<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Biztosan mindenki elgondolkodott már azon, ha csak egy pillanat erejéig is: vajon mi az élet értelme? Erre számtalan elmélet létezik. Elsősorban teológiai, filozófiai, sőt manapság már a tudományos területről is. Engem egy sem győzött meg igazán, mert túl egyoldalúak, görcsösek és mert ezen keresztül mindegyik irányzat a saját (vagy valamilyen érdekcsoport) ideológiáját hangoztatja. Egész máshol van a „kutya elásva”. Szerintem az emberi élet célja abban rejlik, hogy elsajátítson egy magasabb rendű tudást: a bölcsességet. Aminek legfőbb üzenete: harmónia és egyensúly. Ahhoz, hogy szert tehessünk a harmónia bölcsességére, nem elég megértenünk, elfogadnunk és hirdetnünk a normatív etika értékrendjét, hanem bizonyos értelemben alá kell, szálljunk az anyagi alvilág fertőjébe és meg kell, ismerjük a világi pokol kínjait, kaotikus diszharmóniáját. Erre persze kevesen alkalmasak, mármint arra, hogy úgymond „olvassanak a sorok között” és levonják a megfelelő következtetéseket. Nem mindenki ismeri fel a lényeget. Az egyensúly törvényét és azt, hogy ne engedjen a csábításnak, valamelyik szélsőség irányában. Mert ne áltassuk magunkat: nincs abszolút jó és nincs abszolút rossz, bármit is tanítanak bizonyos vallások és filozófiai rendszerek. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne az életnek egy mélyebb, spirituálisabb princípiuma. Sem azt, hogy nincs semmi erkölcsi kötelezettségünk, felelősségünk a világ iránt, amiben élünk. Nagyon is van. Csak úgy gondolom, hogy ezt a természetfeletti világot, nagyon is világiasan, az emberi természet és gondolkodásmód szerint próbáljuk értelmezni. Pedig ennek fényében soha nem értjük meg, a transzcendens univerzum működését. A világtörténelem bölcsei megértették. Azt, hogy az egyensúly törvényét az élet minden mozzanatában fel kell tudni ismerni és a szerint cselekedni. Ezt hívhatjuk - egy objektív értelemben vett - isteni rendnek. Ehhez a bölcsességhez, az önálló gondolkodáson, élettapasztalatokon és az ezeknek révén kialakuló, egyensúly-határok helyes megítélésén keresztül vezet az út. Aminek a végén elérkezünk oda, hogy megszűnnek alaptalan félelmeink és eljutunk ahhoz a megvilágosodáshoz, hogy igazi életfeladatunk a harmónia megteremtése, az életünk minden területén. Függetlenül mindentől. Erre persze mindenkinek, saját magának kell ráeszmélnie és saját magának kell meg tanulnia alkalmazni, mert minden ember élete sajátos és egyedi. Nem jó mindenkinek ugyanaz a recept. Amúgy ez az elv mindenben és mindenütt felfedezhető. A mikro és makrokozmoszban egyaránt. Minden természettudományos és fizikai törvény alapjaiban. Minden vallás eredetében. Ez egyébként rendíthetetlenül magán viseli, egy felsőbb intelligencia és a tökéletes tervezés jeleit. Amelyek csak a harmóniára és egyensúlyra építkezhetnek. Csak minket, embereket túlságosan leköt, a saját magunk által kreált világ felszínes, külsőséges és anyagias imádata és az ebből fakadó vágyak kielégítésének, megszállott hajszolása. Ami a legjobb lehetőség arra, hogy érzéketlen, boldogtalan, félelmektől szorongó, üres szörnyetegekké váljunk. Vagy marad a másik tévesen értelmezett irány. Amikor ezektől meg csömörölve, elvonatkoztatunk a gyakorlati élettől - ami végett nagyrészt ide születtünk a Földre - egy álomvilágba menekülve, megvonva magunktól a jót és a fontosat, ami a hétköznapi életből származhat. Ez főleg a bigott vallásos emberekre jellemző magatartás, akik a jóság és a szeretet nevében, szinte elevenen eltemetkeznek és ítélkeznek azok felett, akik nem a hozzájuk hasonló, rosszul felfogott módon élnek és nem szorítják életüket, vallásnak deklarált, beteges és aszketikus abroncs keretei közé. Valójában mindkét ösvényen eltévedünk. Hiszen ha csak az anyagnak élünk, nincs értelme a léleknek, viszont ha a lelkiességet tekintjük a végső szubsztanciának ebben az életünkben, akkor a teremtett világnak nincs létjogosultsága. Ezért gondolom azt, hogy mindkét alternatívára bizonyos értelemben szükség van. Azért hogy kialakítsunk egy harmadik, hasznosabb metodikáját világnézetünknek, ami a harmonikus élethez vezet. Ami végett szerintem, itt vagyunk ezen a Földön.