Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Találkozásom Vilmossal 4.
Vasárnap
kirándúlni mentünk. Nekem nem volt kedvem hozzá, mert a tegnap esti
balhé nagyon kimerített. Barátaim már délben megjelentek, és dudálni
kezdtek az ablakom alatt. Nyűgösen odakúsztam az ablakhoz, és egy fekete
Passatot láttam a házunk előtt.
- Gergő? - szólítottam meg a
sofőrt, aki napszemüveggel a feje tetején, boldogan integetett nekem.
Semmit sem változott. Könnyen felismertem hosszú szőke hajáról, amit
rendszeresen egyenesre vasalt. A két hátsó ülésen Roland és Viktória
ült, akik Gergőhöz hasonlóan köszöntöttek engem. Kivételes alkalom volt,
hogy egymás mellett ültek, mert általános iskolás éveik alatt folyton
piszkálták egymást. Mindhárman régi jó barátaim voltak, de amióta
középsikolás éveim elkezdődtek, már nem tartottam velük a kapcsolatot.
Felbukkanásuk, ezért is döbbentett meg.
- Szia Krisztián! - kiabálta Gergő, ami fölösleges volt, mivel hat méter nem volt közöttünk. - Van kedved megmászni egy hegyet?
Válasz helyett, magabiztosan rámosolyogtam. Kissé bizonytalannak éreztem magam, de nem bírtam ellenállni a kalandnak.
- Öt perc, és megyek! - biccentettem neki.
Ritkán
szoktam kapkodni, de akkor nagyon. Csak úgy repültek a tartalék ruhák a
szobában. Miután összecsomagoltam a táskámba mindent, hirtelen Vilmos
elégedetlen arcával találtam szembe magam.
- Biztosan velük akarsz menni? - kérdezte ködösen. El is felejtettem, de éppen a napokban emlegettem őket, Vimosnak.
- Gyere te is. - vágtam rá hirtelen, ugyanis Gergő megállás nélküli dudálása, már kezdett az idegeimre menni.
-
Na és ha történik valami? - aggódott Vilmos. - Ha útközben balesetet
szenvedünk, vagy megtámad valaki? Mit is mondott, hegyet mászni megyünk?
Tudsz te egyáltalán hegyet mászni?
Vilmos ész nélküli
kétségbeesésétől, nevető görcsöt kaptam, de csak egy mosolyként jött elő
az arcomon. Kinyitottam a táskámat. Szememmel intettem neki, a
nyílásra. Igazából nem is gondoltam komolyan, de másodpercek alatt
fejest ugrott benne és eltűnt az összegyűrt ruhák között.
Sebtében
elköszöntem a szüleimtől, és kiérve a házunk elé, már Gergő félig a
gázra taposott. Még ilye türelmetlen embert. Beszálltam az autóba, és a
táskámat letettem a lábaim elé.
- Jó újra látni, Krisztián! -
nyújtotta a kezét Roland, majd a kézfogásunk után végignéztem a mellette
ülő Viktórián. Magam sem értem, de megakadt rajta a tekintetem. Az
illata sem volt rossz, olyan figyelemfelkeltő volt. Pedig még emlékszem,
általánosban táncolni akart velem a mikulás bulin, de keserűen
visszautasítottam.
- Megváltoztál! - mosolygott rám Viktória.
Ő
beszél. Régebben két copfba fogott haja, mostanra kétoldalt leglógott a
vállára. Arcbőre jóillatú volt és rendkívül ápolt. Már nem viselt
szemüveget. Sötétbarna szemeinek ragyogásától hevesebben vert a szívem.
Szinte csodálkozva merültem el bennük.
- Talán kicsit megnőttem.
- mosolyogtam, de csukott szájjal, nem szerettem volna ha meglátja a
reggeli maradványokat a fogaim között.
Elindúltunk. Gergő nagyon
ügyesen vezetett. Pontosan előzte meg az autókat és precízen vette be,
még a legélesebb kanyarokat is. Útközben Roland mesélt nekem a
gimnáziumról, és hogy megbánta hogy nem jött vendéglátós suliba.
Panaszkodásai alatt, Viktória többször is beszólt neki, de már nem bírta
annyira felidegesíteni a fiút, mint régebben.
Miután
végighallgattam Rolandot, szinte kiváncsian fordúltam Viktóriához. A
lány boldogan mesélt nekem középiskolás éveiről. Rolanddal ellentétben
neki nagy sikerei voltak, ugyanis több angol nyelvi versenyen is
kiemelkedő helyezést ért el.
Délután felé megérkeztünk. Gergő
valóban egy hatalmas dombhoz hozott minket, amit egy erdő vett körül.
Kiszálltunk az autóból és körülnéztünk. A domb mellett egy tó.
Gergő csípőre tette kezeit és kihívóan tekintett fel a dombra.
- Meredek lesz! - tette hozzá bizonytalanul.
- Én nem mászok fel. - tisztázta türelemmel Roland, aki saját súlyfeleslegét simogatta.
-
Amíg mi mászunk, te megeszed a szendvicseinket mi? - bökte oldalba
Viktória, de ellenkezés helyett, egy szerény mosolyt kapott válaszul.
-
Biztos fel akarunk mászni erre? - böktem a fejemmel a barátságtalan
dombra, és meg sem mertem számolni, hogy egyszerre hány tüskebokrot
szúrtam ki.
Gergő döbbenten fordúlt hozzám, majd levette
szemüvegét. Láttam a tekintetében, már rég eltervezte ezt az őrült
kalandot, így nem is számít kifogásokra.
- Ne csináld már, miért parázol be mindig?
- Én parázok be? - vágtam vissza neki. - Mert nem akarok öngyilkos lenni?
- Igaza van! - állt ki mellettem Roland. - Rendben, mássz fel te, mi meg itt lent állunk ha esetleg leesnél.
Gergő
elfordúlt és gúnyosan felnevetett. Ezen meglepődtem, mert engem nevet
ki egy olyan alak, akit én segítettem át a 7. és 8. osztály végén?
- Viktória, te nem jössz? - kérdezte tőle Gergő, de nem fordúlt hátra hozzá.
A
lányra lopva ránéztem. Azt azonban nem vettem észre, hogy ő már rágebb
óta tartotta rajtam a szemeit, s még ezután sem vette le.
- Nem, maradok. - felelte, hosszas gondolkosádi idő után.
- Miattam maradsz? - kérdeztem tőle, amit inkább csak magamban szerettem volna, de a szám gyorsabb volt.
- Talán. - vonta meg a vállát Viktória, miközben rejtegette mosolyát előlem.
Gergő
kivette a táskájából a kellékeket, melyek segítségével alán esélye
akadhat megmászni a domb felét. Mielőtt megfigyeltem volna, hogy milyen
felszereléseket használ, már mászott is fel.
Követtem őt szemmel
ahogy mászik, de nem rá figyeltem. Közvetlen mellettem állt Viktória és
kellemes érzést keltett bennem. Jól éreztem magam, hogy nem mozdúlt el
tőlem.
Azonnal meg kellett hogy szólítsam.
- Szerinted sikerrel jár?
Viktória tekintete nem rajtam volt, de szemeinek mozdulataiból láttam, hogy a kérdésemre várt.
- Fogalmam sincs. - felelte, majd levette Gergőről a tekintetét. - Te mit mondasz?
Elmosolyintottam
magam. Pedig legbelül küzdöttem magam ellen. Ugyan mi történik most
velem? Miért viselkedek úgy előtte, mint aki kiváncsi rá? Mi lett vele,
hogy ennyire felkeltette a figyelmemet?
- Szerintem butaság volt
felmásznia. - majd a hátam mögé mutattam, ahol az erdő volt. - Inkább
sétálnunk kellett volna egyet nem?
- De, szerintem is. - bólogatott egyetértően Viktória.
Alig voltak barátai, egy könyvmoly volt, aki napja többrészét a könyvtárban töltötte.
Mostanra pedig divatmodellt varázsolt magából. Nem tudom elfelejteni a tekintetét, ahogy az autóban nézett rám.
-
Skacok, baj van. - rebegte Roland, majd rémülten felkiáltott. Erre
mindketten a magasba kaptuk a fejünket. Gergő megcsúszott, és lefelé
zuhanva felakadt egy faágban, ami a domb oldalából állt ki.
- Jézusom, Gergő!!! - kiáltott fel kétségbeesetten Viktória.
Annyira
megijedtem a látványtól, hogy nem tudtam mit kell ilyenkor tenni. Gergő
a nyakánál akadt bele az ágba, és feje másodpercek alatt belilult.
Viktória nekiszaladt a domboldalának és egy nagy lendülettel felugrott
rá. Ügyesen megkapaszkodott rajta, és felfelé kezdett mászni.
Az autóhoz futottam és kivettem a táskámat. Vilmos hajolt ki belőle és akaratosan megelőzte mondanivalómat.
- Ne is kérd tőlem hogy segítsek!
Le
is voltam blokkolva, de még a szellemfiú viselkedése és rendesen
lelassított. Ez haragot váltott ki belőlem, ami ellen már nem tudtam
csillapítani magam.
- De megfullad! - kiabáltam neki.
- Figyelmeztettelek előre! - erősködött továbbra is. - Mi lenne ha most te is odafent lennél? Foglalkozna veled?
Nem hittem a szememnek és a fülemnek. Bármit mondok, Vilmos az ellenkezőjeképpen viselkedik velem. Ez eléggé furcsa volt.
- Azt hittem barátok vagyunk! - sziszegtem neki, amire azonban kisimult az arca.
- Rendben, segítek neki! - suttogta hallkan. - De csak a te kedvedért! De ahhoz vedd fel a táskát a hátadra!
Majd
pillanatok alatt fejest ugrott benne. Gyorsan összecipzároztam és
felvettem a hátamra. Futni kezdtem, ekkor már éreztem hogy testem kezd
fáradni a stressztől, de lábaim még mindig dolgoztak. Odafent már
Viktória elérte Gergőt, akinek már a karjai és lábai is lógtak.
Roland már szinte az őrület határán volt, amikor meglátott rohant oda hozzám, de félrelöktem. Meg kell hogy mentsem Gergőt.
Még
el se indúltam, de éreztem hogy a lábaim alatt megszűnik létezni a
talaj, és süvíteni kezd füleim mellett a szél. Amikor lenéztem, már
méterekre voltam a földtől. Rémültem felhőköltem s ekkor vettem észre:
lebegek.
Karjaimmal kétségbeesetten kapálózni kezdtek, de csak a levegőt pofozgattam vele. Eközben Vilmos szólt rám a hátam mögött.
- Ne mozogj már! Akkor nem tudlak iránytani!
Nem
bírtam uralkodni magamon, de nem tehettem mást. Behunytam a szemeim, és
hangosan szuszogtam. Éreztem hogy egyre feljebb és feljebb emelkedek.
Szédülni kezdtem, s rá enm sokkal a gyomrom is görcsölt. Viktória
jajveszélykelését egyre tisztábban hallottam, tehát már odaértem
hozzájuk.
Egyetlen kézmozdulattal kitéptem az ágat. Viktória
rémülten tekintett rám, amikor meglátott engem lebegni. Nem volt időm
magyarázkodni neki, mert Gergő zuhanni kezdett lefelé. Reflexből
elkaptam az egyik kezét, de a súlya rántott lefelé Így már ketten
zuhantunk.
- Engedd el! Engedd el!
Éreztem hogy Vilmos
próbál üzenni nekem. De nem tehettem. Ha elengedem, leesik és meghal.
Fogtam továbbra is, nem törődtem vele hogy így én is lezuhanok.
- Nem akarom hogy meghalj! Szükségem van rád!
Vilmos
további üzengetésreivel sem foglalkoztam. Roland el akart kapni minket,
de későn indúlt el alánk. Éreztem hogy nagyot fogunk csattanni. Időben a
víz felé löktem Gergőt és hallottam is ahogyan belecsobban. Én azonban a
kemény földre zuhantam.
S hogy utána mi történt, már nem tudhattam.
Folytatása következik
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!