Amatőrök vagyunk

              - 3. -

A csapat, William Morgenthaler-el bővült. A férfi, amellett hogy tökéletesen tudott bánni a képességével, különleges kapcsolatot próbált kialakítani Tibor és önmaga közt. Éppen ezért, arra törekedett, hogy a kritikátlan férfi, minél előbb megtanulhassa gyorsan és hatékonyan használni, az ajándékba kapott képességet.
Lassan elhagyták a sivatagot, s egy hatalmas hegyoldalon  találták magukat. Talán ez a véletlen műve lehetett talán, hiszen sivatagi dúcokon való sétálás közben, mikor találja az ember magát, egy óriási hegyoldalon? Ha ez tetszett, akkor nem hiába rúgtam fel a földrajzi törvényeket! Nos, hát az öt tagú csapat, úgynevezett, válaszútvonalhoz érkezettm, amikor mindenki tétlenül állt, és várta...
- Rendben Krisz, oké, innen átvesszük a staféta botot! - szólt rám Eszter.
Eszteren azt vettem észre, mintha aggasztaná, hogy hirtelen többen lettek. Még az is talán, hogy a csapatból, csak egyedül ő a hölgy? Mintha az előző részlet alatti kommentekben, azt olvastam volna, hogy lehetne a történetben, több hölgy szereplő is. Majd meglát...
 - MONDTAM VALAMIT !!!! - üvöltötte Eszter.
Tessék, most meg üvölt! Najó, akkor szóljon hát!
 - Köszönöm! - intett, nem túl köszönetnyilvánítóan Eszter, majd a társaihoz fordult. - Jobban tesszük, ha a térképre hagyatkozunk, és elkezdünk lefelé menni a hegyoldalon. Talán délre le is érünk.
- Szomjas vagyok. - jegyezte meg fáradtan Sándor.
 - Tőlem lesétálhatunk. - vágta csípőre a kezeit László. - Persze, ha Tiboréknak van e más ötletük.
Eszter arca ekkor hirtelen elvörösödött, persze nem a szerénysége tükrözte, hanem Tibor és William, zárt körű tárgyalása, olyan jó 10 méterre odébb.
- Ha igazán jól akarod használni a képességed, nem fontos mindig erősen arra koncentrálni, amire akarsz - magyarázta William. - Egyszerűen, csak hitesd el magaddal, hogy már ott van az a dolog, vagy tárgy, amit szeretnél., hogy ott legyen előtted. Nézd, megmutatom!
Azzal William, határozottan a vele szemben lévő felhőhöz fordult - mert ugyebár olyannyira magasban voltak - s a következőképpen cselekedett. Karbetette a kezeit, mintha éppen várna valamire, majd hirtelen a felhő, pukkant egy hatalmasat.
Tibor, tátott szájjal figyelte, hogy ahol az előbb felhő volt, annak a helyén, most egy fél literes Coca Cola lebegett, amit William felpattintott és inni kezdte. Utána megkínálta Tibort is, aki azonban elutasította.
 - Ez állati! - hüledezett a férfi. - Megpróbálhatom?
 - Persze! - biccentett William, majd félre állt, helyet adott Tibornak.
Tibor azonban a tenyereire nézett. Mintha ettől kissé elveszítette volna az önbizalmát, még William is odahajolt hozzá.
 - Minden rendben?
 - Azt hiszem, igen. - sóhajtotta Tibor.
 - Nem muszáj ám erőltetni, ha nem bízol magadban! Akkor biztos nem fog menni!
 - Ahhoz hogy kritikát tudhasak írni, muszály erőltetnem magam. - felelte Tibor.
William, beleegyezésképpen, visszaállt eredeti helyére s várt türelemmel. Tibor felemelte a fejét és a hozzá, legközelebb álló felhőre nézett. Tekintete megremegett rajta. Izzadt tenyereit beletörölte, farmernadrágja oldalaiba, s olyan szélesen állt be, mint egy igazi cowboj. Tudom elipszilonnal kellene írni, de így jobban tetszett!
 Ezután Tibor, behunyta szemeit és koncentrálni kezdett. Későn jutott azonban eszébe, hogy pont az ellenkezőjét követte el annak, amit William tanácsolt neki. Amikor kinyitotta szemeit, ugyanazt a felhőt látta maga előtt. Csalódottan fordult a társához. William azonban büszkén mosolyintott felé, mintha sikerült volna Colává változtatnia a felhőt.
 - Nembaj pajtás, majd legközelebb!
 - Bocsi skacok, ne haragudjatok - lépett oda hosszájuk Sándor. - Nincs véletlenül inni valótok?
William oda adta neki a Colát, amit Sándor, két korty alatt megivott, majd visszaadta az üres üveget és megköszönte. Hang helyett, csak büfö jött ki a száján, na de az is hang nem igaz?
- Sajnálom hogy megzavarlak titeket, de jó lenne, ha haladnánk lefelé. - érkezett meg Eszter is.
Szerencsére, már nem volt olyan vörös a feje mint azelőtt, de a mosolyából ítélve, messze volt még a jókedv hatásától.
 - Felesleges lefelé haladnunk - legyintett a levegőbe William. - Ha a felhőkre pattanunk, áthídaljuk a Nevenincs várost és nyerünk náhány kilóméternyi időt.
 - Normális vagy? - kopogtatta meg a homlokát Eszter. - Fel nem ülök én ennek a felhőnek a hátára! Külömben is, éhes vagyok! Ott biztos találunk valami kajáldát! Szóval nyomás, nem érünk rá egész nap!
Azt tették, amit Eszter mondott. A hegyoldalról lefelé vezető séta közben, William adott még egy-kté jó tanácsot Tibornak, amit azonban a többiek, nem hallgattak szívesen. Vagy nem hallgatták szívesen? Ajj, de jó, hogy megint összezavarodtam! Köszi szépen Cegléd ParaNorman! A tesóm haverja töltötte le nekünk a múlt héten, most kapcsoltam be, de nem is nézem, háttal ülök a tévének, de ez olyan hangosan szól! Pillanat kedves olvasó(k), megyek és ki is kapcsolom. Kikapcsoltam. Tehát, az az igazság, hogy László és Eszter, nem fogadta be annyira barátságosan Williamet a csapatba, mint ahogy Tibor és Sándor. Hozzá kell tennem, Sándor éppen nincs is abban a helyzetben hogy ellent mondjon bárminek is, ugyanis szörnyű has csikarást kapott. Bizonyára a szénsavas üdítő kavarta fel a gyomrát. Állítólag indulás előtt girosz tálat evett, amit tejes shékkel gurított le. Aztán erre a Cola.
 - Meg is érkeztünk. - hangsúlyozta ki Eszter, amivel lehet, megint utalni akart a szóf..sásomra.
Nevenincs város, úgy ahogy kinézett, maga volt a fantázia, félresikerült helysége. Ugyanis a házak, egyáltalán nem voltak ház alakúak, az utak nem voltask egyenesek, hanem jobbra-balra hullámoztak, akár a Balaton vize, szélben. S ez még nincs semmi. A bevásárló központoknak, a butikoknak, az iskoláknak és a hasonló intézményeknek, neve sem volt. A kis tábla, amely minden helység boltíve fölött volt, nagy üresség volt rajta. Eszter azonban mégis rámutatott arra a helyre, ahonnan finom illatok szállingóztak. Bizonyára egy vendéglő lehetett, melyet Nevenincs város többsége szokott látogatni. Voltak bent sokan, de szerencsére találtak maguknak egy hat fős ülőhelyet, ahol azonnal le is telepedtek.
Legalább az emberek, ember formájúak voltak és a viselkedéseikből is meg lehetett állapítani, hogy valóban azok.
 - Na, akkor faljunk bőséggel! - vette kézbe az átlaspot László, majd nemsoká, csalódottan csapta le az asztalra. - Bakker, nekem nem írnak benne semmit.
 - Nekem sem. - állapította meg hasonló reakcióval Eszter. - Nem lehet enni semmit?
Hamarosan megérkezett egy pincér. Az igazat megnyalva - bizony, nem valva, hanem nyalva - egyáltalán nem nézett ki pincérként. Hosszú, arcba lógó,  zsíros haját, kétoldalra fésülte el, ruhája pedig egy hosszan lelógó, sötétkék köntös, melynek kellemetlen szaga volt.
 - Mit hozhatok? - kérdezte kúrtán.
 - Mit lehet enni? - kérdezte türelmetlenül Eszter.
 - Máris hozom. - bólintott a pincér, azzal sarkon fordult és el is ment.
 - Ez bolond! Hiszen nem is kértem semmit. Ti meg mit duruzsoltok már annyira, egymás közt?
Tibor és William, értetlenül nézett Eszterre.
 - Hagyd már őket, muszály beleütnöd az orrod mindenbe? - szólt rá László.
 - Ha nem haragszol, érdeklődöm és nem bele ütöm az orrom MINDENBE!!! - visította Eszter, melynek következtében László, az étlappal védte arcát, nehogy rá fröccsenjen valami.
 - Azért ne nyelj le! - emelte le az étlapot. - Amúgy is, hova akarsz már főnök lenni? Így is nálad a térkép, te dirigálsz...
  - Mert baj? - vágott vissza Eszter. - Ha már egyedül vagyok hölgy, akkor már én legyek a vezér!
Megmondtam az elején, tuti hogy ez volt a baja! Csak így lenne ötösöm a lottón...
 - Fogd be, Krisztián!!! - üvöltötte nekem, Eszter.
Hamaorsan megérkezett a pincér. Annyi már biztos, hogy Nevenincs városban, az embereken kívül, minden más. Miután letette mindannyiuk elé a tányért a pincér, ott maradt és megv árta, míg mindannyian felmérik, a kapott ételt.
 - Mi ez a borzalom? - emelte fel László, eghy villa segítségével az ételét, melynek mintha banán alakja lett volna, de bordó színe volt.
Tibor előtt, sok kicsi apró gombóc volt, amely levélszirmokkal, vagy valami hasonló növénydarabkákkal volt összekeverve, a színe pedig rózsaszín volt. William, három hosszú, vákony zsinórszerű enni valót bökdösött a késsel, majd úgy döntött, inkább hátradől és elfelejti, hogy valaha is éhes volt.
- Jó étvágyat kívánok uraim! - felelte a pincér. - De vigyázzanak! Vétek lenne, ha a torkukon akadna egy falat is!
Ekkor mindenkinek a tekintete a kifejezéstelenül mosolygó pincéren volt.
 - Ezt miért mondta? - tette fel a kérdést László.
A pincér csak a vállát vonogatta. Majd ismét megfordult és tempós léptekkel eltűnt.
 - Én ezt meg nem eszem - tette le a villát László. - Hova tűnt Sándor?
 - Az előbb ment el WC-re - intett a háta mögé William.
 - Dehogy az előbb, már vagy negyed órája eltűnt - fortyogta Eszter.
 - Akkor utána megyek - állt fel az asztaltól William. - Lehet hogy olyan problémája akadt.
Miután William utána ment, újabb negyed óra telt el, de egyikük sem tért vissza. Gyanakodni kezdtek. Tibor éppen felállni készült, de László felajánlotta, hogy majd ő utánuk megy. Amikor Tibor kettesben maradt Eszterrel, úgy döntött, hogy inkább az asztalt alatt nézegeti a tenyereit, minthogy szóba álljon a hölggyel. Azonban jó néhány perc telt már el, de László sem érkezett vissza. Eszter az asztalta csapott mérgében és felpattant.
 -Eszter, hagyd, majd én utánuk me..
 - Tibor! Hagyj békén!! - mutatott rá Eszter, mintha fenyegetni akarná.
Tibor szólni sem tudott, annyira megriadt.Nem igazán értette, hogy ezt most miért kapta. Ígyhát visszaült és várt tovább. Megnézte az óráját, melyen kereken dél volt. Majd elhatározta magát és elindult Eszter után.
A férfi WC-be belépve,sehol nem talált senkit. Kiáltott egyet, de sehonnan nem jött vissza válasz. Majd amikor odalépett a kézmosóhoz, a csempék hirtelen megnyíltak alatta, melynek következtében, zuhanni kezdett lefelé.
Ezután, kemény talajon ért földet. Nagyon beverte a fejét, hiába nézelődött jobbra-balra, semit nem tudott rögzíteni. Nagy nehezen feltápászkodott, s ekkor jött rá, hogy egy  egyszerű konyhában van, ahol általában a szakácsok szoktak dolgozni.
 - Már nagyon vártam rád. - hallatszott egy hízelgő hang.
 Tibor megdörzsölte a szemeit, s ezután jött rá, hogy azzal a pincérrel áll ő most szemben, aki az ételt hozta ki nekik. Később a társait pillantotta meg, akik fejjel lefelé lógtak, megkötözve és eszméletlenül. Mind a négyűjük alatt, egy hatalmas hordó tátongott, melyben forró lé volt.
 - Engedd el őket! - kiáltotta Tibor. - Mit akarsz tőlük?
A pincér elmosolyintotta magát, majd a kezébe vett egy kisebb baltát.
 - A nevem, Furion! Azért béreltek fel, hogy téged tegyelek el láb alól!
 - Láb alól? Kinek a lába alól?? - értetlenkedett Tibor.
 - Veszélyezteted az amatőr írókat, ha te is kritikus leszel! - kiabálta Furion. - A kritikusoknak pedig vesznie kell! Éljenek az amatőr írók!!!
Azzal Furion meglegyintette a baltát, és elhajította, ami nyílegyenesen szállt, Tibor felé.
"Ha igazán jól akarod használni a képességed, nem fontos mindig erősen arra koncentrálni, amire akarsz. Egyszerűen, csak hitesd el magaddal, hogy már ott van az a dolog, vagy tárgy, amit szeretnél., hogy ott legyen előtted. "
Tibor abban a pillanatban, a hozzá legközelebb lévő fazék fedőjét felkapta, s maga elé feszítette. Amikor a balta neki csattant a fazék fedőnek, mint a gumilabda, úgy pattant róla vissza.
Tibor alig tudta elhinni, hogy sikerült neki úgy használnia a képességet, ahogyan William tanította. Amikor kinyotta szemeit, már csak azt vette észre, hogy Furion, kigúvadt szemekkel áll előtte. A balta, amit róla visszapattant, egyednedt beleállt a pincér fejébe, aki élettelenül hullt bele a forró lébe. Ezután Tibor kiszabadította társait, majd gyenge pofozgatásokkal, sikerült eszméletükhöz téríteni.
 - Gratulálok, tudtam hogy idővel, sikerülni fog! - veregette meg Tibor vállát William, miután a főhős, mindent elmesélt. Eszter szinte meg sem tudott szólalni az irigységtől, majd mikor László sikeresen rábeszélte, egy halvány fejbólintással, megköszönte neki, hogy megmentette az életét.
 - Úgy tűnik, ellenségeink is akadni fognak. - sóhajtozta William, miután már kezdték elhagyni Nevenincs várost.
 - Remélem ezek után is képes leszel uralni. - jegyezte meg bizonytalanul Tibor, majk ekkor William, elé állt.
 - Nézd Tibor! Ennek a történetnek, te magad vagy az egyetlen főhőse! Bebizonyítottad, hogy nem vagy az a magába maradt amatőr író, akit jobb, ha még a Kolónia elolvasásától is távol tartunk. Te egy vérbeli kritikus vagy, csak még meg kell tanulnod, hogyan kell azt írni! Éppen ezért is vagyunk itt neked, hogy segítsünk eljuttatni téged, a sárkányhoz! Bízz bennünk!
Tibornak végül sikerült, mosolty erőltetni az arcára, s neki láttak, hosszú útjuknak. Még nem is sejtik, hogy egy hatalmas, sötét barlangba vezet az utuk, amely telis-tele van veszéllyel, de annál több varázslattal!
 - Köszi Krisztián, most már tudjuk! - intett nekem Tibor.
Na tessék! Lehet itt titkot tartani? Ha kiváncsiak vagytok. hogyan sikerül túljárnia Tibornak és barátainak, a nagy varázsló, Merlin eszén, akkor tartsatok velünk a következő részben is! Ádiosz Lepido!