Közös udvar 35.

           Viktor és a hölgy  felemelkedtek  a földről az első Auf!-felszólitásra. A két köpcös határőr-- vállukon puskával, kezükben erősfényű elemlámpával, lezserül körbejárták a két határsértőt, majd az egyik eloltotta lámpáját, és másik lámpa fényénél test motozást hajtott végre.-- Alle ist in Ordnung-- mondta, amit Viktor is értett, minden rendben-- mondta tovább a hölgynek.Ekkor a hölgyet elfogta  a sirás, amit sokáig  nem tudott abbahagyni-- a két határőrnek kellett támogatnia , hogy tovább tudjon haladni, miközben Viktor átvette csomagjait.

           A két határőr meg volt győződve , hogy  férj és feleségről van szó, és csak később hosszabb magyarázat után--akkor még tolmács nélkül-- derült ki,hogy csak nem rég találkoztak, és a félelem vette rá őket , hogy szövetkezzenek az átmenés idejére. Fürdési lehetőséget kaptak, és ruházatukat is rendbe hozhatták. Néhány felületes kérdést tettek fel nekik, a további szándékaikra vonatkozóan. A hölgy ekkor mutogatta el , hogy neki a férje már három hónapja itt kell legyen valahol , és mondta a nevet : Kovács Bálint.  A határőrök jegyzeteltek valamit, majd  mondták , hogy a következő nap lesz egy normális meghallgatás -- tolmács jelenlétében -- amikor elmondhatják a problémáikat, meghallgatják és betartják a menekült tábor szabályzatát, ameddig a tábor lakói lesznek. Ebböl ők csak annyit értettek , hogy holnap , de az is elég volt , hogy megnyugodjanak és nyugovóra térjenek, a női , illetve a férfi barakkban.

           Viktor nem tudott elaludni , és egész éjjel az ismert német szavakat ismételgette: Ich will arbeiten,  danke schön, Ich bin Elektrotechniker. Húszonnégyen voltak a barakkban, de még volt négy üres ágy ,amiből reggelig még kettőt elfoglaltak szintén erdélyi menekültek. Az éjszaka folyamán, senki nem beszélt , mindenki elvolt foglalva a maga bajával, örömével gondjaival. Két-három nap után meglehetett állapitani , hogy  ki az aki magányos menekült és ki az  aki családot gyereket , feleséget szülőt hagyot hátra , sőt azt is,  hogy milyen körülmények között. Az egymást soha nem látott emberek, barátkozni kezdtek, segitettek egymásnak a semmiből , zoknit adtak kölcsön akkor amikor ,nekik is annyi maradt ami, a lábukon volt. Cigarettával kinálták egymást, és egymást kérdezgették , honnan, és hova tovább. Egyeseknek kész terveik voltak, hogy megsem állnak Amerikáig, és volt aki maradni akart , vagy csak Svájcba akart eljutni. A dolog csak látszólagosan volt egyszerű, mert nem mehetett mindenki oda ahova akart, csak oda ahol volt fogadókészség , és csak annyian ahányat hajlandóak voltak befogadni. Könnyebb helyzetben voltak azok akik rokont tudtak igazolni, a  nyugati világ bármelyik pontján-- mert azok körében az ügyintézés hamar lefolytatódott, iratokat kaptak és elhagyhatták a tábort és az országot. Akinek nem volt elérhető rokona, annak várni kellett amig valahol befogadó hazára talált.

           Másnap megkezdődött a meghallgatás, Kovácsnénak megtalálták a férjét, és be is hivták a meghallgatásra. Szivettépő összeborúlás volt az övék, mert szinte el sem hitték , hogy sikerült mindkettőjüknek eljutni külön-külön a szabad világba. A további terveikben Amerika szerepelt, de azt még azon a napon megváltoztatták, hogy inkább Ausztriába maradnak, mert ha nem is közeljövöben, de előbb utóbb azért szeretnék meglátogatni szülőföldjükön maradt rokonaikat. És a férj állitása szerint az egyáltalán nem biztos , hogy azt Amerikából olyan könnyen megtehetik.

          Viktor nem értette , hogy a meghallgatást miért huzzák- halasszák egyik napról a másikra. Aztán arra is rájött, mert a barakkban is volt egy-két beépitett ember aki társalkodás közben sokmindent megtudott a menekültekről , amit aztán jelentett is a menkülttábor parancsnokának. Ezért fordulhatott elő , hogy aki köztörvényes bünöző volt hazájában, azt  szépen visszazsuppolták. Amig Viktor ezt nem tudta addig ő is állandó rettegésben élt, és eltudta képzelni , hogy egy  napon őt is visszaküldik.

         Aztán a kihallgatáson elmondta nevét, László Viktornak hivnak, amit a jegyzőkönyvezető hölgy már egyenesen Wiktor Lászlónak irt. Már tudták , hogy villanyszerelő  azt is tudták , hogy már volt szökési szándéka, sőt azt is, ezért négy kemény hónapot ült egy romániai börtönben. Amikor a külföldi rokonok kérdéshez értek akkor elmesélte , hogy mennyasszonya van  Izráelba. A kihallgató tiszt pontos nevet cimet, kért Viktortól .  A névvel nem volt semmi baj , a cimet viszont  nem tudta megmondani csak annyit tudott , hogy Hajfa környékén, egy kibucba dolgozik és Betty Rose-nek hivják.

        Hogy, Betty Rose-t megtaláljuk a  nemzetközi vöröskereszt segitségére lesz szükség ami beletelik egy kis időben elsősorban a hiányos adatok miatt-- mondta a jegyzőkönyvveztő, és összezárta  jegyzőkönyvét. Viktor megköszönte, és elmondta , hogy dolgozni szeretne amig Betty Rose, vagyis az ő Bözsikéje megérkezik.