Nem figyelsz oda! Csak lépdelsz, konokon!

Bejárt utad függvénye szigorúan monoton,

s nem és nem akarod észrevenni a néma csodákat,

nem látom, hogy szemedben, akár egy szemernyi csodálat

is lenne! Valóban nincs benne? 

Nézz csak szét magad körül!

Semmi nincs, aminek egyszerűen örül 

az ember és nem keresi okát?

Mikor éred el a nagy boldogság legfelső fokát?

Nézd!

A téren, a ház előtt, egy virág, egyszál magában,

dacosan felszegi fejét az október fagyában,

s a szirmai még mindig épek,

szerinted nem szépek?

Nézd!

A buszról az a furcsa fiatal,

az arcán ott ragyog valami furcsa diadal,

s azt hiszed: romlott az élete - iszik, drogozik, bűnöz...

nem lehet, hogy egy régi szerelmet üldöz?

S hiába az arca beesett, a szeme karikás és véres,

eltűnődhetnél: nem szép, hogy szeretni is képes?

Nézd!

A buszsofőr, aki a múltkor az ajtót is rádvágta,

most a megállóban állva türelmesen megvárta,

míg egy néni odabiceg s felcammog.

Lehet, hogy hiába szidtad anyját és apját,

mert csak aznap élte végig az egyik legrosszab napját?

Nézd!

Egy hajléktalan poharában versenyt csörögnek az érmék,

s lehet, hogy nem a pénz, amit adunk, az érték,

hanem a jóság, az empátia, a szánalom?

S ha elmegyek mellette, mint egy érzéketlen köcsög,

hogy a zsebemben a sok aprópénz csörög,

majd egyszer, később, távolabb - életem végéig szánhatom?

Nézd!

A parkban sok vidám gyerek játszik,

s ha őket nézed, már kicsit derűsebbnek látszik

az az ónszürke, ezüstmattú jövő!

S ha később, egyszer, majd a felnövő

gyerekeidet nézed, s saját fiatal önmagadat idézed,

már nem csak egy generáció, mi fizeti a nyugdíjad,

hanem az unokáid, a lányod, a fiad,

s nincs többé a romlott kor, melyet annyira lenézted!

Nézd!

Fájhat a múlt, és fájhat a jelen,

de rajtad múlik mit értesz a sok jelen

amit a világtól kapsz egész életeden át!

Nem sokkal jobb ha az ember mindig meglát

minden szépet? Tudom, hogy sokszor nehéz.

De ha már látni akarsz mindent hát nézz,

nézz körbe! Valahogy mégis szép ez a ronda lét...

Miért kéne depiben tölteni a felét?

Bárcsak én is mindig így érezhetnék...

S minden nap, minden pillanatban felfedezhetnék

valami új csodát, új erőt, új reményt...

S végre nem az árnyékot látnám, hanem a fényt...