-         Amatőrök vagyunk

           - 2. -

  Ti    Tibor, Eszter, László és Sándor elindultak hosszú útjukra. Útközben folyton, Zoltán utasításai játszódtak le a fejükben. A bandukolás közben némán, maguk elé pillantottak, közben gyakran kérdezgették Esztert, az útvonalról. Mintha kétség támadt fel a kis csapatban: mi történik, ha a sárkány, nem szódavízzel locsolkodó süsü fenegyerek, hanem egy vérengző állat?

-           -  SZENT ISTEN MÁR MEGINT DÉMON! – kiáltott fel László. – Még ennyi elírást, fogalmazási hibát beleerőltetni egy novellába! Méghozzá elvállalták a könyv kiadását is? Na nee!! Ezek totál be lehetnek szívva!!!

-           -  Kapcsold már ki azt az átkozott lap topot! – rivallt rá Eszter. – Ha nem vennéd észre, már vagy negyedszer kezdtem újra a térképen, az útvonalunk kialakítását, de így nem jutok semmire, ha Kolóniát olvasol!

-          -   Különben is, ha nem tetszik, miért olvasod? – szólalt meg Sándor, aki a hátuk mögött cammogott.

-         -    Azt nem mondtam hogy nem tetszik, de…

Lá     László nem hiába nem tudta befejezni a mondatát: hatalmasat puffant, egy hatalmas tátongó árok legalján. Amikor a többiek közelebb sétáltak a árokhoz. Azt szűrték le, hogy ez nem egy közönséges árok lehetett, hanem egy csapda.

-          -  Látod? Mondtam én hogy nem szereted! Mert akkor most nem estél volna bele. – okoskodta Sándor, aminek a torkát, László képzeletben már szorítgatta is.

-           -  Húzzatok már ki innen, te pedig kemence, jobb ha takarékra veszed a lepénylesődet!

        Tibor közelebb merészkedett az árok széléhez, majd karját nyújtva, lehajolt Lászlóhoz. A következő pillanatban mind a hárman elképedten figyelték, ahogyan Tibor, egy határozott lendítéssel, kihúzza Lászlót. Majd továbbra is dermedten álltak és csak lestek rá.

-          - Mi a baj? – kérdezte Tibor.

Sá  Sándor,  - akinek a legjobban ábrázolódott az arcán a kétségbeesés, - egy óvatos mozdulattal rámutatott Tibor, jobb karjára.

-          -  Atyaistenjézuskrisztus! – hallatszott Tibor megdöbbent hangja, miközben 3 méteres karját nézegette.

-           -  Jobb lett volna, ha ezt szóközzel mondod el, mert amúgy, egy csúnya vörös hullámjel fogja rondítani a Klubban! – léptem be váratlanul a képbe.

Nahát! Látszólag én írtam meg őket, azaz titeket, erre rám sem bagóztok, inkább Tibor 3 méterre nőtt karját bámuljátok! Szép mondhatom!

-           -  Szia Krisztián! – üdvözölt engem Eszter, de még csak a szemét sem vezette rám.

-           - Szia? Ennyi? Talán köszönöm szépen, hogy tanácsot adtál, így talán nem lesz tele az írásom, mindenféle piros aláhúzásokkal!

-          -  Najó, séta, neked nem áll jól a moderátorkodás! – integetett nekem      László, mintha akaratom ellenére szeretnék távozni. Na nekem sem kell több! Megálljatok csak, lesz az a sárkány, vagy 30 méteres! Még azt is megtehetem, hogy Eszter lesz az! Szóval séta, akkor folytatom a történetet.                                                                                                             Tibor képtelen volt megszólalni, nem akart hinni a szemének. Ott állt a társai előtt, a 3 méterre nőtt karjával, amiről fogalma sincs, hogy miért történhetett. A többiek valóban meg voltak rémülve, ugyanis szóhoz nem jutottak.

-          -  Nem értem. – dadogta Tibor. – Amikor lehajoltam segíteni Lacinak, csak azt kívántam, bár csak hosszabb karral születtem volna. Ezek szerint valóra válik amit kívánok?

S     Sándor szinte már falfehérré vált a látványtól, László még mindig fogalmazta azt az egyszerű „köszönöm”-öt. Eszter azonban összehajtotta a térképet, majd begyűrte a válltáskájába és összecsapta a tenyerét.

-           -  Nos, Tibor, akkor mondjuk kívánd azt, hogy változzon vissza, az eredeti méretbe.

T       Tibor némán bólintott Eszternek. Arcán tisztán látszott hogy koncentrál. S az eredmény: ahogy kívánta, a jobb karja, pont mint a bal, normális mérethez igazodott.

-          -  Ne bassza meg! – visított fel örömében Tibor.

-           - Hééééé! – kiáltott fel ezután egy ismeretlen hang.

M        Még arra sem volt idejük, hogy gratuláljanak Tibornak, a különleges adottságához, ugyanis a legközelebbi homokdúc mögül, egy magas, sötétbarna szemű, fiatalember lépett ki.

-           -  Attól hogy a képességemet használod, még nem azt jelenti, hogy káromkodhatsz is! – jegyezte meg, elég erős hangnemben a férfi.

-           -  Már megbocsáss, de megtudhatnánk, hogy te ki vagy? – lépett előre határozottan László.

A       A férfi először, sejtelmes tekintetét végigvezette lentről-felfelé, Lászlón majd a többieken. Bátor mosoly jelent meg az arcán, ami később nevetésbe torkollott.

-          -  Mi olyan vicces? – vonta fel a szemöldökét Eszter, mire a férfi, abban a pillanatban befejezte a nevetést.

-          -   Szóval ti vagytok az Amatőr Írók, akik felajánlották a segítségüket, Horváth Tibornak! Hallottam rólatok és a célotokról, de hogy őszinte legyek, így négyen, nagyon kevesek vagytok az eléréséhez!                        

Lá   László tekintete elködösült, majd reszkető karokkal nézett a többiekre.

-          - Ti ezt hagyjátok? Hol a seprűm, elintézem!

        Amikor azonban szembesült azzal, hogy a hátán már csak a kabátja hátulját tapogatja, csalódott arccal fordult Eszterhez.

-          -   Te mondtad hogy nem szereted a seprűt! – közölte vele Eszter.

-          -    Na és varázsradírt sem kaptam? – azzal beletúrt a zsebeibe, mire kihúzott egy papír cetlit. – Oké, a blokkja megvan, de hol a radír?

-          -   Figyelj, szerintem csillapítsd magad, még mielőtt kiradíroznak téged, a történetből. – javasolta a férfi.

E     Ezután következett az a pillanat, amikor már egyáltalán nem lehetett bírni Lászlóval. Annyira felingerelte őt a titokzatos férfi, hogy neki akart ugrani, de Eszter és Sándor visszafogta.

-           -  Kérlek, áruld el, hogy ki vagy? – lépett előre Tibor, amire a férfi, látszólag már sokkal barátságosabb arckifejezéssel válaszolt.

-         -   A nevem, William Morgenthaler! Azért küldtek vissza engem a jövőből, hogy segítsek nektek, legyőzni a sárkányt!