Itt áll, éppen előttem, és tekintete nem engedi el az enyémet egy perce sem. Mélyen néz a szemembe, mintha mondani akarna valamit. Szeret? Kíván? Nem tudom eldönteni, mit akar sugallni nekem. Nem ér hozzám, nem szólal meg, csak néz. A lélegzetem egyre szabálytalanabb, a szívem minden másodpercben gyorsabban ver, mint az előzőben. Nem tudom, mi történik velem. Ez a férfi a puszta nézésével az egekig repít. Szóra nyitom a szám, de most felemeli mutatóujját, és az ajkamra teszi, jelezvén, ide nem kellenek szavak. És mennyire igaza van! Az érintésétől pezseg a vérem, a szám bizseregni kezd, mintha minden apró ér elpattanna benne. Robbanni tudnék egyetlen érintésétől. Többre vágyom, így megfogom a kezét, mely az ajkamon pihen. Látom, hogy ugyanazt a reakciót váltom ki belőle, amit ő belőlem. Mily csodálatos varázslat ez! Már egymás kezét fogjuk, a testünk összekapcsolódott, és várja, mikor érintkezünk még közelebbről. Lassan magához húz, a másik kezével átfogja a derekam, és nem enged. Egy pillanatra elmélázok, hogy ha nem tartana ilyen erősen, már elolvadtam volna a karjai között. A szánk egyre közelebb kerül egymáshoz, csókra vágyakozván. Szeme még mindig nem engedi el az enyémet, mélyen néz, szinte éget a pillantásával.

Aztán hirtelen ellök magától, és a gyönyörű szemében könny gyűlik. Mégis mi történt, amíg én olvadoztam a karjai közt? Nem tetszem neki? Újra odamegyek hozzá, közelebb és közelebb. Úgy állok előtte, ahogy az elején, és csak nézzük egymást. Az egyetlen különbség, hogy gyönyörű arcát könnyek borítják. Még mindig nem beszél, nem ad ki hangot, csendesen néz. Kérdeznék, de úgy döntök mégsem. Olyan közel megyek hozzá, hogy a testünk egy centi híján nem ér össze, majd előre nyújtom a kezem, jelezve, hogy át akarom ölelni. Némán bólint, így ad engedélyt. Amint átölelem, nem könnyezik többé. Visszatért a csábító, perzselő férfi. Két keze köze fogja arcom, és finom csókot lehel ajkaimra. A lábaim remegnek és fogalmam sincs, hol vagyok. Repülni tudnék a boldogságtól, hogy ez a csodálatos férfi megcsókolt. Hát mégis érdeklem! Visszacsókolok, majd egyre szorosabban ölelem és egyre hevesebben csókol. Megfogja a derekam, és feljebb húz, hogy egy magasságban legyünk. A lábam már nem éri a földet, tényleg lebegek.

Szép lassan leenged, végigsimít a hátamon, beletúr a hajamba, majd rám néz. Ennyit mond csak: Az előbb azért könnyeztem, mert már akkor tudtam, hogy szeretlek, de nem tudtam, hogy te is így érzel-e. Amikor idejöttél és átkaroltál, az univerzum fordult velem egyet, és a világ legboldogabb emberévé tettél. Szeretlek, és soha többé nem akarlak elveszíteni.