Gyulladáspont
- Keresd
meg a lányt Elmír! A véred csak vele marad tiszta, így viheted tovább
az ősi géneket, a képességeid így fognak kiteljesedni.
Elmír
hónapok óta ugyanazt álmodta. A nőt kereste, aki ismeretlen volt a
számára, arctalan és névtelen, csak egy alakként jelent meg az álmában,
egy olyan sziluettként, aki vonzotta, de sosem engedte magához elég
közel annyira, hogy megérinthesse.
Verejtéktől
csillogó bőrrel ült fel az ágyán, a lepedője gyűrötten terült el az
izmoktól duzzadó erős teste alatt. Elmír kém volt, titkos ügynök. A
harci tudományok mestere, bérgyilkos, és eszes mentalista, aki nemcsak
az edzésnek és az agya illetve a teste karban tartásának köszönhette a
képességeit, hanem a benne rejlő sejtjeinek, amelyek nem a földről
származtak.
Volt
idő, amikor semmi más nem számított csak az, hogy találjon a földön
legalább egy hasonló embert, mint ő maga. Keresete és kutatta,
országokat, mocsarakat és sivatagokat szelt át, de hiába. Nem találta a
fajtársait, úgy tűnt egyedüli fura lény a föld nevű bolygón, aki arra
hivatott, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, különböző földi
nagyhatalmaknak. Ölt, lopott, és változtatott, mindig azt tette, amit
kérték. Agyakba nézett bele, vagy megfejtette különös, ismeretlen kövek
üzenetét. Szeretett az lenni aki, csak bántotta a magány.
Voltak
nők, sokan és sokszor osztotta meg az ágyát velük, de valami
mindegyikből hiányzott, ahhoz, hogy ne vállaljon több veszélyes
küldetést és otthon maradjon vele.
-Ilyen nő nincs is!- Mondta ki a férfi ökölbe szorított kézzel.
-
De igen létezik, méghozzá egy kisvárosban éli az egyszerű életét, és
csak vár és vár. Rád Elmír. Úgy hogy szedelőzködj és menj a Darwinton
nevű kisvárosba, ott fogsz rá találni.
-Hogy néz ki, mi a neve a lánynak?
-
Semmit nem kell tudnod, amikor megpillantott, azonnal tudni fogod,
hogy ő az!- Elmír tudta, hogy a belső tudata nem hazudik, hiszen még
soha nem tévesztette meg, bármikor jelentkezett fontos és életbe vágó
dolgot hozott a tudomására, és mindig segítette a tanácsaival.
Másnap délután, nagy porfelhő kavarta fel az utat, azt amelyiken egy idegen jeap száguldozott be Darwintonba.
A
hotellel szembeni kocsma előtt, kint üldögéltek az emberek,
megbámulták a bőrkabátos, bakancsos, farmernadrágos ismeretlent. A
pincérlánynak tátva maradt a szája, amikor a férfi a hotel helyett őket
célozta meg. Nagy léptekkel haladt egyenesen be a bárpulthoz.
-Egy
dupla whiskyt-szólt a mély, rekedt hangján, amitől a barna hajú,
szeplős, rózsaszín egyenruhás lány a legszebb mosolyát villantotta a
jóképű idegenre, akinek olyan fényesen fekete volt a haja, mint az ében,
és olyan hihetetlenül kék a szeme, mint az óceán azúrja.
A mosolya pedig szívdöglesztő!
-Még nem láttam erre az urat, most érkezett?- kérdezte a pincérlány, a szemeit villogtatva.
-Aham- dörmögte Elmír. Biztosan nem ő az!- suhant át az agyán egy pillanatra.
-Ha
bármiben segíthetek, itt a névjegyem, hétig dolgozom, utána ráérek!- A
lány odatett egy fénylően fehér, sötét rózsaszínnel gravírozott
névjegykártyát a férfi ujjai mellé. Elmír nem akart még nagyobb
feltűnést, ezért köszönetképp biccentett, eltetette a kis papírt,
lehajtotta az italát és a kíváncsi szemek kereszttüzében, átsétált a
hotelbe, hogy egyenlőre két hétre szobát foglaljon magának.
-Treka, egy férfi vár odakint!
Treka
Natlin fáradtan söpörte ki a homlokából a minduntalan odahulló szőke
tincseket. Még a karjára vette a tiszta abroszokra való friss virágokat,
és kisétált a falatozóba. Zárás előtt voltak félórával, és mindig
ilyenkor vált a szokásává, hogy friss gerberákat tegyen a karcsú, hosszú
nyakú üvegvázákba.
Treka,
fél éve vezette a Finom Falatok nevű éttermet a kisvárosban
Darwintonban, és egészen meg volt magával elégedve. Szeretett volna több
szabadidőt és kevesebb gürcölést, de nagyobb kölcsönt vett fel, ami
miatt mindenes volt a saját éttermében.
Treka
kifelé menet körbe pillantott az éttermén, szerette azt, ahogy
kinézett. Szerette a kockás terítőt, amely az asztalokat vonta be, a
kényelmes székeket, a napfénytől csillogó felületűvé váló evőeszközök
látványa, pedig egészen megnyugtatta.
Jól
esett ránéznie az akvarellekre a falakon, amelyet helyi tehetséges
képző művészek készítettek. Nemcsak díszítették a helyet meg is
lehetett őket vásárolni, és ha elment egy-egy abból Treka is szép
jutalékot kapott. Ám e nélkül is segített volna a képek
értékesítésében, mindig is szerette a képzőművészetet.
Elkezdte
lecserélni a virágokat, a régieket egy tálcán összegyűjtve, vigyázva,
hogy ne csöppenjen le a víz a még tiszta abroszokra.
-Hölgyem,
lenne szíves. -Trekát a hang hallatán valamiért kirázta a hideg, pedig
az kellemes tónusúan zengett. Nagyon kellemesen, túlságosan is!
-Esetleg
kaphatnék egy étlapot?- kérdezte a markáns arcú férfi, akinek olyan
kékek voltak a szemei, hogy Treka azt gondolta első pillantásra, hogy
talán kontaklencse, lehet.
-Ő, elnézést, azonnal hozom-hadarta tőle szokatlan módon Treka. Volt valami a férfiban, ami idegesítette. Határozottan.
-Tudja
mit, nem kell az étlap. Hozzon valamit, farkaséhes vagyok. - Treka már
szóra nyitotta a száját, ám a férfi gyorsabb volt nála.
-Magára
bízom, hogy mit. Biztos vagyok benne, hogy jó az ízlése. Olyasmit
hozzon, amit ön is szívesen enne, ha nyolc órája egy falat sem csúszott
le a torkán. - Treka érezte, hogy elpirul, ami miatt ha lehet még
idegesebb lett. Csetlett- botlott, amint visszafelé ment a konyhába.
-Mary,
az a férfi nem is tudom. - A lány akit két hónapja alkalmazott, és a
legjobb barátnőjévé vált, megtörölte a kezét a kötényébe.
-Akarod, hogy kiszolgáljam én?
-Nem, ne hagyd, azért is én viszem ki neki az ételt.
Treka,
gulyást tett a mikróba, egy olyan sűrű levest, ami a város egyik
nevezetessége volt, és amit a főzőfülkében álló terebélyes szakácsnő
Hilda isteni finoman készített el.
Hilda éppen tengeri herkenytyűket repített egy nagy lábasba mielőtt kikukkantott, a mosolygós barna szeme megnyugtatta Trekát.
Elmír
nem tudta mit érez pontosan, de határozottan érdekesnek találta a
szőke karcsú pincérnőt. Úgy látszik ez egy ilyen nap. Egy belevaló
kiszolgáló lány és egy szerény, pirulós szépség. Vajon milyen lehet az
ágyban? Ott is ilyen visszafogott és pirulós a lány? A férfi kíváncsivá
vált, igazán szerette volna tudni. Elmír a nagy, erős fogai között egy
fogpiszkálót rágcsált, a szeme feltérképezte az étterem minden kicsi
szegletét.
A
nő, egy gőzölgő, öblös, hófehér falú tálat tett nemsokára elé, amely
aranyló sárgán és fűszerektől telve illatozott. A pirított
kenyérszeletekkel fenséges volt a gulyás, egyszerűen Elmír nem tudott
vele betelni.
Treka
a konyhán lévő kis négyzet alakú nyíláson keresztül leste az idegent
ízlik e neki az étel, de a férfi arcára volt írva, hogy nem lehet benne
hiba.
Treka
megkönnyebbülten dőlt a munkalap szélének, és alig várta, hogy
hazaérhessen, és vegyen egy relaxáló, nyugtató fürdőt, ami kiűz a
fejéből minden gondot, és ellazítja a sok állástól fájó derekát.
Kapcsolódó hírek:
Gyulladáspont- 2. fejezet
KÓDOK 1-3
Vérvörös: A kiválasztott - 1. fejezet: Amit mások nem láthatnak (1.)
Nora 62.