Nyílt az ajtó, és egy fekete hajú, teljesen feketébe öltözött nő lépett be rajta, kezében egy tálcával, amin valami kenyérféle volt, meg egy pohár víz. Meg mertem volna esküdni rá, hogy ő volt az, aki kifeküdt az útra, és aki Felixet is... Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és rémülten néztem az egyre közeledő veszedelmet, miközben magamban már elképzeltem, ahogy lenyomja a torkomon a kenyeret, vagy belefojt a pohár vízbe, avagy előkapva övéből a pisztolyát azonnal végez velem. De egyelőre semmi ilyen nem történt. A nő letette a poros éjjeliszekrényre a tálcát, majd unottan végignézve rajtam, távozni készült. Mégsem könnyebbültem meg, csak akkor, mikor láttam, hogy valóban nem fenyeget a részéről semmi veszély. Viszont így már meg mertem szólítani, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy rám férne egy kis felfrissülés, és a mellékhelyiségbe is kikívánkoztam volna. Bár nem éreztem sürgősnek, de ki kellett használnom az adandó alkalmat, mert ki tudja, mikor lenne ilyen újra.

- Elnézést! - szóltam utána félszegen. - Ki kellene mennem a mosdóba. - Úgy gondoltam, hogy ebből minden érteni fog, ám ő mégis gyanakodva pislogott rám.

- Valóban? - kérdezte, és lassú léptekkel, szinte vészjóslóan közeledett felém. Ám ennek ellenére mégis lekattintotta a bilincset az ágyról, majd nem éppen kedvesen maga után rántott.

Egy szót sem szóltam, csak a fogaim között sziszegve tűrtem a bilincs szorítását, ahogy minden rántáskor a csuklómba mart. Örülhettem, hogy egyáltalán nem lő fejbe ott helyben. Mégis fellélegeztem, mikor kinyílt előttem egy valaha fehérre festett ajtó, és megpillantottam a fürdőszoba egy részét. Be is siettem, és visszafordulva be akartam csukni magam mögött az ajtót, de a nő hirtelen odatette a lábát. Egy pillanatig meredten néztem rá, de mivel úgy tűnt, hogy nincs választásom, kénytelen voltam nyitott ajtónál elvégezni a dolgomat. Igyekeztem hát, ahogy csak tudtam, hogy ne okozzak nagyobb problémát, mint amekkorát feltétlenül muszáj, mert azzal talán csak a saját életemet rövidíteném meg. Épp az arcomat mostam meg, mikor meghallottam Mark jellegzetesen mély baritonját a földszintről.

- Elugrom néhány órára. Megnézem, mi a helyzet.

- Vazul már megnézte. Nem? - Solt hangja érdektelen volt, és halhatóan valamit evett.

- Nem! Vazul csak a lány apját figyeli.

- És az nem elég?

- Nekem nem – nyugtázta Mark.

- Mit vagy úgy oda? Hamarosan úgyis vége. Kinyírjuk a kis nincstelen ribancot, aztán lelépünk mielőtt a másik akárcsak leírást is adhatna rólunk.

- Fogd be! - A férfi erőteljesen hangja egyre dühösebben csengett. - Az egész nem fog ilyen simán menni.

- Ugyan, miér ne? Ha senki más nem fogja tudni, hogy elraboltuk őket, akkor abban a pillanatban leléphetünk, ahogy megkapjuk a pénzt. Mi ezen olyan bonyolult? A kiscsaj holttestét meg úgy eldugjuk, hogy ne kerüljön elő, csak amikor már nem vagyunk a közelben.

- Te észlény! - hallottam a választ. - Ezerből csak egy megy ennyire simán. A többi vagy bukta, vagy szerencse, vagy ész kérdése, amiből neked nem sokat osztottak.

A választ már nem hallottam, ezért nem is húztam tovább az időt. Mivel törölközőt nem találtam, az arcomat a trikómba töröltem, majd kimentem, hogy a nő visszakísérhessen a szobába. Bár megfordult a fejemben, hogy megpróbálok elszökni, de magamat ismerve nem sok esélyt láttam a sikerre. Ezért inkább átadtam magam a sorsomnak, és hagytam, hogy újra rám kattintsák a bilincset és bezárjanak.

Mikor már újra egymagam voltam, a tálcán lévő ételt nézegettem. Aznap még egy falatot sem ettem, de a gyomrom olyan görcsben volt a félelemtől, hogy nem éreztem éhséget. Ráadásul tartottam attól is, hogy megmérgeznek, így inkább gondolkodni próbáltam, hátha találok valami ésszerű kiutat magamnak ebből a lehetetlen helyzetből. Az már nyilvánvaló volt számomra, hogy az itt lévő három bűnöző közül Mark a főnök, tehát ha bármit is szeretnék, vele kell alkudnom. De mit adhatnék? Mit ajánlhatnék fel? Hiszen semmim sincs saját magamon kívül.

- Saját magam – suttogtam, csak hogy tudatosítsam az egyetlen lehetőséget, ami még megmentheti az letemet. Fel kellett készülnöm, erőt kellett gyűjtenem mielőtt véghez viszem a legújabb és egyetlen tervemet.