Kedd este volt. A sötétség már letette lábát a földre, s az alkony homálya borította el a várost. William befejezte az aktuális fejezetet, becsukta a laptopját és öltözködni kezdett. Felvette a kockás inget a kedvenc farmeréhez, majd a fekete bársony zakót. Egyetlen pillanatra megfogta a nyakában lógó talizmánt, aztán elrejtette a ruhája alá. Ez a mások számára talán ijesztő „ékszer”, neki biztonságot és reményt jelentett. Amíg ezt birtokolja, nem bánthat másokat. Leoltotta a villanyt, s kilépett a sötétbe. Végigsétált az ismerős utcákon, kissé gyorsabban szedte a lábait, mint általában, s a könyvtár épülete előtt állt meg. Egyenesen a levéltárba sietett, s megnyugodva látta, hogy a nő még nincs ott. Csak remélhette, hogy nem talált semmit, hiszen vele szemben ő bármikor idejöhetett. Leemelte Madison naplóját a polcról, s sietve átlapozta. Megtalálta, amit keresett. A szemét elfutotta a könny, ahogy a részleteket olvasta, olyan meghökkentő volt újralátni, főleg így Madison szemszögéből. Mindig is kegyetlen embernek tartotta, ám a legjobban az fájt neki, hogy amit írt, igaz volt. Ő tette. Nem fér hozzá kétség, bűnt követett el, amelyre nincs bocsánat. Óvatosan körbepillantott, s látta, hogy a könyvtáros elmerülten szemlél valamit. Egy gyors mozdulattal kitépte a napló két oldalát, s a zsebébe süllyesztette őket, majd azt visszatette a helyére. Már az sem volt helyes, hogy Helen Harris megtalálta őket, nem akarta ismét gyanúba keverni magát. Veszélyes tudni a múlt sötét árnyairól.

Nem sokkal később megérkezett Theresa. Félszemmel figyelte, ahogy ő is a polchoz sétál, leveszi a naplót s leül a szokásos helyére.

- Jó estét, Theresa! – lépett mögé William és maga sem tudta, miért szólítja meg.

A nő felkapta a fejét, s összerezzent, ugyanakkor kellemes bizsergés szaladt benne végig a férfi hangjának simogató tónusára.

- William – nyökögte zavartan. – Megijesztett.

- Ne haragudjon, nem volt szándékomban – kért elnézést a férfi.

- Semmi baj, mostanában túlságosan félős vagyok – válaszolta Theresa, mert nem akarta elijeszteni. Fogalma sem volt, miért, de beszélgetni akart vele. – Egy ideje nem láttam.

- Tudja, - miközben helyet foglalt a nővel szemben. – hóbortos író vagyok, mint ahogy már úgyis leleplezte kilétem titkát – kacsintott s az elmúlt heti beszélgetésükre célzott. – Nappal tudok csak dolgozni, s olyankor nem szívesen bújok elő az odúmból. Sajnos este csak kedden van nyitva a könyvtár, ezért ez az egyetlen alkalom, hogy el tudok jönni.

- Áh, igen – helyeselt Theresa. – Tudom, mire gondol. Én sem voltam itt pár napja. Tudja édesapám beteg lett, elkapott valami vírust és őt kellett ápolni.

- Mi férfiak, a teremtés koronái igencsak el tudjuk magunkat hagyni, mikor betegek vagyunk – mosolygott. – Hogy halad a kutatással? – mutatott a fejével a naplóra.

- Egész jól – válaszolta a nő. Nem tudta miért, de úgy érezte, bízhat Williamben. – George lánya Elisabeth, aki egy igazi úri hölgy volt a leírás alapján, mély rokonszenvet táplált a feketék iránt, s gyakran kiosont közéjük. Egy alkalommal az apja és az Ön névrokona, William Taylor utána mentek. George megfenyegette, hogy baja esik a rabszolgáknak, ha még egyszer ott találja. Nem érezte méltónak a lányához az effajta viselkedést. Azonban Williammel rokonszenvezett, s jó partinak tartotta Elisabeth számára. Közben különös halálesetek történtek a környéken, az áldozatokat valamilyen állat támadta meg, s kiszipolyozta a vérüket. Olvastam a seriff korabeli jelentéseit, fogalma sem volt mi tehette.

- Miért érdekli mindez magát? – kérdezte William őszintén. – Aligha van szervesen köze a város alapításának történetéhez.

- Igaza van – sóhajtotta a nő. – De talán köze van az édesanyám halálához, akit nincs még két hónapja, hogy hasonló sérülésekkel találtak az utcán. Ugyanazok a nyomok, az orvosok, a rendőrség most is tanácstalan. Lennie kell valaminek George Madison naplóiban, amit megtalált az anyám, s ami miatt megölték.

- Fogadja őszinte részvétem az édesanyja miatt. Tudom, milyen fájdalom elveszíteni egy anyát – együttérzően megfogta a lány kezét, majd folytatta. – De nem hiszem, hogy bármit is talál bennük. Akkoriban errefelé sok volt még a vadállat. Farkasok, pumák, elvadult kutyák hemzsegtek erre, nem is beszélve az indiánokról. Nincs rá bizonyíték, hogy mi történt az 1850-es években.

Theresa nem akart tudomást venni a férfi szavairól, szentül hitte, hogy nyomra bukkant. Forgatni kezdte a lapokat, s kereste az előző alkalommal abbahagyott részt. S akkor vette észre. Átható szemeit Williamre szegezte, s diadalittas volt a pillantása.

- Mondtam magának William. Van itt valami… ebből a naplóból hiányzik pár lap, amik legutóbb még benne voltak…

- Tudja mi állt rajtuk? – kérdezte izgatottan és igyekezett leplezni a hangjában bujkáló remegést.

- Nem – sóhajtotta elkeseredetten Theresa. – De emlékszem, hogy nem volt benne hiányzó lap. Valaki kitépte!

- De ki tehette? – William tesztelni akarta a lányt és el akarta terelni magáról a gyanút.

- Fogalmam sincs – suttogta Theresa és nem akarta, hogy bárki is meghallja a beszélgetést. – Mikor megtalálták anyát az utcán megsebezve, minden eltűnt mellőle. A jegyzetei, a feljegyzései, még a laptopja is. Ebből is gondolom, hogy mindez nem véletlenül történt. Nem arról van szó, hogy valami ostoba zsebtolvaj megtámadta és megölte a pénztárcájában levő öt dollárért. Valaki azért ölte meg, mert rájött olyan dolgokra, amikre nem lett volna szabad. És ezek a dolgok nem új keletűek. Köze van az 1850-es évekbeli eseményekhez.

- Van logika abban, amit mond. Van róla sejtése, mivel állunk szemben?

- Úgy gondolom, hogy akkoriban is valami rablóbanda garázdálkodhatott itt Huntsville környékén, s állattámadásnak álcázták, mikor megöltek valakit. Talán megfélemlítés volt a céljuk, talán több. Raboltak, fosztogattak. Talán ezek a mostaniak is őket akarják utánozni. Ha eltüntetik a naplókból a rájuk vonatkozó részeket, anyám feljegyzéseit, akkor megúszhatják a bűntényeket. Talán George Madison leleplezte őket. Talán azokon az oldalakon valami közelebbi információ állt a bandáról.

- Lehetséges – felelte megkönnyebbülten William, hogy Theresa még csak nem is gyanakszik rá vagy más okra. – Segítek magának, ha akarja.

- Kedves magától, William, de nem akarom bajba keverni.

- Engem nem olyan könnyű, higgye el – mosolygott meggyőzően. – Ha úgy alakul, meg tudom magam védeni. És akár Önt is.

- Miért akar segíteni? – értetlenkedett továbbra is Theresa. Jogosan. William teljesen ismeretlen, most beszélnek másodszor.

- Meghatott a történet és bevallom kíváncsivá is tett – felelte őszintén. – Tudja nekem ez az életem. A múlt, rejtélyek megoldása. Talán a segítségére lehetek.

- Rendben, de bármikor kiszállhat, ha úgy érzi túl veszélyes, vagy nincs ideje rá. Meg fogom érteni. Én viszont sosem fogom feladni. Meg fogom találni, ki a felelős anyám haláláért – elszántan mondta ezeket, és ahogy a szemébe nézett, William el is hitte a szavait.

- Jól van. Mondjon el mindent, amit tud.

Theresa az este hátralevő részében elmesélt mindent részletesen. Elmesélte, mikor, hogyan találták meg Helent. Mit írtak az orvosi jelentések, mit mondott a rendőrség. Elmondta azt is, amit Adam mondott neki, azt hogy megfenyegette, hogy hagyja abba a nyomozást, mert baja esik. Ebből arra következtetett, hogy valamit a rendőrség is eltitkol. William figyelmesen végighallgatta, s megfogadta magában, hogy ha hazamegy, elmélázik a múlton, s próbál visszaemlékezni azokra az időkre. Bár neki akkoriban, egészen más problémái voltak, s el kellett menekülnie azok után, amit tett. Azonban voltak dolgok, amik nagyon is élénken éltek az emlékezetében. Sosem gondolta, hogy valaha még beléjük botlik. Sosem gondolta, hogy ennyi év elteltével, újra fognak próbálkozni, ugyanott. Ostobák! És milyen veszélyesek! Meg kell őket állítania!

Amikor a könyvtáros szólt, hogy rövidesen zárnak, Theresa egy óvatlan pillanatban a kabátjába csomagolta a naplót, amit ezúttal egészen véletlenül nem adott le a ruhatárban.

- Theresa, mit csinál? – kérdezte meglepetten William.

- Muszáj elolvasnom, megtudnom mindent, nem ülhetek rajta hetekig. Majd visszahozom, ha végeztem vele.

- Ez veszélyes – tiltakozott William. – És ha rájönnek? Észreveszik?

- Senkinek nem fog feltűnni, nyugodjon meg. Rajtam kívül itt nem sok ember fordul meg. Pár nap és visszahozom.