A nap egészen hamar eltelt, hiszen feszengtem a mai találkozás miatt Allison-nal. Mindig hétfőnként futottunk össze a kedvenc helyünkön Al bácsi falatozójában, ami nem volt messze a könyvesbolttól, hiszen a szomszédban működött a kis étterem, amit a közelben lakók egyszerűen imádtak, így mi is. Allison-nal képesek voltunk órákig elnyammogni egy palacsintát, és csacsogni közben bármiről. De ma azért voltam ideges, mert rá akartam térni a számomra kényes témára. Allison mindig belekezdett, de én mindig csak aha-val vagy egy hümmögéssel feleltem neki. Erre megunta, közölte, hogy milyen prűd és szemét vagyok, hogy nem hallgatom meg normálisan. Erre mindig csak azt feleltem neki, hogy ne haragudjon, de nem tudom végighallgatni, ez nekem túl sok. Megértette, de láttam rajta, hogy bántja, hogy a legjobb barátnője nincs igazán mellette ezen a téren.

A mai napon viszont érdekes fordulatot tartogattam a számára. Nem csupán tudni akartam az egészről, egyenesen a részévé akartam válni.

Mikor megláttam a levélben a tandíj összegét, átsuhant az agyamon a gondoltat, de elhessegettem. Reggel azonban eldöntöttem, hogy belépek, csatlakozom, felajánlkozom, belevágok... Nem tudom hogyan is nevezzem. Biztos van rá jó kifejezés, csak én még nem ismerem. Úgy határoztam, hogy követem Allison-t, és abban reménykedtem, hogy nem kell sokáig kibírnom.

Elköszöntem a többiektől a boltban, és kiléptem a hűvös levegőre. A szél csípte az arcom, és az eső is megint eleredt. Szerencsére csak pár lépést kellett tennem Al bácsi falatozójába, a szomszédba.

Mikor beléptem egy régen látott jó ismerős köszöntött:

- Szia, Kate! - üdvözölt Adam.

- Adam! Szia! Hogy vagy? - odalépett hozzám a pult mögül, amely jobb oldalon volt a helyiségben, és jó erősen magához ölelt. Kicsit zavarba jöttem, ezért eltoltam magamtól, és kicsit furcsán néztem fel rá. Észrevette, hogy kellemetlen helyzetbe hozott.

- Jaj, ne haragudj, én csak nagyon örülök neked. - mosolygott.

- Semmi baj, én is örülök neked. És mit csinálsz itt?

- Most itt dolgozom. - és végigmutatott magán, ekkor vettem észre, hogy sötétkék elnyűtt pólója csupa liszt, és még kis fehér kötényt is viselt a derekán. A haja borzas volt, biztosan a sapkától, amit a konyhában kell viselnie. - Halasztok az egyetemen, és úgy döntöttem, hogy a telet itt töltöm, és besegítek a nagybátyámnak itt a boltban, és a nagyimat is jó régen látogattam már meg.

- Igen volt már vagy, nem is tudom 3 éve, hogy utoljára itt voltál. Jó újra látni téged... - mondtam, és rámosolyogtam.

- Téged is. - viszonozta a mosolyomat, és tekintete nem engedte az enyémet. - Hadd vegyem el a kabátodat, máris szerzek neked asztalt.

- Oké. - lesegítette rólam a kabátot, és figyelt arra, hogy még véletlenül se érjen hozzám.

A kis jelenetünk közben egy fiatal pár éppen menni készült, Adam odasietett hozzájuk. Rendezték a számlát, és udvariasan megköszönte nekik, hogy náluk voltak. A pár egymáshoz bújva ment ki az esőbe. A férfi a kabátját a nő feje fölé tartotta, úgy futottak át az úton a másik oldalára, ahol a kocsijukkal parkoltak. Az eső közben hevesre váltott, és az ajtóhoz közel egyre jobban éreztem a kinti hideget.

Adam visszajött hozzám, az arcán végig mosoly játszott, és nekem is jobb kedvem lett. Az asztalhoz kísért, azt mondta később visszajön, addig döntsem el, hogy mit szeretnék. Közelebb hajolt és odaadta az étlapot. Én csak zavarodottan pislogtam, és mikor elfordult csak bámultam utána.

Ez fura volt... Nagyon fura. Adam mindig is egy haver volt, akit ritkán láttam, de nagyon kedveltem. Három éve még szürke kisegér volt, egy vékony és szemüveges srác, akinek még fogszabályzó is csillogott a fogain. De most, zavarba jöttem tőle. Amint megláttam, és tudatosult bennem, hogy ki is ő valójában, nagyon ledöbbentem, és mikor átölelt... Nyoma sem volt a csenevész fiúnak. A vállai szélesebbek lettek, a karján pedig megjelentek az izmok. A szemüvege és a fogszabályzója eltűnt, így kék szemei még inkább ragyoghattak, és a tökéletes fogsorát is megcsodálhattam, mikor rám mosolygott. A kis borosta az arcán pedig mindenki számára egyértelművé tette, hogy ez a fiú férfivá érett. Eszméletlenül jól nézett ki. Anyám mindig azt szajkózta, hogy belém van zúgva, de sosem figyeltem oda rá. Ő volt a pletykás néni, Misses Daniels egyik unokája. A nővérével Natalie-val, szinte minden nyarat itt töltöttek a nagyijuknál. Utoljára három évvel ezelőtt láttam őket, mielőtt Adam elkezdte volna az egyetemet. Fizikát hallgatott... Mérnök akart lenni. Sosem volt számomra világos, hogy emberek hogyan érthetik egyáltalán a fizikát. Az én fejemben e tárgy helyett, egy nagy fekete folt töltötte ki a teret, amely egyre jobban növekedett, mikor megpróbáltam a fejembe verni a gimiben.

Adam mindig segített nekem nyaranta, hiszen három évvel ezelőttig rendszeres vendégek voltak a nagymamájuknál. Aztán elkezdte az egyetemet, és a látogatások elmaradtak, amit Misses Daniels megértett ugyan, hiszen tudta, hogy az egyetem az első, és Adam-nek nincs már annyi szabadideje, azonban hiányolta az unokáit. A tanulás a legfontosabb, mondta mindig, így nyíltan sosem mutatta ki, hogy mennyire bántja, hogy az unokái is felnőttek és nincs szükségük rá többé.

Adam számomra mindig is egy jó barát volt, akivel nyaranta együtt hülyültünk, és lógtunk. De most szinte villámcsapásként ért mennyire szexi lett.

Töprengésemből az ajtó nyitódását jelző kis csengő hangja szakított ki. Allison lépett be, a hajáról víz csöpögött, ettől azonban, ha lehet csak még dögösebb lett. Ballonkabátját sötétbarnára színezték az esőcseppek. Az újságot, amelyet esernyőként használt a kukába dobta. Körülnézett a helyiségben, és mikor meglátott széles vigyor jelent meg az arcán, kecses léptekkel elindult felém. Gyönyörű fekete magassarkú cipő volt rajta, és ahogy a lépteit uralta bennük, irigykedtem. Én biztosan hasra esnék egy ilyen cipőben.

- Szia, baby! - köszöntött.

- Szia, Allison! Nagyon jól nézel ki. - mosolyogtam rá.

- Ugyan már Kate, bőrig áztam. - felelte. - Én hülye esernyő nélkül indultam el otthonról...

Miközben beszélt, levette a kabátját, és leült velem szemben. Fekete miniszoknya, és egy csodás mélyzöld blézer volt rajta, amely még jobban kihangsúlyozta hosszú vörös haját. Egyszerűen gyönyörű volt, mint mindig.

- Ez a mai is egy olyan reggel volt? - kérdeztem.

- Igen. - közelebb hajolt, és suttogott. - Igen, megint egy ügyféltől jövök, ha erre célzol.

Az arcán a mosoly helyét komorság vette át.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. - Elpirultam, és lesütöttem a szemem.

- Semmi baj, Kate. Megszoktam már, hogy erről nem tudunk igazán őszintén beszélni. Rendeltél már? - kérdezte. - Én farkas éhes vagyok! - és már újra mosolygott.

- Még nem. - mondtam.

Eközben lépett oda hozzánk Adam.

- Nos sikerült választanod? - mosolygott.

Az arcom mosolyra húzódott, és csak bámultam Adam-re. Allison-nak kellett közbe szólnia, hogy legalább azt felismerjem, hogy a föld bolygón vagyok.

- Szia, Allison vagyok, Kate legjobb barátnője. - mondta az arcán csábos mosollyal, amivel Adam-et láthatóan zavarba hozta.

- Örülök, az én nevem Adam. - mondta kicsit zavarodottan.

- Én is örülök. - mosolygott Allison, a szemét le sem véve Adam-ről.

- Szóval, akkor mit hozhatok nektek? - kérdezte Adam, ismét felém fordulva.

- Két hamburgert, két kólát és egy nagy adag sült krumplit kérünk. - mondtam.

- Két hamburger, két kóla és egy nagy adag sült krumpli. Máris hozom. - mondta Adam, és azzal el is indult a konyha felé.

Néztem utána, és még mindig alig hittem a szememnek. Allison bökte meg az asztalon lévő kezem, hogy végre rá figyeljek, és így szólt:

- Ki ez a szívdöglesztő pasi, Kate? - ámuldozott.