Elvarratlan Szálak


        Felhők szürke leple kezdte kisajátítani magának a kék ég fényét és a tűző nap ragyogását. Vihar közelget. Baljós előjel, gondolták a népek. Mindenki, aki csak tehette az fedél alá vonult, elhallgattak Sárkányfészek körkörös útvonalai. Nem csak a lassan kúszó árnyak elől, hanem mindattól, ami ilyenkor előmerészkedik koszos vackából. A banditák, a törvényen kívüli csoportok, vagy csak szimpla piti tolvajok. Vihar idején van náluk a bőségesen termő "aratás". Minél komolyabb az isteni csapás, annál több kárt tudnak okozni, annál több tárgyat tudnak ellopni, a felhőszakadásra és a vad szelekre fogva tettüket. Senki sem merészkedik ellenállni nekik, mit ér egy-két bátor ember egy csapat elszánt és vérszomjas huligán ellen? Őrség persze sehol. A helyi fegyveres erőknek csak egy törvényük van: Minél mélyebb az ügyfeled zsebe, annál élesebb karddal védd! Teljesen természetes dolog, hogy le sem teszik a lábukat az Alkörre. Ágnesék is menedékre leltek a kovácsműhelyben, miután bátyja beinvitálta őket. Egy kis konyhaszerű helyiségben foglaltak helyet egy idősödő asztalnál. Belülről valahogy nem látszott az épület rozogasága. A szűkös hely ellenére rend volt, nagy tisztaság. Ágnes és a kapitány a falnál találtak ülőszéket, egy hosszasan elnyúló polc alatt, mely zsúfolásig tele volt rakva üvegekkel és bögrékkel, különféle flaskákkal. Az égő fa illata járta át a száraz beltéri levegőt, a tűzhely önzetlenül kínálta fel az  az éltető meleget. Ritka számba megy, hogy nyáron fűteni kell, de ez a vihar különösen fagyos légkört hozott a hátán. Ez szinte már természetellenes, gondolta az idős férfi. Pár hete viszont még akárki megéghetett volna a nap alatt, akár egy szempillantás alatt is. Nem normális ez az időjárás... valami közeleg, érzi minden porcikájában.
        Csend uralkodott. A kapitány békésen üldögélt karba tett kezeivel, habár erős testalkata kicsit kevesellte a szék méretét. Szemeit lehunyta, mélyen gondolkodott. Nagyobb feszültség húzódott a testvérpár között. Ágnes feszülten ült a férfi mellett, mereven, mint aki kővé dermedt. Egyenes háttal ült és térdein támasztotta magát vékony karjaival. Nem is tudott mit szólni, annyi kérdeznivaló gyűlt össze benne. Ajkai idegesen megremegtek akárhányszor csak szólni szeretett volna, de mindig sikerült magába fojtania a gondolatait. Ezzel ellentétben a fiú kíváncsian ült a kapitány előtt. Fejét támasztotta, barna szemeivel méregette az asztal túlsó sarkánál ülő húgát. Nem értette, hogy mégis mit keres itt, próbált némi információt lelesni az ábrázatáról, de képtelen mindig is képtelen volt megfejtenie a lány gondolatmenetét. Ő is gyakran próbálkozott a lelkét nyomó kérdések feltételével, de a szobában uralkodó feszült hangulat sokszor meghátrálásra kényszerítette nyelvét. Ilyenkor csak kérdően fintorgott, a szemöldökét fel-felhúzta, vagy épp csak a fejét rázta, mikor elvetett egy elméletet.
        A tűzhely fölött egy egyszerű bádoglemezből készült teáskanna rotyogtatta magában a vizet. Norbert segédje állt a tűz fölött, figyelve a víz forrását. Fiatal ifjú volt, Ágnessel egykorú. A lány hébe-hóba rápillantott a görnyedő alakra. Fekete, rövid haján cseppekben csillogott a kicsapódó pára, sötétbarna arcbőrén pedig borosta serkent. Megfordult és körültekintett a csendes vendégségen. Karakteres arca még több elvétett tekintetet lopott a lány szemétől. Ágnes már nem érezte a hideget, ismételten furcsa melegség öntötte el a mellkasát, olyan mint amit Dan mellett is érzett. Biztos az eleven táncot járó lángnyelvek okozzák, de nem értette, hogy miért csak akkor, amikor ránéz a fiúra. Ujjatlan, fehér felsőt viselt egyszerű nadrággal. Kilométerekről lerítt róla, hogy az Alkör tagja, ilyen illetlen öltözékkel nem is lehetne más, viszont csodálta a ruhája tisztaságát. Biztos ő felelős az itteni rendért is. A fiú háta eléggé elfáradt a hosszú görnyedésben, így gyorsan belevetette magát a kovácsmestere melletti székbe, közvetlen Ágnessel szemben.
        A lány most még jobban kényelmetlenül érezte magát. Arca egyre jobban elvörösödött, lábai remegni kezdtek. Próbált volna hátrálni a székkel, de az undok fal ott mögötte sajnos nemet mondott a próbálkozásaira. Teltek ismét a percek, a csöndet csak az éppen felforrt víz törte meg. A fiú sóhajtott egyet, átkozta gondolataiban azt a nyamvadt folyadékot, hogy nem adott neki még egy kis pihenő időt. Levette a kannát a tűzről, majd forró tartalmával együtt enyhén levágta az asztalra, de elég hangosan ahhoz, hogy a mélyen dobbanó hang felkavarja ezt a meghitt idillt. Türelmetlen hang tört elő a torkából, miközben dühödt szemeivel az asztalnál ülő három személyt pásztázta válasz reményében.
    - Esetleg valaki elmesélné, hogy mi folyik itt!?
        A fiú hirtelensége mindenkit váratlanul ért. A kapitányt csak visszarántotta a valóságba, a testvérpár viszont gyorsabban összerezzent mint egy békacomb. Norbert végigtekintett a vendégein, majd lassan felkelt a székről és megköszörülte a torkát.
    - Zsolt, ő itt az egyik barátom, Maverick - mutatott kihajtott tenyerével a magabiztosan ülő férfire, majd Ágnesre fordította a figyelmét - ő pedig szeretett húgom, Ágnes.
    - Rendben, de mit keresnek itt? - A fiú hangjából most rosszallás szűrődött ki.
    - Nos. - Norbert rátenyerelt az asztalra és egy enyhén fenyegető nézéssel a megszeppent lány arcába hajolt. Még mindig nem értette, hogy mit keres itt a veszélyes szigetvilágon. Otthon lenne a helye a biztonságot nyújtó családi házban. - Azt én is szeretném tudni!