Kiléptem a rétre, ahol ő is ott volt. Kis szikrák pattogtak közöttünk, szerelmünket jelezve. Testem megborzongott fekete haja látványától. A szemem lejjebb siklott az ő csodálatos hüvős kék szemére. Elmerültem benne, nem létezett más csak ő meg én.Ereimbe a vér izgatottan száguldott, nem bírtam türtöztetni a szíverésem sem. Vadul ficánkolt az örömtől és a vágytól...odaakarok menni hozzá. Szabad-e vagy tiltott gyümölcs az ő bőrének érintése?-futott át agyamon egy pillanatra, de mint sem törödve vele elindultam feléje. Elpirultam...éreztem. Nem kellett látnom magam hozzá, hogy tudjam milyen hatást vált ki belőlem. Oly közel volt, de még is annyira távol voltak ölelő karjai és bársonyos bőre. Pillantásom azokra a megbabonázó, telt ajkakra tapadt. Pár lépés választott el tőle, de nem éreztem a közelségét, mintha ott se lenne...Miért nem mozdul? Miért áll ott ugyanúgy? Kinyújtott kézzel megérintettem arcát, de mintha csak a levegőt markoltam volna. Felpillantottam. Hol van? Hova tűnt? Nem....nem lehet, hogy gyorsan lelépjen. Kéklő fénybe burkolodzót a teste és csak akkor jutott el a tudatomig. Sosem fogom elfelejteni, nem fogom elfelejteni azt a feszült levegőt,mely körülvett. Soha...Könnyeim eleredtek, tócsává gyűlve alattam. Összerogytam. Lábaim nem bírták tovább és elveszítették a harcot. Hologram volt ez az egész. Nem létezett...talán sosem. Égő tűzként nyelte a vízcseppeket az ajkam. Nem fog elapadni a forrásuk soha. Egyszer, majd egy kis patakot alkotnak és mindenki érezni fogja a súlyát a szenvedésemnek. Mögém lépett valaki. Nem hittem,hogy ő az...biztos egy turista. Fordulni készültem, de nem engedelmeskedett a felső testem. Megfogta az idegen a vállamat. Szívem vadul sietett, mint egy gyorsvonat. Pulzusom a falat verdeste. Ezt az érintést bárhol felismertem volna...Ő volt és ő is lesz mindörökké.

-Szerelmem!-sutogtam, könnyebülten.

-Kicsim!-hangja lágy volt, de megtört a fájdalomtól, hogy sírni lát.

Nem kellett olvasnom a gondolataiba, hogy tudjam.Éreztem.Összekapcsolódott a lelkünk és ez éppen elég volt. Megöleltem. Karjai puhák voltak, ujjai a hajamba túrtak és én csak hullattam az öröm könnyeket.

-Ne aggódj! Együtt leszünk örökre, míg világ a világ.-szólalt meg lágy hangján és én hittem, hogy így lesz.