittem, hogy megölsz, ha Trixi beszélni fog.

- Azt terveztem, de kitaláltam egy sokkal jobbat – csillant meg Mark gonosz tekintete.

- Mégis mit?

- Örökre eltávolítalak tőlük.

A szemeim megteltek könnyel, a fejem lüktetett a választ hallva. Elég egyértelmű volt a terve, amivel fájdalmat és kétségbeesést okozott. Az édesanyámra gondoltam, Trixire, a haverjaimra, sz utca végi öreg nénire, a tanáraimra, és egyáltalán minden emlékemre, ami haza kötött. Mindezt el kellene felejtenem? Mégis hogyan?

- Nem! - ráztam a fejem szenvedve a maró valóságtól, és a várható jövőtől. - Nem teheted!

- Ugyan miért nem? Nem nézel híradót? Sokan megteszik. Sokan rabolnak el másokat úgy, hogy azok soha többé nem térnek haza.

- De én... - belenéztem Mark sötét szemeibe, amik most még ridegebben néztek rám, mint máskor, és ettől szertefoszlott minden reménységem, hogy egy kis jóérzést csikarjak ki tőle.

- Na jó, elég! Már így is túl sokat kérdeztél – zárta le a beszélgetést. - És, ha nem akarod, hogy meggondoljam magam és kinyírjalak, most hallgass egy darabig!

Megtettem, bár volt valami, ami nem hagyott nyugodni. Miért vett Mark koloncként a nyakába, ahelyett, hogy megszabadulna tőlem? Bosszút akart? Mégis miért? Ezt még tudnom kellett, ezt még muszáj volt megkérdeznem.

- Miért? Miért akarod bántani Trixit? Mi rosszat tett neked? - szipogtam csendesen, keserű szívvel.

Mark arcizma megrándult, ahogy kinézett az ablakon. - A barátnőd apja milliomos, mégis csak a lányát mentette meg, téged nem. A barátnődnek pedig csak addig voltál fontos, míg biztonságba nem került. Te egy cseppet sem számítottál. Gyűlölöm az ilyen álszent gazdag seggfejeket, akik eljátsszák a televízió előtt a nagy adakozót, ám amikor szükség lenne a valódi segítségre, a vagyonukat óvják. Pedig amit érted kértünk, csak töredéke volt annak, amit a lányáért fizetett. Most majd megkapják, és gondoskodom róla, hogy nap mint nap eszükbe jusson, amit tettek.

- De nem... de Trixi nem! A telefonba azt mondta, hogy... - kezdtem volna védeni, de ekkor az eszembe ötlött a beszélgetés, amiből így utólag valóban kisejlett az igazság. - Akkor már tudtad, hogy beszélt?

- Tudtam – felelte a férfi. Előtte telefonált az informátorom és mondta, hogy fut az ügy a híradóban. Ugyan kitől szivároghatott volna ki, ha nem tőlük? Ezt nem volt nehz kikövetkeztetni.

Hosszú pillanatokig nem tudtam szólni. Úgy éreztem, egy világ omlik össze bennem és minden, amiben eddig hittem. A legjobb barátnőm hagyott cserben, akibe vakon megbíztam, aki miatt elraboltak, aki miatt kis híján meghaltam. Ha innen nézem, még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen élek és élni fogok, még ha kicsit másképp, máshol is mint eddig. Most már csak édesanyámat sajnáltam, hiszen ő nem érdemelte meg a szenvedést.

- És az anyám? - kérdeztem végül letörten.

- Mi van vele?

- Neki miért kell mindezt a fájdalmat elviselnie?

- Fájdalmat? - nevetett fel gonoszul Mark. - A vizsgálatok kiderítik, hogy életben vagy. Teszem azt, például a telefonbeszélgetés, amit gondolom hallottak a nyomozók is. Bár kideríteni nem tudják a hívás helyét, ahhoz túl profi a csapatom, de azzal tisztában vannak, hogy nincs bajod. Ez lenne anyádnak a fájdalom? Inkább boldog lesz, hogy élsz, annak ellenére, amit az Uppendorok tettek veled.

- Még valaki, aki ott van és gyűlölheti őket, és a szemükre vetheti mindezt.

- Igen, pontosan! Okos kislány vagy! - Ez úgy hangzott, mint a dicséret, de abból is a gúnyosabb fajta, ezért nem is reagáltam rá, csak szomorúan lehajtottam a fejem, és teljesen magamba zuhantam.