2.fejezet, 2.rész

  Röviddel ezután a telefon csengése riasztott fel izgalmas olvasmányomból. Biztosan Felix az, gondoltam. talán fel akar köszönteni. Meg nyilván át akar hívni magukhoz, hogy tévézzünk. Ha szerencsém van, otthon lesz az anyja is, és csinál nekünk egy nagy adag pattogatott kukoricát.

 - Adam! Téged keresnek - szólt anya.

 - Máris jövök! - kiáltottam, közben pedig az újságot begyömöszöltem a matrac alá.

 - Igen - szóltam unottan a kagylóba, Felixre számítva.

 - Szia - csipogott ezzel szemben egy női hang a fülembe.

 - Halló, kivel beszélek? - kérdeztem csodálkozva.

Csend honolt a vonal tulsó végén. egy idő után, azonban meggondolta magát az illető.

 - Tudod te azt nagyon jól - jött a válasz.

 - Pedig fogalmam sincs - mondtam zavartan -, nem tárcsáztál félre?

 - Ha Adam Arnolds vagy, akkor tutira nem.

 - Akkor végül is kivel beszélek? - tudakoltam ingerülten.

 - Jaj, Adam. Nem rég adtam neked valamit, ami korábban az enyém volt.

 - M-m-mikor? - kérdeztem hebegve.

 - Hát elég lassan kapcsolsz, természetesen ma este - nevetett az ismeretlen ismerős a túloldalon.

 - Ma este? - csodálkoztam. Az egyetlen lány, akivel ma este találkoztam...

 - Kateyvel beszélek?

 - Na, végre! - kacagott "Röfi".

 - Rendben - motyogtam.

 - Elfelejtettem valamit - mondta Katey.

 - Mit?

 - Szatyorban, amit odaadtam benne maradt a szemfestékem. Megtaláltad? - kérdezte.

 - Még nem is néztem - füllentettem.

 - Még nem rámoltad ki? Azt hittem már mindent réges-rég kiszedtél belőle. Érted ugye, mire gondolok? - kacagott fel Katey. Én meg túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy rögtön válaszoljak.

 - Ha megtalálod, akkor hozd el kedden, jó? Addig nem lesz rá szükségem, hacsak nem lesz randim közben.

Úgy éreztem, engem akar rávenni egy találkozásra.

- Az a helyzet...

- Mi? - kérdezte gyorsan.

- Az a helyzet, hogy nem tudom biztosan, találkozunk-e kedden. Lesz közös óránk?

- Majd csak megtalállak valahol. A hatodik órám lyukas, majd akkor megkereslek.

 Akkor pont az iskolaújság szerkesztőségében vagyok. Már láttam magam előtt, amint Katey beviharzik a szobába, s a szemfestékét keresi rajtam. Atyaég! Mit gondolnának a többiek? Ezt nem hagyhatom.

- Tudod akkor csináljuk az újságot, rengeteg dolgom lesz. Egyszerűen leadom a titkáságon, és onnan elviheted. Rendben?

- Miért olyan nagy gond ez? Nem akarod, hogy együtt lássanak minket? - kérdezte gyanakodva.

- Nem erről van szó - hadartam gyorsan -, de lehet, hogy riportra kell mennem, és...

- Nem érdekes, megtalállak! - szakította félbe a mondatomat.

 Semmi kedvem nem volt vele tovább vitatkozni. Majd leadom a titkárságra, és kész.

- Megnézem meg van-e, s ha igen kedden elviszem magammal - mondtam.

- Oké, tényleg sajnálom a dolgot - biztosított Katey.

- Semmi baj. Akkor hát kedden - búcsúztam el.

  A szobámba visszatérve újra a kedvenc lapomba mélyedtem. Miközben pillantásom Szeptember szépét simogatta, újra és újra Katey hangja csengett a fülembe. Nagyon aranyos hangja volt, már-már vonzó. Ha azonban összehasonlítottam a testét az újsában levő lányéval, akkor már nem volt olyan kívánatos. Miért van ilyen édes hangja, ha ő annyira duci? Miért is nem lehet csinos és karcsú? Egyáltalán miért gondolok ennyit Kateyre?

  Ez olyan kérdés volt, amelyen bizonyára érdemes lett volna elgondolkodnom, de Szeptember szépe teljesen elvarázsolt.