Csak most, hogy találkoztak. Csak most érezte a súlyát. Ez ugyan soha nem volt szerelem, de Isabel mindig is közel állt hozzá. Annyira, mint ahogyan talán még senki. Egy egészen különleges helyet foglalt el a szívében.

Hazudott neki. Még ha nem is szavakkal. Elhallgatott valamit. Belement Victor tisztességtelen játékába a barátságuk megóvása érdekében. Victor nagyon jól tudta, hogy mivel foghatja meg őt. A terve sikerességében száz százalékig biztos lehetett.  Habár erre a tulajdonságára nem volt büszke, de sosem volt egy lelkiismeretes alak, akkor most miért problémázik ezen ennyit? Valahogy mégis képtelen volt kiverni a fejéből a gondolatot. Mi lenne a megoldás? Kizárt dolog, hogy Isabel elé álljon, és elárulja neki. Azzal vérig sértené, és nem utolsó sorban Victor - még ha ő is idézte elő ezt a kellemetlen helyzetet - kétségbe vonná igaz baráti hűségét, azt viszont semmiképp sem akarta.  Úgy érezte most magát, mint akit satuba szorítottak. Pedig igazából nem történt semmi. Csak kapott egy remek ajánlatot, és az előrejutása érdekében valamiről le kellett mondania. Nem, nem történt semmi. – nyugtatta magát. De akkor miért érzi magát mégis ennyire rosszul miatta…?

Isabel fél hatra érkezett Victor szentélyébe. Kinyitotta az ajtót, majd kikapcsolta a riasztót pontosan úgy, ahogyan azt Victor meghagyta neki. Táskáját és a kabátját egy hanyag mozdulattal a kanapéra dobta. Magában elmosolyodott: ha Victor most itthon lenne, nem hagyná ki, hogy ne jegyezze meg: „Az ajtó melletti fogas bizony azért van, hogy használjuk…” csakhogy Victor most nem tartózkodott itthon. A lakásában természetesen most is tökéletes rend uralkodott. Isabel néha elgondolkodott azon, vajon hogy tud így élni? Habár őróla sem mondható el, hogy rendetlen volna, de ezt már túlzásnak tartotta. Mintha senki sem lakna itt. Mindennek ellenére nagyon szeretett itt lenni Victornál. Kellemesnek találta az atmoszférát. A bútorok stílusa, és az az összhang, ami ezt a lakást teljes egészében jellemezte, egy szépérzékkel megáldott tulajdonosról árulkodott. Leginkább a széles, „L” alakú teraszt irigyelte, amelyről az egyik oldalról a belváros nyüzsgő forgatagára, másik oldalról pedig egy nagy parkra nézett. Annak ellenére, hogy a lakás a belváros központi részén helyezkedett el, ilyen magasságból szinte alig lehetett hallani az autók zaját. Victor és ő ebben is különböztek. Victor egyszer jelképesen így fogalmazott: „Sosem költöznék el a belvárosból. Imádom, hogy amikor kilépek a ház kapuján, szinte elvisz a tömeg.” Ezért soha nem értette meg, hogy Isabel annak idején, amikor kereste a megfelelő lakást a saját maga számára, miért kívánkozott a belvárostól minél távolabb költözni. Hiszen itt zajlik az élet!

A takarítónőt Dorothynak hívták, és pontosan hat órára érkezett. Jól szituált, középkorú nő, aki korához képest női szemmel nézve is kifejezetten szemrevaló volt. Isabel elgondolkodott azon, hogy vajon a megfelelő alkalmazott kiválasztásnál Victor számára fontos volt-e az esztétikai megjelenés..? Isabel gyanította, hogy igen, feltehetőleg nagyon is fontos volt. Miután bemutatkoztak egymásnak, Dorothy azonnal elkezdte a munkáját. Egyáltalán nem volt meglepve az ő jelenlétén, valószínűleg már tudott róla, hogy valaki más fogja fogadni őt, amíg Victor távol lesz. Némán tette a dolgát, és Isabel igyekezett nem zavarni őt ebben.

Amíg Dorothy dolgozott a lakás helyiségeiben, addig Isabel készített magának egy kávét, kiköltözött vele a teraszra, és helyet foglalt az egyik fonott széken. Az égbolt már sötétedett, és fokozatosan kigyúltak a város fényei. Az eső szemerkélni kezdett, és feltámadt a szél is. Gondolatai viszont annyira lekötötték most, hogy nem is érzékelte a külvilágot. Eszébe jutott ugyanis a délelőtti találkozás Vincenttel. Jó volt újra látni, és bár régebben sosem igényelte gyakrabban a társaságát, mint ahányszor a férfi meglátogatta őt, most, hogy kitudódott a viszonyuk, és „meg lett tiltva”, jobban vágyott a férfi közelségére, mint bármikor.

El is játszott a gondolattal, mi lenne, ha most idehívná? Vajon eljönne-e? És vajon lehetne-e közöttük bármi is? Csábító a gondolat. Izgalmasnak találta a helyzetet, és minél inkább belelovallta magát, annál inkább ösztönözte őt arra, hogy megtegye ezt a lépést.

Miután a takarítónő elköszönt, Isabel egyetlen percig sem tétovázott: táskájából előhúzta a telefonját, és habozás nélkül kikereste Vincent számát.

– Szia Isa – hallotta a férfi hangját a túloldalon.

– Szervusz Vince. Mit csinálsz?

– Tulajdonképpen semmi értelmeset – hangzott a válasz – ezért ha nem bánod, nem is mennék bele az unalmas részletekbe. De miért kérded?

– Itt vagyok Victor lakásán, és eszembe jutottál. Arra gondoltam, talán feljöhetnél.

– Victornál vagy, és rólam álmodozol? – kérdezte a szokásos vicces hangsúlyban a férfi. – De akkor miért ott vagy, és miért nem nálam? Drágám, ez magyarázatot követel! Hogy van ez?

– Azért ne bízd el magad annyira drágám! – nevetett Isabel - Victor megkért rá, hogy fogadjam a takarítónőjét, amíg ő üzleti úton van.

– Ismerem Dorothyt, néhányszor találkoztam már vele Victornál. Elismerem, hogy igazán csinos nő, és köszönöm a diszkrét felajánlást, de azt hiszem, most mégis inkább kihagynám! Valahogy nem az esetem.

– Akkor jó, mert ő már elment. Egyedül vagyok.

– Ez esetben hűtsd be a pezsgőt, és töltsd fel a jakuzzit. Körülbelül harminc percen belül számíthatsz rám.

– Az első kívánságnak azt hiszem, még képes vagyok eleget tenni, de félek, hogy jakuzzi helyett csak egy sarokkáddal tudok szolgálni. Remélem, ez nem fog túlságosan nagy csalódást okozni a számodra.

– Majd emlékeztetem Victort erre a hiányosságra.

– Biztosan értékelni fogja.

– Fél óra múlva.

– Várlak.

A nappaliban voltak. Isabel féloldalasan, két lábát a férfi ölébe helyezve ült Vincent mellett. Sárga színű fényben világítottak a falakon elhelyezett hangulatlámpák, és mindketten vörösbort kortyolgattak.  Teljesen természetes volt a helyzet, hiszen nem először fordult elő; csak épp a helyszín volt az, ami a megszokottól eltérő, és a jelenlegi szituációban kissé talán extrémnek is volt mondható.

– Várod az utazást?

– Van bennem egyfajta várakozással teli kíváncsiság. Tudom, hogy nagyon jó helyem lesz ott, de őszintén szólva tele vagyok kétségekkel is, persze ez nem a munkával kapcsolatos. Nem először utazom külföldre, és nem túl gyakran, de előfordult, hogy néhány hónapig kint tartózkodtam egy-egy országban, de letelepedni valahol… az valami egészen más.

– Idegen ország, idegen emberek, idegen szokások.

– Igen – fejezte ki egyetértését a férfi.

– Amikor ma délelőtt találkoztunk, lemertem volna fogadni, hogy valami nem stimmel. És ezt azóta sem bírom kiverni a fejemből.

– Mire gondolsz?

– Az elutazásod körülményeivel kapcsolatban. Olyan furán viselkedtél, amit most, hogy újra mesélsz róla, egyáltalán nem érzékelek. Talán csak azért, mert nagyon váratlanul ért a bejelentésed.

– Nem így akartam neked elmondani, három percben az utcán. Ez lehetett az oka…

– Lehetséges. – vont vállat Isabel.

– Hogy sikerült a rendőrségen tett látogatásod?

– Á, ne is mondd. Eddig azt hittem, hogy gyakorlott vagyok az újságírás területén. Hogy már mindenfajta szituációval találkoztam, minden típusú emberrel, és hogy már nem érhetnek meglepetések. És akkor jön egy ilyen munka… és én egyszerűen képtelen vagyok kezelni a helyzetet. Ez egy iszonyatosan utálatos megbízás, máris gyűlölöm, pedig még csak az első napon vagyok túl.

Vincent elmosolyodott.

– A te vonzerőddel… hamarosan mind a lábaid előtt hevernek majd.

– Sajnos ahhoz túlságosan kemény gyerekek ezek! – nevetett Isabel.

– Majd szépen fokozatosan megpuhítod őket. Én nem féltelek, néhány zsaru nem foghat ki rajtad.

– Mindenesetre én mindent megteszek a cél érdekében. – mosolyodott el Isabel. A dohányzóasztalon lévő üveg felé nyúlt, és feltöltötte borral Vincent kiürült poharát, azután a sajátjába is öntött.

– Most megpróbálsz engem leitatni drágám? – kérdezte a férfi.

– Ha másképp nem menne, akkor sem állna szándékomban téged leitatni drágám.

– És próbáltad már másképp?

– Soha nem szoktam próbálkozni. Én mindig biztosra megyek.

– Úgy érzem, hogy el akarsz engem csábítani, drágám.

– Szerinted sikerülne, ha ezt akarnám, drágám?

– Hogy igen, vagy nem, azzal tökéletesen tisztában kell lenned, ha biztosra mész. – mosolyodott el Vincent.

– Szexeltél már itt, Victor lakásán? – kérdezte Isabel.

– Igen. – bólintott a férfi.

– Mikor?

– Először az átépített Merlin megnyitó bulija után egy ott megismert csajjal, másodszor pedig Victor lakásavató buliján három éve.

– Tényleg? – Isabel felvonta a szemöldökét. – A lakásavatón én is itt voltam.

– Valamikor kora hajnalban távoztatok Anne-nel meg a többiekkel, és csak páran maradtunk.

– Azon a bulin akarta felszedni először Anne Victort. Sikertelenül.

– Igen? Nem is tudtam, hogy Anne-nek tetszik Victor.

– Hát, pedig ezt ő sosem titkolta! – nevetett Isabel.

– És hogyhogy nem volt közöttük semmi? Nehéz elképzelni, hogy Victor kihagyna akár egyetlen alkalmat is.

– Tudja, hogy Anne nem szállna le róla. Victor pedig tudod, ő… hidegrázást kapna, ha Anne esetleg többet is akarna egy alkalomnál. Az ilyen eseteket Victor messziről elkerüli, mert nem akar bonyodalmat, bármit is jelentsen ez.

– Na igen, Victor erre mindig nagyon ügyel.

– Na és hol? Az ágyában? – kérdezte Isabel később.

– Nem, az ágyában nem, dehogy. Itt a kanapén.

– Mind a kétszer?

Vincent bólintott.

– És Victor? Ő hol volt?

– Victor és a másik lány a hálószobába mentek.

– Ha ez a szép lakás beszélni tudna…

– Akkor bemelegítésnek az egyéjszakás kalandokkal kezdené, azután folytatná a két nő, egy férfi felállással, végül tenne néhány említést orgiákról is. Történt itt már minden, csak meleg pornó nem. Szerintem vannak házi kamerával felvett videók is.

– Mi gondolsz? Gazdagítsuk az emlékeit? – kérdezte Isabel.

Vincent elmosolyodott.

– Ez már duplán tiltott gyümölcs.

– Ettől viszont kétszer olyan édes.

– Nem mondanám, hogy nem szeretném megízlelni. - Vincent átfogta Isabel derekát, és egészen közel húzta őt magához, majd belecsókolt a nyakába – Mi tagadás… igazán jóízű. – súgta Isabel fülébe.

Isabel egyik kezével átkarolta Vincent nyakát, és megcsókolta őt, másik kezével pedig benyúlt az inge alá, és végigsimított a mellkasán. Kigombolta az ingét, szétnyitotta, majd lefejtette róla, azután szemből Vincent ölébe helyezkedett, és hagyta, amint a férfi lehúzza róla a blúzát. Ebben a helyzetben Isabel érezte Vincent ébredező férfiasságát a farmernadrágon keresztül, ami egyre csak fokozta a nő vágyakozását. Vincent kioldotta Isabel melltartójának a kapcsát, lefejtette róla, majd mohón a nő melleit simogatta-csókolta. Isabel most ujjaival beletúrt a férfi hajába, másik kezével pedig lenyúlt, az övét kereste, és miután kikapcsolta azt, keze a férfi duzzadó ágyékára siklott. Isabel most felemelkedett a kanapéról, felhúzta magához Vincentet, majd megragadta a farmernadrág övrészét, és lassan hátrálva húzni kezdte a férfit a hálószoba felé.

– A hálóban?

Isabel bólintott.

– Az ágyában. – válaszolta halkan.

– Rossz vagy. – jelentette ki Vincent elfúló hangon.

Vincent engedelmeskedett. Nem tudta, hogy ez jó ötlet, vagy sem, de ez már egyáltalán nem érdekelte őt. Semmi másra nem vágyott, csakis arra, hogy végre újra a magáévá tegye Isabelt.