A következő nap reggelén a meleg nyári szellő köszöntött az ablakon át. A kitartó, ébredező fénysugarak betöltötték az egész szobát, és hívtak, csalogattak. Mosolyognom kellet, ahogy az arcomon éreztem játszadozásukat a félig leeresztett redőnyön át. Mivel éjszakára nyitva hagytam az ablakot, így most éppen kellemes volt az idő a szobámban, ami által még felkelni is könnyebb volt.

Lassan odasétáltam az ablakhoz, és felhúztam a redőnyt, hogy a világosság elárassza az egész helyiséget. Amint kinéztem az ablakon, akaratlanul is a szomszéd ház udvarára tévedt a tekintetem, ahol azonnal megpillantottam Markot. Úgy tűnt, hogy készül valahová, de most nem motorral, hanem egy fekete Renaulttal. Éppen illet az autóhoz, mert az is férfias és mogorva jelenség volt. Felsóhajtottam, mert bármennyire érdekelt, vonzott is Mark személyisége, azért tartottam tőle, és azután a különös motorozás után úgy gondoltam, hogy jobban teszem ha távol tartom magam tőle. Ezért nem is foglalkoztam vele tovább, mert egyébként is hivatalos voltam Trixihez, a szülinapi bulijának előkészítésében. Bár javarészt ezt mindig az alkalmazottak csinálták, de Trixi szeretett volna az idén beleszólni, alakítani, irányítani, amihez engem is segítségül hívott. Nem sokat kérettem magam, mert még sosem volt részem abban, ami egy jómódú lányt megilletett. Szerettem volna belelátni, megtapasztalni, bár tisztában voltam vele, hogy sosem leszek még csak hasonlóan gazdag sem. Valójában nem is vágytam rá, mert szerettem az életemet, bár néha jó lett volna szabadon költekezni, megvenni ezt-azt, de hosszú távon nem hiszem, hogy jól éreztem volna magam. Főleg abból kiindulva, hogy olykor Trixinek is nehézséget okozott a folytonos felügyelet, és a dajkaként nyomában lihegő limuzin.

A szekrényemhez léptem, és kiválasztottam egy egészen új, világoskék színű vászonnadrágot, egy hozzá illő szürkés toppal, ami kiemelte kissé telt keblemet. A hajamat egy csattal feltűztem, majd miután megmosakodtam, még leheletnyi pirosítót és szemfestéket is kentem magamra. A reggelit kihagytam, mert biztos voltam benne, hogy barátnőméknél kapok valami sokkal finomabbat is, mint szinte mindig.

A limuzin pontban kilenckor állt meg a házunk előtt, és mire Trixi becsengetett, addigra már teljesen elkészülve nyitottam neki ajtót.

- Kész vagy? .- kérdezte köszönés helyett, és fintorogva a sofőrre mutatott. - Igyekeznünk kell, mert apámék elutaztak reggel, és Félix ilyenkor még óvatosabb, mint egyébként, és szeretne minél hamarabb hazavinni. Ha tehetné, kalitkába zárna – mondta, miközben végigsimított frissen vasalt haján.

Mint mindig, most is tökéletesen festett, egy virágos, rövid ruhában, és egy magassarkú méregdrága körömcipőben. Na persze, nem is ő lett volna, ha rendezetlenül, slamposan, kevésbé elegánsan érkezik.

- Oké, nem gond. Tőlem mehetünk – mosolyogtam lágyan, mert nagyon is tisztában voltam vele, hogy Felix sofőr létére, miért is aggódik annyira barátnőmért. - Szerintem kedves tőle, hogy biztonságban akar tudni.

- Ne már! - sziszegte Trixi a fogai között. - Azért kicsit túlzás úgy viselkednie, mintha az apám lenne, vagy mintha járnánk.

- Miért? Nem jártok? - Úgy tettem, mint aki elámúl, pedig magam is tudtam a választ.

- Az, hogy lefeküdtem vele párszor, még nem jelenti azt, hogy komolyabb dolog is lenne köztünk.

- De ő szeretné. Nem?

Barátnőm vállat vont, és megragadva a kezem, kihúzott a lakásból. Alig maradt időm arra, hogy bezárjam az ajtót. Bár semmi értékes nem volt a lakásban, de anya bizonyára nem örült volna, ha munkából hazatérve tárva-nyitva találná a lakást. Így sietve ráfordítottam a kulcsot, majd engedtem, hogy Trixi behúzzon a limuzinba, és ott lelkesen kérdezgessen az előző napi motorozásról.

- Hová vitt? - tudakolta egy sejtelmes mosollyal a száján.

- Csak egy körre – feleltem zavartan, miközben rámtörtek a rossz emlékek arról a bizonyos eseményről, amit szerettem volna elfelejteni.

- Na jó de merre?

- Mit tudom én! - vontam vállat. - Fogalmam sincs.

Trixi elfintorodott a válaszon, majd másképp faggatott. - És milyen volt a száguldás?

- Jó válaszoltam kurtán, miközben azon imádkoztam, hogy érkezzünk meg végre, és barátnőm felejtse el ezt a témát.

- Kicsit bővebben! - nyösztetett tovább. - Belekapott a hajadba a szél, felborzolta az érzékeidet, és amint átkaroltad lovagod derekát....

- Trixi! Szóltam rá, egy kicsit élesebben , mint kellett volna, ám mindenképp be akartam fejezni ezt a csevejt.

- Jól van. Látom, hogy nem volt olyan érdekes, mit amilyennek ígérkezett. Sajnálom!

- Én nem! - dünnyögtem, és inkább kinéztem az ablakon, hátha sikerül helyreráznom feldúlt gondolataimat.

Már félúton járhattunk, mikor Felix lefékezte a limuzint. Értetlenkedve néztünk rá, mire odamutatott az úttestre, ahol egy látszólag élettelen nő feküdt.

- Maradjatok itt! Szólt ránk, ő maga pedig kiszállt, alaposan körbenézett.

Úgy tűnt, hogy a környék teljesen kihalt, lévén, hogy egy igen öreg útról volt szó, amin már nem nagyon jártak. Felix éppen ezért szeretett erre autózni, mert úgy hitte, itt jóval kevesebb veszély fenyegeti őket, mint az új úton. De a baj mindig ott lebegett, és akkor tőrt elő, mikor a legkevésbé lehetett számítani rá.