Vasvári Katalin üzente 12 éve
Gráma Béla üzente 12 éve
Engem nagyon megérintett,mert én is imádom az unokámat.Engem viszont az keserít el,hogy itt kell hagynom,tehát a te írásodhoz mérten kissé visszás az én érzelmem.Az írással két lábon a földön állsz.Szeretem az ilyen gondolatok papírra vetését,inkább mint a lehetetlen száguldozásokat az űrben..Az viszont ne aggasszon,hogy nem sikerülnek a hosszabb írások,mert a rövid és tömörnek sokkal jobb a mondanivalója.Elég az okoskodásból várom a többieket,még ha versek is!!!
[Törölt felhasználó] üzente 12 éve
Vasvári Katalin üzente 12 éve
Vasvári Katalin üzente 12 éve
Balogh Zoltan üzente 12 éve
Sajnos az ilyen szomorú esetek, az emberi életek fix megmásithatatlan pontjai, amiben meglehet támaszkodni, meglehet kapaszkodni, és ami élteti az embert. Szép volt!
[Törölt felhasználó] üzente 12 éve
Vasvári Katalin üzente 12 éve
G. P. Smith üzente 12 éve
gráma jános üzente 12 éve
Tövisi Eszter üzente 12 éve
Nahát, úgy érzem magam, mint egy pingpong labda, egy jó-egy rossz...
Vagy nagyon vidám írást olvasok, vagy nagyon szomorút, a fájdalmas hírekről nem is beszélve.
Szép gondolatok.