9. fejezet

Szép késő őszi este volt. A felhők halványlilában és rózsaszínben úsztak a sötétedő égbolton. Kellemes szellő lengedezett, a nap parázsló korongja pedig lebukni készült a nyugati égbolton. Natasha McDonald Shane farmja felé robogott az ócska tragaccsal. A kép ott lapult mellette, gondosan becsomagolva. John elment Montgomery-be a hétvégére, Lilly és az anyja pedig együtt akarták tölteni a hétvégét egy újabb nagynénivel, Natasha pedig természetesen nem ellenkezett. Különlegessé akarta tenni Shane születésnapját és tudta, hogy a festmény megteszi kellő hatását, mint első lépés, és az is biztos, hogy az ajándék második része is hatással lesz a férfire. Leparkolt a ház előtt és elindult befelé. Shane nem számított rá, meglepetésnek szánta a ma éjszakát, tökéletes születésnapi meglepetésnek.

A férfi a nappaliban gubbasztott és a tévét bámulta. Natasha mögé lopózott és hátulról befogta a szemét.

- Meglepetés! – suttogta a fülébe és Shane szíve nagyot dobbant az ismerős hang hallatán. Nem számított rá.

Hirtelen mozdulattal megragadta Natashát és maga mellé rántotta.

- Hiányoztál – súgta a fülébe és megsimította az arcát gyengéden – Milyen gyönyörű vagy!

- Te is hiányoztál – válaszolta Nat meghatva – Olyan üresek a napjaim nélküled.

- Szeretlek – suttogta Shane a legőszintébb szeretettel, amivel szeretni lehet s gyengéden megcsókolta a nőt. Még soha senkit nem szeretett ennyire. Még soha senki nem érintette meg a szívét, úgy ahogy ez a nő tette. És tudta jól, hogy nem is fogja. Neki Natasha az első és az egyetlen nő. Már hosszú ideje csak ő van a szívében… elképzelni sem tudta, hogy ez az érzés egy nap véget ér. Nem, olyan soha nem lesz. Ők ketten összetartoznak örökre.

- Hoztam neked egy meglepetést – mosolyodott el Natasha, mikor elvált az ajkuk. Alig bírta kivárni, hogy meglássa Shane arcát, mikor először pillantja meg a képet. Biztos volt benne, hogy tetszeni fog neki.

Azzal feltápászkodott a kanapéról és az előszobába ment ahol a képet hagyta. Shane meglepve figyelte a nagy csomagot és elképzelni sem tudta, hogy mi lehet benne. Izgatottan bontotta ki, s amikor kirajzolódott előtte a tündér alakja, valami ismeretlen bizsergés futott végig rajta. Szinte megborzongott a kép kísérteties hatásától, de ugyanakkor gyönyörrel töltötte el.

- Ez elképesztő Tash! – nyögte ki végül, de nem találta a megfelelő szavakat. Ez a nő egy zseni!

- Tetszik? – mosolygott megkönnyebbülten a nő – Attól tartottam nem tetszik.

- Kizárt, hogy a legtehetségesebb festő bármelyik alkotása ne tetsszen. Csak nem találom a megfelelő szavakat, hogy leírjam azt az érzést, amit kivált belőlem. Kísérteties és gyönyörű. Már tudom, hol lesz a helye – azzal a kandallóhoz lépett és leemelte a régi családi örökséget, a képet az eredeti házról, amelyet a nagyapja a két kezével épített fel, mikor megérkezett Írországból.

Deidre képe tökéletesen illett oda. Mintha oda tervezték volna. Hosszú ideig csak állt ott és bámulta. Rabul ejtette a tündér zöld pillantása… fogalma sem volt Natasha hogyan volt képes ilyet alkotni.

- Boldog születésnapot! – súgta a fülébe.

- Köszönöm… ez a legszebb ajándék utánad, amit kaphatok – azzal ismét megcsókolta a nőt.

- Ez csak a kezdet, még más terveim is vannak ma estére… - mosolyodott el kacéran és csengő hangja boldogságok tengerét mozgatta meg Shane szívében.

Hogy képes valaki ennyire tökéletes lenni, anélkül hogy tudna róla? Hogy képes valaki ennyire természetesen önmagát adni? Hogy képes valaki… ám Natasha megtörte gondolatai folyamát és megragadta a kezét.

- Menjünk! – húzta maga után és úgy viselkedett, mint egy kamasz.

Kisurrantak a házból, mint a tinédzserek, akik a szülők elől bújnak, s perceken belül már úton voltak a rozzant furgonnal valahova… de vajon hova… Shane ezen morfondírozott miközben az elsuhanó sötét tájat kémlelte.

- Na, jó… most már volnál szíves elárulni hova tartunk? – mosolygott, maga sem tudta miért.

- Majd meglátod – felelte sejtelmesen a nő és egy röpke pillanatra hasonlított arra a titokzatos tündérre ott a kandalló feletti képen. – ez a meglepetés része…

- Figyelmeztetlek Natasha McDonald, hogy ez emberrablás…

- Be tudnád fogni? – csípett bele a nő játékosan, miközben leállította a motort… s férfi meglepetten nézett körül… egyre kevésbé értette.

- Na, jó, értem… tehát éjszakai horgászat az a meglepetés?

- Farmer létedre rengeteget fecsegsz feleslegesen… légy szíves ezt tedd fel, míg visszaérek. Természetesen a szemedre - azzal egy kendőt nyújtott a fiúnak és eltűnt a tó köré ereszkedő titokzatos ködben.

Meggyújtotta az utolsó mécsest is és elégedetten pillantott végig délutáni munkáján… megérte… határozottan megérte. Azzal felugrott és visszasietett a kocsi mellett várakozó Shane-hez.

- Jó fiú – ütött játékosan a popsijára majd belekarolt és óvatosan maga után húzta. – Itt is vagyunk. Felkészültél?

- Essünk túl rajta – sóhajtotta Shane, és úgy tett, mintha mindez halálra untatná, de persze közben majd kiugrott a szíve a helyéről.

- Boldog születésnapot! – suttogta a nő és gyengéden leoldotta a kendőt a férfi szeméről.

Shane hinni sem akart a szemének. Nem messze a tótól egy kockás pléd leterítve, rajta piknik kosár, mindenféle finomsággal. A pléden és körülötte apró teamécsesek világították be a levegőt, a háttérben a magnóból halk romantikus zene szólt.

- Tökéletes – mondta ki hangosan.

- Tetszik? – nevetett fel Natasha megkönnyebbülten.

- Olyan gyönyörű, mint aki csinálta…- fordul meghatva a nő felé és gyengéden átkarolta. – Köszönöm… ez a legcsodálatosabb születésnapi ajándék, persze csak utánad.

- Megérdemled… nem ismerek nálad önzetlenebb, szeretetteljesebb, kedvesebb, gondoskodóbb és gyengédebb férfit… nagyon szeretlek Shane, tiszta szívemből..

Shane-t annyira meghatották a nő szavai, hogy még a szemét is elfutotta a könny.  Ez nem lehet valóság… nem történhet vele… kizárt, hogy ekkora mázlija legyen!

- Én is szeretlek…- súgta vissza, majd két tenyere közé fogta a csodálatosnak ítélt ragyogó arcot és gyengéden, minden szeretetétével megcsókolta. Érezte a puha ajkak remegését, s hogy Natasha szíve egyre hevesebben kalimpál.

- Megígérem neked kicsim, hogy soha de soha nem hagylak magadra… bármi történjen is… mindig vigyázni fogok rád – mélyen a szemébe nézett s az egyik huncutul göndörödő fürtöt a nő füle mögé simította. Nem tudott betelni a szépségével.

Lassan megvacsoráztak, miközben apróságokról beszélgettek, az aznap történtekről, a Barbara nevű nőről, akivel Natasha pár napja találkozott a főiskolán, Shane is mesélt neki a földeken végzett munkákról. Tökéletes este volt. Közben a tó vízében tükröződött a hold fénye, a harmat is leszállt a növények levelére, de a levegő kellemes maradt. Tücskök ciripeltek a távolban, emlékeztetve őket a nyárra. Azonban a tájat egyre inkább az ősz lengte be. A fák levelei sárgák voltak, a távolból gyakran sodort már füst szagot a szél. Ősz. Elmúlás… átalakulás… komor gondolatok egy ilyen tökéletes estéhez – gondolta Natasha és igyekezett ma csak a boldogságra, a szeretetre koncentrálni.

- Csodálatos este volt – suttogta Shane.

- Csodálatos este – javította ki a nő, jelezve hogy még valamit tartogat. – Még nincs vége – azzal sejtelmesen közelebb csúszott a férfihez és gyengéden megcsókolta az arcát, az orrát, a szemét.

- Ne játssz a tűzzel te boszorka… - próbálta tréfásan hárítani Shane a közeledését, hatalmas önuralmába került, hogy visszatartsa magát…

- Szeretlek… súgta Nat miközben egy pillanatra se hagyta abba a borostás arc csókolását… és akarlak. Jobban, mint bármi mást eddig életemben… felnőttek vagyunk Shane, szeretjük egymást…

- Biztos vagy ebben? – állította meg Shane egy pillanatra és mélyen a nő szemébe nézett.

- Soha semmiben nem voltam még ennyire biztos… – felelte. – megérintettél minden lehetséges módon … a szívem, a lelkem, az érzékeimet… ne kételkedj benne, hogy ez a helyes.. és ne gondolj most Rá… most csak mi vagyunk Shane, te és én…csak ez a pillanat számít, semmi más….érted?

- Nagyon szeretlek Natasha, őszintén és teljes szívemből – gyengéden megsimogatta a nő selymes arcát és gyengéden megcsókolta.

Ahogy az ajkuk összeért, mindketten tudták, hogy már nincs megállás… ma éjjel beteljesedik a szerelmük. Ez így van megírva a csillagokban… ez a sorsuk… ez a bűnük, amivel együtt kell élniük… Azon az éjjelen nem voltak kérdések, csak válaszok….szeretet és boldogság lengte be a levegőt, mikor ők ketten eggyéváltak.