Józanul az éjszakában

Egy kis smink, csak szolidan. Kényelmes, mégis mutatós ruhák, és ami talán a legfontosabb: kényelmes cipő! Igen, készen állok egy fergeteges estére!
 A szórakozóhely előtt találkozom Evelinnel. Az utóbbi időben már rászokott, hogy engem nem hív a buli előtti alapozásra… De én nem bánom. Szóval ott álltam a megbeszélt helyen, mikor megpillantottam őket. A szokásos kép köszöntött… Ott volt Evelin, pasikkal körülvéve. Fogalmam sincs, honnan szedi össze őket, de annyi biztos, hogy szinte minden bulin újakat ismerek meg. Akikből rendszerint hárman vagy négyen totál bele vannak zúgva!  Legalábbis egy este erejéig… A többi önjelölt „védelmezőnk” (ha szingli csajok mennek bulizni, az egész estét a pasik levakarásával tölthetik… viszont ha van velük hímnemű, ez a veszély nem áll fenn) csak haverként tekint ránk. Szóval ott találkoztam az egyik legjobb barátnőmmel, és a kísérőivel. Az egyik Laci, a másik Gabi, a harmadik Krisztián… a többi háromnak a neve, ha agyonütnek sem jut az eszembe! A barátnőm már egy kicsit illuminált állapotban volt… de ez még csak végtelen jókedvet adott neki. Szóval végre bementünk szórakozni. Imádok táncolni, a zenével együtt mozogni! Jó volt a hangulat és a zene sem volt olyan gáz (rendszerint nem szeretem az ilyet, de bulizni szinte bármilyen zenére lehet). Körben álltunk, mindenki táncolt, mozgott, csápolt! Evelinnel hülyéskedtünk, majd megint táncoltunk. Teljesen jól éreztem magam, még a hajamat is össze kellett kötnöm, annyira belemelegedtem a táncba. Mikor egy lassabb szám következett, leültünk pihenni. Evelint körbevették a hódolói, a többiek mellém kényszerültek, az asztal másik oldalára. Egy kis idő után intenzíven beszélgettünk, és nevettünk. A hódolók is kedvesnek tűntek, de már tudom, hogy ilyenkor csak azért beszélgetnek velem, hogy bevágódjanak Evinél. De nem érdekel, én sem számítok hosszú távú barátságra velük! Szóval elbeszélgettünk, elviccelődtünk egymással, és a hangulat tökéletes volt. Mígnem Evi rá nem csapott az asztalra.

-          Porzik a májam!

A kijelentését nagy ováció fogadta, és három srác fel is pattant, hogy alkohollal nyugtatassák meg Evelin máját… Két percen belül már tele volt az asztal! Az első kör egy adag vodka volt, amit mindenki kapott. Mindenféle érvekkel próbáltak rávenni, hogy én is igyam meg, míg végül lehúztam. Határozottan nem esett jól, forgott utána a gyomrom… De őket ez tuti nem zavarta, csak az számított, hogy lenyeltem. Érkezett is a következő adag, amit én már tényleg nem ittam meg. De rögtön megbántam, amint Evelin lenyelte az én adagomat is. Onnantól kezdve nem volt megállás… A fiúk hordták neki és maguknak a söröket, az energiaitalt, az ABSZINTOT! Elsősorban a hódolói közé tartozó 3 srác. Szerencsére még az abszint előtt felszólalt, hogy ő táncolni akar. Azonnal felpattantunk, és mentünk a parkettre. Már a mozgásán is látszódott, hogy a kéz és láb koordinációja nem az igazi… És én már megint aggódó szemekkel figyeltem. Igen, szinte minden buliban én vagyok az a bizonyos károgó varjú, aki mindenért aggódik… Én figyelem, hogy nehogy valamelyik fiú kihasználja a helyzetet, és én kísértem végig a szememmel amint a srácok elmentek a pultig meg vissza, nehogy tegyenek valamit az italába… És mindehhez mosolygok, de az-az igazság, hogy Evi kijelentése óta nem teljesen természetes a mosolyom…

-          Köszi, hogy eljöttél! – Üvöltötte a zenén keresztül Evi.

-          Ki nem hagytam volna! – Kiáltottam vissza.

És megint táncoltunk. Már éppen kezdtem volna élvezni a táncot, amikor Evi sarkon fordult, az asztalhoz táncolt és lehúzta az előbb ott hagyott abszintot. Majd egy kis energiaitallal leöblítette… Ez az, amit nem kellett volna. Tudtam, hogy ezt már nem bírja ki a szervezete… Ő is tudta, de mégis megitta. Visszatántorgott hozzánk, ahol a hódolói tapssal várták. Szélesen vigyorgott, de a szemei a semmibe néztek. Nem tudom, hogy mennyit láthat az ember részegen, sem azt, hogy mennyit fog fel belőle. De nem hiszem, hogy sokat… Már tudtam mi fog történni, és már egy mosolyt sem eröltettem magamra. Evelin, aki a buli elején az este királynője volt, most kicsit meggörnyedve, üres tekintettel tántorgott egyik fiútól a másikig… Nem tudom, hogy miért, de némelyik kifejezetten élvezte a helyzetet. Mikor az egyik srác túlzásba vitte, megfogtam Evi kezét, hogy táncoljak vele. Egy kis idő után azonban elengedett és ismét a fiúk felé fordult. Az egyik hódolója ekkor elkezdett forogni vele. Két kör után láttam, hogy ennek nem lesz jó vége… Amint Evelin a szája elé tette a kezét, megfogtam a derekát, és sietve a mosdó felé vezettem. Ahogy beértünk az egyik wc fülkéjébe, Evelin majdnem belezuhant, de sikerült megtámaszkodnia a peremén. Egyik kezemmel a haját fogtam, a másikkal a táskámban kutattam. Ahogy megtaláltam a pót hajgumit, összefogtam vele a haját, és úgy tartottam. Egész testében remegett, miközben én nyugtatóan simogattam a hátát. Mikor egy adagtól megkönnyebbült, leguggoltam a wc mellé, és lehúztam a benne lévőt. Mondtam neki, hogy mindjárt visszajövök, ő kábán bólogatott.

-          Nos, fiúk – Mondtam, ahogy kiléptem az ajtón. – a bulinak mára vége.

-          Miért, mi történt? – Kérdezte az egyik hódoló, buta arckifejezéssel.

-          Evelin egy kicsit szétcsúszott. Előfordul az ilyesmi… Szóval köszi az estét fiúk, de ennyi volt. Minden jót, sziasztok!

Azzal visszafordultam a mosdóba. Evelin ott ült a földön, ziháltan, lefolyt sminkkel… Mindig megszakad a szívem, ha így látom… Odaléptem, lehúztam egy újabb adagot, és leültem mellé. Ekkor már sírt. 20 perc múlva, és jó néhány adag lehúzása után már nagyjából magánál volt.

-          Mindig itt kötök ki. – Suttogta. – Bocs, hogy tönkretettem a bulit.

-          Semmi baj. Előfordul az ilyesmi.

-          De velem egyre többször. – Szólt és megint elkezdett sírni.

-          Ezen majd változtatunk. – Mosolyogtam. – Különben kénytelen leszel bérleti díjat fizetni a wc-hez.

Sikerült egy kis mosolyt csalnom az arcára, de aztán el is fintorodott.

-          Fáj a torkom. – Mondta halkan.

-          Oké, mindjárt jövök.

-          Siess, nem akarok egyedül lenni.

-          Sietek.

Ahogy kiléptem az ajtón váratlanul ért a hangos zene. Odasiettem a pulthoz, és kértem egy kis üveg vizet.

-          Hogy van?

Meglepődtem, mert észre sem vettem, hogy a pultnál ott ül az egyik srác, akivel ma buliztunk. Neki kivételesen tudom a nevét: Krisztián. Egy üveg sört nyalogatott. Ő nem tartozott a hódolók közé, és ha jól emlékszem egyszer sem szekált, hogy igyak, és Evinek sem hozott italt. Így utólag nem is értem, hogyan keveredett abba a társaságba.

-          Már jobban. – Mondtam mosolyogva. – Viszek neki egy kis vizet, és nemsokára kihozom levegőzni.

-          Úgy hangzik, mintha rutin lenne. Sokszor történik ez?

-          Sajnos, mostanában egyre többször. De, megyek is vissza hozzá.

Kifizettem a vizet, és visszamentem a női mosdóba. Evi a wc peremén pihentette a fejét.

-          Jaj ne! Evi, ne aludj el! Tessék, igyál egy kis vizet.

Odaguggoltam mellé, és megitattam. Látszott rajta, hogy nem sokáig fogja bírni, és lecsukódik a szeme…

-          Már nem kell hányni? – Kérdeztem, és ő megrázta a fejét. – Oké, akkor gyere, kimegyünk levegőzni.

Nagy nehezen sikerült talpra állítani, és elindultunk kifelé. Rám támaszkodott, amíg kiértünk. A szórakozóhely előtt ott volt egy pad, amire óvatosan leültettem.

-          Várj itt, kihozom a kabátjainkat. Utána hívok egy taxit és hazaviszlek. Csak nagyon szépen kérlek, addig ne aludj el! Megteszed ezt nekem?- Kérdeztem, és ő bólogatott. – Oké. – Mosolyogtam.

Visszarohantam, és kivettem a ruháinkat a ruhatárból. Sietve felvettem a kabátom, és rohantam kifelé. Ahogy elhaladtam a pult mellett, Krisztián felpattant. Odakiáltottam neki, hogy szia, és futottam tovább.  Ahogy kiértem, segítettem Evelinnek felvenni a kabátját. Bevált a tervem, a hűvös levegőtől egy kicsit felébredt. Ahogy felvette a kabátot, ott termett Krisztián is, kabátban.

-          Most mit csinálsz? – Kérdezte, amint elővettem a telefonom.

-          Hívok egy taxit, és hazaviszem.

-          Hagyd a taxit, kocsival jöttem. Elviszlek titeket.

-          Köszi, de nem, Krisztián. Te ittál.

-          Először is, csak Krisz. Amúgy meg nem ittam alkoholt.

Felvontam az egyik szemöldököm, és az üveg sörre mutattam, ami még most is a kezében volt. Ő felemelte, és rámutatott.

-          Alkoholmentes. Egy korty alkohol sincs bennem. – Vigyorgott. – Még az első kötelező kör vodka alatt is véletlenül pont direkt wc-n voltam.

Egy ideig még méregettem, hogy igazat mond-e, de aztán eszembe jutott, hogy tényleg nem volt ott. Evi a padon már szinte eldőlt, úgyhogy döntöttem.

-          Rendben, köszi.

Krisz segített elvinni Evelint a kocsiig, és hazafuvarozta. Én hátra ültem, hogy szükség esetén mégiscsak elé tudjak tartani egy zacskót… És közben mondtam az útvonalat: most jobbra, most balra, egyenesen. Mire odaértünk, Evelin elaludt. Hiába keltegettem, annyira nem tért magához, hogy járni tudjon. Krisz ekkor a karjaiba vette, és elvitte az ajtóig. Már be akartam csengetni, mikor Betti (Evelin anyukája) ajtót nyitott. Biztosan hallotta a kocsi zaját. Krisz letette Evit a kanapéra.

-          Köszönöm, hogy hazahoztátok. Kinga, maradsz éjszakára?

-          Nem, köszönöm, haza kell mennem.

Azzal elköszöntünk és kimentünk az ajtón. Krisz kocsija előtt megálltam.

-          Köszi a fuvart, sokat segítettél! Jó éjszakát, szia! – És megfordultam.

-          Várj, most meg hová mész? – Kérdezte értetlenül.

-          Kezd világosodni, és lassan a buszok is járnak. Szóval felsétálok a városba, és onnan várok egy buszt amivel hazamegyek.

-          De hát elviszlek én, gyere és szállj be!

-          Köszi, de ne fáradj. Jó lesz így, a …

-          Nem fogom hagyni, hogy egyedül sétálgass, és busszal menj, amikor itt van a kocsim, és simán hazavihetlek. Tudod, hogy nem ittam, nem foglak letaperolni, meg semmi. Szóval csak semmi kifogás, és szállj be! – Mondta vigyorogva. – De most!

Elnevettem magam, de még mindig nem mozdultam. Ekkor kinyitotta a kocsi ajtaját és egy kézmozdulattal jelezte, hogy szabad az út a kocsi belseje felé. Elindultam felé.

-          De azért ne bízd el magad!

-          Én? Soha! – Nevetett.

Beszélgettünk, amíg hazavitt. Kedves volt és vicces, és tényleg nem taperolt le. Sőt, mikor megállt a házunk előtt, randira hívott. Én egy kicsit még húztam az agyát, majd beleegyeztem a találkába. Ezek szerint mégiscsak megéri józannak lenni éjszakában?...