SALCIA  1961 április 24

Már azt hittük a nehéz munka befejeződött, de mint mindig, most is rácáfolt elképzelésünkre az élet. Reggeli után megszámolnak és mintha munkába mennénk a katonák a kapun kivül  várják, hogy mi kijőjjünk és el indulunk, de nem azon az úton ahol eddig jártunk, hanem ellenkező irányba. Nem tudtuk elképzelni mi történik, csak sejtettük, hogy más munkahelyre visznek.

Amint távolodtunk STOINESTI-től, láthattuk, hogy a gát koránt sincs kész, csak az a rész ami Stoinesti-hez közel volt. Kilométerek voltak félig készen vagy meg sem kezdve. Sírni tudtam volna, ha lett volna könnyem ezt látva. Sohasem lesz vége ennek a pokolnak.

Szépen sütött a nap és mi a katona kordon között meneteltünk új lakóhelyünk felé. Mellettünk nádas, vagy fűzfákkal körülvett tavak terültek el tele halakkal, fölötte sirályok vijjogtak és csaptak le a tó vizére, hogy nagy örömmel csőrükben egy hallal repüljenek tovább. Az égen alig volt felhő és a pelikánok serege körözött a tó fölött. Az évszázados fűzfáknak mintha szakáluk lett volna körös-körül hajszálgyökerek lógtak le a földig. Sohasem láttam ilyesmit.

Az történt, hogy a Duna elöntötte a területet és a fák mivel a vízben voltak gyökereket eresztettek. Mikor a víz visszahuzódott ezek a gyökerek megszáradtak és szakál szerüen lógtak alá a fák tőrzsén.Mindig szerettem a kirándulást és én úgy is éreztem mintha kirándulnék a Duna deltában. A katonák álmosan bandukoltak a két oldalunkon. Elötünk két katona lépdelt lassan nevetgéltek beszélgettek. Hátunk mögött  két katona géppisztojjal és a kisérő őrök bandukoltak. Ha ők nem lettek volna mellettünk, kellemesebb lett volna ez a kirándulás. Szép volt az idő, nem hajtott senki és mi beszéldetve, bámulva a csodálatos tájat. Más fizet azért, hogy megláthassa ezt a csodát, mi rabok kellett legyünk, hogy megláthassuk.

Elég sokat meneteltünk, késő délután lett, amig elértük  SALCIAT. A munkatelep elég nagy területen terült el. Három nagy barakból állott, külön konyha résszel, volt orvosi rendelője és mozsdója is. Itt WC már deszkával volt bekerítve.Igazi budi volt. Igaz a régi vályog barakok még tető nélkül álltak, úgy néztek ki az udvaron mint valami katakombák. Valójában nem rég építhették a  fa barakokatés a régi vályog barakokat ott hagyták elrettentő példának.

Az egyik ilyen vájog barakból csináltak borbély mühelyt, ahol Stern Moise, aki a borbély mesterséget űzte hajvágással, bajuszigazítással foglalkozott. Ismertem, Szamosújvárról, és Stoinesten is velünk volt. A Sajovics féle arany ügyben itélték el.Itt rendezték be az elkülönítőt (izolare ).

A kapu előtt megállítottak bennünket és órákig tanácskoztak, hogy ki, kinek adjon át minket. Nagy későre megszámoltak és beengedtek a kapun az udvarra. Mindenki ismerősöket keresett, híreket szerettek volna kapni, honnan jöttünk, mikor szabadulunk.

Találkozott itt apa a fiával, szomszéd a szomszédjával, barát a baráttal, ismerős az ismerősével. Volt kavarodás, jövés-menés, keresgélés, sírás és ölelkezés. Megkaptuk az ebédet és tovább keresgéltük az ismerősöket. Este külön számoltak bennünket, és külön a Salciai tábórt. Az volt a csoda, hogy a számolás egyből kijött. Nem kellett kétszer számolni, mint Stoinesten.

Másnap vasárnap volt. Reggel még külön számoltak meg, de reggeli után külön választották a munkásokat és külön az értelmiségieket. A brigádokat ismét összerázták. Én a  8 évre ítéltek csoportjába kerültem. Bíbó László, Kovács Bálind, Karap Dániel, Frunda Károly, Sîrbu Ioan Dezideriu nagy nevü íróval, Basmagian Ioan, örmény származásu román ember, Pancu Petre, Balogh László gyergyói gazdasági tehnikussal, Găinaru Vasile orvossal. Itt ismertem meg Páskándi Gézát, kolozsvári költő és írót, Pál Lajost, a Bolyaiból, Nagy Benedeket, ugyancsak a Bolyaiból, Csurka Péter ügyvédet, Török István katonatisztet, Orbán József, János László, Jancsó Csaba, Zimerman Hans, Ditmar Gherhart, Herman András, aki Kolozsváron élt és Kovács Bálintnak volt nagy barátja, Kolcsár Géza, Szárhegyről, Kimpián György és Salamon László Gyergyószentmiklósról, Puskás Attila, Albert Mihály, Zsók László, Bordás Attila, Sepsiszentgyörgyről, ugyan innen a Gyertyánosi testvérek, Csaba és Gábor, Dajcs András, Várhegyi István, Varró János, Lakó Elemér, a Bolyaiból, Lay Imre és Lay György Brasóból, Léta Áron, Bölönből.

A teológiai tanárok közül:

Dr. Erdő János, Dr. Lőrinczi Mihály, Dr. Simén Dániel, Dr. Dobri János profeszorok.

A teológiáról: Mózes Árpád, Kiss Béla, Antal László, Bíbó László,  Dani Péter, Gödri Oláh János, Veress Károly,evangélikusok, Adorjáni Dezső,Bene Lajos, Csatlós Csaba, Elekes István, ifj.Fikker Ferenc, Fülöp G Dénes, Gráma János, Márton Attila, Miklós István, Nagy Endre, Péter Miklós, Soós Ferenc, Székely Lajos, reformátusok, Benedek Ágoston, Kelemen Csongor, Léta Áron, Nyitrtai Levente, Sándor Balázs, unitáriusok. Kölönte Tamás EMISZ taggal, Dr. Csiha Kálmán, Karcagi Sándor, Kelemen Imre, Nyitrai Mózes, Gellért Imre lelkipásztorokkal, Szabó Béla, Sántha István és Sántha Antal, Dénes Dénes római katolikus papokkal. Gombos Ernő, akit már Marosvásárhelyről ismertem, mivel szomszédja volt Számtartó Tibórnak ,aki Olga növéremnek udvarolt abban az időben. A határnál fogták el, szökni akart. Hasas János, Szatmár környéki fiatalember, akitől egy éneket tanultam: 

Most öt óra van éppen úgy mint Pesten

Vajon mit csinálsz ma délután?

Az új ruhádat próbálod-e éppen,

Vagy randevura készülsz tán?

Vagy a rúzst a csöpp kis szádra fested

Vagy elsietsz, mert várnak terád,

Vagy rám gondolsz és fáj a szíved értem,

Mert érzem, hogy gondolsz te rám.

Zsuzsikám hogyha késik a csoda

A reményt ne feledd el soha

Zsuzsikám sírni soha se szabad

Úgy el száll minden bús pillanat

Zsuzsikám, hogyha fáj az én szívem

Zsuzsikám elküldöm tenéked.

Minden lány Csipke Rózsika talán

Zsuzsikám aranyos Zsuzsikám.

                                                ***

A gátat építettük itt is. Nem volt könnyü, mivel a munkás brigádok sokkal  serényebbek voltak mint mi és nekünk is tartsuk az iramot velük, mivel hajtottak a brigádosok. Most is vertek meg embereket a norma nem teljesítéséért, de már nem voltunk olyan buták, hogy ne tudtunk volna kibabrálni az őrökkel.

Nem változott a brigádosok névsora csak anyiban, hogy a Musát testvérek a munkás brigádokat boldogították. Ebben a brigádban voltak a Gyertyánosi testvérek, Csaba és Gábor, Szabó Lajos, Sándor Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Molnár Béla, a Mikó Kollégiumból, Sepsiszentgyörgyről. Középiskolások voltak.

A Musat testvérek Andreica főbrigádos emberei voltak, akik minden piszkos munkát, ami kompromitálta Andreicat ők végeztek el. Minden nap borotváltatta magát, bakancsát fényesre sikáltatta a bórbéllyal, úgy feszített, mint egy kakas a brigádosok előtt, reggelenként minket kizavartak a barakból az udvarra és a brigádosok amikor megszámoltak minket, levett sapkával és futólépésben sorban felzárkóztak előtte és jelentették a létszámot. Mi rabok, vigyázz állásban vártuk a parancsot. Ez így ment minden nap reggel is este is. Volt eset, amikor a brigádost is felpofozta, ha nem tettszett neki valami a jelentésnél. Ő adott büntetést a raboknak, ha valami hibát követtek el. A verést a két Musat testvér végezte el. Az őrök a kapusszoba ablakából nézték az Andreica bemutatót, és élvezték, hogy a rab a rabot kinozza és veri.

Az étel itt sem volt sem több, sem jobb, csak annyi változás történt, hogy hetente egyszer valamelyik déli ételbe lóhúst is belefőztek.

Hát igen annyi idő után hús ízt érezni, még ha lóhús is nagyon felkavart bennünket. Emlékszem Salamon Laci miután megette az ételt azt mondja, hogy ebbe az ételbe beleűlt valami fehérnép. Úgy éreztük, valami megválltozott az életünkben, pedig csak egy kis lóhúst kaptunk. Álmodozó rabtársaink mindjárt „tudták”, hogy „jön az amesztria”. Az ugyan nem jött, de a remény pislákolni kezdett minden rab szívében.

Bármilyen nehezek is voltak a körülmények, az álmainkat nem tudták ellopni tőlünk. Álmainkban szabadok voltunk és átrepültünk minden szögesdrótot. Álmainkban nem voltak határok. Álmainkat elmeséltük egymásnak, és mivel nagyon sok álomfejtő volt köztünk, mindeniknek az volt a jóslata, hogy kiszabadulunk.

Vasárnaponként Istentiszteletet tartottunk. Minden vasárnap más. Igaz, hogy különböző felekezetekböl voltunk, de itt mindnyájan az egy Istent imádtuk. Nagyon jók voltak ezek a találkozások, az Istennel is és az embertársainkkal is. Erőt és bátorságot kaptunk a következő napokra.

Egy nap észrevettük, hogy új őrök érkeznek milicista ruhában. Este a számolásnál már ilyen vette át a társaságot. Tanakodtunk, hogy mi lehet ennek az oka? A mindent tudó kollegák már tudták, hogy a milicia átvett bennünket és ezután mi is kapunk levelet és csomagot és még beszélgetőt is. Mások már azt is tudták, hogy a közjógisok fogják átvenni a gát építést és nekünk amnesztiát adnak. Semmi sem lett belőle. Mi maradtunk és építettük a gátat, a rabverés maradt a régi, csupán a szekusok a kaki ruhát cserélték ki sötétkék ruhával, és nekünk néha lóhúst is adtak.

1961 február 15.

Csípős hideg reggelre ébredtünk. A levegőben csak a varjak repültek és azok is vigyázva, hogy nehogy megfagyjanak repülés közben. Reggeli és számolás után kihajtottak a gátra dolgozni. Felkelt a Nap és azt hittük azért van az a csípős hideg. A Nap fogyni kezdett. Elöször észre sem vettük, de később már lehetett látni a fogyást. Különös volt és félelmetes. A katonák felzavartak minket a gátra és hasonfekve kellett átvészeljük a Napfogyatkozást. A katonák körbe vettek minket és félve vigyáztak, hogy nehogy valaki elszökjön közülünk. Kovács Bálint és Sîrbu Dezideriu közé kerültem, és ő mesélte el, hogy mi is történik, mert sem én, sem Bálint nem láttunk máig  Napfogyatkozást. Látjátok fiuk mások fizetnek azért, hogy ezt láthassák és nekünk megadatott a lehetőség, hogy ingyen láthatjuk. Látszani fognak azok a csillagok amelyek máskor nem látszanak nálunk, mint a Déli Kereszt, vagy azok amik csak délen látszanak. A Nap teljesen eltünt, sőtét este lett. Valóban megjelentek a csillagok. Életem első Napfogyatkozása, amit én is láthattam valóságosan. A katonák csak ordibáltak, de nekik nem adatott meg az a lehetőség, hogy élvezzék ezt a csodálatos eseményt. Nekik nem volt Sîrbujuk, aki megmagyarázta volna, hogy nézzétek fiuk, mert  máskor nem láttok ilyent. Lassan az egyik felén egy kis fénysáv jelent meg a sötétségben, aztán nőni kezdett és szólt Sîrbu, hogy ne nézzük tovább mert megvakulunk. Mikor a Nap megint sütni kezdett mi megfagyva alig tudtunk felkelni a földről, hogy tovább talicskázzunk. Egész nap a Napfogyatkozás tudományos magyarázatával telt el. A normát teljesíteni kellett, de este nem vertek meg.

A Napfogyatkozás után nem tudom honnan jött az ötlet, de elhatároztam, hogy a húsvéti úrvacsorához rendes bort csinálok. Három napi marmaládé adagomat vízzel felvegyítettem, egy kis kenyérbelet vegyítettem hozzá és feltöltöttem vízzel, a kulacsomba. Magamnál hordtam és így próbáltam az erjesztést előidézni. A kulacsot nem zártam le. A környezetem tudta mi a szándékom, senki nem volt ellene. Vigyáznom kellett mivel három hét után már érzett az erjedés szaga. A besugóktól kellett féljek mivel Andreicaék alig várták, hogy valakit valamivel elkapjanak és jelenthessék, hogy ők milyen szemfülesek. A brigádosunk Văcaru

Gheorghe, mert ő maradt továbbra is a brigádosunk szólt, hogy ha lehet dugjam el valahová, mert nem szeretne kellemetlenséget. Én elmentem Andreicahoz, mivel valamikor az ő brigádjában is megfordultam, és ő ismert engem, elmondtam neki is mit szeretnék csinálni és ha lehet engedje meg. Nagyon tettszett neki is az ötlet és megkért csináljak neki is bort. Ő majd ad marmaládét. Neki is bekovászoltam a bornakvalót és így fedve voltam. Többet nem zavart a borért senki. Hát nem lett belőle első osztályú bór, de nem volt víz ízü és még színe is volt. HÚSVÉT szombatján megkostoltam a boromat és én úgy éreztem a világ legjobb borát tettem ekkor az Úrasztalára.

                                                ***

Azt hiszem el kell mondjam, hogy a munkatábórban nem volt szabad Isten tiszteletet tartani, még a gyülekezést is tiltották, de mi mindig kitaláltunk valamit és elbújtunk olyan helyre, ahol nem nagyon voltunk az őrség szeme előtt. Még a brigádosok is kötekedtek velünk, ha látták, hogy csoportban vagyunk. Ők is féltek a büntetéstől és főleg féltették a brigádosi  kiváltságaikat, amit nagyon könnyen elveszíthetnek, ha besúgják, és besugó volt elég köztünk. Nekik is meg kellett éljenek valamiből.

Eljött a húsvét vasárnapja, Dobri Janó bácsi tartotta az Istentiszteletet és az Úrvacsorát Adorjáni Dezső szolgálta fel. Boldog voltam, hogy igazi borral szolgáltattuk az „Úr vérét”. Kenyerünk az volt. Hétfőn nem mentünk locsolni, hanem munka után összegyültünk és húsvéti szokásokat meséltünk egymásnak, amik a mi vidékeinken hagyományos szokás volt. Így adtunk ünnepi hangulatot a húsvétnak. Este álmomban otthon voltam, láttam mindegyik testvéremet, édesapámat és édesanyámat, de nagymamát nem láttam. Aztán az álmok tehenekkel és lovakkal fojtatódott és még disznót is láttam. Elmondtam az álmomat Minculescu Constantinnak, akivel egy csoportban dolgoztam, és ő azt mondta, hogy a nagymamád meg fog halni. Nagyon lesújtott az álomfejtés mivel én készpénznek vettem.Eszembe jútott nagymama álma, amikor búcsuztam el tőle a karácsonyi vakáció után, hogy ,,...most látlak utoljára...’’ Akkor azt hittem velem történik valami, ami meg is történt, de én nem erre gondoltam. Nagyon szerettem a nagymamát.

     Az első prédikációm születése

Nyár volt már, amikor szóltak, hogy én vagyok a soros, hogy  szolgáljak a vasárnapi Istentiszteleten. Szégyeltem mondani, hogy én még nem vagyok érett a szolgálatra, mivel csak fél éves teológus vagyok. A teológusok is és a lelkipásztorok is egyenrangu társként kezeltek. Elpanaszóltam nagy bajomat Hajdu Gézának (Leánder atyának), aki megsajnált, hogy milyen gondba vagyok, mosolygott és megígérte, hogy szombatig felkészít, hogy „ne szégyenkezzem”. Reggel és este amikor az úton jöttünk vagy mentünk velem jött és mondogatta a beszédem lényegét, az imádságokat, és mindent, amit felhasználhattam az Istentiszteleten.Esténként az ágyban próbáltam mondogatni becsukott szemmel a prédikációt és az imádságot, de mindig valamiért belesűltem.Mondtam is Leánder atyának, hogy félek felsűlök, mire ő mosolyogva megnyugtatott, hogy nem fogok szégyent vallani, mert nem kötött beszéd, amit meg kell tanulni, hanem saját szavammal mondom el azt amit gondolok. Szombaton már elkészült a prédikáció, és az imádság is. Persze csak fejben, mivel sem papir, sem ceruzával nem szolgálhattunk. Ha valakinél megtalálták nagyon megbüntették.

Ime az én szolgálatom

És most megpróbálom visszaadni mind azt, amit akkor Leánder atyától eltanultam.

Imátkozzunk: A mi segedelmünk legyen Istentől, aki Atya, Fiú, Szentlélek teljes Szentháromság, egy, örök, igaz Isten. Ámen.

Énekeljük el az énekeskönyvünk 170-es énekét:

Egyedüli reményem Úr Isten csak Te vagy.

            Jövel és nézz meg engem, magamra ó ne hagyj!

            Ne légy tőlem oly távol,

            Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben elcsügged a szívem,

Vigasztalást Igédben, Úram Te adj nekem!

Ha kétség közt hányódom,

És mentségre nincs módom,Te tarts meg, Istenem!

Imátkozzunk:

Úr Isten, mennyei édes Atyánk a Jézus Krisztus által, aki felhoztad szép napodat a jókra és a gonoszokra egyaránt. Magunkat megalázva gyűltünk össze itt, segítségedet kérve, szenteld meg ezt a kis közösséget. Küld el Szentlelkedet, hogy megnyissa szíveinket Szent Igéd meghallgatására, és annak befogadására. Jövel Úrunk Jézus, légy most a vendégünk, jöj és maradj közöttünk, álld meg együttlétünk. Ámen.

Hallgassuk meg Isten szent Igéjét, amely meg van írva Máté Evangéliuma 11-ik részének 28-ik versében a következő képpen:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: Én felüdítlek titeket”.

Kedves testvéreim a Krisztusban! Ebben az Ígében Jézus, „a keresztre feszített Jézus” hív bennünket. Hozzánk szól, minket kér, és szeretné, ha mi meghallgatnánk az Ő hivását. Úgy hív minket, mint édesanya az ő gyermekét, kitárt karokkal és szeretettel.

            Testvéreim a mi életünkben is nagyon sok minden történik. Egyik vasárnaptól a másikig, születésünktől a keresztelésünkig, aztán a konfirmálásunkig,  ahol elrebegjük fogadalmunkat Jézus Krisztus Atyjának, a mi édes Atyánknak, hogy egész életünkben csak Őt szolgáljuk, Neki engedelmeskedünk, Őt hallgatjuk,és elmondjuk:

        Szeretlek Isten Véghetetlen,

                    Szeretlek oly csodás valóm

                    Dícső Neved imádva zengem

                    Bár kis dalom oly elhaló

                    Mint csepp a tenger mély ölében

                    Oh hadd pihenjek kebleden

                    Hadd mondjam el szívem fohászát

                    „Szeretlek édes Istenem!”

Szeretlek drága lény szeretlek,

Neved ragyog szívem egén.

Áldó varázsa életemnek,

Ez égi láng ez érzemény.

Majd akkor is, ha hívsz magadhoz,

Ha csak Te léssz, Te mindenem.

Oh add, hogy elrebegje ajkam,

„Szeretlek édes Istenem!”

Istentől indulunk el, aki már az anyánk méhében ismert bennünket, tudta a nevünket, és Istenhez kerülünk vissza az örök életbe.

Ime itt vagyunk szenvedésünk színhelyén, és Isten itt is összegyüjt bennünket, hozzánk szól szent Ígéje által, lehajol, közel jön hozzánk, hogy begyógyítsa sebeinket, hogy felemeljen a bűnből, vigyáz ránk, hogy el ne vesszünk, hanem örök életet nyerjünk.

Krisztus azt mondja, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Én nevemben, én is ott vagyok Szentlélekben. Isten akaratából ismét össze tudtunk gyűlni testvéreim itt, ahol minden percben ránk leselkedik a sátán, a bűn, hogy elcsábítson, vagy elijesszen egy ilyen áldott együtléttől. S akkor jön Krisztus és azt mondja: Testvéreim itt vagyok köztetek, fogom a kezeteket, hogy el ne essetek az élet sarába, veletek vagyok és veletek leszek minden napon a világ végezetéig. Sohasem hagylak magatokra, hogy el ne vesszetek. Tőrhet rád ellenséged, vagy bármi gonosszal illethet téged, de te ne félj, a te életed az én kezemben van. Te csak ne félj, én veled vagyok és mindenkor megsegítelek.

Jézus ölében bízton hajtom fejem le én, Abban találom üdvöm, ha nyugszom kebelén.

Most is szép időt adott. Adott lehetőséget, hogy összegyűlhessünk ebben a sarokban, ahonnan román testvéreink elhúzódtak, hogy ne zavarjanak bennünket. Itt most csak mi vagyunk és Krisztus, aki minket összegyüjtött. Ilyen egyszerű. Mi hívtuk Őt és Ő eljött, közénk állt, köztünk van. Pillanatokig átvette a mi nyomoruságunkat, enyhíteni életünket, bekötözze sebeinket, segít elviselhetővé tenni rabságunkat. Arra tanít, hogy Isten megbüntet minket a bűneinkért, de erőt is ad a büntetés elviselésére. Milyen más Isten

vigasztaló kegyelme: büntet, de vigasztal, ostoroz, de be is kötöz. Úgy tesz mint egy édesapa, aki érdeklődéssel figyeli gyermeke játékát. Ha hibát követ el figyelmezteti, de ha nem figyel a jó szóra, akkor megbünteti. Az embertársaink segítsége legtöbbször csak érdekből van, ideig tartó, mint minden amit nem Isten ad nekünk.

            Emberekben lehetetlen a mi reménységünk,

            Mindenekben tehetetlen az ő segítségük.

            Ők is enyhet és kegyelmet,

            Attól várnak attól nyernek,

            Ki Úra mindennek.

Csak Isten lehet az, aki kormányozhatja életünket. Csak Neki fogadhatunk szót, csak Tőle fogadhatjuk el a segítséget. Őt kérhetjük sebeink bekötözésére, fájdalmaink enyhítésére, szabadságunk elhozatalára. Csak Ő az akiben bízhatunk, csak Ő az aki képes megbírkozni ellenségeinkel. Ő fogja a kezünket és vigyáz ránk. Ő tud beférközni rabtartóink lelkébe, felrázza őket és megmutatja nekik, hogy Ő erősebb náluk. Hiába van az ő kezükben a fegyver és a hatalom és lehetőségük van megalázni bennünket, csak látszatra urai a hatalomnak, semmi sem az övék. Mindenek felett Isten az Úr s ha akarja elfújja őket mint a pórszemet.

            Isten „szeretet” s ha Ő a szeretet, akkor nem kell attól tartanunk, hogy fájdalmat osztogat számunkra. A szeretet hosszan tűrő, nem kivánja a maga hasznát, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Az Isten irántunk való szeretete soha el nem fogy, mert úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

            Jézus mondja: Kérjetek és adatik néktek. Mostanában semmit sem kértetek az Atyámtól az Én nevemben, kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. (Mt. 16:24) Jézus Krisztus megígérte, hogy közbenjárónk lesz az Atyánál, Aki meg is hallgatja ami imátságunkat, Fia értünk is elszenvedett áldozatáért.

            A golgotai kereszten, kitárt karokkal vár a Krisztus. Hová is mehetnénk, ha nem Hozzá, hiszen örökéletnek beszéde van „Nálad”. Mi hisszük, hogy Jézus értünk is szenvedett, értünk is feláldozta magát, hisszük, hogy feltámadott és itt van közöttünk, ahogy megigérte, mert mi egybegyűltünk itt, a szentek egyességében,  az agyalok és idvezült lelkek társaságában, trónusod elé visszük összetőrt és bűnben megfertőzött szívünket. Szerény áldozat ez, de  Eléd helyezzük alázattal:

Itt van szívem, Neked adom Úram,

Neked ki alkotád.

            Itt van szívem, fogadd kegyelmesen,

            Bár sok hibája van, ...

...de üdve Krisztusba van.

Kérünk fogadd el Úram.

            A kereszre feszített Jézus jön, szelid szemével ránknéz, kitárt karokkal mosolyogva felénk hajol és így szól hozzánk: „Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és Én megnyugosztlak titeket”.

            Hozzája menjetek.  

                                                            Ámen.

Énekeljük a 270-es énekünket:

Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én

Abban találom üdvöm, ha nyugszom kebelén.

Áldó szelid szavával Megváltóm hirdeti:

Jer hajtsd fejed szívemre harcod pihenve ki.

*Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én,

Abban találom üdvöm, ha nyugszom kebelén.*

            Bizton a Jézus keblén, elszáll a bú, a baj,

            Bizton a Sátán ellen Sebe véd, betakar.

            Enyhül a bánat terhe, a kétely megszünik.

Szívedbe száll enyhület, s apadnak könnyüid.

*Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én

Abban találom üdvöm, ha nyugszom kebelén.*

Imátkozzunk:

Hálát adunk Neked mennyei édes Atyánk, aki Szent Fiad által közénk jöttél, hogy Szent Ígéddel táplálj, erősíts és megvigasztald a mi meggyötört szívünket.

            Köszönjük az Igét, mely által izentél, szóltál hozzánk. Köszönjük hogy velünk voltál és velünk vagy és erősíted szívünket és lelkünket és nem hagysz magunkra.

            Add jó Atyánk, hogy beszéded ne szálljon el mint a pára, hanem mint az alászálló eső, Hozzád visszaszállva gyümölcsöket teremjen a Te dícsőségedre. Adj békességet Úr Isten köztünk és a rabtartóink között, hogy megszünjön a gyülölködés köztünk, hogy rájöjjenek, hogy mi csak szenvedő alanyai vagyunk egy bűnös társadalomnak, aki Isten nélkül akar élni és kormányozni. Mutasd meg nekik, hogy mi nem vagyunk az ő ellenségeik. Testvérek vagyunk Jézus Krisztus által.

            Adj békességet közöttünk is Úr Isten, a mi kis közösségünkben is hozd be a szeretetet, hogy békességgel és egymás iránti szeretettel tudjuk elviselni rabságunkat.

            Légy szeretteinkkel, adj vigasztalódást nekik, hogy megbéküljenek a gondolattal, hogy Te sohasem hagyod el földön lakó népedet. Te velünk vagy és örökké velünk maradsz. Légy beteg társainkal, a szenvedőkkel, akik nehezen bírják a csapásokat. Légy azokkal is jó Atyánk, akik csupa kényelemből, vagy más okból nem lehetnek közöttünk, adj nekik is olyan látásokat, hogy rájöjjenek, békességet és szabadulást nekik is és nekünk is csak Te adhatsz kegyelmedből, Szent Fiadért. Add minél hamarabb, hogy megláthassuk szeretteinket, hogy magunkhoz ölelhessük őket és velük együtt dícsérhessünk Téged. Kérünk légy velünk a következő héten is, védj meg minden bajtól és veszedelemtől.

            Még egyszer megköszönjük Atyánk, hogy fiadat leküldted hozzánk, akinek a Szent Ölébe lehajthatjuk fejünket, mert Ő elűzi fejünk  felöl a bút, a bajt. Köszönjük, hogy velünk maradsz minden napon a világ végezetéig  Szent Fiad érdeméért, Ámen.

Énekeljük:

Maradj velem! Már már alkony föd el,

            Nő a homály, Úram Te légy közel!

           Ha nincs segély és nyugtom nem lelem,

            Oh, védtelennek gyámja, légy velem!

Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, Istennek szeretete,és a Szentlélek megáldó és megszentelő ereje legyen és maradjon mindnyájunkal,  Ámen.

Ez volt életem olyan Istentisztelete, amit Leánder atya bíztatására, az ő beszélgetései után megszületett bennem. Nem lehetett leírni, mert nem volt mivel és nem volt mire. Úgy éreztem ott lebegek az emberek fölött és csak úgy ömlenek belőlem a szavak a mondatok. Mintha nem is én beszéltem volna. Minden szem rajtam csüngött, engem figyelt és én nem zavarodtam bele. Hálát adok Neked Istenem, hogy velem voltál, és az én szám által közölted az  Ígét. Add, hogy tényleg gyümölcsöt teremjen minden szavam a Te

dicsőségedre

Találkoztam Leánder atyával és megköszöntem a felkészítőt. Semmiség - mondta ő - téged a Szentlélek készített általam. Hallottam a beszédedet, csak így tovább...