Néhány perc múlva már a kocsiban ültek és útban voltak hazafelé. Shane a visszapillantó tükörben szemlélte harci sérüléseit, ami most a szemöldökére és a szájára korlátozódott. Kicsit vérzett és feldagadt mindkettő. John sokkal jobban járt. Neki mindössze az állán volt egy aprócska seb.

- Akarsz róla beszélni? – kérdezte Shane. Úgy érezte magyarázattal tartozik.

- Nem hiszem, hogy van miről beszélnünk – vetette oda John. – Nem hiszem, hogy bármi is lenne köztetek Natashával.

- Akkor jó, mert csak barátok vagyunk. – szögezte le és nagyon rosszul érezte magát attól, hogy hazudnia kell Johnnak. Nem szerette a férfit, nem is szívlelte, egy szemét alaknak tartotta. De túl becsületes embernek nevelték a szülei, természetes volt, hogy lelkiismeret furdalása van.

- Nem kell nekem bizonygatnod semmit. Ismerjük mindannyian az öreglányt.

- Rendben – zárta le a témát Shane. – Akkor kiraksz nálam?

- Átmegyünk hozzánk, Nat majd ellátja a sebeinket – nevetett.

- Oké, te vagy a főnök.

Shane számára érdekes volt, hogy John az egészet ilyen nyugodtan fogadja. Mi a fene üthetett bele? Ha neki mondanák a feleségéről, hogy megcsalja, ráadásul a „barátjával”, legalább elgondolkozna rajta. Kivéve, ha nem érdekelné… de hisz John nem régen eljátszotta a hattyú halálát és kitűnő alakítást nyújtott. Bocsánatot kért, megbánta bűnét… de vajon őszinte volt-e mindez? Most először jutott Shane eszébe, hogy talán az egész csak egy színjáték volt. Talán becsapta mindkettőjüket. Natashának lelkiismeret furdalása van, miközben Johnt az egész hidegen hagyja. Ezen komolyan el kell gondolkoznia. Nem engedi, hogy még egyszer bántsák a szerelmét. Még az is lehet, hogy Johnnak van valakije… akárhogy is van, John úgy ül itt, hogy meg lehetne róla mintázni a nyugalom szobrát, nem pedig úgy, mint egy féltékeny férj. Vajon mi mehet végben a sötét fejében? – nézett rá Shane és tovább pörögtek a gondolatai.

John McDonald nem értette miért bámulja a másik. Mi lehet olyan érdekes rajta? Aztán gondolatban visszarepült a kocsmába és arra a furcsa érzésre gondolt, ami összeszorította a gyomrát, mikor meghallotta Jimmy Carlson szavait. „Anyám látta, ahogy Shane Dawson és Natasha McDonald csókolóztak a vásáron…” - de ez lehetetlen bizonygatta magának a férfi. Natasha soha nem csalná meg. Igaz, hogy Shane csorgatja utána a nyálát, de soha nem hajtana más feleségére. Igazi katolikus nevelést kapott ír szüleitől. És amennyire ő tudta, ebben a vallásban szigorúan büntetik a házasságtörést. Aztán felvillant előtte a kép… a vásárról, ahol Shane végigsimított a felesége karján. Óvatosan, hogy senki se lássa, de ő mégis észrevette. És a pillantásában rejlő gyengédség végtelen szeretetről árulkodott. Ennyire vak lett volna? Talán nem jól ismeri a feleségét… hülyeség! Natasha mindent feladott érte és remeteként élt és nevelte Lillyt. Túl ostoba nő ahhoz, hogy titokban viszonyt folytasson valakivel. Ő nem az a típus. Megelégszik apró dolgokkal. Apró morzsákkal, melyeket elé dobnak. Ráadásul most tanít, munkája van és festi az ostoba képeit. Nincs oka elégedetlenkedni. Mrs. Carlson azt láthatta, mikor Natasha búcsúzóul megpuszilta Shane-t aztán, mint a legtöbb pletykára éhes vénasszony kreált hozzá egy elméletet, kicsit kiszínezte és már meg is volt az istentisztelet előtti pletyka. De azért figyelni fog a jelekre.

Nemsokára megérkeztek Johnék farmjára. Kiszálltak a kocsiból és egyenesen a konyhába mentek. Idilli kép fogadta őket. Natasha a mosogatónál állt és a vacsora készítéséhez használt edényeket mosta el. A tányérok ott sorakoztak a világossárga márványlapon, ami John édesanyjának felbecsülhetetlen értéket jelentett. Sokáig spóroltak rá, hogy megvehessék. Natasha pedig folytatva a családi hagyományt, vigyázott rá. Kinézett a mosogató fölötti ablakon, aminek párkányán fűszernövények illatoztak, meglátta a két férfit. Megint együtt vannak – gondolta bosszúsan.

Amikor a belépő férfiakra szegezte a szemét, hirtelen meghűlt az ereiben a vér. Az első gondolat, ami a sebekkel teli arcok láttán felmerült benne, az volt, hogy egymással verekedtek.

- Hát veletek meg mi történt? – kérdezte és rémületét nem tudta palástolni

- Verekedtünk – felelte John büszkén. – A kocsmában.

- Verekedtetek? De hát miért? – hitetlenkedett a nő továbbra is és megtörölte vizes kezét a piros konyharuhában.

- Jimmy Carlson elindított egy pletykát… válaszolta Shane és remélte, hogy Natasha nem törik meg, ha meghallja, miről van szó.

- Azt terjeszti a kis mocsok, folytatta John, hogy te és Shane összeszűrtétek a levet…

Natasha hálát adott az égnek, hogy nem volt a kezében törékeny, mert az biztos, hogy a földön landolt volna. A szíve hevesen kezdett verni, arca elsápadt és ezt John is észrevette.

- Ne aggódj, - próbálta Shane menteni a helyzetet. – Ők rosszabbul néznek ki…

- Képesek voltatok összeverekedni a gyagyás Jimmel? – tért magához a nő és igyekezett erkölcsös feleséget játszani. De utált színészkedni. Legszívesebben Shane-hez rohant volna, hogy csókolja a sebeit, amiket miatta szerzett. Ránézett John arcára, amin épp csak, hogy látszott valami. Ellenben Shane szája feldagadt és monoklija is volt. Jellemző…

- Nem tűröm, hogy rosszat mondjanak rád! – húzta ki magát John, mint aki hőstettet vitt végbe és megmentette imádott hölgye becsületét.

- Ugyan, kérlek! – legyintett a nő. – Már nekem is mondta anya, de én tudomást sem vettem róla. Ismerjük Mrs Carlsont! Nála ez egyfajta hobbi. Látta, hogy lenyomok egy puszit Shane-nek és picit feltupírozta a történetet. Ennyi. Nektek meg lehetett volna több eszetek is, mint hogy leálltok verekedni a kocsmában a gyagyással.

- Ő kezdte – védekezett John és meggyőzte Natasha higgadtsága. Ha tényleg lenne közöttük valami, akkor nem így viselkedne. Nem így viselkednének.

- Szégyellhetitek magatokat mindketten! – dorgálta meg őket, mint két rossz gyereket és a szekrényhez fordult s elővette a fertőtlenítőt és a ragtapaszt. Elhatározta, hogy picit megkínozza a két bátor lovagot. Talán John-t egy picit jobban…

Először a férjét vette kezelésbe, aki már a konyha asztalnál ült az egyik széken és félve tartotta oda neki az arcát. Az állán volt egy ici-pici karcolás. Ám ha az ember picit több fertőtlenítőt tesz rá, mint kellene, pokolian tud csípni. Natasha jó hosszú ideig nyomta a sebre a vattát, addig, míg John fel nem ordított.

- Au! Ez csíp! – sziszegte.

- Hát… aki hőst játszik, annak bírnia kell a fájdalmat is. De azt hiszem, megmaradsz.– mosolygott rá Natasha. Aztán apró ragtapaszt tett a sebre és Shane-hez fordult. Az ő sebei már komolyabbak voltak.

Először a szájáról törölte le óvatosan a vért. És a férfi meg sem rezzent. A nő olyan gyengéden csinálta, amennyire csak tudta. Nem akart fájdalmat okozni a szerelmének. Aztán a szeme körül is végigtörölte, majd a szemöldökén levő sebet kezelte le és fedte be.

- Neked gyógypuszi is jár – suttogta a férfinek, mikor John elment a hűtőhöz sörért. Válaszul Shane elvigyorodott, ami szíven találta a nőt. Olyan őszinte és kedves mosolya volt. bármit is tett nem lehetett rá haragudni. – Azt hiszem, neked is van esélyed a túlélésre. De ha legközelebb ilyet akartok játszani, ne kisgyerekekkel kezdjetek. És ne egy ostoba pletykafészek miatt.

- Összeszedted a holmidat holnapra? – kérdezte John, hogy témát váltson

- Persze, megvan minden – válaszolt Natasha. – Holnap elmegyek Johnnal Montgomerybe. Van ott egy kis dolga, én meg beugrok a könyvtárba…

- Értem – felelte Shane, majd nagyot húzott a sörből.