Közös udvar 17.

          Közös udvarunk konglomerátuma megbomlani látszott. Ezt mindenki sajátos módon vette tudomásul. Talán olyan is volt, aki örült , de szerintem, többen voltak azok akik bizonyos fokig sajnálták. Silághiné biztos örült , hogy Vékonyné nem veszélyezteti tovább csipeszeinek leltárállományát, és a Vékony gyerekek sem kiabálják tele szobáját konyháját, a nyitott ablakon keresztül. Vékonynénak meg az okozott gondot, hogy az új  otthonában talál-e majd kellő mennyiségű pletykálni valót. Híába nem ismerte kellőképpen a falut-- sőt egyáltalán. De Karcsi meg magyarázta neki , hogy ahol te ott vagy , ott lesz pletyka is, úgyhogy  aggodalomra nincs semmi okod.

          Silághinénak egyre rosszabul ment a sora mert, egyre kevesebben voltak már azok, akik mosattak, vasaltattak vele. Ezért sokat ült kint az udavaron, mesélt nekünk a háború elötti idökről -- természetesen románul-- amikor kicsi darabka földjükön, férjével együtt kapálgatták a kukoricát, amit megdaráltak,  amiből aztán finom puliszkát főztek,  de kenyérre sem volt gondjuk, mert volt egy kis búzájuk is - nem sok, de annyi mindig volt, hogy a mindennapi kenyerük meglegyen.  Igaz nem itt volt, hanem valahol egy szilágysági kis faluba. Szivesen hallgattuk, mert lassan beszélt, és a szavait, még a gyér nyelvismertünk ellenére is megértettük, de ha valami nem volt világos akkor ott volt Hilda, aki azonnal kisegitett bennünket. Igy aztán mi gyerekek egész jól elvoltunk mindenkivel, mert neveltetésünk által, kötelező módon tiszteltük a felnőtteket, még akkor is, amikor esetleg minden ok nélkül ránkripakodtak, pusztán azért mert, rossznapjuk volt, mert elfogyott a pénzük, vagy családi problémáik adódtak. 

           Először Vékonyék költöztek el, a költözködésnél mi is segitetünk,  amit tudtunk,  mert akkor az volt a szokás , hogy a gyerek ha már egy sámlit odébb tudott tenni,  akkor azt már egyedül kellett megtegye,  így aztán napról - napra egyre több mindent  megtudott csinálni a gyerek, és egyre kevesebbet volt ráutalva a szülői segitségre, aminek az lett az eredménye, hogy már zsenge korban a gyerek tudott segiteni a szülőnek .

          Vékony Karcsi hamar feltalálta magát új  munkahelyén,  mert a szakmáját kitünően  ismerte , úgyannyira , hogy még a legkritikusabb falusi asszonyok sem tudtak belekötni abba a kenyérbe amit Karcsi megsütött. Nagyszerű szakismerete mellett, vicces természetével  hamar belopta magát az asszonyok szivébe, anélkül , hogy megerőltette volna magát. De jajj volt annak az asszonynak , amelyik nem jól dagasztott kenyérnek valót hozott a szakajtókosarába, netalán túl lágyra sikerült, mert akkor Karcsi azonnal megjegyezte , hogy ebből bizony nem kenyér lesz , hanem lapótya. Aztán meg odasugta az asszonynak: Aztán jöjjön egy kicsit hamarabb a lapótya után , hogy a  falubéli asszonyok ne lássák , milyen tésztát hozott. Akit Karcsi egyszer- kétszer kioktatott, az többet nem vétette el a kenyértészta dagasztását.  Saját lisztből is sütöttek, nem csak kenyeret , hanem fonott kalácsot kiflit, néha még perecet is.Ez kuriózum volt, mert az előbbi pék nem sütött ílyesmit.  A fonott kalácsot, kiflit, perecet Vékonyné értékesitette, ami nagyszerű alkalom volt arra , hogy megismerje a környék asszonyait lányait , és azt is  megtudja , hogy kiben  milyen mélyen van a pletyka magja  elásva.

           Azt viszont nem kell senkinek sem elmesélnem, hogy ilyen pékségbe igen nagy meleg van. Ezért aztán hamar megszomjazik az ember -- a pék meg pláne. De mit ád az Isten, hát a pékségtől alig húsz méterre volt a korcsma. Karcsi előbb próbálta a szomját oltani vizzel , de hamar rá jött , hogy ha úgyanezt sörrel teszi  akkor tovább birja a hőséget. Úgy belejött , hogy a viznek már nem is volt hűsitő hatása nála, csak kizárólag a sörnek.

          Csakhogy a sörnek útóhatása is volt: A Karcsi esetében, ez abban nyilvánult meg,hogy  ílyenkor nem birta ki , hogy meg ne simogassa netán megcsipkedje a fehérnépek fenekét, amit az asszonyok nem is vettek olyan rossz néven. A baj csak az volt , hogy egy ilyen csipkelődős hangulat alkalmával , éppen arra járt Vékonyné , aki szemtanúja volt annak , hogy  férje ura éppen egy fehérnép fenekét csipkedi. Hát Vékonynénak sem kellett több, mert rögtön elővette válogatott szemrehányásait, átkait és szitkozódásait  , amit egyszerüen nem tudott abbahagyni, még akkor sem amikor Karcsi már rég  bement a szobába vezekelni.Vékonyné még mindig mondta, szikrázó szemmel , hadonászva amikor észrevette , hogy Karcsi nincs is ott. Akkor benyitott a szobába,  de még nem fogyott el szájából az átoksor, amikor látja, hogy Karcsi ül egy széken, és egy esernyőt tart a feje fölé. Ezt látva Vékonyné, szinte orditva megkérdezi: Te meg mit csinálsz itt? Karcsi, angyali nyugalommal , bűnbánó arccal válaszolt: Várom , hogy elmúljon a vihar!