- És végül, ha már a drámáról van szó, akkor megkérdezem: ismeri valaki közületek a gimnázium legősibb legendáját? – állt fel az asztalától az irodalom tanárnő. Letette a Rómeó és Júlia kötetet és összefonta a karját. Mivel nem válaszolt senki feltételezte, hogy nem hallottunk még róla. – Ez a legenda arról szól, hogy minden tízedik évben a diákok közül, egy lány félelmetes szerelmi háromszögbe kerül. A két fiú közül az egyik rossz, a másik jó. Ha abba szeret bele, akibe kéne, akkor boldogok lesznek, a gimnázium felvirágzik és a másik fiú nem tudja őket bántani, de nem is szomorkodik az elszalasztott kapcsolat miatt. Ha viszont a lány abba szeret bele, akibe nem kéne, összetöri a másik szívét, és ezzel együtt megbukik a gimnázium azon a téren, amit a kikosarazott fiú képvisel. Ha ez nem lenne elég félelmetes, az utóbbi esetben a pár kapcsolata nem tart sokáig, és a fiú megpróbálja megbosszulni a szakítást. Sajnos gyakran sikerül is neki.

- Hogy érti, hogy gyakran sikerül neki? – kérdezte Luca. – Azt akarja mondani, hogy ez a legenda igaz?

- Pontosan. Sajnos az, és eddig még egyszer sem sült el jól egy ilyen eset sem. – elmosolyodott. – Holnap találkozunk legközelebb, ezért arra kérlek titeket, hogy házi feladatként találjatok ki egy legendát és röviden írjátok le. A legjobbakat kitesszük a faliújságra, sőt, ha nekem tetszik, még könyvet is írok nektek belőle.

Összemosolyogtam Zita-val, aki mellettem ült. Egészen jól hangzott. Ez volt az első napom, de már oda voltam minden tanárért. Csodálatos volt a hangulat az órákon rengeteget nevettünk, és a szünetekben megnézhettük egy-egy focista magán-akcióját (dekázást vagy valami trükköt)…

Megvártam, amíg mindenki kimegy, mert furcsa módon, egy csomó lánynak beszéde volt a tanárnővel. Már elment tíz percem, pedig fel akartam sietni a szobába, hogy megírjam a leckét és kimenjek a lányokkal a városba a kimenő idején. Végre sorra kerültem én is, de egy kicsit elbizonytalanodtam.

- Tanárnő? – haboztam egy kicsit, hogy meg merjem-e kérdezni, de aztán elszántam magam. – Mikor volt az utolsó ilyen tragikus szerelmi háromszög?

- Tudod hányan kérdezték ezt meg előtted? – mosolyodott el. – Talán félsz Bianca?

- Nem… tulajdonképpen nem tudok senkiről, aki bolondulna értem, csak… érdekel.

- Már ré hoztam egy-két lányra a frászt. Az utolsó pontosan tíz éve volt.

Nem döbbentem meg. Tetszett ez a legenda, Isten tudja miért érdeklődtem iránta. Szerencsére a házi feladatommal gyorsan végeztem, mert azonnal jött egy ötletem az irodalom órára is. Délután négykor kezdődött a kimenő, és arra gondoltunk, hogy kimegyünk a tengerpartra, hogy röplabdázzunk egy kicsit. Azúrkék ujjatlant vettem fel egy farmer rövidnadrággal, és már rohantam is a többiek után. A kapunál bejelentkeztünk a portáshoz, hogy elmegyünk, és körül belül mennyi időre, aztán futva indultunk tovább.

Mire megérkeztünk alaposan elfáradtunk, de megérte eljönni. Csodálatos látvány volt, ahogy a tengeren a fehér vitorlások úsztak, és a hullámok robaja felejthetetlen élményt nyújtott. Az előtt még nem jártam soha ilyen helyen. Nyaralni állandóan a hegyekbe mentünk, úszni pedig az uszodában tanultam meg. Legújabb barátaimmal ellentétben még nem ismertem a nagy víz nyújtotta élményt.

- Bianca velem lesz! –jelentette ki Zita és odanyomta a labdát Marta kezébe. A lány mosolyogva Rosa-ra pillantott, aztán feldobta a játékszert és beleütött. Élveztük, habár elfáradtunk a futásban. Pár perc múlva megjelent két srác a parton, felénk sétáltak. Lucio-t azonnal felismertem, de egy kicsit gondolkoznom kellett, mielőtt rájöttem, hogy ki a másik fiú. Mivel nem figyeltem, a lány csapat kapusa véletlenül fejbetalált.

- Mi van Bianca? – nézett a háta mögé. – Csak nem elvarázsolt valamelyik?

- A gimnázium két legnépszerűbb fiúja. Minden lány oda van értük, de nincsen barátnőjük. Illetve Lucio-nak volt. – mondta Rosa. – Luca-val járt, amíg úgy nem döntött, hogy inkább valami menőbb után néz, de az óta nem talált magának senkit.

- Hallottam, hogy Luca dühös volt rá edzésen. – jegyeztem meg.

- Ó, hát, ha van alkalma, akkor azonnal berág rá. – legyintett Zita.

- Nem az van, hogy Lucio keresi az alkalmat, amikor bánthatja? – vigyorgott vissza rá Marta, aztán nagyban integetni kezdett. – Sziasztok!

Marcelo visszaintegetett és kocogni kezdett, aztán visszanézett a barátjára. Látszólag heccelni akarta, mert hatalmas sprintbe kezdtek, és végül egyszerre értek mellénk. Az igazgató fia nagyot bukfencezett a puha homokban, és fekete pólójára rengeteg homokszemragadt. A lányok jót nevettek rajta.

- Én beállok ide. – mutatott ránk és felállt. A szőke fiú a másik oldalon meghajolt a lányok előtt, aztán mögéjük lépett. Átdobtam neki a labdát, hogy szerválni tudjon. Jó játéknak ígérkezett, egészen addig, amíg a srácok szórakozni nem kezdtek.

Lucio úgy ütötte el a játékszert, hogy közben felborította Zita-t és ő is vele esett. Marta azonnal vihogni kezdett, pedig a barátnőnk cseppet sem örült a váratlan támadásnak. Marcelo is bemutatta magát, amikor elkezdett dekázni a röplabdával. Csípőre tettem a kezem és dobolni kezdtem a lábammal. Szerettem volna normálisan folytatni, de nem volt rá esély.

- Ki jön úszni? – kérdezte hirtelen az igazgató fia. A barátja azonnal levette a pólóját, és kis rohanás után a habok közé vetette magát. Zita úgy állt meg, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Én nem tudtam, amit ők: ezek a srácok a vízben őrültebbek, mint a szárazföldön. Észre sem vettem, és Lucio már befelé ráncigált a tengerbe, és mivel ellenállni nem tudtam, elmerültem.

- Marta! – kiáltott Marcelo, miközben kiszabadított a barátja kezei közül, és beljebb rángatott. – Gyere és mentsd meg a sztárfocistátokat!

- Engedjétek el! Nem vicces egy cseppet sem! Mi van, ha nem is tud úszni? – kiabált Zita.

- Tökéletesen úszik! – vágott vissza az igazgató fia. – Csak nem félsz?

- Á! Ugyan mitől? Engedd el, ha nem akarod, hogy az apád megtudja, amit velünk műveltél egy éve.

Felbuktam, hogy levegőt vegyek, de aztán azonnal el is tűntem. Amíg a fiúk elfoglalták magukat, én elmenekültem alattuk, aztán a parttól két méterre visszanéztem. Kissé meg voltak lepve, de mire kapcsoltak, már a homokban ültem. Éreztem a karomon a kezük szorítását, ahogy minél mélyebbre próbáltak vonszolni egy perce. Végignéztem magamon: mindenem elázott. Kíváncsi voltam, hogy beengednek-e egyáltalán így az iskolába.

- Tudod, hogy bármikor elárulhatjuk Lucio! – korholta Rosa. – Miért kísérted a sorsot?

- Jaj, fejezd már be! – nyögte, és lefeküdt a földre. – Én itt megvárom, amíg megszáradok, addig ne menjetek messzire.

Összenéztünk a lányokkal. A közelünkben ott volt egy házaspár három kisgyerekkel, akik homokvárat építettek. Odasompolyogtunk, beavattuk a fiatal szülőket a tervünkbe, és kölcsön kértük a kicsik négy vödrét. Telepakoltuk homokkal, aztán visszamentünk a homokban heverésző focistához. Marcelo egy szó nélkül nézte, ahogy mellé állunk és rázúdítjuk a homok esőt.

Tettünkért futnunk kellett. Én fáradtnak éreztem magam az úszás miatt, és nem bírtam sokáig. Felrohantunk a dombra, de Lucio a tetőn utolért és elkapott. Miközben megpróbáltam ismét kiszabadulni sikeresen kigáncsoltattam, magam, és legurultunk.

A gyerekek legalább jót nevettek rajtunk, aztán folytatták a vár építését. Már körül belül úgy néztem ki, mint egy homokrém. Végigfeküdtem a napsugaras parton és vártam, hogy a lányok visszamerészkedjenek. A fiú mellettem ült és nézte a vitorlásokat.

- Jól vagy?

- Igen, de ne csináld többet. – válaszoltam mosolyogva. – Haragudni fognak a gimnáziumban?

- Nem. Általában mindig így ér vissza mindenki. Jó móka volt, nem?

Rá pillantottam, és megráztam a fejem, mire ő elnevette magát. Nem csak a szájával, a szemével is mosolygott rám. Pár pillanatra összeforrt a tekintetünk, aztán Zita lerohant közénk…