Evilági szerelem

   A szívem a torkomban dobogott,még sosem éreztem ilyet.Először kilépve az árnyék világából,először érzek.Senki nem veheti ezt el tőlem,még a gonosz álomrabló sem.
  Izgatottan léptem ki a fénybe,mely nem fájt,még csak nem is volt kellemetlen.A fényfürdő áradatában megmutattam a lelkem,melyet minden Földi lény látott.Futni kezdtem,lábam alig érte a földet és a szél lágyan simogatta lágy arcvonásaim.Nem tudtam hova tartok,csak vittek emberi lábaim.Erdők,tavak mellett suhantam el.Ösvényeket keresgéltem vagy csak simán futottam a bokrok között.Megállt mellettem valaki és én már készültem feléje nézni,mikor gyöngéden megszólalt.
-Ki vagy te?-pillantásom rá tévedt és sötétkék szeme rabul ejtett.
-Emma.-válaszoltam,mire idegesen felnevetett,kérdőn néztem rá.
-Az enyém Rudolf,szép hölgy és ha jól látom nem evilági.-fekete haja a szemébe hullott és én odanyúltam,hogy odébb söpörjem.Szívem versenyt futott a pulzusommal.Melegség öntött el és éreztem arcomba gyülekezik a vér.Rám nézett az idegen csodálkozva és szeme rabul ejtette mélyzöld szemű tekintetemet.Óvatosan közelített hozzám.Csak nem neheztel?Aggodalmasan rándultam össze,idegeim ehhez nem szoktak hozzá.Lábaim egyre jobban szerették volna felmondani a szolgálatot.Nem értettem ezt az érzést,nem tudtam mi ez.A férfi szemében gyanakvást láttam,nem tudta mire vélni a viselkedésemet.Hangomat nem találtam a szavakat keresgéltem és egyre jobban fogyott az idő.
-Ki maga?-Határozottság helyett csak bizonytalan suttogást bírtam kimondani.Izgatottan vártam válaszát és közben egy kis sziklát kerestem a tekintetemmel.A táj gyönyörűsége nem a sötét árnyvilágéhoz hasonló volt.Tele volt élettel és színekkel,míg ott a szürkeség és a kihaltság volt jellemző.Nem kívánkoztam vissza,csak evilági férfiúval akartam maradni.Leültem a puszta földre,és ő még mindig hallgatott.Gyomrom összerándult,majd ideges táncba kezdett.
-Nagy-Britannia hercege vagyok és ön ki?-ideges nevetés hagyta el telt ajkaim.Még,hogy én ki vagyok?Hisz még én sem tudtam.
-Nem tudom,de...-elhallgattam,majd felbátorodva elkezdtem mesélni a történetem.Izgatottan falta minden egyes szavam és mikor megálltam,halkan noszogatott,hogy folytassam.Végül utolsó szómnál oda lépett hozzám és letérdelt.Nem értettem miért teszi,nem ismertem a Földiek szokásait.
-Kisasszony lenne a feleségem?Első látásra magába szeretem...-elhallgatott.Visszafojtott lélegzettel várta válaszomat.Puszta csendességgel ordított szívem,boldogságában és kimondtam a várt szót.
-Igen.-Rudolfnak két karja az enyém köré fonódott és,mindketten némán öleltük egymást.
    A mai napig emlékszem rá,de most már az ő oldalán állok a királyságba,mint egy jószívű királyné.A történet véget ért és így lett a rosszból egy szépséges Happy End.