"Egy régi kor régi élet régi pillanatát mesélem most el néked, ki te ott ülsz és rám figyelsz. Aztán, ha okos vagy, meglátod a tanulságot a sorok között.
Egy szép kék szemű kishölgy épp a délutáni sétáját tette a kedves, megszokott utcájában és a kedvenc boltja felé vette az irányt. Már messziről látszott, hogy ez a bolt más, mint a többi. Ez egy kis varázslatos hely ahol az illatok, élvezetek, az édes és keserű ízek mámorába lép a lélek. egy édességboltba. a csokoládék közé, a bonbonok a pralinék csábításához. a sűrű krémes forró italhoz, aminek már egy cseppje is boldogságot ad.
A kishölgyet ebben a meseszép világban a sok édesség mind mind csábítja. Végigkóstolta már az összes lágy és selymes mindenféle földi jóval töltött. tejcsokoládét, aztán a keserű csokoládét, ami az aszalt gyümölcsöktől, a méztől vagy egyéb csodától megbolondítva hmmm… finom volt. Mindegyiktől más és más érzést kapott. Egyiket imádta a másikat hirtelen szerette meg majd ráunt az ízére, a harmadikat meg sem kóstolta hiába vette meg, aztán volt, amit elajándékozott, sőt megízlelte és egyáltalán nem ezt várta az ízétől. De tudja, tudja, õ már régen tudja, másra vágyik. Valami különlegesre. Valamire, amit soha nem unhat meg, aminek az illata, a tapintása, a selymessége is más, mint a többié, egyedi és csak neki szól. A szívét ismét elönti, a melegség amint erre gondol.  Sétál, nézelődik az üzletben. A fahéj a vanília a sok illat körbeöleli, már az orrát is igen csak ingerli. És akkor hirtelen meglát a szeme sarkából egy nagy tábla csokoládét. Csak úgy lazán ott van az egyik polcon a többi kis tábla meg nagy tábla zöld papír meg virágos papír között a mandulával, dióval, török mogyoróval töltött íz meg az eper, málna, kandírozott narancs, citrom íz árnyékában. Mégis érzi, hogy valami

Más, az az egy más ott fenn a polcon. A régi fakeretes

Ablakon bekandikáló napsugár épp erre az egy csokoládéra szórja a sugarait. Mosolyra húzódik a kishölgy szája. Aztán egyszer csak hirtelen oda áll elé és csak nézi. Nézi. Nézi. Nem is tudja, hogy keveredett oda. csak vitte a lába. Már az első pillanatban érzi a szájában a mámorító ízt, érzi amint reggel az első mosolygós pillanatában a kávé helyett csak egy kis kockát is bekap belőle. Ez lehetne maga a mennyország. mert hiszen erre vágyik. Aztán nem! A gondolatok kezdenek el a fejébe cikázni össze-vissza.  Tegnap azt a kis aszalt szilvást ettem. És azt kellene inkább. vagy a szőlőset? Nem a szedres, vagy barackos? Vagy nocsak, egy kis mentás vagy pisztáciásat is akartam a múltkor. Kapkodja fejét ide-oda… jé! Ezt még nem is kóstoltam, pillant meg fehér csokoládét kikandikáló körtedarabokkal. Vagy ne is legyen táblás? Legyen kerek vagy bonbonetti? Vagy mogyorós drazsé? Vagy fondü? Vagy egy kis trüffel? Mazsolás vagy karamell darabos? Csak szagolja, érzi, nézi és keresi mit is válasszon. Már zsong a feje! Már nem is kellene semmi. Már menne is már unja, ezt az egészet már szaladna nem is, repülne inkább. De valljuk, be néha-néha oda oda pillant arra az egyre, csak arra az egyre. Nem mehet el! Még nem! Olyan elegánsan néz le rá a polcról az az egy. Szinte kérlelőn. De miért nem akarja? Mitől fél? Fél egyáltalán valamitől? Fél, hogy az az egy lesz csak az igazi, amire vágyik? Amit mindig is akarni fog? Aminek az ízére nem fog soha ráunni, mert élvezni fogja minden darabkáját? Aztán hirtelen felnéz a sok csokoládé mögül. Meglepődik. Pillái zavartan rebegni kezdenek, és elpirul, mint egy kislány, akit valami rossz dolgon kaptak. Észreveszi, hogy a pult túloldalán. maga a mester áll, aki ezeket a finomságokat készíti. Olyan kedves, meleg, barna szemekkel nézi, csak nézi, de huncut kis mosollyal a  szája szegletébe.
.Már hosszú percek óta nézi a kisasszonyt, nem először látja, de sosem szólt még hozzá sosem akarta még őt befolyásolni a döntésében, mert mindig olyan határozottnak látta. De most ma valahogy más. Más a járása más a nézése más a kisugárzása. Más a lénye, bizonytalannak nevezné talán. De ő, aki pár évtizedet leélt már és ismeri az embereket, hiszen nekik a szívüknek készíti az édességet, tudja milyen  csokoládé kellene a kishölgynek. Érzi, mire vágyik. Melyik íz és érzés az, amire vágyik. És tudja mit ér az ö egyik legfinomabb csokoládéja. hiszen sok év tapasztalata áll mögötte. Mára, e boldogságot adó édesség készítését teljesen magáénak tudhatja.

Nézi a kishölgyet, aki úgy látszik, úgy akar dönteni, hogy a régen vágyott, arany papírba csomagolt boldogságot meg sem kóstolja. Ő tudja, hogy az ízek minden egyes darabja meg lesz található benne, csak fel kell, fedeznie. Csak akarnia kell és érezheti.
-Segíthetek önnek hölgyem? Úgy tűnik, tanácstalan. Érzem, maga valami egészen különlegesre vágyik. Érzi az ízét valami újnak, de sosem merte levenni a polcról azt a csokoládét. hmmm? Ugye így van? Ez nagy butaság. Nagyon szép szeme van hölgyem, és igen kedves mosolya. Érződik magán valami egészen különleges kis báj. Adok önnek egy kis kockát ebből a csokoládéból. csak úgy ajándékba. Aztán majd dönt! Szívből teszem, mert megérdemli.-kacsint egyet.

Mióta itt áll és ebben a varázslatos kis édességbirodalmamban sétálgat, és ringatja a csípőjét, úgy éreztem-már ne is haragudjon meg érte kisasszony -maga is ad nekem valamit. És ez nagyon jó dolog.

Eszembe juttatta az én egykori fiatalságom bohóságát, ahogy én is minden szépséget és finomságot magamnak akartam. .Többet, még többet! Aztán rájöttem, ki kell választani egyet, ami igazán érdekel az életben.
A kishölgy csak áll és néz. Érti? Vagy nem érti? Már nem is fontos ez sem, már nem is akar gondolkodni. A férfi szemében lévő ájhatatos csillogás magával ragadja. Látja amint az arany papírt zizzenés nélkül bontja ki a kéz. A piros kis virágminták rajta szinte mosolyognak és élvezettel adják meg magukat. És akkor előbújik a fénylően barna csokoládé.
A kishölgy csak ámul. Majd elszédül. Az az illat! Úgy érzi, soha nem tudna betelni vele. és aztán egy éles pattanó hang amint a darabka letörik és a kéz felé nyújtja.
Minden porcikája remeg, belenéz a férfi szemébe. és semmi mást nem lát csak azt a huncut kis csillogást amint azt sugallják felé. nem fogsz csalódni.
Becsukja szemét, kezébe veszi a csoki darabot. a tapintása puha, sima, bársonyos egy egy helyen kikandikáló kis aszalt gyümölccsel. Na de először érezni szeretné az illatát. Az orrához teszi, és végre betölti egy kis vörös áfonyás, intenzív gyümölcsillat mely keveredik, egy kis jól érzi? Rózsaillattal. Már nem tud várni… bekapja a szeletke édességet. Szinte pillanatokon belül olvadozni kezd a nyelvén. Hiszen annyira akarta már. Soha nem érzett ízek jöttek elő Hmmm. Vörös áfonya és rózsasziromlekvár? Furcsa, de jó, de nagyon jó. egyszerű, de mégis édes íz, ami hol a szívedet hol a lelkedet hol a testedet melengeti.
A kishölgy réveteg tekintete hirtelen kitisztul.
Maga elé mosolyog szinte, de a férfinak szól egy szó: Köszönöm.
-Ugyan már!-jön a válasz-hiszen ezért jött nem? Valami újért. hát tessék, megkaphatja. a magáé lehet.
Félve nyúl a kishölgy a megkezdett tábla után, aminek a piros arany papírja nem vesztett fényéből még most sem. Inkább õ szégyelli magát, amiért nem mert nyitni az felé idáig  amire vágyott igazán. Az õ lelkének egy kis darabját kereste benne, egy édesség, ami boldogít, ha reggel van és boldogít, ha este van, ha szomorú, ha vidám csak hozzá kell érni, és megízlelni Nem válogatni állandóan. Nem, mint egy hisztis, aki nem tudja eldönteni mit is szeretne valójában. Csak egyet csak egy kis időre is.
Akarta, hát persze, hogy akarta. Kezébe szorította és csak vitte vitte, vitte ki a fényre.
A férfijóleső melegséggel eltöltve úgy érezte, ma is adott valami kis boldogságot ebben az elszürkült világban, még akkor is, ha a tébláboló kishölgyet, rá kellett vezetnie a helyes útra.
Nem nézett szomorúan utána, nem egy vevője ment el, hanem egy barátra lelt.

 Valami különlegeset szerettem volna, amire mindig is vágytam. Ha csak kis időre is, de azt akartam enyém legyen valami más. Nem birtokolni akartam, csak azt, hogy egy ideig pihenjen, meg a vállamon majd szálljon tovább, de közben a lelkemet árassza el valami fénnyel.