Új  partok  felé

A tengerre kiérve nagyot lélegeztek a friss, sós illatú levegőből. Szerencsére jó hátszelet kaptak, amely erősen felduzzasztotta a régi vitorlákat. Felnéztek a komoran álló parti szirtek feketén felmeredő szikláira és arra gondoltak. Mögöttünk van már sok jó, de a rossztól is megmenekültünk! - és mintha mindnyájan éppen ugyanarra gondoltak volna és megértették most egymás gondolatát - boldogan összemosolyogtak. Saira nagyon boldog volt. Énekelni kezdett:         

       - "Hodu  l  Adonáj  ki  tow, ki  l  olam hasdo."  Mindnyájan vele énekeltek nagyon boldog, felszabadult szívvel. Hajójuk szinte repült a jótékony szelek szárnyán, mintha a lenyugvó Nap vonzotta volna nyugalmas éjszakai pihenésre. Reggel korán ébredtek és mindnyájan emelkedett lélekkel csodáltáék meg a tengerből kiemelkedő aranyszínű fényben égő Napkorongot. Jóízűen megreggeliztek.

Pár napig kedvező szél fújt, de azután olyan szélcsend köszöntött rájuk, amikor a vitorlák olyan ernyedten lógtak, mint a hatalmas, törött szárnyú madarak szárnyai. Mindnyájan a partot pásztázták tekintetükkel, mert szerettek volna megfelelő kikötőhelyet találni, mert az ivóvizük is fogytán volt már. A parton egy kis halászfalut pillantottak meg. Végtelen nyugalom szállt a lelkükbe. Tudták, hogy itt nyugodtan partra szállhatnak, és a part egyik mélyvizű hajlatában horgonyt is vetettek. Mindnyájan érezték, hogy most nagy szükség van erejük megújítására. Hirtelen hűs szellő támadt, mintha ez lett volna a felelet ki nem mondott óhajukra, és azt jelentette:  --  Itt bátran kiköthettek és megpihenhettek!

Az idősebbek már teljesen elcsigázottan ültek a hajó tatjában, és amikor a végtelen fáradtságtól elaludtak, álmukban velük volt a kedves Fiú és férj, az Édesapa, akedves, jó rokon is. Nem csak érezték, hanem bizonyossággal tudták, hogy Ő soha el nem hagyja őket. Végtelen Szeretete nem csak óvja őket, hanem bíztatást is ad. "Bízzatok! Legyetek rendíthetetlenek A Szent Cél érdekében mindenkor!"

--  Amikor partra szálltak a szigeten, egy komoly tekintetű öreg ember jött eléjük a halászfalu pár tekintélyes öregjével. A megjelenésével tiszteletet parancsoló öreg megkérdezte tőlük: --  Kik vagytok?

Mindnyájan megértették amit kérdezett, de csak Joseph felelt rá, - hogy messsziről jött halászok. a falu legöregebb embere különösen fürkésző tekintettel nézte őket, de hallgatott. Úgy látszott azon gondolkodik, hogy befogadják-e a most érkezett jövevényeket, végül azt mondta nekik:         --  Gyertek velem, kövessetek!

Elvezette őket egy nagy sziklához, amely olyan formájú volt, mintha a feléjük eső oldalát "késsel metszették volna le!" -- annyira egyenes és meredek volt az a magas sziklafal. az öreg ember félrehajtotta a szikláról lelógó álatbőrökből lévő "függönyt". Mögötte sötét nyíláűs látszott.

--  Lépjetek be!

Amikor már mindnyájan benn voltak, az öregember meggyújtott egy fáklyát. Meglepődve látták, hogy egy hatalmas Ősi szobor, ÍZISZ  Istennő szobra álla bejárattal szemben a hatalmas barlang hátsó falánál. Csodálatos látványt nyújtott a fáklyafényben az Istennőn csillogó égszínkék köntös a ragyogóan világító arany csillagokkal. A lábánál a kőbe vésve a Föld-korszak jele volt, amely két hal, egymáson keresztbe téve.

A falu vénje most egyen ként vette "szemügyre" a jövevényeket és úgy látszott, nem csak rájuk néz, hanem beléjük is!  Amikor megszólalt, a legnagyobb megdöbbenésükre az anyanyelvükön szólt hozzájuk. NEM merték kimutatni, hogy értik, és nem szólaltak meg, de nem mertek egymásra nézni sem.

A falu vén Bölcse csak nézte őket, azután egyiptomi nyelven szólt hozzájuk. Úgy tettek, mintha ezt sem értenék, de nagyon kényelmetlenül" érezték már magukat, a nagyon egyoldalú kommunikáció miatt.

Hirtelen mindnyájan azt ÉREZTÉK, hogy Sairára  KELL nézniük. Meglepődve látták, hogy Sairá szemei vidáman csillognak, és mosolyogva nézi az öreg Bölcset. A fejével intett nekik, hogy nyugodtan válaszolhatnak a Bölcsnek!

A falu vén Bölcsének eddig kifejezéstelenül közömbösnek látszó arca és szigorúan vizsgálódó tekintete most barátságossá vált. Joseph megkérdezte tőle: --  Miből gondolod, hogy értjük az egyiptomi nyelvet?

Az öreg most egy kézmozdulattal kiküldte a falu többi jelenlévő öregjét, azután helyet mutatott nekik.

Amikor már mindnyájan leültek, a falu Bölcse mondani kezdte nekik egész eddigi életüket és útjaikat onnan, aymikor el kellett hagyniuk Jeruzsálemet. Mélységesen megrendülve hallgatták az öreg Bölcset. Minden szó "beléjük szakadt" a megdöbbenéstől.

Eddig abban a hitben éltek, hogy csak Maira férjének voltak isteni tulajdonságai, és most, itt, a hazai partoktól annyira távol ismét találkoztak egy ugyanolyan magas Szellemi képességekkel bíró emberrel. Most, itt, ebben a megdöbbentő találkozásban felismerték Isten jóságosan gondoskodó és védelmező kezét. Olyan helyre hozta el őket, ahol él egy olyan ember, aki állandó kapcsolatban van Istennel.

Joseph még otthon, TŐLE tudta, hogy vannak a Föld más tájain is Istenemberek, akik megpróbálják állandóan egyensúlyban tartani a JÓ és a rossz szünet nélkül folyó harcát, és azt is Tőle tudta, hogy a Földön minden eddig korszakban is így volt, amióta a magas, Mennyei tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező, az Ősi időktől  állandóan a Föld különböző vidékein élő Istenemberek sorban elhagyták a földi - fizikai síkot. Tudta, hogy így is fog továbbra is folytatódni még több évezredig a Földön. A gonosz, kizsákmányoló hódítók már sokezer évvel ezelőtt uralmuk alá hajtották a Föld legmagasabb hegyeiben eredő hatalmas folyam mentén élő népeket.

Joseph most keserű érzéssel gondolt arra, hogy az Istenember Jézus azt is megmondta neki, hogy azok az érzések nélküli, végtelenül gonosz lények fogják okozni az ő vesztét is, mert azok ádáz ellenségei minden jó érzésű és szerető szívű embernek, de főleg a Szeretet Teremtő Istenének!  - akit azok a gonosz lények nem is hisznek!