- Mi volt ez?- kérdezte magában magától. Valami megmozdult Tagban. - Vagy csak az érzékeim csalnak meg? És csak olyan volt, mintha történt volna valami, de csak alszom? Jé! Aludtam egy jót! – csodálkozott rá hirtelen a felismerésre Tag. És ezzel egy időben nyugtázta is – Végre! Végre aludtam. Az elmúlt években úgysem tudtam magam rendesen kipihenni. Azt most úgy érzem magam, mintha napokig aludtam volna. Kipihent vagyok. – nyugtázta végül ezt is. Majd amilyen gyorsan átvillant az agyán ez a felvetése, ugyanolyan hirtelen villant bele a fájdalmas gondolatok nem is csekély csomagja. – Jaj! A randi a lányaimmal! Vár rám a fiam! Kellek nekik, mert Viola nemsokára megy a központba. Már nem vagyok messze tőlük! Mindjárt játszhatunk egy jót! És majd csak nevetünk azon a valamin, ami velem történt. Most már igazán jó lenne felébredni. – Kezdett egyre zaklatottabb, feszültebb lenni. – Ki kéne nyissam a szemeimet. Már kéne mozognom. Gyorsan abba kéne hagyni ezt az állapotot, mert…- volt egy hajszálvékony megingása – nem is tudom, hogyan vagyok! És jelenleg még azzal sem vagyok tisztában, mi is van körülöttem, mert nem érzem a testem. Nem láttam meg, mert csak hallottam a hangokat, amik nem akarták, hogy felébredjek. Illetve csak az egyik volt az. A másik, az a túl fiatal meg tudta, mire is gondolok. Tudta ezt, és ennek még hangot is adott. És az a sok kép meg hang…- és itt elakadt éppen folyó gondolatmenetében. Mert mintha tényleg hallana valamit. – Ez valahol tőlem nagyon messze adott ki hangot! Jó! Ez nagyon jó! Lassan hallani fogok megint. – és örömmel nyugtázta a tényt, valami tényleg hangot adott ki tőle igen messze. – No, de sebaj! Az a hang tényleg valódi volt. Sokára hallottam de, mégis valódi volt. Ez a lényeg. Összpontosítok most erre a hangra, hátha jobban felismerem majd. – És ez a tény, jobban figyel, és gondolatai újból lenyugodtak, és nem felfokozott szinten ordító gondolatok dörömböltek a fejében jobban megnyugtatta. – Majd hallgatom azt a hangot, és szép lassan végig gondolom mi is történt velem. Már ez is jó hír! – vidámodtak tovább gondolatai. – De hát nem hallom se az autópályát, se az autókat, se az embereket. De ezt a hangot igen. – Tovább koncentrál egyre jobban és nyugodtabban Tag, mert tudta, így megértheti, hol van, mi is történet vele, mért került oda, és mikor mehet a gyerekeihez. Magára nem kellett erőszakolja a nyugalmat. Nem kellett semmit tegyen. Ember volt. Tudta, ha tovább jutáshoz a csönd kell belül, hát akkor csöndben maradt. Nem is gondolt már semmire, csak figyelte a hangot. Majd nagy sokára újból meghallotta azt.

- Ez az! Ez volt az a hang! Ez mintha géphang lett volna. De nem hallottam mást, csak megint egy hangot. – Újból figyelni kezdett. Csendben. Nem zaklatta magát kombinált gondolatokkal. Nem is akarta kitalálni, mi történt vele. Csak fülelt. Sok idő múlva megint volt egy hang. – Ez valamilyen jelzés volt. Ez már biztos. Volt egy távoli hang. Azt egy géphang. És most meg ez a jelzés. Vagy figyelmeztetés volt valamire. Hiú! – tört fel gondolataiban a vidámság. – Végre megint hallok valamiket. Most már csak az lenne a jó, ha levegőt is vennék és érezném a testem. – Bár tudta jól, az a jó, ha a testével érzékel, és nem azt érzi. Már tudta jól, ha érzi azt, akkor baj van vele. Tudja használni, és tudjon vele érzékelni, tapasztalni mindent, ami körülötte van. – Megismerni, felismerni, tapintani, szagolni, látni, hallani, ízlelni. Csak ezt tudjam már végre tenni!- Gondolatai újból csapongni kezdtek. Most hamar kellett nyugalmat erőltessen magára.