Gyerekkoromban mindig arról álmodtam, hogy egyszer férjhez megyek, lesz két gyönyörű gyerekem – természetesen egy lány, egy fiú felosztásban – és boldogan élünk együtt, míg meg nem halunk. Aztán felnőttem…

Amikor egyetemre kerültem, rájöttem, hogy az élet mégsem habos torta, ahogy én azt elképzeltem. A vizsgák, az ellenszenves tanárok és csoporttársak, a családommal való állandó veszekedések és az, hogy egyedül éltem nem tették könnyebbé a mindennapjaimat. Amint kaptam az élettől pár boldog napot, rögtön a rosszak követték. A párom, Rob, sokat segített mindenben. Amikor összeköltöztünk tényleg azt hittem, hogy minden helyrejön. Kiegyensúlyozott és magabiztos voltam, a családommal is megbékéltem. Ismét elkezdtem dédelgetni a kislány koromban oly sokszor elképzelt képeket.

Amikor bármi gond volt, azokat a nagyapámmal beszéltem meg. Mindig ugyanaz volt a reakciója: elmosolyodott és csak annyit mondott, hogy addig örüljek, amíg ezek a legnagyobb problémáim. Ja, igen, tényleg… végül is nem vagyok halálos beteg. Hiába mondtam mindig, hogy adjon jobb tanácsot, mindig csak ezt a pár szót ismételgette. Most már tudom, hogy igaza volt. Az, hogy meghalt, minden eddigi problémámat felülmúlja. Hihetetlen ez a hiány a lelkemben, üresnek és végtelenül szomorúnak érzem magam. Ahányszor csak eszembe jutnak a szavai, az arca, vagy bármi, ami hozzá köthető, könnyek szöknek a szemembe, és úgy érzem, rosszul leszek. Elveszteni azt az embert, aki születésem óta talán a legtöbbet jelentett nekem, iszonyatos érzés. Persze sokan mellettem állnak, és a barátaimra is mindig számíthatok, de ez nem ugyanaz. Ezt az űrt sosem fogom tudni elfelejteni, vagy túllépni rajta, de egy idő után fakult a fájdalom.

Lassan újra sínen volt az életem, rendbe szedtem a dolgaimat, az egyetem mellett elkezdtem a szakmámban dolgozni, a párommal eljegyeztük egymást, szóval minden rendbe jött. Ezek ellenére viszont sosem fogom elfelejteni a nagyapám, aki tudom, hogy még mindig odafentről figyel és vigyáz rám, és ahányszor valami gondom akad, felidézem a szavait: Addig örülj, amíg ezek a legnagyobb problémáid.