A Herbák János kórházban.

Gyönyörü szép novemberi nap volt. Úgy látszik a jó Isten nagyon szeret engem, hogy így meghosszabítja a nyarat. Köblös Domi a  másodévről kért menjek el vele a Herbák János kórházba, hogy ne menjen egyedül. Domi,   sárpataki volt, és én örvendtem, hogy egy másodéves megkér. Elmentem vele és miután őt megvizsgálták az orvos engem is meg akart vizsgálni. Meglátta a lábamon a viszereket azt mondta ha akarom, hát megóperál. Azt mondta nem nehéz operáció és én beleegyeztem. Másnap jelenkeztem Veres doktornál, ő mégegyszer megvizsgált, de most Vass doktorral együtt. Befektettek, és azt mondták másnap megoperálnak. Hoztam magammal a bibliát és két kurzust, hogy ne unatkozzam. Este a folyosón megismerkedtem egy tizedikes kislánnyal, akit Burghárd Mártának hívtak. Másnap megoperáltak. A combtőnél megvágták az eret, elkötötték, aztán az érbe fecskendezett injekcióval kiszárították. Este már én is ott voltam a folyosón és beszélgettem Mártával. Elmondta, hogy tizedikes és a 10-es iskolába jár. Nagyon szereti az irodalmat, verseket is ír. Tudja, hogy a Teológián nagyon jó irodalmi kőr müködik és mennyire szeretné ha az ő verseit ott megnézné valaki. Elmondtam neki, hogy én is írok verseket,de arról, hogy irodalmi kőr létezik nem tudok. Én csak első éves vagyok  „gólya”, ahogy nálunk a Teológián nevezik, nem mondom egyszer egy előadáson Miske Laci egy negyedéves elszavalta Petőfitől az „Őrültet”, de őszintén ennél többet nem tudok. Elmesélte, hogy van egy mostoha lánytestvére, hogy hol laknak. Én is elmondtam neki, hogy radnótfáji vagyok és hogy ez a község Szászrégen mellett van, és hogy Szászrégen a tórnyáról híres, és hogy én milyen kalandos körülmények közt végeztem az iskoláimat, amig eljútottam a Teológiára.

Márta mandula operációval volt bent és másnap már ki is engedték. Mielőtt elment, bejött hozzám és megigérte, hogy hoz be nekem könyvet, hogy ne unatkozzam. Nem bántam, mert ahogy a doktor említette, legalább egy hetet felvesz az injekciózás.

Másnap a kapus keresett és ideadott egy könyvet, hogy egy kislány küldte. Megköszöntem a kapusnak a fáradságát és megnéztem a könyvet.

Madács Imre, „Az ember tragédiája”. A könyvet ismertem, mert kötelező olvasmány volt, de örültem, hogy hozott valamit. A könyvbe négy füzetlapon négy rövidke vers volt, amit Márta írt, és egy levélke :

,,Janika!

Itt küldöm ezt a könyvet és ezeket a verseket, nem volt időm többet lemásolni. A könyv remek. Találtam egy neked megfelelő idézetet:

            ...A cél! Megszünte a dícső csatának

               A cél, halál, az élet küzdelem

               Az ember célja a küzdelem maga!...

                                    ( Madács: Az ember tragédiája. )

Ezt az idézetet mintha neked írta volna Madács. Gondolkozz rajta.

Én mindig hozok be könyveket, hogy ne csak ponyvát kelljen olvasnod.

Holnap után hozom a másik könyvet.

                        Kvár 1958.XI.18.

                                                                        Márti

Olvasni kezdtem a verset az elsőt, ami arról szólt, hogy minden reggel a korai órákban az úton sietnek a kopott sarku szegény munkás emberek és alig kapnak annyi fizetést amiből normálisan megélhessenek. Én is egy hatgyerekes családból származom, ismerem ezt az érzést, nem döbbentett meg. A másik vers az  ország gazdagságát dicsérte,de sajnos a sok búzát a Szovjetunióba viszik a vagonok, ahogy Ő írta a „Szú”-ba. Nem nagyon tetszett. A többit el sem olvastam.

Találkozásom Mártával.

Nem hozott több könyvet, de azt hiszem nem is volt nagyon ideje mivel egy hét után engem is kiengedtek. Amilyen szép idő volt, amikor befektettek pont olyan zimankós, szeles hideg idő lett, mire kiengedtek.Szerencsémre a lódenem nálam volt másként bizony fáztam volna. Mivel útba esett Mártiék háza elhatároztam beadom a könyvet. Édesanyja nem nagy örömmel, hanem kimondottan barátságtalanul fogadott. Veszekedés lehetett az előtt, vagy csak a kellemetlen időjárás volt az oka, vagy az is lehet, hogy nem tetszettem nekik, igazán nem tudom. Márti felvitt a padlásszobába, ahol lánytestvére feküdt, gripés volt. Bemutatott, kabátot vett és velem jött. Ő ismerte a várost és elvitt sétálni a parkba. A szél fújta a lehullott faleveleket, amiből elég sok volt a sétányon. Egyszerre a szél belekapaszkodott a fán lévő levelekbe mintha viccelni akart volna velünk, szemünkbe szórta a leveleket. Leültünk egy padra, ahol nem ért annyira a szél, és beszélgettünk. Elmondta, hogy osztálytársai költőnek hívják, és ő szeretne is sok sok verset írni, hogy kötetek jelenjenek meg tőle. Elmondtam neki, hogy hogyan sikerült a felvételim, azt is, hogy a  profeszor román reformátusnak nevezett, pedig én igazi magyar vagyok a  Vészy és a Sepsi családból, csak a nevemet örökőltem a román nagyapámtól. Őszintén románul sem tudok, ellenben tudom a magyar himnuszt és még a székely himnuszt is, amivel nem sok teológus dicsekedhet. Érettségi napján, a bálban elhúzattam a cigányokkal.

Ők tudták a székely himnuszt is. Ő is beszélt az osztálytársairól. Elmondta, hogy az Ő neve is német, de Ő nagy magyar, szívből lélekből. Ha kellene az életét is adná a magyar népért. Hogy 1956-ban, amikor a forradalom volt röpcédulákat készített és azt osztogatta szét a városban. Egész élete és vére a magyaroké. Még egyszer megkért, ha bemegyek a Teológiára és összeül az irodalmi kör, mutassam meg verseit s ha lehet hívjam el őt is az irodalmi körre.

Hazakisértem és visszamentem a Teológiára. Megmutattam szobatársaimnak a megóperált lábamat, de azt is megjegyeztem, hogy úgy látszik senkinek nem hiányoztam mivel senki sem keresett fel. Tiz nap nagyon sok idő, rengeteg új dolgot tanítottak, amit én mind be kellett pótoljak.

Az első csomag otthonról.

Felkeresett Virginás Jóska, elhozta az összegyüjtött cigarettáit és egy csomagot is hozott nekem otthonról, mert időközben otthon is járt. Szívszorongva bontottam ki a csomagot a sült húsból és a tésztából evett, de azt hiszem ő nem érezhette azt a szívszorongást, ami engem betöltött, amikor szinte símogatva nyúltam hozzá minden falathoz. Volt még a csomagban egy szép fekete nyakkendő és egy gyönyörü fehér ing, Olgi írt egy levelet, amiben értesített, hogy ők jól vannak nem beteg hála Istennek egyik sem, de a hangsúly azon volt, hogy tanuljak, és vigyázzak magamra, s az ösztöndíjamra. Jóska elment és én leírtam mindent Piroskának, vagyis a naplómnak.

Vasárnap a díszteremben tartott istentiszteleten láttam Mártát, az ablak mellett ült, de nem jött hozzám, amit nem is bántam mivel még nem tudtam meg semmit az irodalmi körről. A valóság az, hogy a nagyobb éveseket nem ismertem, és szerintem az irodalmi kört ők vezetik. Szégyeltem elmondani Mártának, hogy én olyan kicsi vagyok a Teológián, hogy a kollegáim észre sem vesznek.

Egy nap Köblös Domi kért menjek el vele a Pata utcai imaházba istentiszteletet tartani, hogy ne menjen egyedül. Elmentem vele és nagyon tetszett. Főleg azért örvendtem, hogy valaki engem is igénybe vesz. Nekem is kell valaki, akihez néha szólhassak.

Az első szép kosztümöm.

Másnap Sógor Sanyi keres és azt mondja, hogy van neki egy rend szép fekete ruhája, amit kinőtt, nagyon jó álapotban, ha akarom nekem adja és nem kell kifizetni csak a légáció után. Így lett nekem gyönyörü angol szövet fekete kosztümöm. Vasárnap már az új fekete kosztümömben  jelentem meg az istentiszteleten. Hála Istennek már kezdenek észrevenni a teológusok. Valahogy csak elindulok az élet tengerén.

Az első letartóztatások.

Egyik este kis zajt hallok a folyosón, kimentem a vécére és láttam, hogy a szomszéd szobából Fikker Ferit, egy másodéves hallgatót két katonatiszt elvisz. Másnap tudtuk meg, hogy letartóztatták és még két fiút az unitáriusok közül. Kelemen Csongort és Nyitrai Leventét. Ismertem őket, mivel mindig együtt jártak.

Megszigorították a kimenőt a városba. Csak a dékán engedélyével lehetett kimenni a városba, esetleg kissebb ügyek intézésére a seniór engedélye is elegendő volt.

Légációban.

Közeledett a karácsony és mi légációba készülődtünk. Meg kellett tanulni a prédikációt, amit mi választottunk valamelyik lelkipásztortól és felmondani mielőtt kimegyünk légációba. A tanulmányi eredmények fügvényében választottuk a légációs helyeket. Mindenki abban igyekezett, hogy olyan helyet válasszon, ahol a legtöbb légátumot adják, és amelyik a legközelebb volt a lakásukhoz. Én elsőnek választottam a helyek között. Olyan helyet választottam, ahol a legtöbb pénzt adták. Így választottam Papolcot, ahol Gecző Bandi volt a lelkipásztor. Papolc, Zágon és Csomakörös között van Kovásznától 15 kilométerre. Mivel én elnéztem a vonat csatlakozást egy éjszakát Sepsiszentgyörgyön az állomáson töltöttem. És csak másnap reggel sikerült tovább útaznom. Így történt, hogy engem Kovásznán az állomáson senki sem várt. Télen a nagy hóban gyalog indultam el Kovásznáról Csomakőrösön át Papolcra. Késő délután érkeztem meg a parokiára. Ott nagy felfordulás, mivel Gecző Andrásnét a tiszteletesasszonyt bevitte a szülészetre Brassóba a tiszteletes úr, de  estére visszajött Brassóból,  és nagy sürgösen harangoztak s mi hulla fáradtan és korgó hassal mentünk azIsten tiszteletre. Olyan éhes voltam, hogy éreztem rosszul leszek belé. Templomozás után aztán meghívtak vacsorára, de én aznap semmit sem ettem nagyon éhes voltam. Úgy ettem mint a farkas.Miután befejeztem a légációt, Bandi megkért maradjak még néhány napot, mert két keresztelője, két temetése és két esküvője van ezen a héten, és nincs kántora, mivel a kántor eddig a felesége volt. Maradtam és nem bántam meg.

Annyi légátumot kaptam, hogy kifizettem a ruhámat és még maradt is pénzem. Itt Papolcon megismerkedtem Mikola Erzsikével, aki tizedikes volt Sepsiszentgyörgyön a középiskolában. Az egyik keresztelő az ő testvérének a kisfia, a Józsika volt. Mivel Erzsike lány volt, nem volt udvarlója, hát engem írtak be keresztapának.Bele egyeztem.Legalább lesz egy kapocs a Mikola családdal.

Nagymama jóslata.

Január elsején érkeztem haza Papolcról. Egy kicsit haragudtak, amiért ott többet ültem, de már késő, kevesebbet maradok itthon.Papolcon nem tekeregtem, hanem Isten iránti kötelességemet teljesítettem.

Itthon sem ültem tétlenül. Felkerestem az egész rokonságot, mindenhol nagyon jól fogadtak. Kapogattam még egy kis pénzt, ami el is fért az én zsebemben. A búcsunál szegény Gráma magymama, aki velünk lakott, a zsebembe csúsztatta a pénzt és azt mondta:

-          Janika fiam én az éjjel nagyon rossz álmot láttam, és azt hiszem most látlak téged utoljára.

-          Megdöbbentő volt ez az álom, nagymama nem szokott nagyokat mondani, azt hittem valami bajom lessz az úton de mivel nem történt semmi, lassan kezdtem elfelejteni a jóslatot.

Borda Bica szép szomszédasszonyunk volt, s mikor elmondtam hogy viszérrel megoperáltak és nem fájt, azt mondta, hogy ő is megoperáltatja magát Kolozsváron, mert a testvére Gyénu ott katona tiszt és ő elintézi. Béla öcsém amikor megtudta, hogy én vért adtam Ő is elment és vért adott. Utánozott engem.