Közös udvar 37.

           Bözsike nagyon feldobott hangulatban, és semmitől sem akadályoztatva indult el a repülőtér jegyirodájába, ahol egy darab jegyet szándékozott váltani a Schwechat-i repülőjáratra.Pontosan odaérkezése után, egy év és három nappal. Nem volt szándékában sok csomagot vinni magával, hanem inkább a pénz akarta megóvni, mert arra számitott , hogy kevés a valószinűsége annak , hogy Viktor valami sok pénzzel rendelkezne. Tudta  ő nagyon jól , hogy mire számithat, de sokat tanult a pénzről a pénzfelhasználatról , sőt az üzleti életről is a kibucban , mert voltak olyan kollégai akik a kibuc  pénzűgyeit intézték, és szivesen tájékoztatták a kollegákat a reális pénzügyi  helyzetről. Bözsike nem szándékozott örök életére a kibucban maradni, viszont ha már ott volt akkor igyekezett minden megtanulhatót, elsajátithatót magáévá tenni, mert arra gondolt , hogy a továbbiakban mindennek hasznát veszi , amit sikerül megtanulnia. Igy volt ez az angol, és héber nyelvismerettel is, vagy akár a nagyüzemi tyuktenyésztéssel , és tojás termeléssel.

           Amikor a repülőjegy a zsebében volt azonnal telefonált Viktornak , hogy pontosan mikor érkezik és hova. Már nem sírt nem ikegett, csak a boldogság tette egy kicsit szaggatottá a beszédét. Viktor is már kitudott ejteni néhány szót, ami abból állt -- fogalmad sincs , hogy mennyire várlak,  az ő beszéde is el-elcsuklott a boldogságtól.

          Viktor megkapta az eltávozási engedélyt és mellé még egy ideiglenes papirt is, ami feljogositotta a hatóságok előtt , hogy jogosan tartózkodik, és utazik az ország területén. Egy nappal a Bözsike érkezése előtt felutazott Bécsbe ahol egy kisebb szállodába szobát bérelt három éjszakára. Aztán megszámolta pénzét és szomorúan vette tudomásul , hogy vagyonkája igen-igen megcsappant és  azzal a kevéske dollárral -- jó beosztással sem tud tovább mint egy hétig ,másodmagával Bécsben maradni. Viktornak halvány fogalma sem volt a Bözsike pénzűgyi helyzetéről, mert erről egyáltalán nem volt alkalmuk beszélgetni , de nem is igen akartak , mert az pillanatnyilag egyáltalán nem volt fontos , mert csak egyetlen egy cél lebegett előttük a viszontlátás öröme!

          Bözsike felszállt a repülőre,és az ablakból bámulta a sivatagot, majd a tengert. Szinte egyformának tüntek, mindkettő "hullámzott" , csak a szinük különbözött , de az nagyon, és ez jól esett az ember szemének , ahogy  sárgás, szürke szin helyét átvette  a nyugtató zöldeskék. De azért volt benne valami nyugtalanitó is , ha arra gondolt az enber , hogy akár le is lehet zuhanni , és akkor mindennek vége! Vége a kitartásnak , az emberfeletti munka eredményének  amit a kibucban végzett, semmivé válhat a Viktor kitartása, kockázatvállalása is . Ilyen gondolatok gyötörték amikor megjelent előtte az Alpok vonulata --kivehető volt Mont Blanc , és érezhető volt ahogy a repülő egy kis irányváltással megcélozza Bécset , pontosabban annak repterét a Schwechat-ot.

          Egy nagyobb robaj , egy kis zuhanórepülés, és a hatalmas repülőgép máris a kifutó pályán találta magát, ahol még gurúlt egy kicsit majd zökkenőmentesen megállt.

         Viktor ,a váróteremben  hol az érkezési táblát , hol meg az óráját nézte. Az érkezési tábla mellett egy virágüzlet volt található , ahol gyönyörű vörös rózsák hivogatták a várakozókat , hogy virággal fogadják a kedves érkezőt. Viktor, szerény anyagi helyzete ellenére  sem tudott megtagadni Bözsikétől három pompás rózsaszálat, amit a kereskedő egy nagyon szép arany szinű csomagoló papirba csomagolt. Az érkező folyosó irányába indúlt , ahol mindjárt az elsők között megpillantotta Bözsikét kibontott hajjal, csinosan, ragyogó kutató tekintettel. Kezében egy kis kézitáska, és retikül.

        Bözsike is észrevette, mindketten meggyorsitották lépteiket , ami már inkább fútás volt , mint menés, majd boldogan összeölelkeztek, és mindkettőjük arcán patakzott a könny. Percekig maradtak úgy, anélkül , hogy egy szót is tudtak volna szólni egy máshoz, csak érezték egy mást és nem jött , hogy elhigyjék , hogy újra egyűtt vannak és együtt maradásuk már senkitől az égvilágon nem függ. Nehezen indult a szó, csak simogatták nézegették csodálták egymást, mert beszélni még nem volt erejük, pedig a boldogság akkora erőt kinált nekik , hogy akár az Alpokat is képesek lettek volna odább tolni! Legalább egy félóra telt el igy egymásra találva egymásba elmerülve egymás simogatásába. Egy év absztinenciája, frusztráltsága , bánata, öröme volt ebben az ölelésbe simogatásba.

         Aztán Bözsike megkapta a kis bőröndjét, felültek az autóbuszra amelyik éppen annál a szállodánál is megállt, ahol Viktor bérelt szobát. Egyszerű kis szoba volt , egy kicsit emlékeztete őket a a közös udvarbeli szobájukhoz, csakhogy itt egy kicsit konfortosabb volt mert volt fűrdőszoba is. Azt mindjárt  ki is próbálták , és utána úgy egymásnak estek mint aki  hosszű idő óta nem látott , férfit illetve nőt. Ez már nem csak sex volt, ez már egy nagy szerelem kiteljesedésének feltartóztathatatlanságának   a megnyilvánulása volt, aminek a gyümölcse  egy szabad világba, szabad emberként nőhet fel, és a vasfüggönyről csak a szülők elbeszéléseből értesülhet , de soha nem tapasztalhat meg. 

         Estére vacsorázni mentek, egy kisvendéglőbe, ahol sramli zene szólt és most először a Bözsike megérkezése óta, nyugodtan, félelem és aggódás nélkül beszélgetni tudtak mindenről, elsősorban a múltról, de csak  keveset, a jelenről nem volt mit beszélni, mert az adva volt. A jővőt fürkészték, kutatták és biztak abban ,hogy ha talán egy kicsit későn is, de végre megérkeztek a szerelem és szabadság birodalmába-- szinte egy időben. És ez boldogsággal töltötte el megviselt szivűket.

        Vacsora után  lesétáltak a Duna partra-- nem is olyan nagy állapitották meg mindketten szinte egyszerre, és Viktor hozzátette -- bolond ez a folyó hisz ő az egyetlen nagy folyó amelyik nyugatról keleti irányba folyik, a többinek több esze van mert azok nyugatra tartanak! -- Akárcsak mi, szólalt meg a hátuknál Kovács Bálintné, aki férjével együtt szintén letelepedett melléjük a Duna-part lépcsőjére.  Sokáig beszélgettek, egészen rájuk sötétedett. Kovács Bálinték elmentek , hogy nyugovóra térjenek.Viktorék addig maradtak , amig a Duna vizén fényt vetett a holdvilág ami éppen a szemükbe világitott. A hold éppen olyan itt is mint amilyen odahaza volt-- jegyezte meg Viktor. Bözsike rábólintott és szép fejét, gyönyörű haját a Viktor vállára hajtotta, és elszenderedett csendesen a májusi éjszakában. A közös udvar felől álmodott!

       De mi lett a közös udvar lakóival?

Grósz Hildával , közel két évig leveleztem, Torontóban laktak, aztán egy idő után nem jött több levél.

 -Szerdahelyiékről azóta sem hallottam semmit.

 -Silághiné testvére egyszer megkeresett bennünket , és elmesélte , hogy testvére  meghalt, sokat dolgozott, mosott vasalt. És József Attila óta tudjuk , hogy a mosónők korán hallnak!

-Karcsival a pékkel ezerkilencszáz nyolcvanban találkoztam utóljára, éppen akkor ment nyugdijba. Elmesélte, hogy Béluka jól tanult ,mérnök lett és külföldre távozott. Karcsika nem tanult jól, pék lett és most ő vezeti a pékséget , és éppen úgy csipkedi a lányok asszonyok fenekét mint ő annak idején.A nagyobbik lány elvált, a kissebbik épp nem rég ment férjhez, a nővére volt férjéhez.

-Vékonyné, a falu szája lett, és amit nem mond be a rádió és nem közöl a televizió , azt tőle lehet megtudni, de akár többet is -- már igy, a falu viszonylatában.

Remélem nem feledkeztem meg senkiről! De , magamról! Magamról csak annyit hogy nem feledkeztem meg Bözsikéről, és az ő kedvéért irtam meg a közös udvar történetét!

                                       V É G E.