Ágnes torkán egy pillanatra megállt a folyadék. Nem várt hír volt ez a számára, élesen köhögni kezdett. Zsolt hátrébb húzta magát a széken, arcára fanyar undor ült, a kapitány viszont enyhe csapásokat mért a lány hátára, így próbálta jobb belátásra bírni a makacskodó italt. A roham végén lehajtotta a fejét az asztalra, próbálta rendszerezni tüdejének ritmusát. Mielőtt bárki is reagálhatott volna, felkapta magát és a férfihez fordult. Agyában szédült sebességgel pörögtek végig az eddigi útjáról szóló emlékképek.
    - Miért nem szóltál előbb, hogy ismered a bátyámat!? Sok kellemetlenségtől kíméltél volna meg!
    - Már elnézést - A férfi hangja továbbra is csendes és nyugodt volt, habár most egy kis zsörtölődő mosoly tört magának utat a rendületlen arcon -, de véletlenül nem te döntöttél úgy, hogy egy szóval sem említed meg az utazásod okát vagy célját?
    Szemei tágra nyíltak a felismeréstől. Eleinte csak pislogott a férfira, majd egy hangos, kínban úszó sóhajtással visszazuhant feje az asztalra. Ezt eléggé elrontotta. Ha egy egyszerű utazás lett volna, ha minden rendben lenne a világban, akkor ő most ott kolbászolna valahol Tigrislevél népes utcáin, s talán örökre kint reked a szigetvilágon, céltalanul és segítség nélkül. Ez viszont nem így történt, nem de? Ha nincs a Halál, akkor most ő sem ülne itt. Ez a gyilkos erő egyengeti életének kanyargós útjait. Ki tudja, talán az egész világ veszélyben van, máris több ezren haltak meg a poklok tüzének égő markától, de mélyen legbelül rájött, hogy ez mentette meg őt a saját balgaságától. Soha többé nem fog elhallgatni semmit, nem akar ismételten kockáztatni. Felnézett, botladozó nyelve már mesélte volna el az eddig történteket a többieknek, de a kapitány megszorította a vállát és egy eddig általa soha nem látott, fenyegető pillantással utasította hallgatásra őt. Még a lába is beleremegett a félelmetes látványba.
    - Netán lemaradtunk valamiről? - kérdezte egyik szemöldökét felrántva Zsolt.
    - Azt el sem tudnád képzelni... - motyogta halkan a férfi.
    - És a többiek hol vannak? - Norbert próbált ismételten témát terelni. Ezek ketten még képesek lennének egymásnak esni egy hosszabb szóváltás esetén.
    A kapitány lepihentette az asztalra a gőzölgő poharát, melyben még mindig javában volt a forró italból.
    - Elhajóztak. Csak mi ketten vagyunk itt Sárkányfészken. Dan elvitte őket Limára, ott majd kicsit kikapcsolódnak - felelte szemrebbenés nélkül. Annyira hitelesen adta elő ezt a légből kapott mesét, hogy kis híján még Ágnes is majdnem elhitte neki. - Hosszú és eseménydús utunk volt, ezt elhiheted! De inkább hagyjuk... Mondd, hogy megy az üzlet?
    - Elég változatosan. - Norbert mély levegőt vett, majd folytatta. - Amint tudod, leginkább csak egyszerű kardokat gyártunk, kelendő árú manapság. Párbajokra, háborúkra, dísznek a falon, minden eshetőségre kapunk megrendeléseket. Olyan időt élünk mikor egy jó kard már hozzá tartozik a mindennapi viselethez, bárki megengedhet magának egy egyszerű egyméteres vívőtőrt. Elkészíteni is gyerekjáték. Viszont vannak a komolyabb játékszerek! Kétélű kardok, kések, bárdok... a hasonló dolgok. Ezekhez több nyersanyagra van szükség, bonyolultabbak is elkészíteni. Sajnálatos módon, körülbelül két hete lesz már, hogy kereskedőhajó járt erre Tigrislevélről - A kapitány és Ágnes egy baljós futópillantás erejéig összenéztek. Most már tudták a tragédia nagyjáboli időpontját, de ez nem nyugtatta meg a férfit. Sokkal inkább felzaklatta, hisz két hete épp elhagyta azt a szigetet az anyaföld piacának kecsegtető hívására. Akkor még minden teli volt élettel. Norbert, látva a férfi egyre növekvő érdeklődését, folytatta a beszédjét. - Eléggé megcsappant a beérkező vas mennyisége, ezzel egyértelműen pedig annak az ára is az egekbe szökkent. Nem tudunk semmit sem előállítani, amíg nem rendeződik a helyzet, maximum ágyúgolyókat, az még valamennyire profitáló.
    - És egyáltalán honnan van ez az... egész? - kérdezte továbbra is tágra nyílt szemekkel Ágnes, mialatt megint csak körbetekintett a szobán. Láthatóan csodálta bátyját, amiért sikerült a szüleik nyomdokaiba lépnie. Az a sok eltöltött nap apának segítve tényleg a hasznára vált, gondolta. Bár saját maga is ennyi időt töltött volna a családdal, akkor talán most értette volna, hogy miről is beszélt imént a testvére.
    - Ez hosszú történet. - Arcáról sugárzott a jókedv és derültség. Jólesett neki a húga érdeklődése. Régen nem látta, és bár még mindig nem békélt meg a gondolattal, hogy egyedül kijött erre a veszélyes vidékre, azért mégis örült a jelenlétének. - Miután Maverick kitett Tigrislevél Hegységen, fogtam magam és felszálltam egy tengerészhajóra, mely elhozott ide, Sárkányfészekre. Tigrislevél szép hely, de túl közel volt a birodalomhoz. Nem akartam kockáztatni. Munkát vállaltam ennek az kovácsműhelynek a tulajánál, idővel pedig teljes jogú alkalmazott lettem. Távollétében én vezettem a boltot, megtanított mindenre, amit apától még nem lestem el.
    - És ő most hol van?
    - Kiment Tigrislevélre, hogy megtudakolja mi lett a kereskedőkkel. - A hír hallatán Ágnes arcán vérbe fagyott az alig pár perces, büszke mosoly. Tudta nagyon jól, hogy akkor a férfi már biztos nem él... Ismét megpróbálkozott a magyarázkodással, de elméjében felvillant a kapitány rettenetes tekintete és rémületében végigfutott a hátán a hideg. Jobbnak látta tehát a hallgatást választani, és próbálta leplezni a felszínre törő, szörnyülködő érzelmeket.
    Norbert épp rákérdezett volna a lány bajára, de a kapitány szükségeltette a férfi figyelmét.
    - Valakinek mégis finanszíroznia kell ezt a helyet - szólt hozzá egy magabiztos hangon. Gyanakodva nézett a kovácspárosra. -  Ekkora forgalom egy ilyen kis alköri üzletnek?
    - Ez nekem is gyanús volt, de nem kérdezősködtem - felelte Norbert. Zsolt már egy ideje szótlan volt. Őt nem érdekelte mások élete, és az sem, hogy hogyan működik a bolt. Nem, amíg kap érte pénzt.
    A csapat halk morajra lett figyelmes. Gyenge kopogásra, ami minden másodpercben egyre csak keményebben és erősebben vert. Mindenki elnémult, nesz nélkül hallgatták, ahogy a kövér esőcseppek táncot roptak az épület tetejét fedő hideg bádoglemezeken. A kapitány tartotta magát az eddigi állításához, miszerint ez nem természetes. Igaz, a nyári eső kiszámíthatatlan, de mégis minden érzéke veszély jósolt. Fények villantak fel odakint, őket pedig fülsiketítő robaj követte. Olyan volt, mintha maguk az égiek indítottak volna támadást ellenük. Az idősödő férfi felkelt a helyéről, majd az ablakhoz lépett. Mindenki őt bámulta, de ez nem izgatta.
    - Valaki van odakint - jegyezte meg halkan. Bal tenyerével mozdulatlanságra intette a többieket. Kint sötét volt, a sűrű felhőzet ijesztő éjszakává változtatta a nappalt. Erős szél fújt az utcákon. Vitt magával minden mozdíthatót, akárcsak a tolvajok, melyek egész nap erre a pillanatra vártak, hogy előbújjanak nyirkos vackukból. A tetőn lévő fémlemezek agresszívan csapkodták az épületet, felülről ostromolva a bennlévőket. Huzat süvített keresztül az házon, keresztül a fal és az ajtó résein, nedves levegővel töltve meg a szobát ahol ültek. Ítéletidő. Egy szürke árny, vészjósló sziluett suhant el az ablak előtt.
    - Mi volt az!? - kérdezte velejéig rémülve Ágnes. Bátyja és a segéde nem értették ezt a fajta reakciót.
    - Túlreagálod - válaszolta vissza keményen Zsolt, az egyetlen ülve maradt személyként.
    Ágnes meg sem hallotta a fiú megjegyzését. Eleget tapasztalt az utóbbi pár napban ahhoz, hogy minden ismeretlen alakra felriadjon.
    - Norbert... - szólalt fel aggódóan a kapitány, továbbra is kifelé tekintett az árnyat keresvén. - Bezártad az ajtót?
    - Miért?
    - Jobb ha megtudsz valamit Sárkányfészekről. Ha nyitva hagyod a bejáratot - kattanás hallatszott az előszobából. Ágnes rémülten a sarokba hátrált, most már Zsolt is feltápászkodott a székről. Kísérteties nyikorgás visszhangzott keresztül a házon, ahogy kinyílt az ajtó. Szélvihar tört be a lakásba, oly erősen forgatta fel a légkört, hogy a kapitány kivételével mindenki vagy elfordult, vagy a karjával próbálta védeni a szemét. Volt egy csapódás, majd a huzat is elállt. Mire mindenki felnézett már egy sötét köpenybe tekert alakot pillantottak meg a konyha ajtajában. Széles karimájú kalapja kitakarta az arcát, egyedül az a hátborzongatóan perverz mosoly látszódott az árny alatt. A férfi gyűlölködve folytatta az imént elkezdett mondatát -, akkor mérget vehetsz rá, hogy előbb-utóbb bejön rajta egy patkány...
    A három fiatal megszeppenve nézte a figurát, ki felhajtotta a fejét, hogy szétnézzen a társaságon. Mindenki arcáról másféle érzelmet olvasott le, habár egyértelműen mind negatív volt. A kandalló tüze megvilágította barna, sima, hibamentes arcbőrét, melynek látványa a legkisebb mértékben sem csillapította a kedélyeket. Gyilkos tekintete mindenkiben megfagyasztotta a vért, akire csak ránézett, szemei viszont megakadtak az erős alkatú férfin aki előtte állt.
    - Maverick! - szólalt fel csodálkozva. Rémületkeltően nyugodt arckifejezése mit sem változott.
    A kapitány öklei összeszorultak, mindkettő megduzzadt az erőtől, készen álltak, hogy bármikor letöröljék azt az undorító vigyort a képéről.
    - Vargas...