Kovács tőle szokatlanul idegesen toporgott Radnai irodája előtt. Nem szokott hozzá, hogy kudarcról kelljen jelentést tennie és őszintén megvallva ez azért zavarta az önérzetét. Sok–sok víz lefolyt már a Dunán mióta utoljára sikertelenül zárt egy megbízást és ezt a mostanit jobb híján nem lehetett másként értékelni, mint teljes kudarcot. Modori nem tért vissza a hotelbe, valószínűleg volt elég esze ahhoz, hogy tudja, megtalálták. Bár hagytak ott egy megfigyelőcsapatot, de Kovács nem ringatta magát olyan tévképzetekbe, hogy van bármi értelme az egésznek. Amint néhány húszezresért cserébe megtudták a szállodaportástól, Modori barátnője az éjszaka folyamán elég sietősen hagyta el a hotelt, így értelmetlen volt arra várni, hogy feltűnjenek ott, azonban ez a szál sem maradhatott elvarratlanul.

Ami az elrabolt ékszereket és papírokat illeti legalább egy minimális sikert elkönyvelhettek. Az előző napi rablás során ellopott javakat maradéktalanul sikerült visszaszerezni és már ez is néhány millióval csökkentette a veszteségeiket, nem mintha ez sokat nyomott volna a latban. Ezen kívül viszont nem volt más jó hír. A korábbi akciókból semmit nem találtak meg, még értékelhetőnek mondható nyomokat sem. Se pénz, amit ellenértékként kaptak volna, se nyomai annak, hogy hova rejtették az ékszereket, semmi.

És ha ez még nem lett volna elég, a harmadik rabló is életét vesztette, mielőtt kihallgathatták volna. Azt ugyan sikerült kideríteniük, hogy kik voltak, de ezzel nem mentek sokra. Mindhárman a rendőrség bevetési csoportjánál dolgoztak, amíg ilyen–olyan okokból ki nem rúgták őket. Még az éjszaka folyamán elmentek a lakásaikra, de hiába dúlták fel azokat, ott sem találtak semmit. Ékszerek, pénz, iratok, mind köddé vált. Az igen valószínűtlennek tűnt, hogy Modori az életét mentve még nyomok eltűntetésével is foglalkozott volna, így maradt az, hogy valószínűleg már mindent átadtak a megbízónak. Ez pedig azt jelentette, hogy a rablási sorozat, ha esetleg egy rövidebb kihagyással is, de folytatódni fog.

– Bemehet Radnai úrhoz – hozta vissza Kovácsot a jelenbe a vezér titkárnője.

– Köszönöm Terike – felelte neki fél lábbal már az ajtón belülről. Határozott léptekkel a főnök asztalához sétált és egy erőteljes kézfogás után helyet foglalt a tárgyalópartnerek számára fenntartott széken.

– Tehát akkor az akció tulajdonképp teljes kudarc, jól értem? – kezdte azonnal a köszönés után Radnai. Bár kérdést tett föl, az lényegében sokkal inkább volt kijelentés. Kovács ugyan felelhette volna erre, hogy nem teljes, hisz megtudták kik voltak az elkövetők, ismerték a szökésben lévő rabló nevét és megtaláltak néhány elrabolt ékszert, de eszében sem jutott ilyen jelentéktelen dolgokkal mentegetőzni.

– Igen mondhatjuk – felelte szűkszavúan. Bár egyetértett a kijelentéssel, esze ágában sem volt meghunyászkodni. Egyrészt mert biztos volt benne, hogy ő maga személy szerint nem követett el hibát, másrészt mert meg sem fordult a fejében, hogy gyengeséget mutasson Radnai felé.

– Lehet örülnöm kellene, hogy három rabló halott, de sajnos ezzel nem nyertünk semmit. Példát statuálni azért jók lesznek, szóval terjesszétek el, hogy mi lett azokkal a bolondokkal, akik packázni mertek velem. Tudnia kell minden pitiáner kis útszéli tolvajnak, hogy így jár az, aki ki mer engem rabolni.

– Erről már gondoskodtam is.

– Helyes – dőlt előre a székében a vezér, hogy bizalmasabban szólhasson Kovácshoz. – Mi történt ott a raktárban Janikám?

A bérgyilkos ismerte már annyira a főnökét, hogy tudja, a személyes hangnemmel csak próbál a közelébe férkőzni, szó sincs olyasmiről, hogy ez ténylegesen baráti érdeklődés lett volna részéről.

– Még nem állt össze egészen a kép. Rájuk törtünk, mire az egyikük pisztolyt rántott. Őt lelőttük, a többiek pedig sikerül fedezékbe vonulni. Próbáltunk velük tárgyalni, de nem voltak hajlandók megadni magukat. Kilőtték a világítást, és a hirtelen jött sötétben kettejüknek sikerült kereket oldani. Közülük az egyikkel Rohász végezni tudott, de a másik kocsiba pattant és elhajtott. Üldözőbe vettük, de sikerült meglógnia. – A száraz tényekre szorítkozott, mert semmiképp sem akart abba a hibába esni, hogy a magyarázata mentegetőzésnek tűnjön. Mentegetőzni csak gyenge emberek szoktak és ő sok minden volt, de gyenge az nem. –  Az a gyerek egy őrült – tette azért hozzá a végén.

– Gondolom fel is szívódott, különben nem beszélgetnénk itt – jegyezte meg Radnai.

– Nincs nyomunk a tartózkodási helyét illetően, de tudjuk, hogy kicsoda.

– Hát, az is több mint a semmi. Új játékos, vagy már hallhattam róla?

– Egész biztos hallottál már róla. Pár éve tele volt vele a média. Modori Alex.

Radnai az emlékeibe túrt. A név ismerős volt neki, de hirtelen nem tudta hova tenni. Végül rövid gondolkodás után visszakérdezett:

– Az autóversenyző?

– Igen. Ahogy sikerült kiderítenem róla, miután a karrierje zátonyra futott, elég nagypályás játékos lett belőle.

– Tényleg? Soha nem hallottam róla.

– Nem itthon, Olaszországban. Elkapták párszor, de elítélni soha nem sikerült.

– Ezek után adódik a kérdés: ha olyan nagypályás lett, miért vett részt itthon egyszerű rablásokban?

– Gondolom pénzért. Ne feledd főnök, soha egy percig nem hittük, hogy ez a rablásról szól.

– Akkor tehát ő az utolsó nyomunk?

– Igen, de elkapni nem lesz egyszerű. Először is meg kell találnunk, utána pedig úgy kell lecsapnunk rá, hogy nincs autó a közelében.

– Annyira jó?

– Annyira. Egy nap alatt két olyan manővert is láttam tőle, amire senki nem lenne képes, akit ismerek. A volán mögött egy kibaszott virtuóz a kölyök… – erre várt Kovács, a pillanatra, amikor képes lesz beleszőni az ötletét a beszélgetésbe anélkül, hogy az mesterkéltnek tűnne – Ami azt illeti… szerintem alkalmaznunk kellene.

– Azt hiszem nem tudlak követni – nézett rá zavartan Radnai.

– Főnök, mindig igyekeztél a legjobbakat magad köré gyűjteni. Egy ilyen sofőr egészen biztos a hasznunkra válhatna.

– Mégis hogyan? Rablási dolgokkal rég nem foglalkozunk, személyes sofőröm meg már van.

– Hányszor is támadtak meg tavaly? – húzta fel a szemöldökét Kovács.

– Kétszer, de nevetségesen elcseszett próbálkozás volt mindkettő. Miért?

– Szerinted nem jönne jól egy ilyen sofőr a menekülésnél?

– Nem feltétlenül érzem szükségét, de hallgatlak.

– Én azt mondom, nem árthat, ha van valaki hozzá hasonló a csapatban. Lehet soha nem lenne szükség a képességeire, de ha egyszer mégis, akkor nagyon. Ez természetesen szigorúan csak feltételes módban. Először azt kell kiderítenünk mit tud, addig ez csak spekuláció.

Radnai hátra dőlt a székében és piramist formázott a kezeivel az arca előtt. Nem ösztönös mozdulat volt ez a részéről. Mélyen legbelül egy igazi pozőr bújt meg benne, de csak néhány ilyen többé-kevésbé szándékos pozitúrája volt, amelyektől már akkor sem tudott volna megszabadulni, ha akar.

– Jól van – bólintott rá az ötletre, egy olyan félperces gondolkodást követően. – Nézzük meg mire jutunk a sráccal. Amúgy is élve kell elkapni, legfeljebb nem lesz megkínozva, amíg nem beszéltem vele.

Kovács nem is akart ezzel vitázni. Neki is ugyanez járt a fejében.

– Akkor én megyek is, folytatom a keresését – állt fel a székéből. Kezet ráztak majd határozott léptekkel elhagyta az irodát.

A nagy baj az volt, hogy semmi elképzeléssel nem rendelkezett azt illetően, hogy hogyan találják meg Modorit. Tény, hogy volt neki egy magánnyomozó-igazolványa, de valójában a nyomozás soha nem tartozott a fő feladatai közé. Persze kellett neki már megtalálni korábban is szökevényeket, de velük könnyű dolga volt. Rendszerint olyanokkal akadt dolga, akik meglopták Radnait, az ő előkerítésükhöz pedig nem kellett mást tenni, mint a megfelelő emberek lábát eltörni, akik azután készségesen kiadták a menekülőt. Csakhogy Modori évek óta nem élt az országban, nem voltak ismert élő honi bűntársai, az olaszok meg – akiken keresztül előző nap sikerült megtalálni – ezúttal egészen biztos nem lesznek a segítségére. Ha kapcsolatba lépett velük Modori azért, ha nem akkor meg azért. Azt a hazugságot pedig, hogy szükség van a szolgálataira még egyszer nem lehetett előadni, hisz úgysem hitte volna el senki, az éjjel történtek után.

Az amerikai filmekben mindig figyeltetik a reptereket és pályaudvarokat, itthon azonban ez nem volt járható út. Egy Modorihoz hasonló fickó egész biztos autóval menekülne, már ha el akarna tűnni az országból. A határok megnyitásával az a lehetőség is megszűnt, hogy esetleg ott elcsípjék. Körözést sem adathattak ki ellene, hisz akkor a zsaruk kapják el először és ki tudja mi mindent csicseregne el nekik, mielőtt eljutnak hozzá. Bár megindított a maga útján néhány folyamatot, amikből kis szerencsével visszacsöpöghetett felé némi használható infó, de kizárólag arra, nem lehetett alapozni.

Amennyire meg tudta állapítani az összes lehetőséget kihúzta a listáról, de nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen apróság ez eltántorítsa a céljától. Nem, különösen figyelembe véve azt, hogy a terveihez szüksége volt Modorira. A terveihez, amikről ha Radnai tudott volna, még az irodáját sem hagyja el élve…