Néhány óra elteltével, miután közösen vacsorát készítették és el is fogyasztották, letelepedtek a kanapén és Shane begyújtott a kandallóban is. Csak különleges alkalmakkor szokta ezt, s számára a mai ezek közé tartozott. Kezébe vette az édesanyja kedvenc könyvét: Tündérvarázs címmel, melyet a nő Írországból hozott magával, mikor ő és az apja frissházasokként az Államokba költöztek. Felbecsülhetetlen értékű volt Shane számára. Kissrác korában az édesanyja Mae, mindig ebből olvasott lefekvés előtt. Shane azóta vágyott rá, hogy egyszer ellátogasson ősi hazájába, melynek szeretetére a szülei nevelték. Úgy tervezte, hogy ha végez, a sulival elviszi a szüleit egy ilyen útra, vissza a Moher szikláihoz, ahol felnőttek. Aztán az élet közbeszólt és elragadta őket a fiútól s az írországi út a feledés homályába merült. Talán egyszer ő és Natasha elutazhatnának oda.

- Min gondolkozol? – kérdezte a nő és jóleső érzéssel töltötte el a férfi köré kulcsolódó kezének ölelése.

- Tudod ez a könyv anyáé volt… egy pillanatra az emlékezés és a szülei elvesztésének soha el nem múló fájdalma ködbe burkolta zöld szemét, aztán megcsókolta Natasha homlokát és folytatta.. – Írországból hozta magával és a hosszú hajóút alatt minden este ebből olvastak fel egymásnak apával. Ez egy fajta hagyomány lett később. Mikor megszülettem, apa helyett nekem mesélt a kelta tündérekről, akikben komolyan hitt. Semmi sem tudta megingatni ezt a hitet benne. És semmi sem tudta kitörölni a szívéből a hazáját. Szeretett itt lenni, szerette Alabamát és Evergreent is, de soha nem válthatott ez a hely az otthonává.

- Emlékszem, mikor kicsik voltunk, sokszor olvasott fel nekem is egy könyvből, talán ez volt az. Gyönyörű mesék voltak. Tündérekről, koboldokról, csodálatos lényekről – felelte Natasha. – És szerintem nem bolondság hinni bennük. Azt hiszem, ez a kultúrájuk része. Át akarták neked ezt adni, hiszen minden embernek szüksége van gyökerekre, amikből táplálkozhat, és gyönyörű fává bontakozhat ki. Én is ezt szeretném Lillynek.

- Sikerülni is fog, mert nálad jobb anyát nem ismerek, Tash. Nálad többet senki sem adhat a gyermekének, hiszen te még az álmaidat is feladtad Lillyért. Mérhetetlen szeretettel nézel rá, mérhetetlen szeretetet adsz neki és benne minden megvan, ami jó benned. Megtanítod a számodra fontos legapróbb dolgokra is és csodálatos embert nevelsz belőle. Mélységesen tisztellek ezért.

- Még soha senki sem mondta ezt nekem… szipogta meghatottan. – Mesélsz nekem? – kérdezte és fejével a könyv felé biccentett.

- Persze – válaszolta Shane és kikereste a kedvencét Deidre hercegnő történetét. – Egyszer volt, hol nem volt túl a kékellő tengereken és a zöldellő dombokon, Írország szívében a tündérbirodalom eldugott szegletében, ahova ember soha nem tette be a lábát, élt egy tündérhercegnő, akit Deidre-nak hívtak. – Shane belekezdett a mesébe.

Natasha úgy hallgatta, mint egy kisgyerek. A történet egy tündérről szólt, aki egy napon összetalálkozott egy emberrel és egymásba szerettek. Ám tiltott volt kapcsolatba kerülniük egymással, s miután a lány apja a tündérkirály tudomást szerzett a szerelmükről elüldözte a herceget. Ezután egy gonosz varázsló foglyul ejtette a fiút és csak Deidre menthette meg. Mikor tudomást szerzett a történtekről elszökött apja engedélye nélkül, hogy megmentse kedvesét. Már csak egyetlen módon hozhatta vissza a fiút a halál torkából, hogy feláldozta érte halhatatlanságát. Eldobta magától a soha el nem múló szépség ígéretét és földi halandóvá vált.

- A herceg felültette hófehér paripájára és elindult vele a hazája felé, mialatt maguk mögött hagyták tündérvölgyet. Deidre arcán a bánat könnycseppjei szaladtak végig. Elveszítette az otthonát, el kellett hagynia apját, de kapott helyette egy másik életet, amit azzal a férfival élhet le, akiért bármit képes volt feláldozni.

- Ez gyönyörű történet volt – szipogta Natasha és letörölte az arcát áztató könnycseppeket.

- Igen. Ez a kedvencem – helyeselt Shane. – Hiszel az ilyen elsöprő szeretetben, ami minden akadályt legyőz?

- Igen, Shane, szeretnék hinni benne. Csodálatos mikor az ember annyira szereti a másikat, hogy akár az életét is odaadná érte. Ijesztő is egyben, de gyönyörű. És ez a tündér a legfontosabbakat adta oda a hercegért. A halhatatlanságát, a családját és az otthonát.

- Ezeket én is bármikor odaadnám érted – csúszott ki Shane száján és nyomban meg is bánta, amit mondott. Nem volt fair Natashával szemben. – Nem úgy gondoltam… tette hozzá gyorsan a nő ábrázatát bámulva

- Tudom, Shane… más ott hagyni a hazádat és a szüleidet és megint más elhagyni a gyerekedet… erre sosem lennék képes.

- Sajnálom, hogy ezt mondtam. Nem gondolkoztam, kérlek, ne haragudj – azzal a nő felé fordult és megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett. – Nem kérem tőled, hogy hagyd el őket, hagyd el a lányod. Soha nem tennék ilyet, Tash. Ezt tudnod kell.

- Ne folytasd! – tette hosszú ujját a férfi szája elé. – Tudom. Szeretlek Shane, legalább annyira, mint ez a tündér szerette a herceget. És ha nem lenne Lilly már rég veled lennék. Ő az egyetlen dolog, ami megakadályoz ebben. És ha John nem ügyvéd lenne, akkor már mindketten nálad laknánk.

- Nagyon örülök, hogy ezt mondod. És ha kell, várok, amíg Lilly felnő…

Shane gyengéden magához húzta és ajkait a nőére tapasztotta. Tudta jól, hogy soha senki iránt nem érezheti ezt a szeretetet. Ezért a nőért bármire képes volna. Megmászná a legmagasabb hegyet, átkelne a legvadabb folyón, sárkányokkal és varázslókkal harcolna. Mindenét odaadná érte. Mikor elváltak a tűz parázsló fénye tükröződött felhevült arcukon. Vágyott erre a nőre. Kívánta, ahogy még soha senkit sem kívánt. De tudta jól, hogy még nem érkezett el az ideje, hogy vágyaik beteljesüljenek. Azzal mindent tönkre tenne. Vissza kell fognia magát még egy ideig. Igaz, hogy volt már dolga nőkkel, de szerelemből még sosem csinálta. És azt akarta, hogy az első igazi legyen és felejthetetlen mindkettőjüknek.

- Natasha, haragudnál, ha ma éjjel csak aludnánk? – nyomta meg az utolsó szót.

- Épp ezt akartam kérdezni – mosolygott rá a nő és egyáltalán nem látszott csalódottnak.

- Szeretlek és vágyok rád, ezt tudnod kell, de tisztellek is és azt akarom, hogy az első csodálatos legyen. Most még korai lenne, érzem. Azt akarom, hogy biztos legyél benne, hogy akarod, és ne kelljen rádöbbened, hogy hiba volt…

- Soha nem tudnám hibának tartani, de szerintem is várjunk még vele. És köszönöm, amiért ezt mondtad.

Aznap éjjel, már jóval éjfél után feküdtek le, addig beszélgettek, nevettek, csókolóztak. Kiélvezték az együtt töltött idő minden percét s egymást ölelve aludtak el.

Mrs. Carlson épp hazafelé tartott az esti bridzs partiról, amit minden szombat este a barátnőivel játszottak. A nyereményére gondolt, és arra, hogy milyen jól átverte a lányokat és hogy amilyen naivak fel sem tűnt nekik. Ahogy elhaladt a Dawson farm előtt meglátta az ott parkoló autót. Ismerősnek találta. De hisz ez Natasha McDonald furgonja. Az órájára nézett és elmosolyodott. Hajnali fél 2-kor nem hiszem, hogy Shane lovait festi vagy  sütit hoz át… gondolta és gonoszul elvigyorodott s a holnapi istentisztelet jutott eszébe, ami kitűnő alkalom lesz a pletykaterjesztésre… azzal gázt adott és tovább gurult.

Ezalatt John McDonald álmatlanul forgolódott a vadonatúj ágyban a Montgomery kertvárosában vásárolt házban. Mellette Barbara békésen szuszogott. Meztelen válla kikandikált a takaró alól, formás lábai átfogták Johnét. Senki sem hibáztathatja, amiért lecserélte a feleségét évekkel ezelőtt erre a szex istennőre, akitől mindent megkap, amit csak akar. Senki sem róhatja fel neki, hogy nem vonzódik többé Natashához, aki ott feszít előtte maszatos pólóban és farmerban, mikor itt van Barbara a feszes ruháiban és szemérmetlen fehérneműiben. Soha nem kapta ezt a szenvedélyt a feleségétől. Natasha soha nem tudta így csókolni, így ölelni… miért is kéne mindezt feláldoznia, odadobnia csak azért mert nős. És amiről a felesége nem tud, az nem is fáj neki. Feleslegesen aggódott ennyit az elmúlt hetekben. Barbara megkapta, amit akart. Van háza, autója és kap egy jelentős összeget havonta, amiből ő és Sam jól élhetnek. Nincs oka elégedetlenkedni. És nem is fog. Hétvégente eljön hozzá, legalább ő is megkapja, amire szüksége van – végignézett a barna vállon és a hívogató, szexis lábakon, az őt átölelő kecses karokon – ezt nem kell sajnálnia magától. Megengedheti magának, hogy két családja legyen. Van egy kislánya és egy kisfia. Büszkének kell lennie erre. Ha diszkréten intézi a dolgait, akkor soha senki nem fog róluk tudomást szerezni. Önelégült mosoly szalad át az arcán és a reggelre gondolt, amikor remélhetőleg Barbara ismét megmutatja mennyire hálás neki…