9. fejezet

Jennifer reggel hét órakor hirtelen felébredt, s felült az ágyában. Fejét kezébe temette, és azon tűnődött, hogy most álmodott vagy sem? Annyira valósághű volt, hogy nem tudta eldönteni, ezért felkelt, alaposan körülnézett a szobában, de semmi furcsaságot, szokatlant nem vett észre. Minden olyan volt, mint lenni szokott. Kinyitotta az ajtót, kilépett a folyosóra, majd a szomszéd szoba felé vette útját, s lassan benyitott. Üres. Nem volt senki a szobában, ugyanolyan lakatlan, mint mikor ideköltözött. Csak nagyi tisztítószereinek kellemes illata csapta meg az orrát. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy álom volt ez csupán, vagy tényleg megtörtént. Lement az emeletről, hallotta, ahogy zörög a turmixgép; nagyi készítette a reggeli gyümölcslevét. Bement a konyhába, nagymamája ránézett, és megkérdezte:

–     Jó reggelt Jen. Hogy aludtál? Egy kicsit nyúzott vagy ma reggel. Mi történt?

–     Jó reggelt. Egy kicsit furán érzem magam.

A nagyi elérakta az italát, és a reggelijét, majd dúdolgatva nekilátott az ebéd készítésének. Annyira bele tudott merülni, hogy a külvilág ilyenkor nem létezett számára.

–     Köszönöm – mondta Jen, és megreggelizett.

Még mindig azon járt az esze, hogy tudott ilyet álmodni. Tényleg álom volt? Nem merte megkérdezni a nagyitól, hogy hány személyre főz, vagy mi történt ebben a pár napban, mert attól félt, hogy betegnek nézné, és nem hagyná békén egész nap. Inkább befejezte a reggelit, és kiment a teraszra, ahol Ben hűsölt a szék mellett. Bárcsak tudna beszélni ez a bernáthegyi, tőle megkérdezhetné, hogy tényleg álmodott-e. A kutya, amikor észrevette, felemelte a fejét, és örömmel lóbálni kezdte a farkát, de nem mozdult a helyéről, mert tudta, gazdája úgyis le fog ülni mellé.

Jennifer leült, hátradőlt a székben, és megpróbálta az álmát felidézni…

Sam-mel egy éjszakai szórakozóhelyre mentek, ahol két férfival ismerkedtek meg. De nem is akármilyenekkel! Iszonyú jóképű volt mind a kettő. Arra emlékszik, hogy a húga összejött az egyikkel, míg Ő elutasítóan viselkedett a másikkal, de mégis egy kis idő múlva itt kötöttek ki a szigeten a férfival, aki együtt akart vele dolgozni a katonai kiképző táborban. Tarthatott volna tovább is ez az álom… Iszonyú jóképű egy fazon volt, és minden tulajdonsága megvolt, amit Jen elvár egy férfitól. Bárcsak az életben is ráakadna egy ilyenre!

Elhatározta, hogy beleveti magát az életbe, mert azért tenni is kéne valamit, hogy kifogjon egy ilyen pasit. Ez már pszichológiai esetnek számít, hogy férfiak után vágyakozik.

Megfogadta, hogy mostantól nemcsak a munkával fog foglalkozni, hanem törődik egy kicsit a magánéletével is. Kigondolta, hogy ma lemegy a faluba körülnézni, úgyis ünnepség lesz, legalább kikapcsolódik egy kicsit.

Gondolatait tettek követték. Felment a szobájába, felöltözött, és tíz óra magasságában, elindult. Lenn a faluban már javában ünnepeltek. Ilyenkor a helyi lakosságon kívül tele van a sziget turistákkal is. Jen elbámészkodott az emberek között. A falubeliek szívélyesen üdvözölték őt; nagyon örültek, hogy újra látják, mivel mostanában nem sűrűn tette tiszteletét közöttük. Miután minden ismerőst üdvözölt, leült, hogy igyon egy hideg frissítőt.  Tikkasztó meleg volt. Miközben kortyolgatta az innivalóját, elnézelődött. Annyira belemerült a bámészkodásba, hogy észre se vette; hogy valaki leült mellé. Egy ismerős hangra riadt fel merengéséből:

–     Jó napot! Csatlakozhatom Önhöz? 

Jennek hideg borzongás futott végig a hátán. Jesszus! Ez az Ő hangja! Tréfát űz vele a sors vagy kilépett az álmából a férfi, és életre kelt?  Ha ehhez a hanghoz, az az arc is társul, akit álmában látott, akkor itt a világ vége! Lassan a hang irányába fordította a fejét. Álmai férfija életre kelt! Alig jött ki hang a száján.

–     Üdvözlöm! – köszöntötte, miközben próbálta leplezni zavartságát.

–     Ön is turista?

–     Nem, én itt lakom. De Ön biztosan az, még nem láttam a szigeten.

–     Igen, az vagyok. Tegnap reggel érkeztem a barátaimmal.

–     Honnan jöttek? – kérdezte a férfitól, akinek igéző kék szemeiről nem tudta levenni a tekintetét.

Lassan végigmérte a férfi testét, és már nem is csodálkozott. A hang, az arc, de még a test is ugyanaz! Ilyen nincs! Itt a világ vége!

–     Los Angelesből jöttem pár napra a barátaimmal, de Ők most éppen el vannak foglalva a gyönyörű helybéli lányokkal. Steve Parker vagyok. Önben kit tisztelhetek?

Jen meglepettségében félrenyelte az italt, amikor a férfi bemutatkozott. Az gyorsan a segítségére sietett, és kedvesen megveregette a hátát. Amikor végre meg tudott szólalni, kezet nyújtott a férfinak:

–     Köszönöm… Örvendek, Jennifer Adams vagyok.

A férfi mosolygott, szája szögleteiben megjelent két kis szexi gödröcske, és kedvesen így szólt hozzá:

–     Meghívhatom még egy italra?

–     Nem köszönöm, most a megfulladáshoz, ennyi épp elég volt.

–     Elhívhatom sétálni? Még nem voltam ezen a szigeten, s szívesen felfogadnám idegenvezetőmnek.

–     Örömmel körbevezetem. Jöjjön – mondta Jen, és elindultak a forgatagban.

Jen megmutatott mindent, amit a férfi látni akart, és közben elmesélte neki a sziget történetét is:

–     A Hawaii-sziget más néven az „Az orchideák szigete”, mely a Hawaii államok legdélibb és legnagyobb kiterjedésű szigete, melynek háromszög alakja van, és méreteit jól jellemzi, hogy a területe jóval nagyobb, mint az összes többi szigeté együttvéve. Ennek ellenére lakossága alig 160 000 főre tehető. Legmagasabb pontja a 4206 méter magas Mauna Kea, vagyis a Fehér-hegység, mely egy kihűlt pajzsvulkán. Másik jelentős lapos vulkánja a 4170 méter magas Mauna Loa, a Hosszú-hegység. A sziget magasabb pontjain gyakran találkozhatunk hóval is, ami furcsa jelenség a földi paradicsomként emlegetett Hawaii-szigeteken. A nyugati partvidék, Hilo és környéke állandóan esős, míg a keleti partvidék, Kona központtal meleg és napos. Ebből fakad az évszázados Kona-Hilo ellentét. A hilóiak szerint Kona sivatag, és kárörvendeznek, ha a szél arra fújja a VOG-ot, ami egy vulkáni vegyület neve, amely a vulkán kitörésekor a kén-dioxid és oxigén keveredéséből keletkezik. Állítólag a felfedező, legendás polinéz navigátor, Hawai'iloa után kapta nevét. Hawaii a Nagy Kamehameha, a szigeteket egyesítő király szülőföldje.

Mesélt még a helyi szokásokról, az emberekről, az ünnepekről, és hogy hova érdemes ellátogatni a szigeten, és a környező vizeken. Steve élvezettel hallgatta, és amikor Jen a történet végére ért, megkérdezte:

–     Holnap nem jönne el velünk egy hajókirándulásra?

–     Nem hiszem, hogy a barátai örülnének egy hívatlan vendégnek.

–     Számításom szerint mindenki hoz magával valakit.

–     Értem. És arra számít, hogy igent mondok, és így, Ön se lesz egyedül, igaz?

–     Nem kertelek. Igaz. Nagyon örülnék, ha Ön lenne az én útitársam.

–     Jól van, legyen. Merre tervezték a kirándulást?

–     Egyelőre csak itt a sziget körül. Reggel nyolckor várom a kikötőben. Akkor eljön ugye?

–     Igen elmegyek.

–     Nagyszerű. Van kedve este táncolni?

–     Azt most inkább kihagynám. Maradjunk csak a holnapnál, jó?

–     Jó. De akkor sétáljunk még egyet.

Jen a férfi társaságában töltötte a délutánt. Megebédeltek, sétálgattak, beszélgettek. Mind a ketten nagyszerűen érezték magukat a másik társaságában. Jennifert lenyűgözte Steve kedvessége, és persze a megjelenése.

Késő délután azonban búcsút vett tőle, és hazaindult. A hazafele vezető úton végig azon gondolkodott, hogy lehetséges-e valakiről olyan részletességgel álmodni, akit még soha életében nem látott. Időközben arra az elhatározásra jutott, hogy az előfordulhat, volt már szerencséje Steve-hez futólag Los Angelesben, amikor testvérével, Sammel odaköltözött, de valószínű, hogy nem vett róla tudomást, és most a tudatalattija űz vele tréfát. Ezzel a gondolatmenettel meg is érkezett a házhoz.

A nagyi már izgatottan várta.

–     Jaj, drágám! Hol voltál ilyen sokáig? Vártalak ebédre. Nem vetted fel a telefont sem, csak nem történt valami baj?

Jen csak most vette észre, hogy mennyi nem fogadott hívása volt. Valószínű, hogy a nagy zajban nem hallotta meg a csörgést.

–     Ne haragudj nagyi. Nem történt semmi baj. Ellenben nagyon éhes vagyok.

Jennifer olyan jóízűen evett, hogy a nagyanyja csodálkozott is azon, hogy mennyit eszik. De nem szólt neki, nehogy abbahagyja. Ebéd után Jen elmerült a medence hűs vízében, majd olvasott egy kicsit és nyugovóra tért. Úgy érezte ez a nap kellemes volt, jól érezte magát. Végre egy kicsit kikapcsolódhatott.

Másnap reggel a megbeszélt időben ért a kikötőbe, ahol Steve Parker már várta, de egyedül, egy motorcsónak mellett.

–     A barátai nem jönnek? – kérdezte tőle Jennifer, de valahogy nem csodálkozott.

–     Nem, mégse jönnek, mivel tegnap este sokáig mulatoztak, és rendesen kiütötték magukat. Ezért kettőnknek, csak egy motorcsónakot béreltem. De remélem nem fél tőlem?

–     Miért félnék? Ha rosszban sántikál, akkor a mély vízben fog kikötni, és úszhat majd vissza.

Steve Parker jóízűen nevetett, miközben besegítette Jent a motorcsónakba, s elindultak. Jen a csónakból megmutatta a sziget ezen oldalát is. Egy idő után Steve leállította a motort.

–     Miért álltunk meg? – kérdezte kíváncsian a férfitól.

–     Gondoltam egy kis hűsítő jól esne – ezzel a hűtőtáskából elővette a hideg italokat és megkínálta Jent.

–     Ez jó ötlet. Mit mondott? Meddig maradnak a szigeteken?

–     Csak pár napra jöttünk. Holnap már megyünk vissza Los Angelesbe.

–     Akkor ez egy kis kiruccanás volt?

–     Igen, egy kis pihenő a sok munka után. Csak az ünnepség miatt jöttünk.

–     Nem árt néha egy kis kikapcsolódás. Mivel foglalkozik? Várjon! Csak azt ne mondja, hogy egy éjszakai szórakozóhely tulajdonosa…

–     Ezt honnan veszi?

–     Nem tudom. Megérzés – lódította Jen.

–     Igen, van egy éjszakai bárom Los Angelesben.

–     Na bumm!

Jennifer most már meg volt győződve arról, hogy az álma teljesedik be, csak egy kicsit másképp. Akkor talán most nem kéne elszalasztania az alkalmat… Talán jövőbe látó képességekkel rendelkezik, vagy tényleg a tudatalattija szórakozik vele, de akkor, ha már látta, hogy-hogy nem tett rá mélyebb benyomást? Ilyen jó pasi ne hagyott volna mély nyomot az emlékezetében?

Na mindegy ezt is betudta szakmai ártalomnak, mert mindig csak a munka a legfontosabb neki. Egy biztos, jobb lesz odafigyelni az álmaira. Most már a kíváncsiság erőt vett rajta, így hát tovább faggatózott:

–     Meséljen magáról.

–     Mire kíváncsi?

–     Mindenre. A gyerekkorára, a kamasz éveire…

–     A gyermekkorom volt a legszebb időszaka az életemnek. A barátommal, Daviddel együtt jártuk ki az iskolákat, együtt vonultunk be a seregbe, együtt szereltünk le, és most is elválaszthatatlan barátok vagyunk…

S a férfi csak beszélt, Jennifer pedig hallgatta Őt. Már minden ismerősen hangzott számára, de még mindig nem értette, hogy lehet valamit, ilyen pontosan megálmodni.

Egymás mellett ültek, s valahogy Steve Parker egyre közelebb került hozzá. Most már egész közel voltak egymáshoz. Már érezte a férfi leheletét, s szinte hallotta a szívdobogását. Jennifer szíve a torkában dobogott, testét kellemes bizsergés járta át.

Steve látta, hogy a lány le nem veszi róla a szemét. Egyszer csak elhallgatott, mélyen Ő is Jen szemébe nézett, és egyre közelebb került hozzá. Jennifer nem húzódott el tőle, hanem hagyta, hogy megcsókolja.

–     Azt hiszem vissza kéne mennünk, mindjárt esni fog – mondta Jen, amikor a hosszú csók után szóhoz jutott.

–     Miből gondolod, hogy esni fog?

–     Érzem a közeledő eső illatát. Menjünk vissza.

–     Rendben. Te ismered ezt a szigetet. 

Elindultak vissza, s percek múlva el is eredt az eső, és mikor kikötöttek, még akkor sem állt el. Gyorsan berohantak a szállodába, hogy megszáradjanak. Beültek az étterembe, s kértek egy üveg bort.

Jen nem ismert önmagára. Egy buta kis libának érezte magát, mert arra figyel felt, hogy minden vágya az, hogy a férfi felvigye a szobájába, és szeretkezzen vele. Tisztában volt vele, hogy holnap elutazik, és soha többé nem fogja látni, de ez most cseppet sem érdekelte.

Steve csendben nézte őt. Az Ő fejében is ilyesfajta gondolatok keringtek, de nem akarta lerohanni a lányt. Érezte, hogy annál ő többet érdemel, minthogy csak ágyba vigye, és másnap meg búcsút vegyenek.

–     Köszönöm, hogy elkísértél. Jól éreztem magam. Nálad jobb idegenvezetőt nem is találhattam volna.

–     Nagyon szívesen. Én is jól éreztem magam. De amint látom, elállt az eső. Most már hazamegyek.

–     Hazakísérhetlek?

Jen nem akarta, hogy Steve észrevegye rajta, mennyire vágyódik utána, érezte, hogy így is nagyon kinyílt felé.

–     Nem, köszönöm. Kocsival vagyok. Hát akkor… viszlát Steve.

–     Ne menj még…

–     De mennem kell.

–     Nem akarom, hogy elmenj. Szeretnék még veled lenni. Megoldható lenne?

–     Attól függ, mire gondolsz. Talán egy vacsora még belefér. Aztán holnap úgyis hazautazol…

–     A vacsora jó ötlet. Hol és mikor?

–     Mondjuk nálam. Beülsz egy taxiba. Itt minden taxis tudja, hol lakom. Este nyolcra várlak.

–     Ott leszek.

Jen boldogan indult haza. Érezte, hogy a férfi is akarja őt. Nem számít, hogy meddig tart a románc. Most nem. Mikor hazaért, a nagyi már az ajtóban fogadta.

–     Jaj de jó, hogy megjöttél, így nem kell üzenetet írnom. Egy barátnőm meghívott a születésnapjára. Nem tudom, mikor jövök haza. Készítettem harapnivalót, benn van a hűtőben – mondta, miközben észrevette Jen szemében a különös csillogást, és a révedt tekintetet – Mi van veled Jennifer? Csak nem vagy Szerelmes?

–     Miből gondolod? – ocsúdott fel Jen.

–     A nézésedből. Ismerlek már kincsem elég jól, ahhoz, hogy tudjam, mi jár abban a szép kis fejedben. Nem beszélve arról, hogy nálad biztosan lehet az ilyesmit tudni, hiszen olyan ritkán vagy szerelmes. Mondhatnám egyszer sem. Ki az a férfi? Idevalósi? Mikor ismerted meg?

–     Nagyi! Lassabban a kérdésekkel, nem tudok ilyen gyorsan felelni. Nem idevalósi, hanem turista. De holnap már visszautazik Los Angelesbe. Ma este meghívtam vacsorára.

–     Jaj, istenem! Akkor maradok még egy kicsit, főzök nektek valamit.

–     Menj csak nyugodtan. Én akarok főzni. Legalább elfoglalom magam.

–     Te tudod kedvesem. Aztán el ne szalaszd az alkalmat! – kacsintott rá.

–     De nagyi!!! Te egy koros asszony vagy, hogy beszélhetsz így?

–     Koros? Nem vagy te szemtelen? Azt hiszed, én nem voltam fiatal? Ugyan már! Sokat nem tudsz te még az életről! Na de akkor megyek, megjöttek értem. Szép estét nektek. Majd csak reggel jövök, ne várj.

–     Rendben. Érezd jól magad.

Miután a nagyi elhagyta a házat, Jen nekiállt a vacsora készítésének. Valami nagyon finomat szeretett volna főzni. Miután elkészült, a teraszon megterítette az asztalt, lampionokat szerelt fel, és gyertyákat tett az asztalra. Miután mindennel végzett, elment, hogy valami szexis göncöt vegyen magára. Talált a szekrényében egy szép nyári ruhát, amit Sam varrt neki még pár éve egy randira, de nem volt rajta sosem, mert a találka elmaradt, mivel azt is lemondta.

Este nyolckor pontosan megérkezett Steve Parker. Jen kinyitotta az ajtót, miután Bent rendre utasította, hogy nem kell a vendéget rögtön lerohanni.

–     Jó estét! – köszöntötte Steve, és egy nagy csokor virágot nyújt át neki.

–     Ez gyönyörű! Köszönöm. Gyere beljebb. Ben mondtam, hogy maradj a helyeden! Ne félj tőle. Amilyen nagy a teste, olyan nagy a szíve is. Menj a helyedre!

A kutya kénytelen-kelletlen szót fogadott. Bánatosan lefeküdt a helyére, és onnan nézte, hogy gazdája milyen szívélyesen fogadja az idegent. Azért a szemeit le nem vette róluk.

–     Gyönyörű a házad. Egyedül laksz itt?

–     Nem, a nagymamámmal és a nagybátyámmal, de nagyi most elment a barátnőjéhez, Mark pedig dolgozik.

Steve elmosolyodott. A szája mellett megjelenő kis gödröcskék nagyon imponáltak Jennek. Kimentek a teraszra a terített asztalhoz.

–     Foglalj helyet. Hozom az italt és a vacsorát.

Jen kivitte a jól behűtött pezsgőt, és feltálalta a vacsorát. Steve kinyitotta az üveget, és öntött a poharakba.

–     Egészségedre!

–     Egészségedre!

Koccintottak egyet, de mindvégig egymás tekintetét fürkészték. Mindketten arra próbáltak rájönni, hogy mire gondol a másik, vajon meddig mehetnek el?

–     Jó étvágyat! A vacsorát én készítettem, remélem ízleni fog – szólt Jen.

–     Te szoktál főzni? – kérdezte Steve, mintha ez olyan nagy csoda lenne.

–     Igen. Ritkán. A nagyi nem nagyon enged be a konyhába. Ott Ő uralkodik. Úgyhogy bármilyen rossz, tessék dicsérni!

Steve lassan a szájához emelt egy falatot és megkóstolta.

–     Hű! Ez valami mennyei! – mondta tréfálkozva.

–     Akkor jó! Mert így is, úgy is meg kell enned. Mert különben a fejedre borítom!

–     De ez tényleg finom. Nem lesz szükség kajacsatára. Te nem eszel?

–     De igen. Csak megvárom a hatást.

–     Igen? Mit tettél bele? Valami varázsszert?

–     Nem tettem bele semmit. Egyél nyugodtan.

–     Jen, mivel foglalkozol? – kérdezte Steve, miközben jóízűen falatozott.

Na, ez volt az a kérdés, amit nem kellett volna feltennie. Egy kis gondolkodás után kibökte:

–     Író vagyok. Regényeket írok.

–     Igazán? Még nem hallottam rólad.

–     Mert álnevet használok és eddig még a hírnév is elkerült.

–     Van az írásaidból saját példányod? Szívesen elolvasnám. Megmutatod?

–     Nem mutatom meg, különben is milyen furcsa kérdés ez. Minden írónak van saját példánya!

–     Miért nem mutatod meg?

–     Mert most nem akarom. Meg nem hiszem, hogy annyira érdekelne.

–     Persze, hogy érdekel.

–     Nem baj. Akkor sem mutatom meg.

Jen próbálta gyorsan másra terelni a szót, nehogy véletlenül meg kelljen mutatnia a regényeit, amik ugye nem is léteznek.

–     Nem akarsz egyet sétálni? – kérdezte a férfitól.

–     Most? Dehogynem. Menjünk.

Elindultak a kertbe, Steve lassan átölelte Jen vállát, így sétáltak, de kisvártatva a férfi megállt, maga felé fordította Jennifert, és szenvedélyesen megcsókolta. Jen nem ellenkezett, ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot. Mind a ketten égtek a láztól, hogy egymáséi legyenek. Szavak nélkül is megértették egymást. Jen megfogta a férfi kezét, és maga után húzta fel az emeletre, be a hálószobába.

Azon a szép nyári éjszakán Jen átélte a gyönyörök gyönyörét. A férfi kedvessége, figyelmessége teljesen lenyűgözte, és a fantasztikus éjszaka után boldogan aludt el a karjaiban. Mindig is egy ilyen éjszakára vágyott, de soha nem merte volna magának bevallani. Erős, de mégis gyengéd férfikarok ölelésében tölteni az éjszakát…